Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-11 / 264. szám

mlAP # A lánctalpas ta­lán csak addig vet­te igénybe hernyó­talpát, mig felszállt a „vonatra". Uta­zott is, de közben keményen dolgozott, amig Nyékládházá- tói Leninvárosig ki­ásta ezeknek a kü­lönleges pörgetett betonoszlopoknak a helyét. Leninváros- ban a kiszolgált forgalomirányító asztal mellett már az új dominó várja, hogy az állomásra begördüljön az első villanymozdony. {Cikk az 5. oldalon.) Miskolci acélháló a betonba Madridi találkozó Nem tudtak megállapodni a napirendben Dr. Petrán János nagykö­vetnek, a magyar küldöttség vezetőjének elnökletével kezdődött el tegnap a mad­ridi találkozó előkészítő sza­kaszának utolsó ülésnapja, amelyen a küldöttségeknek kölcsönösen elfogadható na­pirendet, ügyrendet kellett volna kidolgozniuk és jóvá­hagyniuk a ma kezdődő ér­demi találkozó számára. Az egész napon át, több­szöri megszakításokkal tar­tott plenáris ülések és köz­ben folytatott nemhivatalos konzultációk után, egy perc­cel éjfél előtt az elnöklő dr. Petrán János nagykövet „megállította” a madridi ta­lálkozót előkészítő értekezlet óráját és két órára felfüg­gesztette az ülést­Ezután Jost Pedro Peres- Llorca spanyol külügyi ál­lammin. ter Javier Rupcrez nagyköve: nek, a spanyol kül­döttség vezetőjének társasá­gában megbeszélést tartott az amerikai és a szovjet kül­döttség vezetőivel, Griffin Bellel és Max Kampleman- nal, illetve Leonyid lljicsov- val és Jurij Dubinyinnal. Ma hajnalban 4.20 órakor dr. Petrán János, az érte­kezlet hivatalos óráját to­vábbra is megállítva tartva, délelőtt 11 óráig felfüggesz­tette az ülést, mivel a nem­hivatalos konzultációkon és a plenáris üléseken, amelyek - zárt ajtók mögött folytak, j érdemi haladást nem értek ‘ él. December 12—14.: Irak a végsőkig kitart Iránnak fogytán a felszerelése? A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa tegnap ülést tartott. Gál Lászlónak, a SZOT főtitkárhelyettesének előterjesztésében megtár­gyalta és elfogadta a Szak- szervezetek Országos Taná­csának a XXIV. kongresszus elé kerülő jelentését, vala­mint a magyar szakszerve­zetek alapszabályának mó­dosítására vonatkozó terve­zetet. Megvitatta és elfogadta Jakab Sándornak, a SZOT főtitkárhelyettesének előter­jesztésében a kongresszusi határozati javaslattervezetet. Gáspár Sándor, a SZOT fő­titkára ismertette a XXIV. kongresszus szóbeli referátu­mának főbb gondolatait. A tanácsülés megbízást adott a jelölést előkészítő bizottság­nak és a kongresszuson mű­ködő munkabizottságoknak. A Szákszervezetek Orszá­gos Tanácsa úgy döntött, hogy a magyar szakszerve­zetek XXIV. kongresszusát december 12-, 13-, 14-re hív­ja össze. a folyó Négyszázötvenen Csökkenteni lehet az építő­iparban az acél felhasználá­sát a December 4. Drótmű­vek új termékével, a bordá­zott acélhálókkal. Az acél­szálakra sajtolt mintázatok lehetővé teszik, hogy az ilyen szálakhoz a beton jobban ta­padjon és így a belőle ké­szült háló a különféle ter­helő erőket jobban átveszi. Az így gyártott hálóknál mintegy 15—20 százalékkal lehet csökkenteni a szálak súlyát az eddigi, bordázat nélküli hálókhoz képest. Minthogy a szakemberek sze­rint a hatodik ötéves terv végéig az építőiparban éven­te mintegy hatvan—nyolcvan- ezer tonna hegesztett hálóra lesz szükség, ezáltal több ezer tonna értékes anyag megta­karítására nyílik lehetőség. A miskolci üzemben már túl vannak a kísérleti gyártáson, és évente mintegy harminc­ezer tonna» bordázott acél­hálót tudnak készíteni. Szaddam Husszein iraki elnök a háborús konfliktus óta tegnap első ízben tartott sajtóértekezletet. Bejelentette, hogy Irak addig folytatja a háborút Irán ellen, amíg a teheráni kormány el nem is­meri vereségét, vagy amig Iránt — ha kell — romba döntve kényszeríti a meg­adásra. Hozzátette: amennyi­vel Irán ellenállása meg- hoszabbítja a háborút, annyi­val többet követel majd a legyözöttől, hogy a többlet­áldozatot Iraknak viszaté- rítse. Követelései közt felso­rolta a Hormuz-szorosban levő három sziget visszaszol­gáltatását előbbi gazdájának, az Egyesült Arab Emirátu­soknak és Irak számára a teljes szuverenitást a Shat al-Arab vizén. Hangsúlyozta, hogy Irak „bármeddig” ké­pes a háborút folytatni. Baniszadr iráni elnök teg­nap Teheránban kijelentette, hogy az iráni csapatok meg­állították az iraki hadsereg támadását. „Reméljük, hogy hamarosan elkezdődik a há­ború második szakasza, amelyben viszavetjük az el­lenséget oda, ahonnan jött” — mondotta az elnök. Sze­rinte Iránnak rendkívül jól jönne, ha a túszügy „egy hé­ten belül” megoldódna és az ország ismét részesülne a külfölddel való gazdasági kapcsolatok előnyeiből. Ez lehetővé tenné — jelentette ki Baniszadr —, hogy Irán kiegészítse hadfelszerelését. „Ha azonban egy hétnél to­vább elhúzódik az ügy, már nem sok hasznunk lenne a dologból." a gátakon A harmadikétól hetediké­ig tartó esőzés, valamint az ennek hatására elolvadt hó miatt megemelkedett az észak-magyarországi folyók vizszintje. Az Észak-ma­gyarországi Vízügyi Igazga­tóság emiatt a Tiszán Tak- takenéz és Tiszayalk térsé­gében I. fokú készültséget tart, mert a folyó még las­san árad. Árad a Bodrog is, ma este vagy holnap reg­gel várható a tetőzés. A Sa­jón lényegesen javult a hely­zet: tegnap reggeltől meg­szűnt az áradás. Nagy erővel folyik a vé­dekezés a belvízzel borított területeken. Tíz szivattyúte­lep és hat szivattyúállomás működik, és mintegy másfél millió köbméter vizet emel­nék vissza a folyóba. Az Adf-li csomópont Befejezéséhez közeledik a 3-as út Miskolcon átvezető szakaszának építése. Az Ady- hídi csomópontban már föl­állították az éjjel is kitűnő látási viszonyokat biztosító óriás kandelábereket, fölsze­relték az útbaigazító táblá­kat, és aSzinva új hídja épí­tésének befejezése után már a sávosztó vonalak fölfestése lesz a munka következő fá­zisa. Ezekben a napokban fugázzák az útpálya két ol­dalán levő szegélykősort a KÉV-Metró Vállalat dolgozói, és remélhetőleg nem lesz akadálya az útszakasz terve­zett időpontban történő át­adásának. CSólymos felv.) November 24—30-r Kisipari építőipari napok XII. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM 1980. NOVEMBER 11., KEDD 031= mMI A KIOSZ Borsod megyei Titkár ága kisipari építőipa­ri szakmai napokat rendez. Az eseménysorozatot no­vember 24-én délelőtt 10 óra­kor a Gárdonyi Géza Műve­lődési Házban dr. Pusztai Bé­la, a megyei tanács általá­nos elnökhelyettese nyitja meg, majd szakmai filmve­títés kezdődik. Ezután a biz­tonságos munkavégzés jogi szabályozásának legújabb tudnivalóiról hangzik el elő­adás, majd Gáspár Lajos, a KIOSZ Országos Munkavé­delmi Bizottságának titkára ismerteti az építőipari mun­ka- és balesetvédelmi tudni­valókat. A szakmai napokon tart ismertetőt az építőipari anyagokról, a beszerzési le­hetőségekről Cservenyák Fe­renc, az Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat igazgatója, s az építőipari árak alkalma­zásának tapasztalatairól Kru- sinszkiné Szilasi Gizella, a megyei tanács építési osztá­lyának szakértője. November 24-én nyílik a Gárodonyi Géza Művelődési Házban az a kiállítás, ame­lyen speciális építőipari anya­gokat, kisgépeket mutatnak be november 30-ig, naponta 10 és 20 óra között. A kiál­lítók ezúttal miskolci-borsodi kisiparosok, illetve a TÜZÉP. A további napokon elő­adások hangzanak el a kis­lakásépítés koncepcióiról, be­mutatnak a kislakásépítéshez ajánlott terveket ismertetik a magánlakás-építésben is használható házgyári techno­lógia lehetőségeit, az új épí­tőipari anyagokat és techno­lógiákat. November 27-én, 13 órakor pedig fórumot ren­deznek. amelynek vitaindító előadását Szoboszlai Tibor, a megyei tanács építési osztá­lyának helyettes vezetője tartja. A kisipari építőipari na­pok tapasztalatait november 28-án délután, Csatári Ernő, a KIOSZ megyei titkára ér­tékeli. Ekkor hirdetik ki a kislakásépítésnél hasznosít­ható, saját készítésű építőipa­ri kisgépek tervezésére, ké­szítésére kiírt pályázat ered­ményét. Havazhat Európa időjárását két idő­járási zóna ütközése hatá­rozza meg. Dél-Európában napos, kellemes az idő, tő­lünk északabbra: hóesés, zá­porok, hideg szelek. A két front ütközése nálunk is fel- hóátvonulásokat, esőt, hózá­porokat okozhat. A ma reg­geli kellemes napsütés elle­nére a hőmérséklet nem emelkedik plusz 5 fok fölé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom