Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)

1981-03-16 / 62. szám

3 ‘ti ■***..„ XIII. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM 1981. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ I ÁRA: 1,80 FQRi Saját erőből az A vason (CIKK A 3. OLDALON) Ismét Sarlós István a főtitkár Befejeződött a népfrontkongresszus 4c Sarlós István, az újból megválasztott főtitkár a szónoki emelvényen Mint arról lapunk szom­bati számában már beszá­moltunk, szombaton reggel az építők budapesti székhá­zában megkezdte munkáját a Hazafias Népfront VII. kongresszusa. A megnyitót követően Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára terjesztette elő a HNF OT beszámolóját. Sarlós István egyebek kö­zött arról számolhatott be a kongresszus küldötteinek, hogy erősödött hazánkban a népi, nemzeti egység, részt kértek mindenből, ami javít a meglevőn, s ami segít a rossz, a nem megfelelő ki­küszöbölésében. Arra töre­kedett a népfront egésze, hogy tetteik és szavaik kö­zött meglegyen az az össz­hang, amelyre a dolgozó em­bereknek és a szocialista építömunkának szüksége van. A továbbiakban a főtitkár elemezte a szocializmus és a demokrácia legújabb vívmá­nyait, hangsúlyozva: az utóbbi években kialakult fórumrendszer alkalmas ar­ra, hogy az állampolgárok azokon kifejtsék véleményü­ket, s ugyanakkor megköny- nyítsék a testületek munká­ját a döntések meghozata­lában. A Hazafias Népfront letéteményese a demokrácia érvényesülésének — hangsú­lyozta Sarlós István. Az" egyetértés hozott el bennün­ket erre a kongresszusra. Az egyetértés jellemző a jele­nünkre, és reméljük, hogy még inkább ismérve lesz a jövőnknek — fejezte be be­számolóját a HNF OT főtit­kára. A beszámoló feletti vitá-, ban szombaton szólalt fel Kádár János, az MSZMP KB első titkára, aki beszéde be­vezető részében áttekintést adott a nemzetközi helyzet­ről, majd a szocializmus építésének jelenlegi helyze­tét és perspektíváit vázolta. Szólt a népfrontmozgalom fejlődéséről, amelyet úgy jellemzett: harmadvirágzását éli ezekben az esztendőkben a Hazafias Népfront. Ez a mozgalom sokat tett és tesz azért, hogy a szocialista nemzeti egység ma erősebb, mint valaha. Szólt arról, hogy Magyarországon az ál­lam és az egyház viszonya rendezett. Elemezte gazdasá­gi helyzetünk alakulását, a kulturális életben jövőbeni teendőinket, életszínvonal­politikánk fő célkitűzéseit. Végezetül jó munkát kíván­va a kongresszusnak, kife­jezte elismerését a Hazafias Népfront több százezer ak­tivistájának. A HNF OT beszámolója feletti vitában miniszterek és fizikai munkások, alkal­mazottak és értelmiségiek, egyházi személyiségek fej­tették ki véleményüket. Me­gyénk küldöttei közül va­sárnap délelőtt kapott szót Lakatos László gépkezelő, aki a megyében élő cigány­lakosság javuló életkörülmé­nyeiről, társadalmi beillesz­kedésének lehetőségeiről szólt. A vita összefoglalójában Sarlós István főtitkár egye­bek között arról szólt: a két­napos vita olyan képet adott a társadalomról, amely jel­zi, miben vagyunk szilárdak és erősek, s miben vagyunk gyengék, hol és min kell ja­vítani. Az MSZMP számára a népfrontmozgalom erősíté- tése nem taktikai lépés, ha­nem — még hosszú ideig — stratégiai feladat. *A Hazafias Népfrontot közvetlenül érintő javaslato­kat méltatva a főtitkár alá­húzta: elfogadja az indítvá­nyokat, s a választott tiszt­ségviselőknek arra kell majd törekedniük, hogy azo­kat valóra is váltsák. Sarlós István vitaösszefog­lalója után a határozathoza­tal következett, majd S. He­gedűs László, a jelölő bizott­ság elnöke terjesztette be a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagjairól vonat­kozó indítványt. Az előter­jesztés alapján a kongresz- szus egyhangúlag megválasz­totta a Hazafias Népfront 271 tagú Országos Tanácsát, amelynek tagja lett többek között: Amriskó Gusztáv, a HNF Borsod megyei Bizott­ságának titkára, Dojcsák Já­nos, az OTP Borsod megyei! igazgatója, Hegyi Imre, a HNF Borsod megyei Bízott-, ságának nyugalmazott titká­ra, lvádi Borsos Aladárné, a Borsodi Hőerőmű Vállalat oszt; lvvezetője, Kiss Dezső, a Borsodi Szénbányák Vállalat főmérnöke, Pásztor Ágnes, a Tiszai Vegyikombinát üzem­mérnöke, Poduszló Sándor, az Ózdi Kohászati Üzemek forrasztára. ^ Az országos tanács meg­tartotta első ülését, amely megválasztotta tisztségvise­lőit, elnökségének és titkár­ságának tagjait. A HNF OT elnöke Kállai Gyula, alelnö- kei: Bugár Jánosné, Bencsik István, Horváth Lászlónó, yNagy József né, Polin&zky Károly, Szemők József és Varga Imre lettek. Főtitká­rává ismét Sarlós Istvánt választották. A Hazafias Népfront VII. kongresszusa Kállai Gyula zárszavával, majd a Szózat hangjaival ért véget. 