Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1981-02-10 / 33. szám

belföld A munka­védelemről a Volánnál Az elmúlt években a mun­kavédelmi tevékenységgel kapcsolatban több, különbuzö szintű rendelkezés született. A rendelkezések egységes ér­telmezése és végrehajtása érdekében a KPM és a Volán Tröszt képviselőinek részvé­telével munkavédelmi érte­kezletet tartanak a Volán 3. számú Vállalatánál. A ta­nácskozás ma délelőtt fél tíz­kor kezdődött. JÁTÉKFILMSZEMLE. A MAFILM Budapest Stúdiójá­nak bemutatkozásával foly­tatódott tegnap a Vörös Csil­lag moziban a XIII. magyar játékfilmszemle programja. Az egész napon át tartó mű­sorban a stúdió hat, az el­múlt évben forgatott produk­cióját vetítették. Ma a Hun­nia Filmstúdió mutatkozik be. VIRÁGZIK A KIKERICS. Leg­ritkább vadvirágunk, a magyar kikerics kibontotta halványlila szirmait a Szársomlyó hegy nap­sütötte lejtőin. A süveg alakú hegycsúcs ilyenkor lila ruhát ölt magára. A nevében is a kikele­tet idéző kikerics az egész Kár­pát-medencében egyedül a 442 méter magas dél-baranyai he­gyen található, a legközelebbi le­lőhelye az adriai tengerpart. A botanikusok véleménye szerint a mediterrán eredetű növény ak­koriban került hazánk területé­re, amikor Pannóniát még ten­ger borította és a Szársomlyó szigetként emelkedett ki a víz­ből, A növényt 1S67 telén fedez­ték fel és Magyarországon első­ként éppen 45 évvel ezelőtt — 1936-ban — nyilvánították védet­té. Maga a hegy csak az utóbbi időben lett természetvédelmi te­rület. A szigorú oltalomnak kö­szönhetően egy idő óta ismét terjed a kikerics a Szársomlyó lejtőin. A szakemberek becslése szerint ma már körülbelül lOü ezer virágtő él a mészkősziklák menedékében és a napok óta tartó enyhe, verőfényes idő ha­tására dúsan pompáznak. Egy- egy tőről négy-öt virág is lehul­lik, mire beköszönt az igazi ta­vasz. A növény érdekes sajátos­sága, hogy amiképpen melegszik az idő, úgy vonul vissza és szen­déről hosszú álomra. A föld alatti hagymája ugyanis így vé­dekezik a kiszáradás ellen a ko­pár tövek között. VISSZATÉRŐ VADKA­CSÁK. A gemenci erdők, Duna-ártéri madárszállóiban az északabbra vonult vad- lúdseregek helyét tömegesen foglalták el a délről vissza­térő vadkacsák. Nagyrészt a tőkésrécék, továbbá a kon­tyos-, kerce-, barát- és nyíl­farkú récék ezekben a tava- szias napokban tízezrével ér­keznek a dunai vadon ma­dárparadicsomába. A Tolna megyei madárvédő- és meg­figyelő fiatalok egy rendkí­vül ritka, hófehér tollú tő­késrécét is felfedeztek. A RENDÖRSKd MEGTA­LÁLTA CSAPÁNSZKIJ OR­SOLYÁT. A rendőrség, a la­kosság segítségével, 1981. február 9-én délután Ákos Sándorné 22 éves gyáli la­kosnál egészséges állapotban megtalálta az 1980. december 15-én a XVIII. kerület, Ke- szőce utcai bölcsödéből fon­dorlatos módon, a szülők tudta nélkül elvitt Csapánsz- kij Orsolya kétéves kislányt. A rendőrség a gyermeket a szülőknek átadta és a vizsgá­latot folytatja. SOPRON ÜJ SZÁLLODÁ­JA. Egyelőre még az iparo­soké a terep, de márciusban kaput nyit a vendégek előtt Sopron új szállodája, a Ho­tel Palatínus. A családias szállodát a középkori belvá­ros műemlékházai közé épí­tették. Szobáiban 62 vendé­get fogadhat, s nemcsak kvártélyt, kosztot is kínál majd hangulatos ételbárjá­ban. Változatlanul tart a feszültség a perui—ecuadori határtérségben. Képünkön: ellenőrző re­pülésre küldött perui helikopter a vitatott területek fölött. Halott nevére is kölcsönöztek Farsang Szamarai és pónilovat sorsolnak Készülődés a nagwazsonyi lovas iát eltokra Máris megkezdték a felké­szülést a Balaton-felvidék kétévente megrendezendő ki­emelkedő eseményére, a jú­lius 31—augusztus 1—2-án sorra kerülő nagyvázsonyi történelmi lovasjátékokra. A Balaton Tourist-Nord, szá­mos társ rendező és vendég­látóipari szervezettel, s 7 lo­vasiskola képviselőivel közös programot fogadott el. Sorrendben tizennegyedszer rendezik meg idén a törté­nelmi lovasjátékokat. A szer­vezők elmondották, hogy a 300 szereplővel és 250 ló föl­léptetésével sorra kerülő já­tékok szórakoztató időtöltést flperbeszédek következnek a tolcsvai ügyben Január első napjaiban kez­dődött a Miskolci Megyei Bí­róságon a Tolcsva és Vidéke Takarékszövetkezet volt el­nöke, Kozsnyánszky Gyuláné és központi .pénztárosa, Per- jési Zoltán Gyuláné ügyé­nek tárgyalása. A bizonyítá­si eljárás során a két vád­lott mellett számos tanút hallgattak meg, a héten pe­dig az igazságügyi könyv- szakértő mondja el vélemé­nyét, s sor kerül a perbeszé- dekre is. A jövő héten pedig már ítélkezik dr. Batta Mik­lós büntetőtanácsa. Mint arról lapunkban már be­számoltunk, Kozsnyánszkyné és Perjésiné mintegy 17 éven ke­resztül károsította meg a taka­rékszövetkezetet. Különböző kölcsönöket vettek fel előbb hozzátartozóik nevére, majd fik­tív nevekre, s ezek jó részét nem fizették vissza. Később a takarékbetétekhez, majd a posta­betétekhez is hozzányúltak. Iiyen módon — folytatólagosan — ösz- szességében 3 323 600 forint kárt okoztaK, amelyből tőketörlesz­téssel megtérült 1 841 018 forint. A társadalmi tulajdonban oko­zott, s meg nem terült kár ösz- szege 1 482 282 forint. A bírósági eljárás során előbb Kozsnyánszky Gyulánét hallgat­ták ki, aki a vád tárgyává tett cselekményekben csak annyiban érezte magát bűnösnek, hogy hagyta Perjési Zoltánnét külön­böző szabályellenes cselekménye­ket végrehajtani. Állítja, hogy ezekből a kölcsönökből egyet­len fillérrel sem részesedett, csu­pán hozzásegítette Perjésinét, valamint barátnőjét, Szépe An- talnét, hogy a pénzt szabályta­lanul felvehessék. Vallomásában kitért arra, hogy tudomása sze­rint Perjésinéék építkeztek, er­re több ízben is vett fel pénzt, de egy idő után kölcsöneit már nem tudta törleszteni. Ekkor zo­kogva kereste meg, hogy anyagi gondokkal küzd, segítsen rajta, s így került sor előbb — fik­tív nevekre — kölcsönfelvéte­lekre, később arra is, hogy a takarékbetétekhez nyúlt hozzá Perjésiné. A tárgyalás során de­rült ki, hogy több ízben végez­tek úgynevezett „mezítlábazást”, ami azt jelenti, hogy a kölcsön- kartonokra fiktív befizetéseket jegyeztek be, hogy leplezzék cse­lekményüket. „Perjésiné sírt, kö- nyörgött, s én, sajnos, enged­tem” — vallotta. Perjés! Zoltánné természetesen egészen másként adta elő a tör­ténteket. Bűnösnek érezve ma­gát elmondta, hogy meglehető­sen rossz állapotú házat örököl­tek, amelynek tatarozására több ízben vettek fel kölcsönöket. Am, a törlesztések meghaladták a keresetüket, s 1963-ban össze­csaptak a hullámok a fejük fe­lett. xVlegtudta, hogy Kozsnyánsz­kyné is pénzzavarban van, s megbeszélték, hogy először csa­ládtagjaik nevére vesznek fel kölcsönöket. De ezeket is tör­leszteni kellett; így került sor a fiktív nevekre felvett össze­gekre — ahová az aláírásokat együtt hamisították —, majd az elnökasszony vetette fel, hogy a kevésbé veszélyesnek ítélt ka­matozó takarékbetétekből tulaj­donítsanak el, később pedig a postai takarékbetétek terhére kö­vessenek el csalásokat. A vád­iratban szereplő 243 tétellel kap­csolatban elmondotta: ezek közül mindössze egy volt valós, 242 tételről elismerte, hogy hami­sak! A bizonyítási eljárás során ta­núk sokasága tett vallomást. Szinte kivétel nélkül mindegyi­kük megállapította: a kölcsön­igénylésen szereplő aláírásuk ha­misítvány, ők, ha igényeltek kölcsönt, az vagy sokkal ko­rábban történt, vagv hitelesen tudják igazolni annak visszafi­zetését. Jellemző: több olyan tanú is akadt, akinek nevére olyan időpontban vettek fel pén­zeket, amikor már régen nem volt tolcsvai lakos, sőt több esetben előfordult, hogy az il­lető, akinek nevére fiktív köl­csönt vettek fel, a felvétel idő­pontja előtt halott volt! Mind­ezek egyértelműen bizonyítják, hogy a vádiratban felsorolt 243 tétel többsége valóban hamis, az azokon szereplő összegek a köl­csönigénylésen szereplő nevek tulajdonosai tudta nélkül kerül­tek Kozsnyánszkyné vagy Per­jésiné kezébe. A bírósági bizonyítási eljárás ma a könyvszakértő meghallga­tásával folytatódott. TÓTH ZOLTÁN a Hajdúságban Csokonai városában évről évre a fiatalok mókás me­nete nyitja meg a hajdúsági farsangot. A mulatságok már megkezdődtek. Hajdúszo­boszlón a Gazdászbálon so­kan vigadtak a hét végén csakúgy, mint a debreceni Rózsakertben, a Dorottya-bá- lon. Tegnap a híres Bika va­lamennyi terme megtelt a cigánybálon. Február 13-án a hortobá­gyi csárda lesz hangos, a pusztai pásztorok híres ösz- szejövetelén, a csikósbálon. Végül, szinte záróesemény­ként rendezik meg Debre­cenben a Julianna-bált. ígérnek az érdeklődőknek. A négynapos programot díjug­ratás és kutyabemutató ve­zeti be. Az ezután következő kosztümös jelenetekben föl­idézik Kinizsi Pál emlékét és megelevenítenek egy kuruc csatát is. A történelmi jele­neteket a rendőrség buda­pesti lovas karuszeljeinek be­mutatója teszi látványosabbá. Gazdagítja a programot a lovasiskolák fiataljainak tré­fás lovasvetélkedője, a Tisza Táncegyüttes és a litéri gyer­mek népi együttes bemuta­tója. / A nagyvázsonyi lovasjáté­kok érdekessége a tombola: vadászkutyát, szamarat és pónilovat sorsolnak ki a né­zők között. Szombattól Tokaji adón, miskolci műsor Annak a folyamatnak, amely a helyi rádiózás fej­lesztése kapcsán kibontako­zott a közelmúlt időben, ha­marosan újabb jelét tapasz­talhatják körzetünk rádió- hallgatói. Ezúttal Észak-Ma- gyarország adáskörzetét érin­ti a változás, ugyanis febru­ár 14-től a tokaji URH-adó is sugározza a Miskolc-kör- zeti Stúdió műsorát. Az egyhetes próbaüzeme­lés és a műszaki mérések a napokban fejeződtek be, és miután kedvező eredménnyel jártak, megkezdődhet a Mis­kolcon készülő műsorok su­gárzása a tokaji URH-adón. Ez azt jelenti, hogy hétköz­naponként 17 órától 18.30-ig, szombaton és vasárnap pe­dig 8-tól 10 óráig a 72,11 MHz-en, tehát a Kossuth rá­dió műsorát reléző hullám­hosszon szólalnak meg mun­katársaink. Ezzel régi gond­ja oldódik: meg a körzet­nek, hiszen a régióhoz tar­tozó olyan jelentős városok, mint Sátoraljaújhely, Sáros­patak, Eger, Özd, valamint egész Hegyalja, Heves és Nógrád megye egy jelentős része is jó minőségű adást hallgathat. A Kossuth rádió program­ja a középhullámon válto­zatlanul hallgatható ebben az időpontban is. ANYAKÖNYVI HÍREK A rock and roll-sstár halála Bill Haley, az ötvenes évek­ben világhírűvé vált rock and roll-énekes tegnap este harlingeni otthonában el­hunyt A mindössze 56 esz­tendős, és hat évvel ezelőtt a nyilvánosságtól teljesen visszavonult énekesre egyik gyermeke talált rá a hálószo­bájában. A hatóságok véle­ménye szerint halála termé­szetes úton következett be. Haley legismertebb számai a „Rock around the clock” (Éjjel-nappal rock) és a „See ya later alligator” (Viszlát, alligátor) voltak. SZÜLETETT: Ilok Andrásnak és Mitró Má­riának Attila; Szabó Balázsnak és Béres Kornéliának Péter; Raska Istvánnak és Kardos Er­zsébet Borbálának Anita; Kand- rács Ferencnek és Jaczenkó Mária Editnek Judit: Szabó Gé­zának és Hajdú Juliannának Viktor; Páll Jánosnak és Ta- lián Juliannának János Roland; Kapusi József Gábornak és Gel- si Mária Magdolnának Erika; Kovács Jánosnak és Katona Gabriellának János; Kázmér Gerzsonnak és Bodnár Julian­nának Gerzson; Kállai József­nek és Kovács Ilonának Viktó­ria; Bable György Rudolfnak és Bükk falvi Erzsébetnek Erzsébet Anett; Atucsák Györgynek és Farkas Ilona Juliannának Gá­bor; Horváth Gyulának és La­katos Katalinnak Erika; Birin­esik József Andrásnak és Szűcs Ilonának Bernadett; Beregi Pé­ter Zoltánnak és Sikora Irén­nek Balázs; Kovács Tamásnak és Vermes Évának Dóra; Tóth Lajosnak és Lipusz Máriának Judit Eszter; Kovács Jánosnak és Káló Veronika Mártának Krisztián Viktor; Zborai Bélá­nak és Baski Gizellának Andrea; Tábori Józsefnek és Koncz Má­ria Magdolnának Zsolt; Behinya Istvánnak és Fodor Valériának Dóra nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Schwarcz Zoltán Dezső és Szilvási Judit; Bányász József és Szabó Aranka; Fábián Ist­ván és Hegedűs Adél; Gulyás Tibor és Balogh Marianna Eme­se; Pálinkás Mihály és Poló- czik Mária; Saska Péter és Sza­bó Erzsébet. külföld PRÁGA. A neutronbomba gyártásának amerikai tervé­ről a Szakszervezeti Világ­szövetség elítélő nyilatkoza­tot adott ki tegnap székhe­lyén, Prágában. Mint a nyi­latkozat rámutat, a szervezett dolgozók tömegei és a világ más haladó erői körében mélységes felháborodást kelt az új amerikai kormányzat­nak az a meghirdetett poli­tikája, amely a neutronfegy­ver előállítását célzó tervek felélesztésére irányul, továb­bá arra, hogy ezt elhelyezzék Nyugat-Europában, semmibe véve az ottani népek tilta­kozását. „Az e helyzettel já­ró veszély megköveteli — hangoztatja végül az SZVSZ állásfoglalása —, hogy a vi­lág dolgozói és szakszerve­zetei egyértelműen nemet mondjanak a neutronbombá­ra.” BERLIN. Erich Honecker a Klaus Böllinggel lezajlott tegnapi találkozón megerősí­tette, hogy az NDK az egyen­jogúság és az egyenlő biz­tonság elvei alapján kész a kapcsolatok fejlesztésére a Német Szövetségi Köztárs­sággal. Az NDK államfője egyben kifejezte reményét, hogy Klaus Bölling tevé­kenységével hozzá fog járul­ni a két német állam közötti viszony további normalizálá­sához. Bölling hétfő délután — hivatalának átvételekor az NSZK állandó képviseletében — kijelentette, hogy megbe­szélése Honeckerrel „tárgy­szerű és világos” volt. BILBAO. Legkevesebb 8# ezren tiltakoztak a terroriz­mus ellen tegnap este a Bil- baóban tartott nagygyűlésen. A baszkföldi 24 órás általános sztrájk az ipari üzemeken kívül megbénította a közle­kedést is. Szünetelt a tanítás és a közigazgatási szervek munkája is tiltakozásul az ellen, hogy az ETA terroris­tái pénteken meggyilkolták Jósé Maria Ryant, a lemonizi atomerőmű főmérnökét. BRÜSSZEL. Joseph Luhs, a NATO főtitkára tegnap hangot adott annak az ame­rikai elégedetlenségnek, hogy az európai NATO-országok nem költenek eleget katonai .. célokra. A főtitkár belga új­ságírókat fogadott, s kijelen­tette: „Megértem, hogy Bel­gium súlyos gazdasági vál­ságot él át, de azt is meg­értem, hogy az Egyesült Ál­lamok, amely nagy összege­ket költ katonai kiadásokra, néha elégedetlen a nyugat­európai magatartással ezen a területen.” Luns kifejtette: a nyugat-európai NATO-orszá­gok hétszer annyit költenek szociális célokra, mint kato­nai célokra. Az Egyesült Ál­lamokban megváltozott a helyzet: ott az arány három az egyhez. RÓMA. Emilio Colombo olasz külügyminiszter késő este ötnapos hivatalos látoga­tásra az Egyesült Államokba érkezett. Colombo az első nyugat-európai külügyminisz. tér, aki Reagan elnöksége alatt látogat az Egyesült Ál­lamokba. Programja szerint két napot tölt New Yorkban magánszemélyként és szerdán utazik Washingtonba, ahol fogadja őt Reagan elnök és (Bush alelnök, majd munka­ebéden vesz részt Haig kül­ügyminiszterrel. Az olasz kül­ügyminiszter találkozik még az amerikai hadügyminiszter, rel és pénzügyminiszterrel. LUXEMBURG. Anvar Szá­dat egyiptomi elnök ma be­szédet mond az Európai Par­DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsdlinszky út 15. 3o27. Postacím- Miskolc 3S01. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-911, Titkárság: 18-223: bel­politikai rovat. 18-224: várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkia ó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zslllnszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. '325. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hlrlapkézbesltc postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom daápari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN ’139-0209. lament ülésén. Megfigyelők szerint Szadat célja az, hogy lebeszélje az EGK-t minden olyasfajta közel-keleti kezde­ményezésről, amely ellenté­tes a Camp Davide egyez­ménnyel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom