Déli Hírlap, 1981. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

1981-07-13 / 161. szám

Aleg kell tanulni ezt a várost A közönség bejön, ha érdemes így látja a Városi Művelődési Központ új igazgatója Néhány hete glossza jelenít meg az egyik hetilapunkban, amely a miskolci műsorfüzetet, kulturális propagandánkat bí­rálta. Okkal, joggal, hiszen még a miskolci polgár sem szokta meg az új elnevezést: Városi Művelődési Központ, a tanácsi . kezelésben levő művelődési in­tézmények összevonását. A Műsorkaiauz júliusi számában már térkép segíti az ide láto­gató turista tájékozódását. Ta­lán mégsem haszontalan ismét felsorolni, hogy mely intézmé­nyek kerültek (1980 januárjá­ban) közös irányítás alá. Ide .tartozik: az Ady, az Ifjúsági és ‘Lit: >rőház, a volt MÜPI (a Kos­suth utcai művelődési ház), a Gárdonyi, a görömbölyi, a ta- polcai és a szirmai intézmé­nyek. Nem mondunk újat az­zal sem, hogy a város jócskán kinőtte ezeket az intézménye­ket, s az Összevonás volt az egyetlen ésszerű megoldás, ' amellyel ebbein a kényszerhely­zetben gazdaságosan lehet szol­gálni a közönséget. De hogyan? Mit tehet a közművelődés szak­embere a szűkös tárgyi és anyagi feltételek között? Ezzel a kérdéssel kerestem fel Hal­mai Lászlót, a művelődési köz­pont minap kinevezett új igaz­gatóját. Mielőtt beszélgetésbe kezd­tünk volna, a Művelődési Közlöny legfrissebb számát tette elém, amelyben most jelent meg a művelődési miniszter rendelete a taná­csok által fenntartott/ köz- művelődési intézmények összevonásáról, — Ezek szerint Miskolc lépés­előnyben van azzal, hogy már egy éve összevonta a tanácsi művelődési intézményeit? — A válasz nem olyan egyszerű. Egyetlen rendelet­től nem lehet csodákat vár­ni. Miskolcon nagy űr van más városokhoz képeit az intézményellátottságban. Csak azt lehet összevonni, ami már létezik. Debrecenben, Pécsett, Győrött és máshol már korábban kialakult egy intézményhálózat, megfelelő költségvetési bázissal. Mis­kolcon nyolcmilliót kapunk egy évre, ehhez jön kétmil­lió forint saját bevétel. Mindez nem sok. A költsé­gek fele az intézmények fenntartása, a fűtés, világí­tás, a bérek. A szintentar- tásra kell tehát berendez­kedni. — Az egyes művelődési házak túl sok és sokféle fel­adatot láttak el eddig, ho­lott például az ifjúsági ház alkalmatlan a nevében jel­zett funkcióra, vagy a lakó­terület ellátására. Elavultak a berendezések, 10—20 éve nem cserélték ki, így nem csoda, ha nem vonzanak. Márpedig egy művelődési, intézménynek inspirálónak, ingergazdagnak kell lennie. Még a beatrajongókat sem csak a zene érdekli. Van, akit a technikai felszerelés nyűgöz, lé, mást a belső te­rek hangulata. A kultúrának van valamiféle misztikuma is, ami elvarázsolja az em­bert. — A mindennapi .igé­nyekből kell kiindulnunk, s a fiatalokat kell elsősorban megnyernünk. A felmérések tanúsága szerint azok a gyerekek, akik már az isko­lában bekapcsolódtak vala­milyen közművelődési tevé­kenységbe, később is aktí­vak maradnak. Mit kezdje­nek az életükkel az iskola után? Vagy: az emberek a lakótelepeken egymástól el- zártan élnek, nincs prog­ramjuk. Létkérdés, hogy ki­mozdítsuk őket. A kultúra tartalmat, értelmet adhat az életnek. Át kell segíteni az embereket a nehézségeken, hogy önmagukra találhassa­nak. — De a miskolci feltételek ... — Adottak, de ezen nem szabad siránkoznunk. Kon­centráljuk és differenciáljuk a munkát. Minden művelő­dési ház és munkatársa kap valamilyen profilt, saját fel­adatot. Nem lehet az, hogy mindenki mindent csinál. Az igazgatót is beleértve, mind­össze 18 hivatásos népmű­velőnek kell szolgálni a vá­ros intézményeit. Egyre te­hát több mint tízezer mis­kolci jut! Meg kell tanul­nunk a várost, az új felada­tokat. Az előző munkahe­lyemen : Balassagyarmaton különböző felméréseket vé­geztem: például a művészeti nevelésről (földrajz-rajz sza­kon végeztem a főiskolán), a tanulók iskolán kívüli kul­turális magatartásáról. A személyes tapasztalatok mel­lett igénybe akarjuk venni a szociológusok felméréseit is. Csak így tudjuk kivédeni a költségvetés és az objektív körülmények hátrányait El­mélyítjük, gazdagítjuk, spe­cializáljuk a szakmai mun­kát. Elküldjük a munkatár­sainkat, hogy tapasztalato­kat szerezzenek, országban tudjanak gondolkodni. Az egyes művelődési házakat bázisnak tekintjük. A Gár­donyiba koncentráljuk a vi­zuális nevelést (ott van jól felszerelt alkotóház), az if­júsági házba az előadómű­vészi csoportokat hozzuk, próbatermeket alakítunk ki, a Kossuth lesz a zenei köz­pont, az Ady a lakótelepet szolgálja. Javítani akarjuk a szervezést és a propagan­dánkat. Ehhez nagyon hi­ányzik a saját nyomda és egy gépkocsi, amellyel a felszerelést oda koncentrál­hatjuk, ahol éppen kell. Ha szűkösek a házaink, kilé­pünk az utcára, a lakótele­pekre — most éppen az Ut­caszínházzal. Abból kell ki­indulnunk, hogy a közönség a lakásból jön, de csak ak­kor, ha érdemes. Mindent el fogunk követni, hogy Mis­kolc közművelődése méltó legyen a város rangjához. (horpácsi) A Schubert-müre koreografált tánc egyik jelenete A Poznani Balett szerepel Vendégjáték a várban A Teatr Polski Poznan ba­lettegyüttesének lesz előadá­sa ma este 9 órakor a di­ósgyőri várban. A Lengyel Táncszínházát, a Poznan Balettet 1973-ban alapította a kiváló lengyel koreográfus, Conrad Dre- wiecki. Poznan város tartja fenn az együttest, itt van állandó gyakorló- és szék­helyük is. A lengyel balett­iskola növendékei az együt­tes tagjai; évente átlag 100 előadást tartanak, amelynek a fele külföldi szereplés. Majdnem minden európai országban felléplek már, voltak Budapesten is. A népszerű műfaj hívei nyilván örülnek a lengyel balettművészek miskolci vendégjátékának, amelynek műsorát igényes, nagy fel- készültséget kívánó művek­ből válogatták. A várban rendezett est programján Bartók Béla A csodálatos mandarin című táncjátéka, Kazimierz Serocki Drámai története és Schubert C-dúr quintettjének második, har­madik és negyedik tételére koreografált jelenetsor sze­repel. Jegyek a Filharmó­niánál, illetve előadás előtt a helyszínen válthatók. A csodálatos mandarin (részlet) Megnyílt a kisplasztikái biennále A Pécsi Galériában tegnap megnyílt a VII. magyar kis­plasztikái biennále, amelyen 92 művész csaknem másfél­száz munkája látható. Ez alkalommal adták át a biennále díjait a legjobb mű­vek alkotóinak. Az első díjat Berczeller Rezső szobrász kapta a Mozdulat és A béke első napja című munkáiért. Második díjas lett Bencsik István szobrász Torzó, har­madik díjas Swierkiewicz Róbert grafikus Ars poetica című alkotásáért. A Kom­munista Ifjúsági Szövetség különdíját kapta Friedrich Ferenc szobrász fémplaszti­káiért, a Művészeti Alap kü­löndíját Vígh Tamás szob­rász nyerte el érmeivel, a siklósi szobrász-keramikus szimpozion különdíja pedig Schrammel Imre keramikus­nak jutott kerámia plaszti­káiért. A tárlat a nyár végéig fo­gadja a látogatókat, a Szé­chenyi téri galériában. Somogyi Győző festményei Somogyi Győző grafikus- művész nevét jól ismerik Miskolcon. Rendszeresen részt vesz a grafikai biennálén, 19*77-ben ő nyerte el a nagy- díjat. Ezúttal festményeit ál­lítja ki a József Attila Könyv­tár kiállítótermében. Tárla­tát csütörtökön délután 5 órakor Kuklay Antal művé­szettörténész nyitja meg. Közreműködik Fasang Zol­tán fuvolaművész. A néptánc ünnepe Szegeden A 8. nemzetközi szakszer­vezeti néptáncfesztivál öt ha­zai és kilenc külföldi együt­tesének mintegy 600 tagja vasárnap zsúfolt programot bonyolított le Szegeden. Reg­gel kilenc órától a próbater­mekben és a Dóm téri szín­padon folytatták a felkészü­lést a szabadtéri játékokon július 19-én és július 20-án sorra kerülő gálaestjükre. Délután a múzeum előtt a bulgáriai, a csehszlovákiai és NDK-beli, a Szeged Nagyáru. ház előtt a hollandiai, len­gyelországi és a szovjetunió­beli együttesek adtak mű­sort. Ugyancsak vasárnap, az újszegedi színpadon rendez­ték meg a fesztivál második folklórestjét. Ez alkalommal a lengyelországi tomaszowi Pilivzanie nevű ének. és táncegyüttes, a hollandiai Apeldoomi Phoenix nevű táncegyüttes, a HVDSZ Biha­ri János Táncegyüttese, a MEDOSZ Kertészeti Egyetem táncegyüttese, valamint a tbiliszi grúz táncegyüttes lé­pett fel. A fesztivál harma­dik floklórestjére kedden ke­rül sor. Bérekről, jövedelmekről sokszemközt A tévénézőnek önkéntelenül is a csütörtökön látott tévéíilm; Ha majd mindenünk meglesz . . . juthatott eszébe péntek este, miközben a Bérekről, jövedel­mekről — sokszemközt című műsort nézte. Nem volt igazán jó műsor egyik sem, a tévé­film meg kifejezettéin rossz volt. Az okok mindkettőnél ha­sonlóak. Nem vitatja senki, hogy az életmód nagy kérdés­körébe beletartozik az erkölcs is, de végzetes hiba, ha a bé­rekről, jövedelmekről szólván, moralizálni kezdünk. Zsombok Tímár György, a tévéfilm író­ja ezt tette. Embertelen követelmény egyszerre házat is építeni, diplomát is szerezni. A vagy- vagy választási kényszere nem mindig akarati kérdés. Élni kell, lakni kell, s eh­hez javakat termelni. Az már a péntek esti műsor­ban derült ki, hogy miért hamis a ház (lakás) vagy diploma kérdésfeltevés. Ma lényegesen jobban keres egy jó szakmunkás vagy segéd­munkás, mint egy kezdő mérnök. Szemléletes volt Falusné Szikra Katalin ösz- szevetése: egy mérnök csak 40 éves korára éri el a ha­sonló korú szakmunkás fi­zetését, de kőben ő is la­kásra gyűjt, családot alapít, meg akar élni valahogyan. Fut a pénz után, s nem biz­tos, hogy legjobb képessé­geit a munkahelyén kama­toztatja, hogy cége műszaki fejlesztésén fáradozik. Nagy árat fizetünk ezért a világ­piacon, ha lemaradunk a versenyben. A közvélemény nyomására