Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)
1980-08-12 / 188. szám
Zsebkolossznsok, gigászi parányok Müvein különleges, elront. látomásokkal, álmokkal, mesebeli lényekkel rokonítható figurák kelnek életre: ■jelentőssé egyéni, finom ívű vonalakra és pontszövevé- nyeltre épített rajzi artiszti- kutnok által válnak. A saja- tf>s stílussal rendelkező műrészek munkásságát — nehezen értelmezhetősegiik furcsa ellentéteként — a figurális megfogalmazas jellemzi. Figuráik mozgástere, kifejezési lehetősége azonban teremtett stílusuk által meghatározott. Alakjaik más bolygok lényéi, vagy a bennünk lakozó elkorcsosult vonások, lappangó szörnyek megtestesítői. A jelenleginél sokkal több lehetőség lakozik e sajátos művészeti utakban, fejlődésük, változásuk ígéri a kortárs grafika talán legér- dekesebb kísérleteit. hiszen alapos és magas szintű mesterségbeli tudás birtokában vannak művelői. ..” Egy műfaj ellentmondásai címmel Krunák Emese írja le gondolatait, a grafikáról az augusztusi Napjainkban a miskolci országos grafikai biennálék kapcsán, tőle való a fenti idézet, melyben Szemethy Imre művészétét elemzi. Képzőművészeti gimnáziumot végzett, dolgozott a Pannónia Filmstúdióban, sok-sok könyvillusztrációt készített, 1977-ben Munkacsy-díjat kapott. A múlt heten Miskolcon, a József Attila KönyvKépírás, Szemethy Imre szavaival. tárban nyílt kiállítása Szemethy Imrének. Két jellemző rajzcím — és grafika — a kiállításról: Egysejtűek, Zsebszótár. Az Egysejtűek sajátos, girbegurba vonalvezetéssel megrajzolt emberi alakok, amelyek valóban majdnem annyira hasonlítanak az egyse.itűekre, mint valódi „mo- delljeikre”. A Zsebszótár ..szavakat" ábrázol, ám ezek a szavak igazában senki által meg nem fejthetők. valami* holt, vagy még „fel nem fedezett" nyelv írott formáit képzelhetjük beléjük. Alapvető ihlető forrása az irodalom — ezt bizonyítják könyv- illusztrációi is —. elsősorban S-entkutiiy Miklóst említi gondolati forrásként. — Bármennyire halmazt ábrázolok — mondta a művész a megnyitó utáni beszélgetésünkkor —. abban azért világosan meghatározott alakok. formák jelennek meg. Valóban így van. ám ezek a formák „köznapi látással" nehezen térképezhet ók fel. alapos erőfeszítést igényelnek a nézőtől, hogy ráhangolódjon Szemethv gondolatvilágára. Ha ez sikerül, úgy különleges élményben részesül a látogató, ellenkező esetben nem kis ellenérzést válthatnak ki belőle e rajzi szóóceán hullámai, cseppjei. A kaotikus, ugyanakkor, mivel egyszerűsítve vizsgáljuk, mégis letisztult világot ábrázolja Szemethy különleges formájú és szerkezetű zsebkolosszusain és gigászi paranyain keresztül. (szabados) tfc A műrész munkáit szeptember 13-ig láthatják az érdeklődők a József Attila Könyvtár kiállítótermében KEDD Kossuth rádió: 12.W: Deli KioniKa. — 12.20: Ki nyer ma? — 12..íj : Tói venyttonys. — 12.30: eompaaour. Leó r all operettje. — ls.lo: riansKepes a a. monacói nepcíaieueaieai vei .vényről. — 14.ai: Ke.er eeia: Magyar vígjaié». íNyitány. — 14.42: AicKe- pes a nemet iroüaiomboi. — 10.00: Híres. — lj.10: Dietrich í isehei-Diescau Liszt-daiozai eneáei. — lö.üo: Sirius Kapiuuiy logsagoa e»iK. — jo.wi: útközben. — 16-tro: Zengjen a muzsika: — ii.oO: Hírek. Ütközően. — 17.07: A szazadrorduio irodalmának hetei. — 17.32: A Diving Strings zenekar filmzenét ja,szik. — ii.4á: A szabó Cvcbau. — 13.13: Hol volt. hol nern volt... — 18.30: Esti Magazin. — 10.18: Évszázadok mesterművei. — 19.37: javasolta?... Csinálja meg: — 20.27: színes népi muzsika. — 21.03: Ország, varos. — 21.35: Melis György ope- raariakat enekel. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20 Tíz perc külpolitika. — 22.00: Janacek: Hrauzsini dalok. — 22.50: Meditáció — a gazdasági su'ukturapoiitikaról. — 23.00: Híres előadóművészek kamarazene-felvételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Bálint Janos cimbalmo- z he. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. — 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiákoktól. — 13.30; Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig . — 18.00: Tip-top parádé. — 18.30: Hírek. — 18.33: Beszelni nehez. — 18.45: Magyart Imre népi zenekara játszik, Tordai Eva es Body József nótákat énekel. — 19.20: Velemenyem szerint. — 19.30: Csak fiataloknak: — 20.30: Hitek. — 20.33: Az aranypolgár. Regeny, radiora alkalmazva. — 21,27: Arcképek emlékeinkből. Bulla Elma. — 22.37: Yves Montand énekel. — 23.00’ Hírek. — 23.15: Lehar operettjeiből. — 24.00: Hírek. MískoM rádió: 17.00: Hírek, időjárás, — 17.05: „Harmadvirágzás”. Nyugdíjasok műsora. Életük a munka. — Korozs Lajosoknál Andornaktályán. Szerkesztő-riporter: Karosai Nagy Éva. 17.45: Művészportrék, színháztörténeti erdekessegek. Prózai vagy zenés színház? Dr. Gyárfás Agnes előadasa. — Strauss-keringök. — 18.00: Észak- magyarországi Krónika. (Miniszteri látogatás az LKM-ben. — Aratás Enesen. — Megkezdődik a dinnye exportja Hevesből.) — 18.25—18.30: Lap- és mdsorelőze- tes. Szalay Lajos kiállítása Nemrég cikket közöltünk a New Yorkban élő, évente haza- — Miskolcra — látogató grafikusművészről, Szalay Lajosról. Akkor megírtuk, hogy hamarosan kiállítása nyílik a Magyar Nemzeti Galériában. Nos, a „hamarosan” eljött: Szalay Lajos grafikáinak tárlata ma délután 4 órakor nyílik meg a Budavári Palota D épületesek harmadik emeletén. A kiállítást Somlyó György ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Cigány-show Moziban Televízió, 1. műsor: 1^.45: Hírek. — 16.50: Az különálló”. — 17.20: Utaklól távol. — 18.20: A szerb nemzetiség. — 18.45: Hol tart — a dél-pesti kórház? — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Merénylők. — 20.50: ..Én is vo'tam jávorfácska . . .” — 21.40: Találkozások a számítástechnikával. — 22.20: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: A nagy képmás. — 20.55: Hangverseny a Lengyel Tévé műsorából. Szlovák televízió: 17.15: Hírek. — 17.30 : A tudomány es a technika világa. — 18.20: Dokumentumfilm. — 18.40: Autosok-moto- rosok magazinja. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Cseh film. — 21/30: Dokumentumműsor. — 21.55: Könyvek, _ 22.00: Tv-hírado. —2*2.30: Szórakoztató zene. — 23.05: Hírek. Kiállítások: M.skolci Galéria (10—18) : Andrej Dobos festő- és grafikusművész és Juraj Bartusz szobrászművész kiállítása. Csomózott indiai, kelet-turkesz- tani, kínai, tibeti és európai szőnyegek. — Mini Galéria (10 —18): ..Kézben egy szív . . Sólymos László fotókiállítása. — József Attila Könyvtár (12—20): Szemethy Imre grafikái. — De- ryné-ház (10—18) : A miskolci színészet története. — Herman Ottó Muzeum (10—18) : Ember es munka. — Pannónia művészete. — Miskolci Képtár (10—18) : A vizuális nevelés műhelyei II. — Diósgyőri vár (9—18) : A diósgyőri var története. — Penzek Diósgyőr életében. — . Herman Ottó-emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri Vasas Művelődési Központ (14—19): ..Bulgária vegyipara”. — Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház (10—18) : T. országos amatőr fafaragó-kiállítás. — Észak-Magyarorszag pásztorművészete. Filmszínházak: Béke (f4. hn6. 8) : Joseph Andrews ' (mb. szí. angol film, 16 éven felülieknek, II. helyér!) — Kossuth (f3): A katona és az elefánt (mb. szí. szovjet film). — (hn5. 7) : Szerelem szieszta ideién (szí. spanyol film, 18 éven felülieknek!) — Hevesy Iván Filmklub (fő. f7): Őszi szonáta (szí. svéd film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Táncsics (5, 7): Bizalmi állásban (szí. amerikai film. Hl. helyár!) — Táncsics, kamaramozi (6): Dicsőségre ítélve (szí. amerikai film). — Szikra (4. 6): Az ötödik évszak (szí. szovjet film). — Fáklya (fő, f7): A fej nélküli lovas (mb. szí. szovjet film), — Petőfi (f5, f7) : Négy bandita, tíz áldozat (mb. szí. francia film, II. helyár!) — Tokaj, vendéglátóház (8) : Váltságdíj (mb. szí. angol film. 16 éven felülieknek!) — Tapolca, kertmozi (f9) : Bombasiker (szí. amerikai film). — Vasas, kertmozi (f9) : Koldus es királyfi (mb. szí. angol" film, II. helyár!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: A mai' nap kulturális programjából. — 8.25: Szociológiát figyelő. — 8.54: Beszélni nehéz. — 9.06: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara magyar szerzők műveiből játszik. — 9.45: Kis magyar néprajz. — 9.50: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: Fecskék • és fruskák. — 10.30: Válaszolunk hallgatóinknak. —. 10.45: Kamaramuzsika. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Operettegyüttesek. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A Csehszlovák Néphadsereg központi zenekara játszik. — 10.00: Zene- délelőtt. — H.27: Orosz nyelvű hírek. — 11.30: A Szabó család. Televízió, 1. műsor: 9.00: Tévétorna. — 9.05: Óvodások film- műsora. — 9.25: Csata feketefehérben. — 9.45: Delta. — 10.05: Derrick. — 11.05: Lehet egy kérdéssé! több? apróhirdetés ingatEan Másfél szobás -f- étkezős, szövetkezeti lakás eladó. Tel.: 17-757. Eladó 1+2 félszobás, szövetkezeti lakás. Érd.: Tízes honvéd 18. V/5. 17 óra után. Wartburg de Luxé tolótető*. Lada Combi újszerű állapotban, garázs eladó. Érd.: 18—20 óráig. T.: 34-310. aP Miskolci sétáim során véletlenül vetődtem el az Avas csúcsán levő kilátó Panoi’áma-presszójába. amikor éppen kiállítás nyílt meg Szirányi István fiatal képzőművész alkotásaiból. A hazánkban, de Amszterdamban, Krakkóban és Ljubljanában is sok kiállításon szerepelt művész grafikai ötleteket fényképek formájában megelevenítő érdekes kísérleteiről vitatkozzanak a művészettörténészek és a kritikusok. Jómagam — mint miskolci lokálpatrióta és a kulturált vendéglátás híve — örömmel nyugtázom, hogy az Avas tetején levő kis presszóban is többet lehet nyújtani sörnél és üdítő italnál. A Panoráma, ha kitekintünk ablakain, valóban szép panorámát nyújt számunkra Miskolcról, ezúttal azonban nemcsak onnan, de magában benne is panorámát kapunk. Fiatal művészeink egyikének műveiről, mindarról a kísérletezésről. amely kiállítótermekben is ritkán jelentkezik. Előnye, hogy itt olyan közönség is megnézi kirándulás közben, amely egyébként talán nem megy el a kiállítótermekbe. Mint hallottam, más képzőművészeti alkotások tárlatát is tervezik itt a nyári szezonban. Ha megvalósul, akkor bekövetkezik az a csak helyeselhető állapot, hogy a miskolci panoráma művészeti panorámával egészül ki a — Panorámában. (mate) Cigány-show a címe annak a műsornak, mely holnap este 8 órakor kezdődik, színhelye a Vasas Ifjúsági Park (rossz idő eseten a Vasas Művelődési Központ). A közreműködők: Gaál Gabriella, Madarász Katalin. Bangó Margit, Horváth István, valamint Vörös Kálmán es népi zenekara. Elmaradnak a rock-koncertek Technikai okok miatt elmaradnak az augusztusi Miskolci Műsorban meghirdetett rock-koncertek. így a Hobo Blues Band mára tervezett hangversenyét sem tartják meg a Gárdonyi Ifjúsági Parkban. Mióta nem járunk lovon, sőt lassan gyalog sem. s a világ egy homályos képernyő mögé zárva megtalálható minden lakásban: nagyon elkényelmesedtünk. Nem járunk például moziba. A rút kényelmi szempontok otthonragasztanak mindenkit. ellenállhatatlan erővel imnz az otthoni karosszék. Annál inkább szüksége van az acélos inakra, idegekre, kemény állóképességre annak a hű és makacs társaságnak, amely továbbra is megrögzött mozilátogató kivan lenni. A mozi — főleg városunkban — ugyanis edz! Először a pénztárcára mér — a siker leghalványabb reményével kecsegtető film esetén — egy nehezen kivédhető, kémény csapást. Majd a tüdő horpad be. miután megpróbál némi oxigént kiválasztani a terem levegőjéből, helyesebben abból, amit az előző előadás nézői hagytak. A fül sem marad ki; a gurgulázó hangszórók az ébredő dzsungel hangjait formálják minden nemű és nyelvű szövegből. S most itt a korlát. Szemmagasságban húzódik — azoknak, akik átlagtermetűnek neveztetnek — a Kos- suth-mozi erkélyének első sora előtt. Eleddig az erkélyen a lábszár, far- és combizmokat edzették a kefesűrűségű széksorokkal, s mivel már van hely a lábaknak — kevesebb széksor lett — váltott az edzési szisztéma. A nyakizom acélozódik a nyujto- gatáslál: vagy felette, vagy alatta lehet látni a sárga, kazánházi hangulatot lehelő hegesztett vaskorlatnak. Szinte csattan: úgy üti a mozi belső terének stukkói, cikornyás, cukrászremek stílusát. Igazán nem kipécézni akarom a „Kossuth"-ot. Nem is lenne igazságos, hiszen az elitebbek közé tartozik: meg a tatarozáskor összefestett, kosztól feketellö drapériái ellenere is. Elhanyagoltak a miskolci mozik, s ezen a tényen vajmi kei-éssé változtat az, hogy bizonyára sok mentő körülmény létezik. amiről a szimpla mozilalogató laikus módon nem is tud. De hát azután ítél, amit lát: ha egy ügyes testhelyzettel kicselezi a korlátot. hél. bírál, s morog. Pont ő. aki összefüstöli a falakat, elnyűvi a székeket, szemetel, csak a pif-pufra tódul, s sokallja a jegy árát. Talán az lenne a jó megoldás — a mozilátogató mentesülne a kényelmetlenségektől, az üzemeltető a látogatóktól —, ha kifizettük a jegy árát, s szépen hazamennénk, A jó levegőbe, a kényelmes fotelért a csendért. Igaz, a filmet így nem látni De fiát mit akarunk még azért a húszasért? K. L. K Szombathelyen megnyílt a XIV. nemzetközi Bartók-szemi- nárium. A kéthetes tanfolyamra tizennyolc országból kilencven hallgató érkezett. A karmester-tanszakot a Svájcban élő világhírű karmester Somogyi László vezeti. (Képünkön: Adam ■ Jasinski lengyel hallgatónak ad instrukciókai.) 1 • (Rózsás Sándor felvétele)