Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-12 / 265. szám
Ht_ÁCfL' ILTa r \ Politikai Bizottság szükségesnek tartja, hogy a központi és a helyi irányító szervek gyorsabban, operatívabban intézkedjenek a Jókedvű voit Márton, enyhül a hideg helyzet javítása érdekében. Döntés született arról, hogy az elsődleges fogyasztási cikkek behozatalát szolgáló devizaalap növelése érdekében fokozzák olyan áruk exportját, mint a személy- gépkocsik, színes televíziók, magnetofonok. A LEMP Politikai Bizottsága végezetül állást foglalt amellett is, hogy meg kell gyorsítani a hús és hústermékek jegyre történő árusításának kidolgozását. A kormány több koncepciót dolgozott ki ennek, a meglehetősen bonyolult kérdésnek a megoldására, s ezeket az elképzeléseket néhány nap múlva széles körű társadalmi vitáira bocsátják. Képünkön: az elnökség, középen Jósé Berez Llorca spanyol külügyminiszter, a megnyitó ülés elnöke , Megnyílt a madridi találkozó Este, kevéssel éjfél előtt megnyílt Madridban az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vett államok képviselőinek találkozója. A találkozót Jósé Pedro Pérez-Llorca spanyol külügyminiszter nyitotta meg 33 európai ország az Egyesült Államok és Kanada képviselőinek jelenlétében. A magyar küldöttséget Nagy János külügyi államtitkár vezeti. A Szovjetunió küldöttségének élén Leonyid Tljícsov küíügyminiszter-helyettes áll. A találkozó rövid, formális megnyitása alkalmából a spanyol külügyminiszter megállapította, hogy néhány, a találkozó napirendjét, ügyrendjét és időrendjét érintő kérdésben az előkészítő megbeszéléseken nem jött létre megállapodás. Ezért felkérte a részt vevő országokat, vegyenek részt az e célból alakított munkacsoport éjfélkor kezdődő ülésén. Az ünnepélyes megnyitó ülést szerda délelőtt 11 óráig felfüggesztette. A munkacsoport megkezdte tevékenységét. Az előkészítő megbeszélés utolsó teljes ülésén, amely még magyar elnöklettel zajlott. sorsolással eldöntötték, hogy a tagországok közül az elnöki tisztséget a szerdai ülést követő nappal a belga küldöttség vezetője kezdi, majd az országok nevének francia ábécé szerinti sorrendjében naponta váltakozva követik a kuldöttségveze- tőfc. Ma reggel párás, borús, idő fogadta a munkába indulókat. A felhőzet megnövekszik, eső, zápor is előfordulhat. Valamivel melegebb lesz a tegnapinál, 7—12 fokot ígér a meteorológia. * Ha jókedvű Márton, akkor hosszú lesz a tél. Ezt a Már- ton-napi napsütéssel kapcsolatos tapasztalatot a népi meteorológusok még a Már- ton-napi lúd vizsgálatával is kiegészítették. A télnek várható állapotát a következőképpen ítélték meg: megsütvén a ludat és levevén szegycsontjáról a húst, az első részét tulajdonították a karácsonyig tartó időnek, az utolsó részét a karácsony után valónak. Ha a Márton napján hagyományosan asztalra kerülő lúd melle fehérnek mutatkozik, az nagy hideget hozott, ha vörös volt, akkor az az idő nedvesre fordulását jelezte. Ha a melle csontja fölül volt fehér, akkor a hideg karácsony előtt köszöntött be. ha alul vörösbe játszott, csak karácsony utánra várták. Az idei Márton-nap jókedvű volt — országosan ragyogóan sütött a nap. Csakhogy az időjárás ebben az évben nem tisztelte a szokásokat. Ezúttal is szeszélyes és kétértelmű volt a napi középhőmérséklet, ugyanis a szikrázó napsütés ellenére is 3—6 fokkal elmaradt a sokévi átlagtól. Az első napokban — úgy tűnik — még mindenképpen a mosolya hat ránk: a Meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint ugyanis ma már változik, enyhül az idő. Nagyüzemi módon szervezni a megyében a közúti szállítást, ez a Volán 3-as számú Vállalatának legfőbb tö. rekvése az elkövetkező ötéves tervre. S ahány gyár és üzem, gazdaság vagy kereskedelmi egység, jószerivel annyi igény. Terveikhez igazítani üzleti magatartásukat, a gépkocsivásárlást, a drága gépek jobb kihasználását — ezért hívták össze tegnap nagyszabású munkaértekezletre a 35 legnagyobb fuvaroztató vállalat képviselőit. Dr. Juhász György igazga. tó mondotta: a vállalat nyíltan kijátssza kártyáit. Nem titok, hogy a megyében a következő ötéves tervidőszakban nem épülnek olyan milliárdos beruházások, mint az előzőben, amelyből ők is kivették részüket. A szállítások üteme nem fog olyan gyorsan nőni. így a a gazdaságos szervezésre, a szállítási feladatok korszerűsítésére helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Ügy vélik, a megyében a MÁV-val kialakult az egészséges munkamegosztás. Mitől tartanak a jövőben a volánosok? Félnek, hogy a járművek kihasználása romlani fog. Mépgedig azért, mert sok-sok vállalat pénteken délután bezárja kapuját a szállítók előtt, és hétfő reggelig ki sem nyitja. Ez gyakorlatilag azt jelentheti, hogy a Volán 3-as számú Vállalat száz teherautója két és fél napon át raktárként szolgál... Rugalmas árpolitikájukban megnyitják a lehetősé% A Volán 3. sz. Vallalat gepkocsivezetoinek munkaterülete az egész ország, sőt a legkiválóbbaké a határon túlra is elvezet. Hogy milyen fogadtatásban részesülnek a címzetteknél avagy a feladóknál, munkasikereiket határozza meg. Ezért hívták össze tegnap délelőtt legnagyobb partnervállalataik képviselőit munkaértekezletre, ahol öt évre szóló programjukat egyeztették. (Herényi László felvétele) get. hogy kedvező, időbeni megbízás esetén árengedményeket adjanak. Az ösztönzés javára válhat mindkét félnek, hiszen jól felfogott érdekük, hogy az ország másik végéből ne döcögjön vissza üresen például egy pótkocsis teherautó. Felajánlották a vállalatok, nak, hogy öt éven belül át tudják venni szállítási feladataikat. Ekkor fejlesztési eszközeiket arra fordíthatják, amire sürgetőbben szükség van. Egy másik járható út, hogy gépjárműveiket is átveszik — a személyzettel együtt —, az autók műszaki állapotának függvényében. A harmadik variáns, hogy a jármű a fuvaroztató tulajdona marad, de az üzemeltetés összes gondja a Voláné lesz. (Folytatás a 3. oldalon) IvévízeBátási és közegészségügyi évtized Kekkonen Moszkvába érkezik * Negyedszázada épült a Nehézipari Műszaki Egyetemnek az az épületszárnya, melynek földszintjén a nagyelőadó található. Az építés óta nemcsak fizikai, hanem erkölcsi értelemben is elavult ez az épületrész, ezért határozták el a felújítását. A már elkészült terv azt mutatja, hogy nemcsak szebbek, otthonosabbak lesznek a belső terek, hanem bővül a helyiségek funkciója is. Erről olvashatnak a 3. oldalon, A DH várospolitikai fóruma című rovatban. Siker a síbörzén A néhány éve kezdeményezett s azóta évente megrendezett síbörze egyre sikeresebb. Tegnap délután öt órától a megyei sporthivatal Dayka Gábor utcai dísztermében mintegy 300-an fordultak meg, s cserélték ki, illetve újították fel síszere- lésüket. Ezek a sportfelszerelések és ruhadarabok bizony csak igen drágán kaphatók újonnan az üzletekben, s emiatt a többgyermekes családoknak le kellene mondaniuk róluk. A síbörze viszont jo alkalom arra, hogy a kinőtt, inár nem használt felszereléseket, kesztyűket, ano- ráKokat stb. viszonylag olcsón megvehessek. A szuper, a drága és csillogó felszereléseknek már mérsékeltebb sikere volt. U-rho Kaleva Kekkonen finn köztársasági elnök ma Moszkvába érkezik, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége meghívásának eleget téve. a szovjet vezetők Kel áttekintse a két országot kölcsönösen érdeklő kérdéseket. A Pravda mai száma Kek- konnen elnök fényképét közölte címoldalán, s az elmúlt napokban a központi lapok sok cikket közöltek a finn— szovjet kapcsolatokról, Finnországról. Valamennyi kommentátor hangsúlyozza, hogy a Szovjetunióban rendkívül nagyra értékelik azt a pozitív szerepet, amit Kekkonen elnök az európai biztonság, a béke, az enyühlés fenntartásáért vívott harcban játszik, s aminek elismerését jelzi a nemrégiben odaítélt nemzetközi Lenin-békedij is. Moszkvában hangsúlyozzák, hogy a finn—szovjet jószomszédi viszony és példás együttműködés alapjait 1948- ban a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel rakták le. A kapcsolatok nem korlátozódnak a gazdasági együttműködésre: a politikai társadalmi, kulturális és tudományos kapcsolatok hasonlóképpen, kielégítően, mindkét fél számára előnyösen alakulnak. Kekkonen 1977 májusában járt legutóbb Moszkvában. Akkor Leonyid Brezsnyev- vel hosszú távú. 1990-ig érvényes gazdasági együttműködési szerződést írtak alá, amely újabb lendületet adott az együttműködés elmélyítésének. Az ENSZ-közgyűlés 35. Ülésszaka elfogadta azt a javaslatot. amely szerint az 1981—1990. közötti időszak a nemzetközi ivóvizeliátási és közegészségügyi évtized lesz. A közgyűlés előtt Kurt Waldheim főtitkár méltatta a mozgalom jelentőségét. A lengyel gazdasági helyzet javításáért Varsóban tegnap ülést tarlóit a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága. A tanácskozáson az ország politikai cs gazdasági helyzetéről volt szó. A PB „a józan ész, a megegyezés szellemének győzel- rrteként” értékelte a „Szolidaritás” szakszervezeti szövetség bejegyzési ügyének végleges, pozitív rendezését. Megállapította: a lengyel legfelsőbb bíróság hétfői döntésével olyan új időszak kezdődik, amelyben a „Szolidaritás” — mint azt hétfőn maga is hangsúlyozta — bekapcsolódhat az ország súlyos problémáinak megoldásába. A szakszervezet ez irányú tevékenységéhez nyújtson támogatást minden párt- és állami szerv — hangoztatták a PB ülésén. Pozitívan értékelték, hogy konszolidálódik a pártszervezetek tevékenysége, különösen a legsürgetőbb termelési és gazdasági feladatok terén. A gazdasági helyzet „továbbra is nagyon nehéz, nagyon bonyolult”, különösen a piaci ellátás terén. Októberben tizennyolc százalékkal nőttek a lakosság jövedelmei, a termelés viszont öt százalékkal csökkent, vagyis több lett a pénz, az áru viszont kevesebb. A A Volán ajánlata öt évre •• Üzlet: megegyezés szerint XII. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM 1980. NOVEMBER 12., SZERDA mi U9