nivelláltuk a jövedelmeket, mert sokáig féltünk a nagy bérkülönbségektől. Ma vi­szont „divatos téma lett a differenciálás" — mondótta Falusné —, ám a gyakor­latban még mindig nehezen valósul meg. Két alapvető ellentmondás ütközik itt: a jólét igénye és az egyenlő­ségé. Többet csak akkor tu­dunk termelni, ha jobban érdekeltté tesszük a húzó embereket, a műszaki értel­miséget, azokat, akik akar­nak és tudnak is újat al­kotni. Nélkülük sem az ipar, sem a népgazdaság nem lép­het előbbre. Ugyanakkor nem hagyhatjuk sorsukra az alacsony jövedelmű csalá­dokban felnövő gyerekeket sem. A nagyüzemekben a hie­rarchia miatt, a műszakiak, értelmiségiek többnyire po­zíció-, és nem teljesítmény- érdekeltségűek. Magyarán: a prémium nem a teljesít­ménytől függ, hanem a stá­tustól. Ez pedig ma már nem ösztönöz intenzív alko­tó munkára, a teljesítmény növelésére. Ezzel is magya­rázható, hogy csökkent a műszaki értelmiség presztí­zse, a munkások nagy ré­sze még ezeket a fizetéseket sokallja náluk. A megol­dást maga az élet fogja ki­kényszeríteni. A reálbér nem fog nőni addig, amíg a ter­melésben nem történik dön­tő fordulat, azaz amíg nem oldjuk meg, hogy a tényle­ges teljesítményt és alkotó­kedvet honoráljuk. Nem az a baj, hogy a rosszul dol­gozó osztályvezető is olyan fizetést kap, mint a jól dol­gozó, hanem, hogy osztály­vezető lehet — mortdotta Falusné Szikra Katalin. H. S. műsor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 12.50: Ze­nei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.27: Muzsika az éjszakában. Papp Dániel novellá­ja. _ 14.43: Kéter Béla: Csokonai- nyitány. — 14.54: Édes anyanyel­vűnk. — 15.00". Hírek, időjárás, — 15.10: Ki tud többet Franciaor­szágról? — ,16.00: Ütközben. — 16.05: Kóruspódium. — 16.29: Tu­domány és gyakorlat. — 17.00 ( Hí­rek, útközben. — 17.07: Reklám­kalauz. — 17.10: Bartók-müvek legszebb hangfelvételeiből. — 17.57: Ének az esőben. Filmzene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Űj pódium. Nagy pillanatok. — 20.06: A Rádió Dalszínházának bemu­tatója. Offenbach-ciklus. — 20.57: Színes népi muzsika. — 22.00: Hí­rek, időjárás. — 22.15: Sporthí­rek. — 22,20: Tíz perc külpoliti­ka. — 22.30: Lemezmúzeum. — 23.03: Ferencsik János magyar ze­neszerzők műveiből vezényel. — 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10: Gábor S. Pál táncdalaiból. Petőfi rádió: 12.00: Boross Jo­lán és Csapó Károly népdalokat énekel. — 12.30: Hírek. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Világ­újság. — 13.45: Időjárása és víz­állásjelentés. — 14.00: Kettőtől ötig... A Rádió kívánságműso­ra. — 17.00: Gyermekáldás negy­ven év felett. Riport. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: A landlertől a rockig. — 19.03: Népzenekedvelőknek. — 19.38: Koncz Zsuzsa énekel. — 20.00: Mexikó — a csodák orszá­ga. — 20.30: Hírek. — 20.33: Tár­salgó. — 22.00: Húsz év finn san­zonjaiból. — 22.37: Nóták. — 23.00: Hírek, időjárás. — 23.15: A dzsessz a 70-es években. — 24.00: Hírek, időjárás. 3. műsor: 12.20: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Közben 13.00: Hírek, időjárás. — 14.54: Romantikus muzsika, — 16.00: A hét zeneműve. Beetho­ven: IV. szimfónia. — 16.30: Har­minc perc beat. — 17.00: Mefisto- féle. Operarészletek. — /18.05: Zsebrádiószínház. A dézsa. — 18.20: Bach: János-passió. Közben 19.00: Hírek, időjárás. — 20.24 : Dzsesszfelvételekből. — 21.06 : Hangfelvételek felsőfokon. — 22.30—22.33: Hírek, időjárás. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárásielentés. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este... A műsort szerkeszti: Horváth Kálmán. — A stúdió zfenés magazinja. Köz­ben: El szeretném mondani. Gyárfás Imre jegyzete. — Vála­szolunk hallgatóink leveleire. — Szerkeszti: Karcsai Nagy Éva. — 18.00: Észak-magyarországi Kró­nika. (Hét végén is dolgoztak a borsodi földekn. — Főszézon a nyéklátíházi kavicsbányábaA-.. Újdonságok a salgótarjáni Lak- berendezési Áruházban.) — i8.25 —18.30: Szemle az Észak-Magyar- ország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népúiság és a Nógrád keddi számából. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18): Textütervek. Filmszínházak: Béke (f4. hri6, 8) : A túlélés ára (NazK—francia, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Béke,, kamaramozi (6): Agyő naver (francia, ítí even felüliek­nek!). — Kossuth (13, hn5, 7): Nevem: Senki (olasz—francia— NSZK). — tíevesy Iván Filmklub (3, 6) : Casanova I—II. (olasz, 18 éven felülieknek!) — Fáklya Film­klub (fö) : Casanova. — Táncsics (14): Hét különleges megbízott (szovjet); (±6): Egy másik férfi es egy másik nő I—II. (amerikai francia). — Táncsics, kamara­mozi (6): Ilyenek voltunk (ame­rikai, 14 éven jaiul nem ajánló­juk!) — Szikra (3, 5, 7): Mindha­lálig zene (amerikai, 16 éven fe­lülieknek!) — Fáklya (f4, fö) • A nyolcadik utas: a Halál (angol, lö._ éYen felülieknek!) — Petőfi (fa, f7) : Fogadó az örök Vilá­gossághoz (magyar, 14 éven alu­liaknak nem ajánljuk!) — Ta­polca, Ady (6): Egy holland Jáva szigetén I—II. (holland). — Tapol­ca, kerlmozi (9): Egy holland Já- va szigetén I—II. — Görömböly, Krúdy (6): Liliomfi (magyar). - Tokaj vendéglátóház (f8) : a ki­rályi biztos szeretője (brazil, iö even felülieknek!) — Vasas kert­mozi (fg) : Majmok bolygója (ame- "B1)- . ~ Gárdonyi kertmozi (í9): Lidércnyomás (francia, 14 even aluliaknak nem ajánljuk*): — Art-Kmo (tg): San Babila eev napja (olasz. 18 éven felüliek- "ek!)- - Szirma (f6) : Kóma (amerikai, 16 éven felülieknek*) — Hámor (6): Kóma. KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek1, idő- •l^as. — 8.05: Műsorismertetés. — 8'20^ o^aiA kulturális Programok. — 8.25: Az iraki Állami Népi Együttes műsorából. — 8.35: Mexi­MA+rr a CS5>dák országa. — 9.05:-Óín^»“w9‘4?: va§y°k ón. Tv/rr,10,00- Hlrek> időjárás. — 10.05: Iskolák — őrsök - — 10-35: A mindenség. várományosai. — ío.ítf: Műsor, ajánlat. — 10.59: Apámról . . . Be­szélgetés Otto Klempererről leá­"Ä 7^,41: Abel a ™eg­Prtöfi rádió: 8.00: Hírek, idő- járás. 8.05: Szovjet operettek- f0ls7 8h“: JÍZ perc külpolitika. mim ~ 8 33: Társalgó. 11.30? Hírek. bedelelÖ,t- Ko/-b™ 5. műsor: 8.55: Műsorismertetés. — 8.57: A kiállítótermek program­jából. — 9.00: Zenekari muzsik». — 11.00: Hírek,'időjárás. —- n.05: A Beatles együttes összes felvi­telei. — 11.34: Mignon. Operarész­ietek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom