Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)
1981-03-14 / 61. szám
belföld VIRÁGZIK A MÁTRAI IBOLYA. Kibontotta szirmait a Mátrában a tavasz jellegzetes virága, az ibolya. Az idén a hosszan tartó tél miatt március elején még szinte mozdulatlan volt a természet: a hideg visszatartotta a növények fejlődését, de az utóbbi napokban egymás után bújnak ki a földből az erdő apró növényei. Az első ibolyaszálakat a. parádi völgyben szedték a kirándulók. SPOTKAMERA, RÖNTGENRE. Hazai találmányokra épülő új ebzközökkel és technikával működnek a MEDICOR legújabb röntgengépei. Az egyik ilyen új eszköz az úgynevezett Spot- karaera, amely a röntgenfelvételt egy tenyér nagyságú filmen rögzíti, s ezzel olcsóvá, köny- nven tárolhatóvá teszi a felvételeket, ugyanakkor az átvilágításhoz szükséges sugárterhelést is a tizedére csökkenti. A MEDICOR Művek fejlesztői több magyar találmány alkalmazásával alakították ki a külföldiektől eltérő megoldásokkal működő, ám azokkal diagnosztikai szempontból teljesem egyenértékű Spotkamerájukat, és a képátalakításhoz szükséges tükröt. Ezeket az eszközöket a MEDICOR az idén már sorozatban gyártja. I-IÉTSZÁZ ÉVES RÁKOSPALOTA. Több hivatalos okmány igazolja: 700 évvel ezelőtt nevezték el a mai Budapest XV. kerületének egyik részét Rákospalotának. Az évfordulóról decemberig különféle rendezvényeken emlékeznek meg. Ezek sorát holnap a debreceni Kodály kórus Bartók-hangversenye nyitja meg a rákospalotai Csokonai Művelődési Központban. Bartók Béla munkássága kapcsolatos a kerülettel is: itt, ahol édesanyja egy ideig élt, alkotta meg több művét. Gyűjteményes kiállítást rendeznek azoknak a képzőművészeknek az alkotásaiból, akik Rákospalotán éltek és dolgoztak, illetve most is ott munkálkodnak. KISIPAROSOK HAZA KÉSZT. HELYEN IS. A Ealaton-parti város lakosságának, valamint hazai és külföldi vendégeinek jobb ellátására — a megyei tanács és a KIOSZ jelentős anyagi támogatásával — kisipari szolgáltatóház épül Keszthelyen. Elkészüléséhez a helyi kisiparosok társadalmi munkával járulnak hozzá. A Ties út mentén, a Zalka Máté lakótelepen az idén tető alá kerülő szolgáltatóházban, rádió- és tv- szerelö, háztartási gépjavító, órás, gázöngyújtó-töltő, fényképész, villanyszerelő, kulcsmásoló, üveges, keramikus, valamint — a Dunántúlon elsőként — zoknigumírozó és kézikötó-mühely kap helyet. DALOLJ VELÜNK! címmel népdalestet ' rendeznek holnap délután 3 órai kezdette] a diósgyőri Diófa étteremben. A műsorban fellépnek: Béres Ferenc, Béres János, Szőllősy Beatrix és a görömbölyi Röpülj páva népdalkor. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 11. játékhéten öttalálatos lottószelvény nem volt. A 80 darab négyesre egyenként 103131 forintot fizetnek. A hármasok 548, a kettesek 23 forintot érnek. GYÁSZKÖZLEMENYEK Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett gyermekünk, férjem, unokám SZKLENAR TIBOR az LKM-nemesacélmü volt dolgozója S0 éves korában hosszú, türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt. Temetése 1981. március 17-én délután fél 4 órakor lesz a vasgyári temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájdalommal közöljük, hogy szeretett édesapánk, nagyapám és rokonunk VELEZDl SÁNDOR 1981. március 8-án elhunyt. Temetése 1981. március 16-án, hétfőn délután 4 órakor lesz a Mindszenti temetőben. A gyászoló család. jjc Tetemes anyagi kárral járó, de szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt tegnap délután negyed 4-kor a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Katalin utcai autóbuszmegálló közelében. A PJ 03-91-es forgalmi rendszámú Trabant — minden bizonnyal — körültekintés nélkül akart, balra fordulni, s a mögötte jövő 131-es számú 2-es villamos beleszaladt. Nem sérült meg senki, ám a villamosforgalom több mint negyedóráig szünetelt. (Sólymos László felvétele) Labdarúgó 1\B I p Pontért a Volán ellen Ma, 14 óra 30-kor: Bp. Volán—Dl Hí Ma délután újabb mérkőzéseket játszanak az NB I-es labdarúgó-bajnokság tavaszi, hatodik fordulójában. A bajnokság e szakaszát három nap alatt bonyolítják le, miután tegnap egy, ma hat és holnap egy mérkőzést játszottak, illetve játszanak a csapatok. A DVTK ezúttal ismét idegenben lép pályára, ellenfele a Bp. Volán lesz. A tavaszi szezon folytatásában eddig lejátszott két mérkőzésükön, a tervekkel ellentétben, csupán egy pontot sikerült szerezniük, így most már idegenben kell megpróbálni ugyanezt... Az együttes tegnap délelőtt, az edzést követően utazott el a fővárosba. Az indulás előtt sikerült beszélnünk Deák István vezető edzővel, aki nagy gondban van: — Többen sérüléssel bajlódnak, és sajnos, nincs sok remény felépülésükre. Verébnek derékbántalmai vannak, az utolsó edzést kihagyta. Fükő állapota még mindig teljesen bizonytalan, egy durva belemenés után még erős fájdalmat érez a combjában. Sziifka ezen a héten betegséggel és.sérüléssel küszködött, csak csütörtökön kezdte el a munkát, így nem tudom, hogy milyen állapotban van, vállalhatja-e a játékot. — Ezek után mi lesz az összeállítás? — Csak körülbelüli kezdő csapatot tudok mondani, mert a találkozó előtt dől el, hogy a sérültek közül kikre számíthatok: Veréb vagy Szabó — Szántó, Kerekes, Teodoru I„ Kádár — Oláh, Tatár, Fükő vagy Gör- gei — Borostyáig, Teodoru II., Szemere vagy Sziifka. Amennyiben a sérültek mégis rendbe jönnek, akkor a csapat a legutóbbi összeállításban lép pályára. — A Csepel elleni mérkőzés után azt nyilatkozta: most már idegenben kell úgy szerepelni, hogy sikerüljön megszerezni a bentmaradáshoz szükséges pontokat. — Már a Volánnal szemben megkíséreljük a pontszerzést. Más megoldás nincs, mert így is nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Egy bravúros, idegenbeli győzelem talpra állítaná a csapatot. Elsősorban a Volán ellen idegenben, a Debrecen ellen itthon, majd az MTK- VM ellen a fővárosban kell szereznünk pontot vagy pontokat. Közben szerdán még egy MNK-mérkőzésünk is lesz az FTC ellen, ami ugyancsak nagyon fontos összecsapás. Mindez természetesen megszabja taktikánkat is, hiszen idegenben is sokkal többet kel törődnünk a támadásokkal, de főleg az akciók befejezésével, mint eddig. — A héten előkészületi mérkőzésen idegenben, az Ózd ellen, csak 2:2-es döntetlent értek el. — Sajnos, rengeteg hely- zetet kihagytak csatáraink, mert a lehetőségek alapján, akár 10:2 is lehetett volna az eredmény. Mindenesetre sokat gjmkproljuk a támadások befejezését, remélem, mielőbb meglesz ennek az eredménye. Emellett nagyon fontos lenne, hogy kulcsjátékosaink jó formába lendüljenek; mert ha Szántó, Tatár, Fükő, Borostyán, Oláh jobb teljesítményre lenire képes, nyilvánvaló, hogy a többiek is jobban játszanának. ★ A két csapat eddig mindös^e háromszor találkozott egymással. A tavalyi bajnokságban a Volán 2:0-ra győzött Budapesten, majd 0:0-ás döntetlent ért el Diósgyőrött. Legutóbb Diósgyőrben 1:1 volt az eredmény. A Volánt otthonában az eddigiek során csak a Tatabánya és a Bp. Honvéd tudta legyőzni. Mindezt Varga Lajos olvasónk lapunknak küldött statisztikájából tudtuk meg. A mérkőzés előtt 12 óra 30 perckor az ifjúságiak lépnek pályára, az NB I-es találkozó 14 óra 30 perckor kezdődik. DARAB GYULA ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Zádor Lászlónak és Fedor Borbálának Krisztián; Baiogh Ferencnek és Jasusa Évának Nóra; Liszlcai Zolíánnak és Kunze Renátának Gábor; Fajta Lászlónak és Markó Valériának Krisztina; Svoboda Istvánnak és Szajkó Mariannának Ádám; Hriczu Andrásnak és Novek Erzsébet Ilonának Gabriella; Csóíka Gyula Lászlónak és Tarjányi Veronikának Zoltán; Dargai Istvánnak és Lengyel Erzsébet Irénnek István; Bártfar Antalnak és Virágh Máriának Péter; Bús Istvánnak és Bodnár Erzsébetnek Attila; Viszmeg Zoltán Tibornak és Lipták Dálma Máriának Zoltán; Sebe Istvánnak és Kiss Zsuzsannának István; Glon- czi Endrének és Erdei-Rontó Ilonának Endre; Nagy Istvánnak és Kovács Máriának Gábor; Berzi Istvánnak és Itepka Klárának Norbert; Dvorcsák Ferencnek és Szabadka Erzsébetnek Zoltán; Bátorligeti Mihály Pálnak és Frey Katalinnak Tímea; Varga Ferencnek és Ster Saroltának Linda nevű gyermeke. Hazánkban meglehetősen ritkán fordul elő, hogy a bíróságnak pénzhamisítókkal legyen dolga. Vannak persze, akik megpróbálkoznak ilyen, vagy olyan módon másolatot készíteni a bankókról — természetesen sikertelenül. Mint az alábbi eset szereplői is. A 28 éves, Ináncson lakó Dankó László és a 37 éves abaújszántói lakos Nagy István a Beton- és Vasbeton- ipari Művek Miskolci Gyárában dolgoznak. Dankó 1980. szeptember 26-án Felsődob- szán élő szüleit látogatta meg. A konyhaszekrényben matatva talált két. Xerox fénymásolóval készített bankót. Az egy darab ötszázas és egy darab százas mások megtévesztésére alig alkalmas „bankjegy” volt. A fiatalember ezeket magához vette, majd szeptember 30- án munkahelyére is bevitte. Hőlégballonnal a magasba Néhány hete közöltük, hogy a honvédelmi szövetség hatáskörébe tartozó technikai sportágak száma ismét növekedett eggyel: a hölégóallonozással. (Esztendeje a sárkányrepülés elűzte meg e tekintetben.) A hazánkban mindössze egykét éve óta müveit sportág iránt a fiatalok részéről egyre nagyobb az érdeklődés Mis- * koicon és a megye más vá- j rosaiban. Az igények kielégítésére, s a szervezett keretek között történő sportolás íeiie- tőségeinek a megteremtése végett február 26-án, az MHSZ Repülő- és Ejtőernyős Klubja részlegenként városunkban, valamint Kazincbarcikán és Leninvarosban megalakult a hőlégballonotok szakosztálya. Mind a három helyen máris megkezdődött a mintegy negyedévig tartó elméleti képzés. Ennek során a klub oktatói előadásokat tartanak a levegőben művelhető sportág azon követelményeiről, amelyek azonosak a repülés, ejtőernyőzés követelményeivel. Mire a gyakorlati kiképzésre sor kerül, akkorra ballon is lesz, a BVK anyagi támogatásával már készül egy Budapesten. A miskolci hőlégballonosok túlnyomó többsége egyébként egyetemünk hallgatói közül került ki. Jövendő mérnökökről lévén szó, ez érthető, mint ahogy évtizedekkel ezelőtt a magyar sportrepülés, vitorlázás megalapozói, s leglelkesebb és legeredményesebb művelői között is nagy számban szerepeltek műegyetemisták. (Persze, akkor még a fővárosiak.) Rajtuk kívül .mind a miskolci, mind a másik két városban élő munkásfiatalok ■soraiból is sokan kérik felvételüket a szakosztályba. (Érdemes emlékeztetnünk arra, hogy városunkban 1933- ban 20—25 éves ifjúmunkások kezdték ei a vitorlázó- repülést, mégpedig úgy, hogy összekuporgatott filléreikből megvásárolt tervrajz alapján saját maguk építették meg gépüket, a Szöcskét.) Szűkebb pátriánk hőlég- ballonosait a MÉM Repülőgépes Szolgálata is segíti, ahol a sportágnak már nagy gyakorlattal rendelkező művelői tevékenykednek. Terv szerint március 16-án, Le- ninvárosban, 22-én pedig Miskolcon, az egyetemi napok keretében, gyakorlati bemutatót tártanak. T. I. A műszak végén az öltözőben Nagy Istvánnak azzal a mesével adta át, hogy öccse farmerjában maradt a pénz, s mosás közben színeződött el. Arra kérte munkatársát, váltsa be azokat a bankban. Nagy megjegyezte ugyan a bankók láttán, hogy azok hamisítványok, másnap mégis felkereste a Magyar Nemzeti Bank miskolci fiókját, s ott igyekezett beváltani a két másolatot. A bankban természetesen azonnal felismerték a hamisítást, a bankókat elkobozták, s értesítették a rendőrséget. A fentiek alapján a Borsod megyei Főügyészség Dankó László és Nagy István ellen nem jelentős mennyiség-1 re. elkövetett pénzhamisítás kísérlete miatt emelt vádat. Ügyüket a Miskolci Megyei Bíróság dr. Batta Miklós tanácsa tárgyalja rövidesen. T. Z. külföld MOSZKVA. A szovjet kormány meghívására Hans- Dietrich Genscher nyugathé- met kancellár, külügyminiszter április 2—4. között hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban — jelenti a TASZSZ hírügynökség. RÓMA. Sandro Pertini, olasz államelnök az Epoca c. olasz hetilapnak adott interjújában óva intette Reagan amerikai elnököt attól, hogy Salvadorból egy „második Vietnamot” csináljon. Pertini elmondta, hogy figyelmeztette Reagant, legyen óvato- i sabb a politikája Salvadorral szemben, hisz’ annak idején John Kennedy sem akart vietnami beavatkozásával nagy háborút kiprovokálni. Pertini ugyanakkor bírálta Washingtont „goromba nyelvezete” miatt. Az olasz államelnök feltette a kérdést, mi történt volna, ha Brezs- nyev, aki államfő, hasonló élességgel felelt volna Reagan támadásaira? „Szerencsére — idézi a hírügynökség Pertinit —, az ész ezen az oldalon diadalmaskodott”. VARSÓ. Minden lengyelnek a haza javát, szabadságát és szuverenitását kell szolgálnia, és arra kell törekednie, hogy békében fejlődjenek tovább a múlt év nyarán elért eredményeit. Ezt hangsúlyozza a többi között a lengyel Püspöki Kar kétnapos, varsói üléséről kiadott közlemény. A Püspöki Kár közleményé a fegyelem rriég- őrzésére szólít fel, s megállapítja: elsietett döntések csak káros társadalmi feszültségeket okozhatnak, és gátolják az ország életének stabilizálását. A közlemény végül megelégedéssel állapítja meg, hogy bizonyos haladás mutatkozik a kormány és a Püspöki Kar vegyes bizottságának munkájában. ATHÉN. A februári földrengés következtében százezernél többen váltak hajléktalanná Görögországban, a hatóságok pénteki összesítő közleménye szerint. Körülbelül 8500 ház vált lakhatatlanná, tízezer pedig súlyosan megrongálódott. Csütörtök éjjel egyébként 18 rengést észlelt az athéni megfigyelő intézet. DAMASZKUSZ. Minden jel szerint a 13. nap egy részét' is fogságban kell tölteniük a március 2-án eltérített pakisztáni Boeing utasainak és személyzetének. Csali ma késő délelőtt indult útnak .í<a- rachiból az a pakisztáni katonai repülőgép, amelyen a „váltságdíjként” kicserélendő 54 politikai fogoly utazik. A késedelem oka hivatalos bejelentés szerint a rossz időjárás, de hozzájárul az IS, hogy a pakisztáni hatóságok kielégítik a géprablóknak a két nappal ezelőtt létrejött egyezség után támasztott igényét, és a három fegyveres rokonai is a kiszabaduló politikai foglyokkal együtt távozhatnak az országból. A követeléshez tartozott ugyanis, hogy a rokonok minden vagyonukat, pénzzé téve, magukkal vihessék. DAR ES-SALAAM. Ep- napos találkozón vettek részt a tanzániai fővárosban hat kelet- és közép-afrikai ország vezető politikusai. Tanzánia, Uganda, Burundi és Ruanda elnökének, valamint Kenya alelnökénck és Zaire Silány volt a hamisítvány Lebuktak a fénymásolt bankókkal DELI HÍRLAP. - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15 3521. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: belpolitikai rovat: 18-224: várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. PL: 1J9. — Felelős kiadó: VERÉS MIHÁLY. Telefon- 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál! Előf- ethető: a hírlapkézbesítfi postahivataíoknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra; 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0139-0209. miniszterelnökének a gazdasági és szállítási kérdésekről folytatott megbeszélését igen sikeresnek minősíti a záróközlemény, amely további hasonló tárgyalásokat helyez kilátásba.