4c A Petöfi-szobornál... 1848. március 15-ére emlékeztüok „4 ma főrradalmisága tetteinkben nyilvánul meg” A szombat éjszakai esőzés után kora reggel is esőfel­hők gyülekeztek a város fe­lett. Éppen, mint 133 évvel ezelőtt. Azmtán az élénk szél gyorsan „elszállította” a fel­legeket, így mire a március 15-1 ünnepségek megkezdőd­tek, már ragyogó tavaszi napsütés fogadta az emlék­műveket körülvevő fiatalok százait. A központi ünnepséget a Petőfi téren az Ifjú Gárcia zenekarának pattogó indulói vezették be, majd a Kossuth Gimnázium tanulóinak lát­ványos karikagyakorlatát tapsolhatták meg a jelenle­vők. A Himnusz hangjai, majd egy Petőfi-vers után Joósz Gábor, a Hazafias Népfront Miskolc városi Bi­zottságának elnöke köszön­tötte a jelenlevőket, s kérte fel Szabó Pált, a KISZ Bor­sod megyei Bizottságának el­ső titkárát ünnepi beszéde megtartására! — Az ifjúság, életkori sa­játosságai révén, rendszerint kész az új történelmi eszmék merész követésére. A forra­í foglyok politikai menekültek A géprablóknak el kell hagyni Szíriát Nem kapott és nem is kap politikai menedékjogot Szí­riában az a három pakisztá­ni legikalóz, aki szombaton este Damaszkuszban megad­ta magát a szíriai hatóságok­nak — közölték tegnap hi­vatalosan Damaszkuszban. A három géprablónak rövid tartózkodás után el kell hagynia Szíriát, ugyanakkor a túszok szabadulása fejé­ben .kicsikart” 54 pakisztá­ni foglyot politikai menekült­ként kezelik. Szíriában, ahon­nan abba az országba távoz­hatnak, ahova akarnak. Pakisztánban időközben si­került megállapítani két lé­gikalóz személyazonosságát. Karachi források szerint az Álam Gir elnevezésű kom­mandó két tagjáról van szó. Mind a ketten diákok, és részt vettek a karachi egye­temen februárban lezajlott összecsapásokban, amelyek­nek során egy diák életét vesztette. Borult idő Ma változóan felhős idő­re, szórványosan záporokra, esőre lehet számítani. Az időnként, megerősödő nyu­gati, 'északnyugati szél elle­nére a legmagasabb nappali hőmérséklet ,15 tok körül vérható. dalmak történetét lapozgat­va az úttörők, az áldozatot elsőként vállalók között gyakran felvillannak a lel­kesedéstől hevülő ifjú arcok — kezdte beszédét a szónok, aki a későbbiekben történel­münk egyik legdicsőbb nap­jára, 1848. március 15-ére emlékezett, szólt a polgári forradalom. és szabadságharc dicső tetteiről, a balra toló­dás okairól, a győzelmes ta­vaszi hadjáratról, majd a nemzeti egység széteséséről, a forradalom bukásáról. Hangsúlyozta: az 1848-as szabadságharc elbukott * ugyan, ám egy olyan forra­dalmi folyamat kezdete volt, amely a három tavaszi ün­nep törvényszerű elindítója­ként került a történelem- könyvek lapjaira. — Március 15-e nem tett csodát a magyar történelem­ben, jelképe azonban a reá­lis politikai cselekvésnek — hangsúlyozta Szabó Pál, majd arról szólt: a ma for- radalmisága az, hogy tettek­kel bizonyítsuk, méltóak va­gyunk, s tudunk élni apáink örökségével. . A tavaszi ün­nepségsorozat is több mint tisztelgés, kegyeletadás a múlt előtt. Hitet kell ten­nünk a szocialista társada­lom építésének ügye mellett. Mert az ünnep, az elődökre emlékezés csak így lehet tel­jes — mondotta befejezésül az ünnepség szónoka. Az ünnepi beszéd után került sor a koszorúzásra." A pártbizottságok képviseleté­ben Nagy Zoltán, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Dobránszki Mihály, a városi pártbizottság osztály- vezetője, Biró Gyöngyvér, a városi pártbizottság tagja és Póczos Barnabás, a Miskolc járási Pártbizottság politikai munkatársa helyezte el a megemlékezés virágait. A KISZ-bizottságok képvisele­tében Szabó Pál, Kovács Zoltán, a KISZ Miskolc vá­rosi Bizottságának titkára és Király László, a KISZ Miskolc járási BizottságánalteSAitkára koszorúztak. Elhelyezték a megemlékezés virágait a Ha­zafias Népfront, valamint a fegyveres erők és testületek képviselői is. Az ünnepség a Kossuth Gimnázium irodal­mi színpadának műsorával ért véget. Koszorúzási ünnepséget tartottak a Szabadság téri Kossuth-szobornál is, ahol Varga Zoltán, a KISZ Mis­kolc városi Bizottságának el­ső titkára mondott ünnepi beszédet, a Szemere-kertben, Szemere Bertalan szobránál, ahol dr. Szarka Gyula, a Ha­zafias Népfront Miskolc vá­rosi Bizottságának alelnöke emlékezett március idusára. Az előbbi helyen a 13. sz. Általános Iskola, míg az utóbbin a Földes Gimnázi­um tanulói adtak műsort. Elhelyezték a megemlékezés virágait a vasgyári Petőíi- szobor talapzatán, valamint a Tanácsház téri Petőfi-em- léktábián is. 4c A Kossuth Gimnázium Umulóina'k karikagyakorlata [Kiss József felvétetei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom