Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)

1981-09-16 / 216. szám

Sörivók Hajdúban és Borsodban A Borsodi Sörgyár me­gyénkben értékesíti sörterme­lésének javarészét. Érdekes, hogy mindezek ellenére az el­látási területükön nem Bor­sod, hanem Hajdú megye ve­zeti az egy tőre jutó évi sör- fogyasztást. A legutóbbi ada­tok szerint, egy-egy borsodi lakos 95,5 liter sört fogyaszt, ugyanez az érték Hajdúban eléri a 107.8 litert. A számok azonban bizonyos fokig csa­lókák, ugyanis megyénkben 800 ezernél többen élnek, míg Hajdúban alig 600 ezren. Gyermekbénulás elleni védőoltások A három oltásból álló, gyermek- bénulás elleni oltássorozat első kampányára szeptember 14—19. között kerül sor. Oltásra kötelezettek azok a gyermekek, akik 1978. július 1.— 1981. június 30. napja között szü­lettek. A védőoltást az oltókörökben Sabin-cseppeknek teában, szájon át történő beadásával végzik, ezért a szülők, illetve hozzátarto­zók kávéskanalat, vigyenek ma­gukkal, az oltások idejének be­jegyzése miatt a gyermekek ol­tási könyvét is hozzák el. Amennyibe** a kötelező oltásra kijelölt korú gyermekek hozzá­tartozói — átköltözés vagy egyéb olf miatt — oltási értesítést nem kaptak, a lakás szerint -illetékes gyermek körzeti rendelőben jelent­kezzenek. Miskolc megyei város Állami Közegészségügyi- Járványügyi Felügyelősége Képünk az LKM fűtőművé­ben készült: az óriási csöve­ken 'a miskolci lakótelepek felé áramlik a for'rö víz. A fűtőműben két ötven gigaka- lóriás kazán szolgáltatta ed­dig a hőenergiát, de már sze­relés alatt van a két új száz „gigás” kazán is. Nemrégiben írtunk az épülő kéményekről: a régi kazánok füstjét a meg­levő nyolcvanméteres, az úja­két a már teljes magasságá­ban álló, százötven méteres óriás kémény fogja elvezetni. Miskolcon több mint 23 ezer lakásban működik távfűtés. A fűtőmű és a többi hőszolgál­tató központ már akár most is tudna meleget küldeni, ha szükség lenne rá: a fűtési sze­zonra való teljes felkészülés határideje szeptember tizen­ötödike. STOP! KÖZLEKEDÜNK! A balesetek a Borsodi Szénbányáknál Ülést tartott a megvei KBT elnöksége A Borsod megyei Közleke­désbiztonsági Tanács elnök­sége tegnap ülést tartott. A program igencsak gazdag volt. Tájékoztatás hangzott el a megye közlekedésbiz­tonsági helyzetéről, az MKB első fél évben végzett mun­kájáról, valamint a sátoral­jaújhelyi tevékenységéről. A Magyar Autóklub Miskolci Szervezetének titkára az ok­tató-nevelő munkáról szá­molt be, végül a Borsodi Szénbányáknál folyó, közle­kedési balesetet megelőző te­vékenységről hangzott el tá­jékoztató. Erről adunk most számot. Hogy megértsük, milyen fontos ennél a nagy válla­latnál a megelőző propagan­da, valamint a gépjárműál­lomány biztonságos közle- kecftetése. néhány szó ismer­tetőként kívánkozik mondan­dónk elé. Hazánk legnagyobb mélyművelésű bányavállala­ta, itt található az ország is­mert szénvagyonának negy­ven százaléka. A kötélpá­lyáktól és a vasúttól elte­kintve, 920 ezer tonna az a szénmennyiség, amelyet köz­úton, saját teherautókkal szállítanak a szénosztályozó­ra. Ezen kívül fuvaroznak anyagot idegen vállalattól a szénbányákhoz és fordítva, tetemes mennyiségű anyagot mozgatnak vállalaton belül is, bányászokat utaztatnak —, s ezzel még nem merült ki a felsorolás. Érzékelhető hát, milyen fontos a közle­kedés biztonsága, pontosab­ban a megelőző munka. Ta­valy 309 darab járművük 8 millió kilométernél többet futott. És vegyük még figye­lembe, hogy a darabszámon beiül 32-féle típusú gépjár­művük üzemel. Ez bizony alapos szakértelmet és nagy- nagy figyelmet kíván a gép­kocsivezetőktől ! Érthető, hogy a vállalat közlekedésbiztonsági tanácsa fokozottan ügyel a szállítá­sok üzemvitelére. Ezt a célt szolgálja a minden esztendő­ben elkészített forgalombiz­tonsági intézkedési terv is. A szakmai továbkbépzést segíti a rendszeres oktatás és vizs­gáztatás, amely a főállásban foglalkoztatott közúti ellen­őr- és oktató munkaköri kö­telessége; egyben feladata a negyedévenkénti tesztlapos vizsga eredményeinek kiérté­kelése. Nem kisebb a garázs­mesterek és menetirányítók felelőssége sem, akik — kiin­duláskor és beérkezéskor — meggyőződnek a gépjármű­vek forgalombiztonsági álla­potáról. A vállalat gépjármű-ügy­intézője folyamatosan érté­keli a saját járművek által okozott közúti balesetek sta­tisztikáját. Vajon mit mu­tat ez a statisztika? Néhány adat: a múlt és a jelen év első felének balesete azonos; érdekes viszont, ha a két év második negyedét hasonlít­juk: 75%-os volt az emel­kedés (!). A személyi sérü­lésekkel járó közúti balese­tek rosszabb képet mutatnak a tavalyinál, s ugyanez a helyzet, sajnos, az ittas ve­zetést illetően is. A tájékoz­tató szerint a legtöbb bal­eset okozója a szabálytalan tolatás, majd a gyorshajtás. Mindez természetesen nem kérdőjelezi meg a megelőző munkát, sőt a további foko­zását kívánja. De ehhez még valamit A vállalati KBT ellenőriz­te a gépjárművezetők pihe­nőidejének betartását és megállapította: ez év első fe­lében — a közúti szállítási üzemegység területén — 46 esetben történt 15 órán túli foglalkoztatás. E a túllépés minden esetben indokolt volt —, de azért, a jövőre néz­ve meggondolandó a bizton­ságos közlekedés szempont­jából ... Bekukkantunk a konyhába Balláné két műszakja — A lottózással meg a há­zassággal nincs szerencsém — mondja mosolyogva Balla Jó- zsefné. — De azért mindig hozza a postás a tíz szelvényt. Nincs merszem abbahagyni, már fejből tudom a számokat. A kedélyes asszonyka mindezt úgy adja elő, mint aki tudja: úgyis kifog For­tunán ... — Nem mondom, hogy könnyű, így egyedül három gyereket nevelni. De az élet- filozófiám: majd én megmu­tatom! ... A pénzt úgy osz­tom be, hogy sohase kelljen kölcsönkérni. Szégyellném is ha ennyiből kifutnék: 5600 forint az átlagkeresetem. A családi pótlek kétezer torint, s hozzá jön a 800 gyerektar­tás. Ebédhozzájárulásként zsetonokat is kapok a válla­lattól, ezt pedig mindig el­költőm a nagybevásárláskor. JÓL FIZETIK AZ ÉJSZAKÁST Hol keres Balláné ilyen szé­pen? A Miskolci Közlekedési Vállalat villamosvezetője. A gyerekek miatt — amíg fia­tal és bírja —, az állandó éj­szaka' műszakot vállalja. — Amii nappalra jártam. gyakiv..i kárba ment az étel. Nem ettek rendesen a gyere­kek. És a tanulásban is jobb, ha segítek. Este 8-tól hajnali 4-ig, vagy éjszaka 11-től reggel 7-ig tart a műszakja. De nagyon szere­ti a munkáját. A vállalati ve­zetőktől ritkán tud olyat kér­ni, amit ne teljesítenének, ö pedig pontossággal és meg­bízhatósággal honorálja. Csak a gyomra alkalmazkodik ne­hezen a fordított élethez. A gyerekek jó étvágya ne­ki is kedvcsináló. A harma­dik osztályos Péter tíz tojás­ból eszik rántottál. Az egyik napon, amig az anyukája aludt, csaknem eltüntetett egy rántott csirkét. Amikor tojás­leves és káposztás tészta főtt ebédre, így reklámáit: ebben nincs vitamin. A húst is hús­sal enné. De Ibolya asszony szerencsés: a 16 éves István fia és a hatodik osztályos Ibo­lya sem válogat. Csak nagy­mosás, nagytakarítás aikal­Képek a Holdról Ma tizennégy évvel ezelőtt landolt a Nyugalom tengeré­ben a Surweyor 5 holdszonda. Kitűnő tv-képeket közvetített a Hold közelben levő tájai­ról: ennek alapján tudták elő­készíteni a későbbi Holdra szállás minden részletét. BELYEGGYUJTES > \i\GY\K POSTA m MAGNAK 1*0 STA Holnap kerül forgalomba a ma­gyar népművészet legszebb da­rabjait bemutató, „54. bélyegnap” elnevezésű, két címletből álló, 3 Ft-os bélyegsor. A bélyegsor 331 300 fogazott és 7 800 fogazat- lan példányban több rzínű ofszet­nyomással, Zombor Éva grafi­kusművész terve alr In, a Pénz­jegynyomdában kés-t -It, 50 bé­lyeget tartalmazó ívekben. Az 1 Ft-os bélyeg menyasszonyi lá­dát ábrázol a XVIII. sz. első fe­léből „Szentgál” felirattal. A 2 Ft-os bélyegen egy 1832-ből szár­mazó hódmezővásárhelyi meny­asszonyi láda látható« Szeptember 12-én a Budapest 4. Postahivatal alkalmazza az 54. bélyegnap feliratú bélyegzőt, itt elsőnapi bélyegzés is lesz. Ez al­kalomból a MABEOSZ budapesti székházában is működik alkalmi postahivatal. Ez utóbbi helyen a „Bélyegnapi Országos Kiállítás” bélyegzőjét is fogják alkalmazni szeptember 12-én. Békéscsabán szeptember 17-én fogják használ­ni a Mohácsy Mátyás-centenáriu­mi rendezvénysorozat feliratú bé­lyegzőt. A SALGÓFILA ’81 terü­leti bélyegkiállítást szeptember 18-án, 19-én, 20-án, 26-án és 27-én fogja köszönteni postai bélyegzés Salgótarjánban. A Budapesti Ze­neművészeti Főiskolában műkö­dő alkalmi postahivatal szeptem­ber 15-én fog megemlékezni a centenáriumi Liszt—fartők zon­goraversenyről. A MABEOSZ az 54. bélyegnapot szeptember 12-én rendezi meg. A rendezvény középpontjában a bélyegnapi országos kiállítás áll, amely a szövetség székházában (Bp. VI., Vörösmarty u. 65. sz.) szeptember 12-től 2ó-ig látható. Az ünnepélyes megnyitó holnap délelőtt 10 órakor lesz. Ekkor ad­ják át a MAJBÉOSZ vándordíjait, a szövetség aktivistáinak a kitün­tetéseket, és kihirdetik „Az év legszebb magyar bélyege” pályá­zat eredményét is. R. L. Ay így készül az első regény mával vésznek Gastrofólt. Di­csérik a szomszédos üzletet, van abban minden. AZ IGAZI PACALPÖRKÖLT i Amit nem tud a kedvére megfőzni Ibolya, az a pacal- pörkölt. Sohasem sikerül olyan finomra a zaftja, mint amilyen az éttermié. Gottfried Gábortól, a Júnó szakácsától kérdeztük meg, mi is a jó pacalpörkölt titka? Bő hagy­mával és bő zsírral kell fel­tenni. mert a pacal nagyon magába szívja a zsírt. Nyá­ron paradicsomot, paprikát, télen lecsót teszünk bele. s amit valószínű kevesen tud­nak: finomra reszelt burgo­nyával dúsítjuk. Parányi a konyha, s pici a lakás. Amikor a Testvérvá­rosok útja 12. szám alatt meg­kapták a 8. emeleti otthonu­kat, ez volt a másfél szobái boldogság. — Tizenegyed magammal laktunk egy szoba-konyhá- *ban a szüleimnél. Tíz évet vártunk lakásra. Minden bú­tordarabnak. minden díszítő kis mütyürkének nagyon örültem. Most már azért szű­kén vagyunk. Nőnek a gye­rekek. De nem vágynak el itthonról. Néha erőszakkal kell leküldenem őket játsza­ni... SZEREPELT A KÉPERNYŐN IS A család hobbirepertoárja igen gazdag. István — aki a 101. sz. szakmunkásképzőben autó-motorszerelőnek készül — mindig a könyveket búj­ja. Bizonyítványán is meglát­szik kedvenc időtöltése. Ta­valy az első évfolyam leg­jobbjai között végzett. A tu­dományos fantasztikus iro­dalom a kedvence, s már a szomszéd fiú írógépén egy ujjal fabrikálja saját regé­nyét. Nyáron a közlekedési vállalat fafaragó szakkörének tagjaként táborozott Pesten. Az anyuka büszke volt a fiá­ra, amikor a tévéhíradóban viszontlátta. Ibolya az édes­anyja kedvenc időtöltését sze­rette meg: kézimunkái kitű­nően sikerednek. De ritkán mulasztaná el a Csorbá-tavon a kajakedzést, vagy az MVSC- pályán az erőnléti felkészü­lést Péter mindent megcsi­nál otthon, csak a tanulás ha­lasztódjon ... O.E. Állatok a nagyvárosban Majmol, kígyót: csak engedéllyel 1 A nagyvárosi ember nem­csak a zöld, a susogó lomb, a természeti tájak után vá­gyakozik, s próbálja kicsi­ben, házikert formájában megteremteni magának, ha­nem az állatvilággal is sze­retné feleleveníteni kapcso­latait. A szakértő szerint ez a fő oka a minden méretet felülmúló háziállat-mániá­nak, aminek egyelőre csak az első hullámai jutottak el hozzánk is, az egyéb nagy­városi vívmányok mellett. S, ha már van eb, macska, ka­nári, tengerimalac, a jog sem feledkezhet el róluk ... A szabály az énekes- és díszmadarakat, a macskát és a kutyát egyéb állatnak nevezi. Mint tudjuk, városunk területét tották övezetekre. felosz­Az egyes számú övezetekben — a belvárosi részek, sűrűn lakott területek — lakáson­ként egy macska tartható. Az énekes- és díszmadarakra nézve fontos kikötés, hogy csak úgy lehet tartani ott­hon többet is. ha hangjukkal nem zavar­ják a többi lakót. Néma szárnyasról* nem be­szél a szabály ... A második övezetben már lehet tíz galambot is nevel­ni: legyen az sport-, posta-, vagy díszgalamb. Engedélyt erre a Magyar Galambte­nyésztő Szövetség, vagy a .Magyar Postagalamb Szövet­ség tagjai kaphatnak. A galambdúc elhelyezése, sem történhet akárhogy: ha nincs rá megfelelő hely, le kell mondani a szárnyas jószágokról. A jogszabály a vadállatok­ról,' egzotikus állatokról sem feledkezik el. Ma már ez nem fölösleges óvatosság, # ★ Ö enegedélyezve van: az I. számú állattartási övezet­ben is teljes joggal tartóz­kodhat, mert csak egy cica a képen, s a jogban is. egyre többen hoznak bé kül­földről majmot, s van aki riadozik, a kígyótól sem sőt lakótársául fogadja. Ilyen állatot csak a vb-hivatal mezőgazdasági osztályának engedélyével lehet tartani. Ugyanez vonatkozik a vadon élő, de befogott galambra is: csak a befogási engedély birtokában lehet a galamb­nak csapdát vetni. Ilyen engedélyt kell kérni attól is. aki eladásra ajánl fel egy-egy vadgalambot. A legzökkenőmentesebb dolog, ha valaki díszhalakat tart, tenyészt otthon. Eh­hez nem kell engedély, s az is biztos, hogy nem fogja hangjuk, mozgásuk zavarni az érzékeny, s háziállatelle­nes szomszédokat sem ... _ (k-ó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom