Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)

1981-09-16 / 216. szám

lárcsázzuk a 04, 05-öt II szíivarázó gépbe szőni Halálos baleset történt teg­nap Krasznokvajda mellett: K. F. 50 éves mezőgazdasági munkás a szilvarázó gép szer­kezetébe szorult. Az encsi mentők kocsijából vette volna át a miskolci állomás roham- mentője a súlyos sérültet, de már csak a halál beálltát tud­ták megállapítani. Furcsa gyer/v k baleset tör­tént tegnap délután negyed 5 órakor Felsőzsolcán.' H. Á. 12 éves kislány a játszótéren i I i íotkározott, amikor egyik ba ­sa a mászóka tetejéről ráug­rott. A kislányt 8 napon túl gyógyuló töréses sérülésekkel szállították kórházba. A III. kerület, Jószerencse utcába egy építkezéshez kel­lett kivonulni* a mentőknek néhány nerccel negyed 5 után. D. Gy. 50 éves miskolci lakos munka köztien leesett az áll­ványról, 8 napon túl gyógyu­ló sérülésekkel szállították kórházba. Megy a fecske, jön a vadlúd Összeült a iecskék parla­mentje, a hazai táj kedves villásfarkú madarai meg­kezdték a nagy vonulást megelőző gy ülésezés ükét a villanydrótokon. Csapatba ve- rődésük az idén is igazolja azt az évszázados megfigye­léseken alapuló mondást, amely szerint ..kisasszony napján — szeptember 8-án — megy a fecske, jön a vad­lúd" ... Bár az időjárás egyelőre kedvező, az első fecskec.soportok már útnak indultak a melegebb orszá­gok felé. r......... Legalább tizenöt ütés érte Baltával támadt édesanyjára A 40 éves, erdőbényei Ha- i lász László neve nem isme­retlen a bíróságok előtt. Kü- | lönböző bűncselekmények [ miatt többször volt már el­ítélve. Legutóbb az Egri Já­rásbíróság 1979-ben 6 hónapi fegyházbüntetéssel sújtotta, tavaly pedig közveszélyes munkakerülésért 25 napi el­zárással büntette a Szerencsi járási Rendőrkapitányság. Környezete úgy ismeri, mint mértéktelenül italozó, a munkát kerülő férfit. Züllött életmódja miatt házasságra is felbomlott, s több mint tiz esztendeje idős édesanyja nyakán élőskodik. A Sl éves asszony tőle telhetőén segítette fiát, de mert nemegy­szer előfordult, hogy az ő sze­rény nyugdíját is italra költötte el, az idős asszony legtöbbször ismerőseinek adta át pénzecské­jét megőrzésre, hogy a követke­ző nyugdíjig valahogy kihúzza belőle. Mindezek ellenére fia, ha nem kapott pénzt, gorombán bi*Rt idős édesanyjával, gyakran meg is ütötte. I Ilyen előzmények után követ- ; kezett el a tragédia napja, 1981. [ június 10-e. Halász egyik barát­jával hársfavirágot ment szedni i az erdőbe. Amit gyűjtöttek, a helyi felvásárlónál értékesítették, I s azonnal a kocsmába indultak, hogy alkoholt vásároljanak. Ha- j lász jócskán eresztett ie bort a j 1 torkán, így este 9 óra tájban, j amikor hazatért, már súlyosan 3 ittas állapotban vök. (A vérvétel 3,3 ezreléket mutatott ki.) Amikor hazaért, lakásukon tar­tózkodott öccse is; édesanyjával r Megérkeztek az eiső angol gépek, berendezések a veszp­rémi Bakony Művekhez, ahol évi 10 millió darab újfajta gyújtógyertya gyártására ké­szülnek. A termelési eljárást az angol Smiths cégtől vásá­rolták, a legfontosabb gépe­ket, berendezéseket úgyszin­tén. A beruházáshoz az ex­portárualap-bővítő hitelke­vacsorázott. Az ktös asszony ittas fiát is kínálta, ám az, „egye meg, akinek főzte” felkiáltássá! visszautasította, öccse kifogásol­ta viselkedését, mire Halász László megjegyezte: „Te is fogd be a pofádat, mert kapsz egy-két egy­formát a pofádra!” Halász János —, hogy eikerülje a további szó­váltást — eltávozott. Édesanyja ekkor korholni kezdte fiát, hogy miért iszik, miért nem dolgozik. Ezen a fiú felháborodott, mellbe iökte anyját, aki a lócára esett. Halász László a ruliásszekicr.y alól felkapta a kisbaítát, s azzaí anyja vállára ütött. Az idős asz- szony az ütéstől a földre esett, miközben fia felé rúgott. Ettől még inkább megdühödött Halász, s* előbb anyja sípcsontjára vágott, majd további, legalább 15 ütést Igen csendes szolgálata volt az elmúlt 24 órában a város közszolgáltatást ellátó ügye­leteseinek. Az Észak-magyarországi Áramsze tgáltató Vállalat ügyeleteseinek a közvilágítás rétből 200 millió forintot kap­lak. A tervek szerint a pró­baüzemet jövőre kezdik meg. 1983-ra megszüntetik a jelen­leg készített Bakony gyújtó- gyertyák gyártását, ezek he­lyét a hazai piacon teljes egészében a KLG márkajelű termék veszi át. Az angol céggel kötött szerződés lehe­tőséget ad az újfajta gyújtó- gyertya exportjára is. mért a magatehetetlen, idős asz- szony testére, fejére. A bántalmazások következté­ben Halász édesanyja koponya­alapi és -tetőtorést, agyzúzódást, s különböző súlyos és könnyebb sérüléseket szenvedett. Ugyanak­kor bal lábszárát csonkolni kel­lett, mert a sérülés körüli el­halás életét is veszélyeztette. Az idős asszony jelenleg is gyógy­kezelés alatt áll. A Borsod megyei Főügyészség a fentiek alapján különös ke­gyetlenséggel elkövetett ember­ölés bűntettének kísérletével, mint többszörös visszaesőt vádol­ja Halász Lászlót, akinek ügyét a Miskolci Megyei Bíróság dr. Szolyák Ferenc tanácsa tárgyalja kisebb, gyorsan elhárítható hibái adtak munkát, míg a vízművek szakemberei ki­sebb vízfolyások megszünte­tésén, a közkutak és tűzcsa­pok hibáinak elhárításán fá­radoztak. A Tiszántúli Gáz- szolgáltató és Szerelő Vállalat miskolci üzemigazgatóságá­nak ügyeletére 96 lakossági bejelentés érkezett A Volán 3. számú Vállalat autómentő szolgálata 6 alka­lommal nyújtott segítséget sa­ját gépjárművüknek. Emellett egy termelőszövetkezeti te­herkocsit vontattak el Agg­telekre. A Magyar Autóklub miskolci szervezetének autó­mentője a reggeli órákban Kenézlőre indult, ahonnan karambolos személygépkocsit vontat be Miskolcra. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat gyors hibaelhárító szolgálatán a diszpécserek 87 bejelentést regisztráltak. Az ügye leteken történt Kisebb hibák S" Újfajta gyújtógyertya Zeneérto villásfarkú Minden bizonnyal a világ legmuzikálisabb fecskéje az, amelyik a moszkvai Csertea- szov családhoz telepedett be. Történt egyszer, hogy a csa­lád valamelyik tagja leült a zongorához, amikor a madár berepült, és rátelepedett a zongorára. Különösen gyengéd barát­ság fejlődött ki a fecske és a 7 éves Szása között. A kisfiú most kezdi meg tanulmányait a Konzervatórium mellett működő zeneiskolában és Tyira — így hívják a mada­rat —, most Szása leghűsége­sebb hallgatója. Nagyon sze­reti, ha becézik, simogatják, kézből eszik, különösen ked­veli a diót és az almát. Az ősi skóia emlékei Sárospatakon most ünne­pelték a Református Kollégi­um megalapításának 450. év­fordulóját, a jogutódok: aCo- menius Tanítóképző Főisko­la, és a Rákóczi Gimnázium. A jubileumi iskolai kiállítás mellett az érdeklődők meg­tekinthetik az 1806-ban, Pol­lack Mihály tervei alapján épült Nagykönyvtárat és a Bema-soron a református egyház Tudományos Gyűjte­ményét (Képünkön: a refor­mátus egyházművészeti kiál­lítás részlete.) A tóé 37. heti 18 62 64 78 89 Az ősz megfestette kínála­tát. Hamvas piros almákkal teli rekeszek, húsos paradi­csommal, paprikával töltött ládák, pirosló, gyönyörű sző­lőfürtök — a szemnek mind­ez csábító. A pénztárcánknak már kevésbé. Sokat drágult a piac. Alig van már diny- nye, főzőtök, kevés a karfiol is. Egyre több kistermelő hoz káposztaféléket, almát, szil­vát, burgonyát. A Zöldért árai Vasgyári Búza téri j szabadpiaci árak Burgonya 3,80— 5,40 6 — 7 3 — 7 Vöröshagyma 7,40— 8,40 14 —16 8 —12 Fokhagyma 40 40 —45 40 —50 Sárgarépa 7, —10 12 —14 10 —12 Gyökér 16 16 —20 14 —20 Zeller 16 — 4 — 6 Karalábé 4 — 6 5 — 8 8 Fejes káposzta 4 — 5 6 5 — 8 Kelkáposzta 12 —16 16 14 —20 Vöröskáposzta 5 — 8 — 8 —12 Karfiol 12 —22 25 —30 20 —35 Főzőtök 2,6« 6 3 — 5 Zöldpaprika K —13 8 —» (i —1« Paradicsompaprika 14 —18 — 18 Paradicsom 3,60— 6 6 —10 4 —» Uborka 5 —14 18 —20 12 —20 Görögdkmy» 7,50 — 6 — 7 Őszi alma 8,50 —10 12 —15 10 —20 Téli alma 4,60—11 — Körte 7,60 —10 18 —20 12 —20 Szilva 7,40 —12 12 —16 16 —22 Szőlő 12 —20 25 —28 16 —24 őszibarack 7 —25 25 —30 14 —35 Üj dióbél 25 Sóska 24-30 Zöldborsó — 30 —35 A miskolciak után nézzük —18 forintért mérik. Á sala­burgonya 6—7 forint, a sárga­répa kilója 8, a gyökér 10, a fejes káposzta 6—8, a kelká­poszta 10—15 forint. A vö­röshagymát 16, a paradicso­mot 8—15, a zöldpaprikát 15 tának való uborka kilónkén 10 forint, a berakni való 1 —16 forint. A zöldbab 10—2C a zöldborsó 25—30 forintb; kerül. Az őszibarackot 21—24 az almát 16—20, a szőlőt 20- io forintért kínálják. Birkózó-vitás* bajnoksátSkopje Szalontai Zoltán a szőnyegen A diósgyőri birkózók veze­tő edzője, Gutman József két versenyzőjével Skopjéba uta­zott a szabadfogású birkózók világbajnokságára. Onnan je­lentette ma reggel telefonon. — A mérlegelés ma reggel 7 órakor kezdődött. Az előzetes ki­írással szemben, a 48, az 57, a 68, a 82 és a 100 kg-osok kezdik (illetve kezdték el) összecsapá­saikat. Megtudtam, hogy a bol­gárok uj és fiatal csapattal jöt­tek, Dukov, a háromszoros EB- ba.jnok nélkül. A kis létszámú csapat tagja viszont Cascare, akivel szemben még a 62 kg-os súlycsoportban változó sikerrel szerepelt Szalontai Zoltán, de az olimpián éppen őmiatta kellett búcsúznia a döntők előtt. Itt van e súlycsoportban az olimpiai bajnok szovjet Absajdov és egy amerikai versenyző is. Érdekes, hogy a román birkózás vissza­esése a szabadfogásban is meg­mutatkozik, ugyanis mindössze három versenyzővel érkeztek. A mongolok ismert neveikkel jöt­tek. Az NDK-sok között a icg- jobb versenyző, Szabó ellenfele egészségesnek látszik. Reichröl van szó, a kétszeres EB-bajnok- ról. Az irániak hosszú távoliét után ezúttal teljes csapattal in­dulnak. Ha elődeik felkészültsé­gét megközelítik, nehéz ellenfe­leknek bizonyulhatnak. A ma­gyarok közül ma Bíró (48), Né­meth (57), Szalontai Zoltán (68), Kovács I. (82) és Robotka (100) kezd, (illetve kezdett a Déli Hír­lap megjelenéséig). Szabó Lajos holnap lép szőnyegre. Reméljük, szereplésüket előnyös sorsolás előzi meg, mert ebben a fogás- nemben inkább szükséges, hogy Fortuna istenasszony csapatunk mellett legyen, és különösen a két diösgyőrin tartsa a szeméi. ELVESZETT Szeptember 8-án, a késő esti órákban elveszett egy sötétbarna autóstáska, nagyon fontos ira­tokkal és kulcsokkal. A becsüle­tes megtaláló a pénzt megtart­hatja. Az igazolványokat a benne icvő címre juttassa el, vagy adja le Kóródi Dezső füszerüzletébe. DELj HiitLM*. - a Magyar Szocialista Munkáspárt Mis- kalc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ, szerkesztőseg: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky űt 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- es várospolitikái rovat* 18-224: levelezési rovat; 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222. — Ki­adja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsi- unszky út 15 3527. Postacím: Miskolo 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchényi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213 — Terieszti ■ a Magyar Posta. Kapható: a nirleDárusoknai. Előfizethető: a nfrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 fonat, negyedévre: 102 forint egy évre: 400 forint. — mdex: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. P. v.e KILIAN BÉLA. — ESSN 0133—0209 4 piacokról jelentjük Piroslik a Búza tér

Next

/
Oldalképek
Tartalom