Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-11 / 264. szám

Jövőre már biztosan dolgozhatnak A kisegítő iskola után + A Dózsa-emlékmű terve Egy elkötelezett művész szobrai Kiss István kiállítása A kisegítő iskolákban jelle- güünél lógva nem könnyű a/, elet, ue aki itt tanít, a z erre szerződött, és egyetlen intéz­mény sem az iskolásokért ag­gódik, nem aggódik értük jou- ir.n a szükségesnél. Amíg/gye­rek, amig iskolába jár a kü­lönböző lökön értelmi fogyaté­kos kicsi és nagyobb, addig jó helyen van. A családok es ve­lük együtt az intézmények igazi gondja akkor kezdődik, ha a megkülönböztetett okta­tásra, figyelemre szoruló fiatal úgy jut túl a tanköteles kor határán, hogy nem végzi el a kisegítő iskolát, mert egy bizo­nyos fokon túl kepezneletlen. Sokszor hallottam az elmúlt rvek során: addig, amig csak lehet, itt tartjuk okét, de az­tán jönnek a kicsik, kell a hely. Sokszor nem ludjuk, mi lesz velük, hogyan illeszkednek he valamiképpen mégis az életbe, hol találnak a maguk es környezetük mindennapjait is megkónnyitó munkát'.’ Sokszor megkérdeztük ezt a átsegítő iskolák pedagógu­saivá együtt mi is, es most szívesen adjuk hírül, hogy néhány hónap múlva enyhí­teni tud a varos az arra rá­szorulók gondjain. A városi tanács művelődési, egészség­ügyi es munkaügyi osztályá­nak képviselőivel a július 7-e óta érvényes végrehajtó bizottsági haiarozatrol be­szélgettünk. Mert a határozat ugyan egységes, egyértelmű, de valamennyiíik összehan­golt munkájára van szükség hozzá, hogy valósággá is vál­jon. Porkoláb Tiborne, a mű­velődési osztály gyermekvé­delmi főelőadója számokat, tényeket mond: — Pillanatnyilag 443 értel­mi fogyatékos gyerek jár a város kisegítő iskoláiba, évente 30-an, 40-en végez­nek. Aki a tanulmányait az előirt időre megnyugtatóan befejezte, azt az elmúlt évek­ben sikerült szakmunkáskép­zőbe beiskoláznunk; most úgy tudjuk, hogy ez a lehe­tőség iyi9-töl megszűnt. Ha azonban képezhető, a sorsá­éit mégsem aggódunk any- nyira, mint azokért, akik a betegségük különböző foká­nak megfelelően legtöbb, hogy írni, olvasni tudnak, vagy azokért, akik kepezhe- tetlenek, sót mindennek a t-icjeoen felügyeletre szo­rulnak. Nagyon sokszínű egyébként a kép. mert az is­kolából kikerült fiatalok egy részét a család valamiképpen csak elhelyezi, most néhány­szor tízről tudunk, akinek a sorsa, az egyszerű, manuális munkával jói kitölthető min­dennapja bizonytalan. — Mert sokukról nem tu­dunk — veszi át a szót dr. Környei László, az iskolacso­port vezetője. — Korábban rendelet is tamogátta a szü­lői akaratot, ha nem küldte kisegítő iskolába a gyerekét. Emberileg még érthető is ez; borzasztó nehéz tudomásul venni, hogy gyógyíthatatlan beteg gyerek van a család­ban. és a tény mellett riasztó a perspektíva is. Mi lesz ve­le a kisegítő iskola után, tud-e valahol dolgozni? Ha a város képes lesz rá, hogy az iskola utáni lehetőséget, az esetleges munkahelyet is biztosan megmutassa, akkor a családok is könnyebben fueggyőzhetők. Mert sajnos, a tények azt mutatják, hogy a rászoruló gyerekek száma nő, nőni fog a kisegítő isko­lákba járók szama is. — Ha magánúton, „pro­tekcióval'’ eddig is elhelyez­tek a rászoruló fiatalokat, talán már korábban is lehe­tett volna ezt intézményesí­teni. Orosz István, a munka­ügyi osztály helyettes veze­tője hogyan látja: a város sok-sok üzeme, vállalata nem tudna gyárkapun belül segí­teni? — Annyit hivatkozunk a munkaerőmozgással is együtt járó, megváltozott gazdasá­gi viszonyokra, hogy most inkább másféle tényeket mondok. A 18 ezres Lenin Kohászati Műveknek több. mint ezer az 1800 embert foglalkoztató Borsodi Szén­bányáknak kétszáz csökkent munkaképességű dolgozója van. Elsősorban őróluk kell minden vállalatnak gondos­kodni es a csökkent munka­képességűek elhelyezésere a lehetősegek valóban szűkö­sek. Az elmúlt években a kisegítő iskolát végzett fiata­lokat társadalmi nyomásra sikerült elhelyezni, es ezen nem sokat változtat, hogy én hiszem: a vállalatok gondol­kodhatnának a lehetőségeik bővítésén. A humánus meg­fontolásokon túl. a mechani­kus és veszélytelen munká­val jól elbírók még segítsé­get is jelenthetnének. — A csökkent munkaké­pesség fogalma sokféle bajt, betegséget rejt. Kiss Gábor- né. az egészségügyi osztály szociálpolitikai csoportvezető­je szerint van-e erre Miskol­con elég gyógyír? — .Értelmes felnőtt embe­reknek. többnyire mozgássé­rülteknek létesült a Szentpé- teri kapuban hajdan a szo­ciális foglalkoztató. Van könyvkötőrészlege: csengő­szerelésseJ. a Hollóházi Por­celángyárnak dobozok készí­tésével foglalkoznak pilla­natnyilag; Miskolcról a mű- anvag-fel dogozó adott már többször munkát. Értelmi fo­gyatékos itt nagyon kévés van, aki ideig-óráig eljön, az is elmarad. Ez a hely nem értük van, pedig mi, akikhez a tizennyolc éven felüliek sorsának intézése tartozik, nagyon erezzük, tudjuk, hogy mennyire segítségre szorul, aki beteg. Csak zárójelben mondom, hogy a többi kö­zött ezekben a hónapokban járnak az értelmi fogyatéko­sok felügyeletét biztosító nap­közi ügyében is (pénz van rá, megfelelő helyiség kelle­ne). es nagyon megnyugtató, hogy a dolgozni képes bete­gek sorsa a jövő évben sínre kerül. Az ország sok városá­ban vannak a kisegítő isko­la utáni tanulmányokat is biztosító továbbképző intéze­tek. Szegeden. Budapesten, Szombathelyen olyan célvál­lalatok, ahol értelmi fogya­tékosok dolgoznak ... — A végrehajtó bizottság határozata pedig azt mutat­ja, hogy ügyüket városunk­ban is erélyesen veszi kézbe a tanacs. Mit foglal tehát ma­gában a határozat, és mikor­ra tarható eredmény? — A következő év nyaráig foglalkoztatási lehetőséget kell biztosítani a csökkent munkakepessegűeknek. és a kisegítő iskolákból kikerült fiataloknak — mondja Orosz István. — Ezekben a napok­ban alakul meg az az opera­tív bizottság, amely pontosan utánajár: a bonyolult jogi és egyéb konzekvenciákkal együtt milyen munkát tu­dunk biztosítani. Az már biz­tos, hogy a gázmüvek József Attila utcai telephelyén (más­hová költöznek) az irodahá­zat a rendelkezésünkre bo­csátják. Itt hatvan-hetven embert tudunk foglalkoztat­ni, és nyilván a bővítésre is lesz lehetőség. (makai) Érdekes dokumentummal gyarapodott legutóbb az eg­ri Dobó István Vármúzeum oklevélgyűjteménye. Megke­rült ugyanis Zolthay János­nak. a híres egri hős. a vár­védő lovasság kapitánya. Zolthay István apjának 1513- ban keltezett nemesi okleve­le. Kelta fegyverek jöttek nap­fényre Aldebrön. Vízvezeték­nek ástak árkot a Ságvári utcában, s a 4. számú ház előtt a szerszámok egy ham- vasztásos sírt bolygattak meg. A hamvakat tartalma­zó urna mellett- összehajto­gatott vaskardot és vasból készített land