Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-12 / 265. szám
Lcninvárosban A november 7-i diszünnepse- get követő három napon A szecsuuni jólelek emu Brecht- drámát játszotta a Miskolci Nemzeti Színház. Mindhárom berletszüneti előadás nagy siker volt. A közönség öröménél talán csak a színház vezetőié, a szereplőké, a sikerért drukkoló szmészkollégáké volt nagyobb. Es még enne! is jóval nagyobb volt Mihályi Győzőé, aki nyolc nap prooával mentette meg az előadást. A beteg- szabadságon levő Dégi Istvánt — aki kitűnő volt \ ang viz- árus szerepében — helyettesítette a fiatal színész. A premiert követően hatalmas taps, az igazgató es a szinesztarsak gratuláló szavai, apai és testvéri csók köszöntötte Mihályi Győzőt a szmeszklubban. Akkor nem is tudtunk beszélgetni, az interjú másnap délután született, a t sardaskirályno enekprooája után. — Édesanyádat nem láttam a gratulálok között... — Sajnos nem tudott eljönni, a munkája nem engedte, ö ma (vasárnap) nezj meg az előadást. — Hogy kerültél haza, Miskolcra? — Nem Miskolcon születrf: Mihályi Győző Vang szerepében (Jármay felv.) Tegnap tartották meg a szakszervezeti könyvtárosok és a művelődési intézmények igazgatói évi rendes értekezletüket a szakszervezetek megyei szék házában. Először Szűcs Ferencné, az SZMT megyei titkára értékelte az elmúlt évi munkát és néhány szempontot adott a következő ciklushoz, majd Kováts György, a Róna: Sándor Művelődési Központ igazgatója az intézmények igazgatóinak a munkáját értékelte és szólt a feladatokról. Matula György, az SZMT gazdasági és pénzügyi osztályának vezetője a művelődési intézmények költségvetéséről, valamint ezek tervezéséről, a SZOT-rendelke- zésekről adott tájékoztatást. Magyar András, a megyei szakszervezeti könyvtár igazgatója beszámolt a népművelők kecskeméti tanácskozásáról, a SZOT országos munkaértekezletéről. amelyet a kérdéseiről. Ezen belül a mű- \ elődesi otthonok és a könyvtárak, a könyvtárak és a társadalmi s tömegszervezetek. valamint a társintézmények kapcsolatáról, a könyvtárak társadalmi szerepéről. Értékelte a továbbképzés és az oktatás helyzetet, hangsúlyozta. a könyvtári munka színvonalának emeleset. megtartását. A hozzászólók kitértek a költségvetés nehézségeire. Kováts György hangsúlyozta hogy a közművelődés színvonala nemcsak pénzkérdés, az adott intézményhálózatban még vannak kihasz- nalatlan tartalékok. Részben bírálatként, másrészt megoldandó feladatként vetődött lel a szakszervezeti intézmények és a TIT. a színház és a tanács kapcsolata. Külön kiemelték a munkahelyi nevelés és a munkásmüvelódes fontosságát. Amint azt lapunkban is Felújították a művelődési központot Leninvárosban befejeződött a Derkovits Gyula Művelődési Központ felújítása. A 13 éves intézményén teljes bádogtetőcserét, lábazatmü- kövezést és külső-belső fal- színezest végeztek. Felújították a villamos hálózatot, kicserélték a parkett- es mü- anyagburkolatot. Belső átalakítással, az emeleti nagyterem egy részét leválasztva alakították ki a már üzemelő Borsod megyei felnőttoktatási stúdió korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt előadóját es technikai helyiségeit. Az egymillió-hétszázezer forint ráfordítással végzett felújítási munkálatok kivitelezője a Leninvárosi Építőipari és Szolgáltató Szövetkezet volt. A közeli napokban megkezdik az óvárosi művelődési ház felújítását is. tem, de itt nevelkedtem, itt jártam iskolába, a középiskolát a villamosipariban végeztem. Negyedikes koromban először a Csortos. majd a Pécsi Sándor Amatőr Színpad tagja voltam. Innen jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, és — szerencsémre vagy szerencsétlenségemre? — egyből felvettek. — Kérlek, fejtsd ki azt, hogy szerencsédre vagy szerencsétlenségedre ... — Talán túl fiatalon végeztem. igaz, nem tudom, mi lett volna, ha engem is csak sokadszorra vesznek fel. Különben is, nincs, nem is lehet semmi okom panaszra, Kaposvárott és Kecskeméten is játszottam igen jó szerepeket. — Mégis eljöttél mindkét helyről. Miért? — Hogy is kell ezt mondani ? ... Vélt sérelmeim miatt. Zsambéki Gábor volt akkor a kaposvári Csik.v Gergely Színház igazgatója, három főszerepet ígérve szerződtetett le. Rendben is volt minden, ám az első szezon után elvittek katonának. Kaposvár mellett katonáskodtam, a vége felé kijárhattam már próbálni. Tizennyolc helyett 16 hónapra szereltem le, ez volt október, 10-én. 13.-án pedig bemutató. Azt az évadot még ott töltöttem, de akkor úgy éreztem, kevés nagy feladatot kapok. A sértődés már megvolt, hiába mondták — bizonyára őszintén —, hogy kímélni akartak a katonaság után. úgy gondolták, ártana nekem, ha ilyen nagy kiesés után bedobnának a mélyvízbe. — És jelentkeztél Kecskemétre? — Nem. eddig még szerencsére soha nem kellett ajánlkoznom, mindig engem kerestek meg, híre ment, hogy elhagyom a társulatot. Kecskeméten minden nagyon jó volt. talán túlontúl is az. Gyanús, semmiképpen nem megnyugtató volt számomra az állandó ünneplés. Világos. hogy nem lehetek mindig egyformán jó. ám ez a visszhangokból nem derült ki. Hiába játszottam nagy szerepeket, mégsem éreztem biztonságban magam, nem tudtam önmagamat önmagamhoz viszonyítani. Csiszár Imre látott, tudta, hogy el akarok jönni, Miskolcra hívott. — Mit ígért? — A bögre főszerepét, semmi többet. — Hol laksz? A szüléidnél? — Nem. a színészházban. — Láttad A szecsuáni... korábbi előadásait? — A tavalyi miskolci előadást nem láttam, igy a nyolc nap alatt Csiszár Imre — aki a darabot rendezte — újra és újra megalkotta velem képzeletben az egeszet. A premier délelőttjén volt egy összpróba. ezt megelőzően délelőtt, délután, este, A bögre után kettesben próbáltunk Imre szobájában. Van ott a falon egy fénykép — az előadás színpadáról, ezen a fényképen mutatta meg — tanultam be — a. járásokat. — A következő feladat? — Napokon belül elkezdjük a Csárdáskirálynő rendelkező próbáit Jancsó Miklóssal; Bóni gróf szerepét kaptam meg.' Varr rriit pótolnom. hiszen Vang miatt kevesebb idő jutott az énekpróbákra — bármennyire szeretek is énekelni —. a többiek már előttem járnak ... (szabados) megyei könyvtárak igazgatóinak. a vállalatok politikai es gazdasági vezetőinek rendeztek. Szólott a könyvtár- hálózat fejlesztéséről, az együttműködés és szervezés a stúdióban A Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőházban működő úttörőszerkesztők stúdiója igyekszik bevezetni a pajtásokat az újságírás mesterségébe. A rendszeres foglalkozásokon gyakorolják a riport, interjú stb. készítésének módjait, es Időnként ellátogatnak a ..nagyokhoz’' is (korábban lapunk vendégei voltak), hogy ellessék titkaikat. Ma délután 3 órakor a Magyar Rádió Miskolc-körzeti Stúdiójának a vendégei lesznek. Az álmok védelmében Rutintudósit ás született az idei pályaválasztási hetek megnyitójáról: egy megnyitóról nem születhet más, bármilyen nemes a döntés előtt álló tizennégy éveseket, az általános iskolát a következő év júniusában elvégzőket irányítók szándéka. Nem lepi túl a rutint egy olyan rajzkiállítás meghirdetése, megszervezése sem, amely a megye és a város kisdiákjait inspirálja, hogy örökítsék rajzlapra a választható pályákkal kapcsolatos elképzeléseiket. A szokatlanra akkor figyeltem fel, amikor kollégám elém tette a képet, Sándor Tereznek, a miskolci 3. számú Általános Iskola hatodik osztályosának rajzáról készült fotót. Űrhajósok vannak rajta.. Nem annyira szokatlan persze ez sem. Amióta először szállt fel ember a világűrbe, azóta tiszteljük ezt a teljesítményt. és nem tudunk úgy belefásulni racionális, sokszor földhözragadt mindennapjainkba. hogy gondolatban ne kövessük a messzire indulót; hogyne álmodna a gyerek. Ma már nem tűzoltót, katonát, vadakat terelő juhászt, hanem űrhajóst. A lényeg az álmokon van Orvos, pékmester, szakács, kohász, autószerelő és a tengeralattjáró irányító tisztje, az is mindegy, ha matróza kíván lenni, aki ezt rajzolta? Autószerelő, tanár. áruházi elárusító, bányász, keramikus, kézilabdakapus, szobafestő, régész és villanyszerelő palánták rajzait látjuk? Nem véletlenül fogalmazok kérdőjelekkel. a kiállítás címe is (nagyon okosan) kérdőjeles: Ezt a pályát választom? Évenként kél-háromszázra tehető azoknak az érettségizett fiataloknak a száma, akik Miskolcon, mint a búvópatak, eltűnnek a munkahelyeket közvetítők szeme elől. Nem fordulnak hi- Datalos szervekhez, maguk rendezik immár valóban az érett felé haladó fővel a sorsukat. Lehet, hogy túlságosan is reálisak (a diákévek után nézzük, miből. kiből, vagyis milyen kapcsolatokból élünk), lehet, hogy még mindig keresik az utat Lehet, hogy nem tudják: sok-sok kenyérkereseti lehetőség van. de jó, ha arra megyüifk, ahol tényleg szükség van ránk. Nem tudják ezt sokszor a felnőttek sem. Mindenesetre csodálkoztam. amikor a miskolci rádió egyik műsorában azt kérdezték az illetékesektől. hogy hol képeznek repülőgép-szerelőt. meteorológust, hogy kerülhet valaki érettségi nélkül Testnevelési Főiskolára, mi az útja. hogy képzőművész legyen az esztergályostanuló? Ezek ugyanis olyan dolgok, amelyeket minden felnőttnek tudniillik (az iskolatípusok egymásra épülő hierarchiája évtizedek óta nem változott), bár ha nem tudja, tényleg jobb, ha megkérdezi. A szülőnek, h" a gyerekéről van szó, már nincs joga álmodni (annyi más lehetősége van. hogy megőrizze az álmait, ha kepes rá), de a kis kamarakiállítás minden egyes papírra örökített fantáziaképe teljes joggal követel magának helyet a nap alatt. Tudom, hogy eretnekség, de sajnálom a gyereket, ha bármilyen mesterség karámjai felé terelgetik, még a már régen pályát választott, orvosnak készülő negyedikes gimnazistát is sajnáltául, amikor szülőanyja gyengéden dorgálta: — Ne véts számolási hibát a fizikapéldában. gyerekem, a fizika felvételi tárgy! Igaz, és nem igaz mégsem. Még nem jött el a felvételi napja, és még sok, gazdasági szabályozóval, iskolarendszeri változással, családi és egyéb körülményekkel agyonkomplikált esztendő van az emberöltő múlva felnőtté váló mai kisdiák előtt is. Ma még csak hadd hibázzon, hadd álmodjon. így lesz összefogott, ha eljön az ideje. MAKAI MAßT A többször megírtuk, megoldatlan a városban a rendezvények koordinálása. Ezt —1 nagyon helyesen — szóvá tették a szakszervezeti intézmények vezetői is. Akác-est Ma este 7 órakor a tapolcai. Akropolisz-klubban Akác István olvassa fel írásait. Kossuth rádió: 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Hét város kísérletbe kezd. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Dzsesszmelódiák. — 14.15: Lehel György vezényli a Magyar Radio es Televízió szimfonikus zenekarát. — 15.00: Hírek. — 15.10: Mónár Anna — népbahada. — 15.28: MR 10—14. — 16.00: Útközben. — ltí.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: 1919 — kantáta. — 16.34: Húsba vágó beruházások. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Szőnyi Erzsébet: Az igazmondó juhász. — 18.03: Köiiy* nyüzene. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: irodalmi est az, Eötvös Kollégiumból. — 20.11: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Esti hangverseny. — 23.30: Francia muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Miljutyin operettjeiből. Petőfi rádió: 12.00: Énekszóval, muzsikával. — 12.30: Hírek. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Búza és borostyán. — 13.30: Labirintus. — 14.00: Kettőtől fél négyig... — 15.30: Mindenki iskolája. — 16.00: Közvetítés a ZTE —Ü. Dózsa és a Rába ETO— Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 16.50: Fiataloknak! — 17.40: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Közvetítés a Yi- deoton—Bp. Honvéd és az FTC —Volán bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 18.50: Néhány perc tudomány. — 18.55. Zenemalom. — 19.25: Nem zavarok? — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.30: Hírek. — 20.33: Kíváncsiak klubja. — 21.23: A cornwalli káló«. Operettrészletek. — 22.15: Kellemes pihenést! — 24.00. Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.07: Wilhelm Backhaus zongorázik. — 14.00: Candide vagy az optimizmus. — 14.50: Bemutatjuk új felvételünket. — 15.00: Händel: Nagy Sándor ünnepe — oratórium. — 16.45: öt földrész zenéje — 17.00: A véges végtelen. — 17.30: Új kamarazene-felvételeinkből. — 18.03: Operarészletek. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. — Kb. 21.30: Eszmecsere —a szlovén—magyar irodalmi kapcsolatokról. — Kb. 21.54: Op^r^ariak. — 22.30: Hírek. rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Index. A miskolci stúdió gazdaságpolitikai magazinja. (A tartalomból: Ismét var? becsülete a szénnek. — Az ipargazdaság tani tanszéken... — A háztáji gazdaságokban... — Ezüstakció.) Felelős szerkesztő: Pauloyits Ágoston. Szerkesztő: Nagy István. — A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium leánykara shekel. — 18.00: Észak-magyarországi krónika. (A Borsodi Sörgyár Pepsi Cola-üzémének ava- tója. — A Hazafias Népfront Heves megyei elnöksége az eddig végzett munkát értékelte. — A politikai könyvnapok Borsod megyei megnyitója.) — 18.25—18.30: Lap- és müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 14.30: Bohóc a falon. — 16.05: Hírek. — 16.10: Pápua Üj-Guinea élővilága. — 16.35: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 16.55: Videoton—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 18.45: Staféta. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. 1- 20.0Q; Öaők kerték... — 21.05á Magyarok a világ végén. —21.55: Zene. zene, zene. — 22.45: Tv- híradó 3. — 22.55: Tv-tükör. Televízió, 2. műsor: 19.05: A pécsi körzeti stúdió műsora. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vezetni tudni kell! — 20.25: A rajz, mint fegyver. — 20.55: Tv-hír- adó 2. — 21.15: Vámbéry. — 21.40: indul a bakterhaz. Szlovák televízió: 16.45: Tehetségek lehetősége. — 17.25: Ipari- tanulók műsora. — 18.00: Nyugat-szlovákiai műsor. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Egy kis muzsika. — 18.50: Könyvek. — 18.55: A minőségről. — 19.30: Tv-íiff- adó. — 20.00: Háború Angolában. — 21.20: Magazin. — 22.00: Tv- híradó. — 22.30: Amikor az énekes elhallgat. — 0.10: Hírek. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Csabai Kalman festményei. — József Attila Könyvtár (12—20): Szelényi Károly fotói. — Vasas Galéria (14—19) : Szovjet tajak, szovjet emberek. — Pályaválasztási kiállítás. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Barlangkutatás Magyarországon. — Ifjúsági Ház (10—18): Fél évszázad története bélyegeken. — Mini Galéria (10—18): Filmplakátok. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Műtárgyvédelem a néprajzi muzeológiában. — Herman Ottó- emlékház (10—18): Herman Otto élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—15) : A diósgyőri vár története. — Penzek Diósgyőr életében. — Déryne-ház (9—15): A miskolci színészet története. Filmszínházak, Béke: (f4. hnB) : A versenyló elrablása (mb. színes szovjet film). — (8): A Farkas-sziget rejtélye (mb. színes roman film). — Béke kamaramozi (4) : Gulliver (mb. angol- belga film). — (6): A tizedes meg a többiek (magyar film). — Kossuth (£3): A frontvonal mögött I—H. (mb. színes szovjet film. dupla helyár!) — (7): Se- revino (mb. színes NDK—roman film). — Tapolca, Ady (7): Ki beszél itt szerelemről? (színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Tokaj ven. deglátóhaz (8) : A Scotland Yard vendége (mb. színes angol film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Görömböly, Krúdy (6) : Hajadon feleség (mb. színes szovjet film). — Szirma (6): A versenyló elrablása (mb. szovjet film). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Kamarazene. — 9.10: Népdal- és virágéuek- feldolgozások. - 9.44: Muzsika Zsuzsika meséi. — 10.00: Hírek. — 10.05: Barangoló dominó. — 10.35: A bűvös szék. Opera — 11.24: Most vizsgálták. — n.*l: Józsika Miklós: Emlékirat. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Napközben. — 1U.30: Hírek. — 10.33: Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: Iskolarádió. — 9.35: Romantikus kamarazene.— 11.00: Hírek. — 11.05: Zenekart muzsika. Művészbejáró Mihályi Győző II Mát színvonala némák pénzktidés