zsarudat talál­Csaknem félszáz köztéri szobra áll az országban Kiss István Kossuth-díjas szob­rászművésznek. Miskolci Ki­állításának —. mely a na­pokban nyílt meg — a Va­sas Galéria ad otthont, a Di - ósgyőri Vasas Művelődési Központban. (A művelődési központ előtti szobor is Kiss István alkotása.) Talán még soha nem volt ilyen gazdag tárlat a Vasas Galériában, néhány plaszti­ka így sem fért el benne, ezek a kiállítóhelyiség előtt fogadják a látogatókat. Meg­valósult és felállításra váró köztéri szobrok kicsinyített másai — helyesebben: tervei — teszik ki a bemutatott anyag zömét. A viszonylag kis méretek is monumentá­lis hatást keltenek, lenyűgö­zlek ezek a plasztikák, gyö­nyörködésre, elgondolkodás­ra serken lenek. Drámai ha­tásúak. vagy ..csak" egysze­rűen szépek. Szépségesen félelmetes pél­dául a Szitakötők című al­kotás, a két — valóságos me­A szovjet Hímek fesztiváljának záróünnepsége Kuritvánban. a November 7. filmszínházban csütörtök délután 3 orakor tartják meg — a megyei tanács művelő­dési osztálya és a Borsod megyei Moziüzemi Vállalat rendezésében — a szovjet filmek fesztiválja ’80 záró- ünnepségét. A filmnapokat Nagy Zoltán, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának osztályvezetője zárja be. elő­adást tart Benedek Miklós filmkritikus, s levetítik a szovjet filmművészet egyik kiemelkedő alkotását, a Po­tyomkin páncélos című fil­met. tak. Az értékes tárgyakat Al- debrő plébánosa, Füzesy Ist­ván és Bátonyi Mihály ta­nár mentette meg és juttatta el az egri múzeumba. Egy régi mesterség, a mé­zeskalácsosság újabb emlé­keivel is gyarapodott az egri vármúzeum. E mesterség utolsó képviselője, a mé- zeskaláésos és gyertyaöntő dinasztia tagja volt Ódry Dá­niel, s az ő hagyatékából ke­rült most öt vásározóláda is a múzeum tulajdonába. Ko­rábban a múzeumi gyűjte­ményben a mázeskalácsos mesterség eszközeiből csak ütőfákat és úgynevezett ki­bökő formáikat őriztek. reteihez képest gigászira na­gyított — fémállat mintha a természet kiszámíthatatlan, gyilkos erőit jelenítené meg. Szinte ellenpontja a Szi­takötőknek a Népmese című kompozíció. Nyugalom, bé­kés őserő árad a három bi­kából. homlokukon a Nap. a Hold és a csillagok jelképeit viselik. Nem kell bemutatni a Ta­nácsköztársaság emlékmű­vet, a Pest-Buda egyesítésé­nek centenáriumára szüle­tett művet, ezek tervei is szerepelnek a kiállításon. Történelmünk nagy alakjai ' — Dózsa, Széchenyi — mel­lett itt látható Kiss István Petőfi-szobra, a lantját pen­gető Tinódi. A haladas melletti elköte- : lezettség. a humánum szob­rai Kiss István művei. A tár­lat naponta 2-től este 7 órá­ig látogatható. Sz— KEDD Kossuth rádió: 12.00- Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Hangverseny délidőben. — 14.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.30: Mai dalok. — 14.40: 100 éve született Jordan Jovkov bolgár író. — 15.00: Hí- rek. — 15.10: Haydn. D-dur vo­nósnégyes. — 15.28: Nyitnikék..-- 16.00: Útközben. — 16.05: örök­zöld dallamok. — 1.7.00: Hírek. Útközben. — 17.07. Mit várunk tőlük? — 17.32: Uoruhy Hanna énekel. — 17.45: A Szabó csa­lád. — 18.15: Hol vol-. hol nem volt... — 18 30: Eüti Magazin. — 19.15: Opera-iMÜvészlemezek. — 20.09: A mufti, a püspök és a lelkész. — 20.39: Népzenei Han­gos Újság. — 21.19: Magyar ja­kobinusok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A ham­burgi Monleverdi-kórus Monte- vecdi-madrigálokat énekel. — 22.50: Meditáció — a szolgálta­tásról. — 23.00: Zenekari muzsi­ka. — 24.00: Hírek. — 0.10: Tánc­dalok. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. — 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiá­koktól. — 13.30: A gyermekek­nek irta: Bartók Béla. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.00: Tip­top parádé. — 18 30: Hírek. — .18.33: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. — 19.00: Nép­dalkörök országszerte. — 19.20: ..Vallástörténet” az Univerzum könyvtárban. — 19.30: Csak fia­taloknak! — 20.30: Hírek. — 20.36: A leányőrző. Vígjáték. — 21.18: Sanzonszemle. — 22.16: Nótacsokor. — 23.00: Hírek. — 23.15: A dzsessz a 70-es években. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.41: A drezdai nem­zetközi dixielandfesztivál felvéte­leiből. — 13.00: Hírek. — 13.07: Rózsaméz. — 13.34-: Külföldi tánc­dalok. — 14.06: Wilhelm Furt­wängler vezényli a Berlini Fil­harmonikus Zenekart és a Phil- harmonia Zenekart. — 15.34: Áriák olasz szerzők operáiból. — 16.15: Labirintus. — 16.30: Pong- rácz Péter oboázik. Bánky Jó­zsef zongorázik. — 17.30: Gyó­gyítható-e az angolkór? — 18.00: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Brahms-műveket éne­kel. — 18.29: Beethoven: c-moll szonáta. — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: A Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola ze­nekarának Bach-hangversenye. —■ Kb. 21.30: Operakettősök. — 22.00: A háborúnak vége. — 22.30: Hí­rek. ^c A Felszabadult c. szobor terv Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. - 17.05: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Zakar János és Regös Zsolt. — 17.45: A/, igazságügy fóruma. A zálog­jog. Dr. Timar László előadása. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A politikai könyvnapok Heves megyei megnyitója Hat­vanban. — A Zöldért téli fel­készülése.) — 18.25-18.30: Lap­és müsórelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.05: Egészségünkért. — 16.10: Hírek. — 16.15: A könyvek mögött. — 17.00: ..Néköd a gonosz s/.öm ne ártson . . .” — 17.35: Mindenki is­kolája. — 18.40: Állunk szolgala­tára.. — 19.10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Ártatlan kék szemek. — 20.50: Szép magyar tánc. — 20.55: Párbeszéd a film- szalaggal. — 21.05: Beethoven: C- dűr zongoraverseny. — 21.45: Ma­gyarok a világ végén. — 22.30: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Dmitrij Sosztakovics. Portréfilm. — 20.43: Autó-motorsport. — 21.05: Tv-híradó 2. — 21.25: Ker­tünk — udvarunk. — 21.50: Nyá­ri hőségben. Szlovák televízió: 16.15: Ipari tanulók műsora. — 16.45: A tu­domány és a technika világa. — 17.35: iskolatévé. — 18.15: Portré- film. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Autósok-motoro.sok magazinja. — 19.10: Egy kis muzsika. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gladiátor. Szovjet film. — 21.35: Dokumen­tumműsor. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Könyvek. — 22.35: Zenés műsor. — 23.00: Hírek. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Csabai Kálmán festmé­nyei. — József Attila Könyvtár (12—20): Szelényi Károly fotói. — Vasas Galéria (14—19): Szov­jet tájak, szovjet emberek. — Pályaválasztási kiállítás. — Her­man Ottó Múzeum (10—18): Em­ber és munka. — Barlangkutatás Magyarországon. — Ifjúsági Ház (10—18) : Fél évszázad története bélyegeken. — Mini Galéria (10 —18) : Filmplakátok. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18): Mű­tárgyvédelem a néprajzi muzeo­Új kincsek az egri vármúzeumban A politikai könyvnapok menyei megnyitója Sátoraljaújhelyen, az új járási-városi könyvtárban Vavrek István, a városi part- bizottság első titkára nyitja meg a politikai könyvnapo­kat. holnap délután 3 órakor. Ünnepi beszédet mond Ko­vács Mihály, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Borsod- Abaúj-Zemplén megyei Bi­zottságának osztályvezetője. Vidor Vasarely az egyetemen A pécsi Janus Pannonius Múzeum Vasarely grafikai gyűjteményeiből nyílik kiál­lítás szerda délután 3 óra­kor a Nehézipari Műszaki Egyetem galériájában. A ki­állítást dr. Aknai Tamas, a művészettörténeti tudomá­nyok kandidátusa nyitja meg. „Ének, sírás ti fan*’ A népszerű énekes. Diny- nyés József lesz a vendege holnap délután fél 5-kor a fiatal vasutasoknak. A Vö­rösmarty Művelődési Ház rendezésében, a MÁV Von­tatási Főnökség ifjúsági klub­jában tartja meg Ének, sírás után című műsorát. lógiában. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Otto elete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—15) : A diósgyőri vár történe­te. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—15): A mis­kolci színészet története. Filmszínházak: Béke (±4. hnG) r A versenyló elrablása (mb. színes* szovjet film). — (8): A Farkas-} sziget rejtélye (mb. színes ro­mán film). — Béke karaaramofi (4) : Gulliver (mb. angol—belga film). — (6): A tizedes meg a* többiek (magyar film). — Kos­suth (f3): A frontvonal mögötti I—II. (mb. színes szovjet film, dupla helyár!) — (7): Severing (mb. színes NDK—román film). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7) Viva Mexikó! (szovjet film). — Táncsics (f5. ti): Csontváry (szí­nes magyar film, 14 éven alu­liaknak nem ajánljuk!) — Tán­csics kamaramozi (6): Száll a kakukk fészkére (színes ameri-' kai film, 16 éven felülieknek. II.. helyár!) — Fáklya (f5. f7) Mondd, hogy mindent megteszel értem (mb. színes olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk,' II. helyár!) — Szikra (4, 6): Ke-' resztül a nagy vízválasztón (mb. színes amerikai film). — Petőfi (fő): Emberi sors (szovjet . film). — (17) : Good bye és ámen (mb. színes olasz film, 14 éven alu­liaknak nem ajánljuk. II. hely- ár!) — Tokaj vendéglátóház (7): A javíthatatlan (színes francia film, 14 even aluliaknak nem ajánljuk!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Világab­lak. — 8.51: Olvasólámpa. — 9.06: A St. Mart in-in-the Fields» Kamarazenekar játszik. — 9.44; Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: Csiribiri. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Szovjet előadóművészek fel­vételeiből. — 11.25: Nóták. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. 8.05: Nóták. — 8.20: Tíz per* külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04. 05. 07 jelenti. - 10.00: Zenedelelött. — 11.30: A Szabó család. Televízió, 1. műsor: 8.00: Tévé­torna. — 8.05: Iskolatévé. — 9.30: Delta. — 9.50: Ártatlan kék sze­mek. — 10.40: A MOM-iskOla. — 11.10: Velence dúrbán és moll- ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom