Déli Hírlap, 1980. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-21 / 144. szám
fl labdarúgó- bajnokság után IV A játékosok értékelése, nyári felkészülés Szabó Gézával, a DVTK vezető edzőjével ezúttal a játékosok egyéni teljesítményéről beszélgettünk. — Veréb újra visszakerült. A tavalyi bajnokságban mindössze háromszor védett.. Teljesítményét döntően befolyásolta az, hogy válogatott lett, végig magabiztos volt, jó évet zárt. Szabó csak háromszor jutott szóhoz, de akkor megfelelően helytállt. Szántó 29 mérkőzést játszott, végig egyenletes teljesítménnyel, melyet a különböző szintű válogatottakban is mindig hozott. Néha merész volt támadójátéka, ami nem mindig volt eredményes. Ennek ellenére jó évet zárt ő is. Salamon nagyon jól indult, főleg ősszel nyújtott remek teljesítményt, de a kaisers- lautemi vereség után mintha megzavarodott volna, elfáradt, egyéni játékban is visz- szaesett. Egy-két kivételtől eltekintve egyenletes teljesítményt nyújtott, az év játékosa lett, és tavasszal már nagyon odafigyelt, a külföldi szerződés miatt is. Váradi ősszel többször' tavasszal kevesebbszer játszott, inkább kiegészítő ember volt, és amikor szóhoz jutott, mindig elfogadható teljesítményt nyújtott. Kutasi egy-két meccs kivételével, minden mérkőzésen szerepelt, csúcsévet zárt, hiszen egyenletes, jó teljesítményére a válogatott szakvezetői is felfigyeltek és játszott az „A” és az olimpiai válogatottakban. Kádár az év felfedezettje, több mint 90 mérkőzést játszott az NB I-ben, mikor hozzánk került. A csapát elfogadta. Játékán a bajnokság vége felé érződött az egyéves kihagyás, valamint az, hogy Szegedre jár a jogi egyetemre. Ez kihatott játékára és a jó kezdés után az év vége felé már visszaesett. így közepes teljesítményt nyújtott. Reméljük, hogy a nyugodtabb év kapcsán visszanyeri régi formáját és továbbra is hasznos játékosunk lesz. Teodoru Borisz az ősszel tízszer volt kezdő ember és ötször cserejátékos volt, nem tudta még sérülés előtti játékformáját visszanyerni, így még ma sem teljes értékű labdarúgó. Tavasszal is kezdő emberként jött számításba, de nem volt meg nála az a plusz, ami ehhez minden esetben hozzásegítette volna. Kerekes legtöbbször a középpályán játszott, hullámzó teljesítményt nyújtott, ami elsősorban a nyolc hónapos katonai szolgálat következménye. Átlagban még nem tudta megközelíteni igazi tudását. Oláh egy-két meccs kivételével végigjátszotta az évet, nem volt egyenletes a teljesítménye, monotonná vált játéka, elsősorban az olimpiai csapatból való kimaradás okozta ezt, de a tavaszi szezon végére feljavult, Tatár lelkiző típus, megzavarta a válogatottból való kimaradása és maikacs Acnilles- ín-sérülése. Az egész évben nagyon akart, de játéka nem volt olyan szintű, mint az előző évben, viszont most eredményesebb volt, mint tavaly, 13 góljával vezeti a házi góllövőlistát. Fükő sokat volt sérült, ez befolyásolta teljesítményét. Az is, hogy olykor más szerepkörben játszott, .mint amit megszokott. Görgei éves teljesítményére rányomta bélyegét a nála megszokott állandóan ismétlődő sérülés, ősszel játszott többet, de hiányoljuk játékából az eredményességet, inkább mezőnybeli teljesítménye dicsérhető. Nagyon kevés gólt rúgott. Borostyán valamennyi mér. kőzésen szerepelt (a magyar bajnokságban rajta kívül csak heten szerepelitek minden mérkőzésen ebben az évben). ősszel nagyot lendített játékán az olimpiai válogatottban való szereplése, voltak kiemelkedő és elfelejtendő pillanatai, összességében hullámzó teljesítményt nyújtott. Tanulmányai és a nagyfokú leterheltség, valamint a válogatottból való kimaradása visszavetette. Fekete ősszel minden mérkőzésen szerepelt, feltűnő volt, hogy nagyon kevés gólt lőtt, tavasszal .pedig sérülése zavarta. Tőle többet vártunk. S'zalai végig ott volt a mérkőzéseken vagy mint kezdő, vagy mint tartalék játékosként, tanulmányi elfoglaltsága és formaingadozása nem tette szimpatikussá játékát a közönség előtt, viszont a tavaszi szezon végére olyan teljesítményt nyújtott, amivel visszalopta magát a közönség kegyeibe. Szóhoz jutott még Teodoru II., aki az iskolai elfoglaltság az ifjúsági csapat, illetve iskolai csapatban való szereplése miatt az NB I-ben mindössze tizennégyszer szerepelt. Szlifka az ifjúsági válogatottság és az érettségi miatt jutott kevésszer szóhoz. Akárcsak a többiek: Ozsváth háromszor, Novák egyszer, Czél kétszer, Ko- leszár egyszer, Magyar Balázs hétszer szerepelt. — Augusztus kilencedikén kezdődik az 1980—81-es bajnokság őszi idénye. Mi lesz a programjuk a bajnoki nyitányig? — Július 7-ig a játékosok pihennek. 7-én reggel a 20-as keret orvosi vizsgálaton vesz részt, majd aznap kedden és szerdán Diósgyőrben tartunk edzéseket, naponta két alkalommal. Csütörtökön, július 10-én Szentesre költözünk, ahol július 19-ig edzőtáborozunk. Az edzéseket Fekete Ferenc és Deák István'pályaedzők segítségével tartjuk majd. A felkészülés során szeretnénk, ha a játékosokban a nemzetközi szereplés kapcsán felmerült becsvágyat olyan tartalommal tudnánk megtölteni, ami valóban eredményes lesz. Az MLSZ rendelete értelmében a felkészülés során nincs lehetőség külföldi túrákra, amely pedig nekünk most jól jött volna, hogy a KEK-mérkő- zésekre megfelelőképpen fel tudjunk készülni. Mindenesetre mi nagyon készülünk a következő bajnokságra és mindent megteszünk azért, hogy feledtessük a kudarcokat és javítsunk hibáinkon. DARAB GYULA műsor SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kiónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12 30: Magyarán szólva.. . — 12.45: Az Ambrosian énekegyüttes Beethoven-müve- ket énekel. — 13.00: Sport, ritmus, zene. — 14.00: Egy kis ii- gyelmet kerek! — 14.10: Kodály; Szonáta. — 14.30: Mit vár a húspiac? — 15.00: Hírek. — 15.05: Uj Zenei Újság. — 16 00: 168 óra. — 17.S0: A kamarazene kedvelőinek. — 18.16: Hol volt. hol nem volt..,. — 18,30: Hírek. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Világszínház. — 21.01: Az Állami Népi Együttes felvételeiből — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.15; Tardos Béla műveiből. — 22.57: Norma. Operarészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Melódiakoktél. Petőfi rádió: 12.24: Angol nyelvű hírek. — 12 27: Orosz nyelvű hírek. — 12.30: Hírek. — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Éneklő Ifjúság — 14.00: Harminc perc rock. — 14.30: Hírek. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Szélhámosok kíméljenek! — 14.57: Operettekből — 15.50: Oda-vissza. — 16.30: Hírek. — 16.33; Pophullám. — 17.30: Közkívánatra! — 19.20 • Kozák Gábor Józsei' népi zenekara játszik, Horváth látván cigánydalokat énekel. — 19 45: Magnósok, figyelem! — 20.30: Hírek. — 20.33: Sporthírek. •— 20.38; Zenés játékokból. — 21.04: A csinovnyik halála. — 22.00: Egy óra dzsessz. — 23.00: Híréig. — 23 10: Slágermúzeum. — 24.00: Hírek. Televízió, 1. műsor: 15.20: Cimbora. — 16.10: Hírek. — 16.15: Főzőcske — de okosan — 16.45: Mély folyam. — 17.15; Hétköznapok anatómiája. — 17.55: Hol tart — a márkushegyi bánya? — 18.10: Parabola. — 18.50: Egymillió fontos hangjegy — 19.10: Tévétorna- — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20 05: A Karsai Pantomim RT műsora. — 20.20: Labdarúgó Európa-bajnok- ság. — 22.15: Tv-híradó 3. — 22.25: Casanova ’70. Televízió, 2. műsor: 17.50: G6lyavári esték. — 18 25: Kék fény. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05; Iszákosok utcája. — 21 05: Tv-híradó 2. — 21.25: Évadzárás a Magyar Állami Operaházban. Miskolci Nemzeti Színház (7)1 A kutya testamentuma. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Díszlet- és jelmezterv triennálé — József Attila Könyvtár (12—17): Magyar tipográfiai műhelyek II. — Diósgyőri Vasas Művelődési Központ (14—19): Jo- szip Broz Tito és Jugoszlávia. — Kempingezzünk kényelmesen! „Rejtett tartalékok” a BIK sportszerboltjaiban apróhirdetés Elsős szakközépiskolás fiú mellé matematika-fizika tanárt keresőnk. „Azonnal 73 410” Jeligére a kiadóba. Skoda 445-ös (Oktávia) érvényes műszakival, utánfutó vontatható, sürgősen eladó. 13 000 Ft-ért. Lenin város, Malinovszkij 37., Tóth, 15 órától. Mályiban, tóparti vikendház, víz és villany van, eladó. Megtekinthető: Tópart, Berki Géza tu 34., Havas-lakás. Végre itt a nyár! Ha szeszélyesen is, de sok-sok örömöt, szépséget, kempingezési lehetőséget kínál. — Töltsük a szabadban a hét végét! — Menjünk országjáró körútra! — Megkaptuk a külföldi útlevelet... Csak ügyesen csomagoljunk, hiszen a családnak is be kell férnie az autóba ... Ki rövidebb. ki hosszabb időre, de mindenki szeret kirádulni, „kiruccanni” az otthonából nyáron. És mindenkinek gond: miket vigyen magával csomagjában, hogy lehetőleg minden kényelme biztosítva legyen, s ugyanakkor ne terhelje túl magát, vagy járművét. Nos, e gond megszüntetésével ugyancsak törődnek a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál. Miskolcon például a vállalat két népszerű sportszerboltjában — a Tanácsház térinél és a Széchenyi utca 62. szám alatt — az idei nyárra igazán dúsgazdag áruválasztékot biztosítottak. — Kisebb-nagyobb igényű- eknek egyaránt sok árucikket ajánlhatunk — hallottuk mindkét üzletben, s először a „sátortáborban” néztünk szét, vagyis megszemléltük a kempingkedvelőknek ajánlható sokféle sátrat. A he- gyet-völgyet járók különösen felfigyelhetnek a kétszemélyes túrasátrakra, melyek 2330 forintért, tetszetős, kék-sárga, zöld-sárga, és barna színekben kaphatók. Ugyancsak kétszemélyes — de lakósátor — Csilla néven 4170 forintért vásárolható. Háromszemélyes a rendkívül hangulatos, 7540 forintos Cavaria, négyszemé- lyés a 6720 forintos Claudia lakósátor. A Krisztina nevű — szintén négyszemélyes (7890 forintos) — lakósátorra pedig azért érdemes felfigyelni, mert ez osztott hálófülkéből áll, vagyis: kétszer két személy — külön bejárattal — tartózkodhat benne. S az esztétikus, tetszetős színű, praktikus sátrakhoz mfk kellenek, hogy igazán otthonosan érezze magát a kempingező? Többek között kellenek asztalok, székek, kempingágyak... — Asztalaink 265 forinttól 608 forintig kaphatók — hallottuk a sportszerüz! etekben. — A drágábbak közepébe napernyő helyezhető. Az egyszínű, hatalmas napernyő ára 770 forint, a mintásé 990 forint. A kempingszékek soraiban a 150 forintos. X-lábú ülőkéken kívül 240. 250. illetve 332 forintért háttámlás, kényelmes ülőalkalmatosságokban lehet válogatni. (Az utóbbi szivacsbetétes.) A napimádók mindenütt szívesen nyújtózkodnak kempingágyakon is, amelyek 622 forinttól 700 forintig kínálják magukat. Vízparton pedig szinte nélkülözhetetlenek a gumimatracok (áruk: 270 forinttól 420 forint). Egyre népszerűbbek a kétszemélyes gumimatracok — 525 forintért. — S ha már a vízparton járunk, s esetleg hódolni szeretnénk a horgászás szenvedélyének, akkor vehetünk német, csehszlovák, vagy hazai gyártmányú horgászbotot, s a legkülönfélébb nemzetiségű orsókat, amelyek ára 150 forinttól ezer forintig változik. Horgászati cikkek azonban csak a Tanácsház téri sportszerboltban kaphatók. Viszont mindkét üzletben vannak egyéb sportcikkek: mini teniszütő (olasz), ára 220 forint, tollasütők 160-tól 220 forintig, kínai, lengyel, csehszlovák teniszütők 395 forinttól egészen 2500 forintig, különféle gumilabdák, futball-labdák. S természetesen szintén bő a választék sport- ruha-féleségekben — melegítőkben, pamut pólótrikókban — minden méretű fél- és magas szárú tornacipőkben (magyaron kívül kínai és csehszlovák gyártmányú), / továbbá férfi fürdőruhákban és még egyéb árukban, amelyekről talán sok vásárló azt hiheti, hogy „rejtet tartalékok”, mert egyszerűen nem tudják az üzletek valameny- nyi választékukat a kirakatba, vagy az eladótérbe tenni. Az érdekességek között pedig még — csupán a Széchenyi utca 62. szám alatti sportszerboltban — kaphatók magyar teremkerékpárok, 5900 forintért. Akik hízásra hajlamosak, vagy félnek a pihenéskor felszedhető fölösleges kilóktól, még kempingezésükre is elvihe- i tik ezeket a sporteszközö- j két. „ £?> I Vasas Galéria (14—19); Rács Gá- -bor iparművész kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10—13): Ember és munka. — Pannónia művészete. — Miskolci Képtár (10—13): A vizuális nevelés műhelyet n. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Hermon Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (9—19): A diósgyőri vár története — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—19): A miskolci színészet története. — Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (10—18): Tutkovics György festményei és Tóth László tűz-' zománckészítő kiállítása. Filmszínházak: Béke (f4): Halálos tévedés (mb. szí. NDK film). — (hn6): Kentaurok 1—II. (szj. magyar—szovjet film, dupla he yár!) — Béke kaiuaramo- zi (6): Kinek a törvénye? (szí magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Kossuth (£3): Gyermekkorom kenyere (mb. szí. szovjet film). — (bnö. 7): Világvége közös ágyunkban (mb. szí. olasz—amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Hevesy Iván Filmklub (Ü3, f7): Meghitt családi kör (szí. olasz film). — Táncsics (5. 7): Államérdek (szí. francia—olasz film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Táncsics, kamaramozi (6): A homok asszonya (japán filmdráma. 16 éven felülieknek!) — Fáklya (5); Apokalipszis most I—II. (szí. amerikai film. 16 éven felülieknek, dupla és II. helyér!) — Szikra <4. 6): Az ember nem nőhet fel mese nélkül (mb. szí. NDK film). — Petőfi (f7>: Oké, spanyolok! (mb szi. spanyol film, II. helyár!) — Tapolca, kertmozi (9): Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (szí. magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Görömböly, Krúdy (7): Gengszterek sofőrje (mb. szí. angol film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Vasas keitmozi (19): Asszony, férj nélkül (mb. szí. amerikai film) — Gárdonyi kertmozi (£9): Volt egyszer egy vadnyugat I—n. (szí. amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. dupla és II. helyűül) VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.90; Hírek. — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8 26: 'A Nyitnikék postája. — 9.02: Olvastam egy novellát. — 9.26: Sárdy János felvételeiből. — 9.49: „Utam közibe évek múltán.. ” — 10.00: Hírek. — 10.03: Útközben. — 10.08; Kiflikandúrék a szalvéta-szigeteken. — 10.51: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa romantikus szerzők müveit énekli. — 1110: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 13.00: Tiszta szívvel. — 13.10: örökzöld dallamok. — 14.05: Gondolatjel — 15.00: Hírek. — 15.05: Útközben. — 15.14: Gibraltárt levél. — 15.24: Népdalkörök országszerte — 15.49; A zsidó háború. — 17.00: .Hírek. — 17.05: Útközben. — 17.10: Szezám. tárulj! — 17.20: Évszázadok mesterművei — 18.15: Hol volt, hol nem volt. .. — 18.40: Sporthírek. — 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon. — 19 32; Színes népi muzsika. — 20.30: Világirodalmi Dekameron. — 21.07: Ope- ra-művészlemezek. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.20: Magyar előadóművészek kamarazene-felvételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Régi magyar táncmuzsika. Petőfi rádió: 8.00; Hírek. — 8.05: Mit hallunk? — 8 30: Szívesen hallgattuk. — 10.00: Szivárvány. — 12.00: Jő ebédhez szól a nóta. — 13.00: A gólyaréti vásár — 14.05: Híres előadók albuma. — 14.30: Hírek. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: Jelenidőben. — 16 00: Világhírű énekesnők operett-felvételeiből. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Látogatás Haraszty István szobrászművész műhelyében — 17.00: Slágerek mindenkinek. — 18.00: Ha még nem tudná. . . — 18.30: Molnár Júlia. Pécsi Kiss Ágnes és Kiss Károly nótákat énekel. — 19 10: Pop-műhely. — 19.55: László Margit és Réti József Offenbach operettjeiből énekel. — 20.17: Konok emlék. — 20.32: Hírek. — 20.35: Útközben. — 20 40: A vasárnap sportja. — 21.00: Portré slágerekből. — 22.00: Kellemes pihenést! — 24 00- Hírek. Miskolci rádió, délelőtt: 8.00: Jó reggelt ió szórakozást, jó Pihenést! A miskolci stúdió kétnyelvű Információs, szolgáltató és szórakoztató műsora. — Vasárnapi Krónika, lapszemle. — 8.15: Jó szórakozást! Program- ajánlat 8.20: Rlportemapló. Szerkesztő: Horváth Kálmán. — 9.00: Húsz perc táncritmusban. — 9.20: Sport. — 0.25: Hírösszefoglaló. — 9 S0: Szlovák nyelvű műsor. Hírek, lapszemle. Jó időben, nyár időben. .. Szerkesztő: Sel- meczy Romola. — 9.55: Műsorösszefoglaló és. a délutáni program ismertetése. — Délutáni 19.30: Hírek, időjárás-előrejelzés, műsorismertetés. — 19.S5; Mérkőzésen. versenypályán. A miskolci stúdió vasárnapi sportmagazinja. Szerkesztő: Antal Magda. — 19.57: Műsorösszefoglaló, a hétfői program ismertetése. Televízió, 1. műsor: 9.00: Tévétorna. — 9.05: Óvodások filmműsora. — 9.25: Hangoskodó. — 9 55: Játsszunk bábszínházát 1 — 10.30: Pirx kalandjai. — 11.29: Hírek. — 11.25: Szemurg. —12.49; Déli muzsika — 14.50: Ranódy Lászió-sorozat. — 16.80: Görögországi jegyzetek. — 18.45: Magyar Derby gatoppverseny. — 17.SS: Vakáción a Mézga család. — 18 00: Műsorainkat ajánljuk. — 18.40: Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: A Karsai Pantomim RT műsora. — 20.30: Telesport Labdarugó Európa->Jjaj- nokság. A döntő közvetítése Rómából. — 22.30: Hírek. Televízió, 2 műsor: 20.00: Hírek. — 20.05: Longfellow: Híavra- ta. Észak-amerikai indián legenda. Miskolci Nemzeti Színház (3, 7): A kutya testamentuma. Kiállítások: azonosak a szombatival. kivéve a Magyar Tipográfiai műhelyek 11. című kiállítást, mely vasárnap zárva tart! Filmszínházak: Béke (14): Halálos tévedés (mb. szi. NDB film). — (hn6, 8): Konvoj (mb. szí amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, III. helyár!) — Matiné (nlO, Í12): Ulza- na (mb. szí. NDK film). — Kossuth (í3): Gyermekkorom kenyere (mo. szí. szovjet film). — (hn5). Világvége közös ágyunkban (mb. szi. olasz—amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — (7): Kojak Budapesten (magyar film, H. helyár!) — Délelőtt (9): Gyermekkorom kenyere (mb. szí. szovjet film). — (11): A farkas és a nyuszi (szi. szovjet meseíüm- összeállitás). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Meghitt családi kör (szí. olasz film) — Hevesy, mesemozi (10): Marci aa Antarktiszon (szí. magyar mese- film-összeállítás). — Táncsics (3, 5, 7): Államérdek (szí. francia- olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk 1) — Matiné (10) s A dzsungel könyve (mb. szí. amerikai tilm). — Táncsics, ka- mararoozi (6): Szemben önmagunkkal (szi svéd film, 16 éven felülieknek!) — Fáklya (5)1 Apokalipszis most I—n. (szí. amerikai íllm. 16 éven felülieknek, dupla és II. helyár!) —• Matiné (flO. f3): A sólyom nyomában (mb. szí. NDK film). — Szikra (4. 6): Az ember nem nőhet fel mese nélkül (mb. szí. NDK film). — Matiné (9, 11)1 Végzetes aranyrögök (szovjel film). — Petőfi <f5. £7): Okéj spanyolok! (mb. szí. spanyol film, II. helyár!) — Matiné (3)1 A gejzírvölgy Htka (mb. szí. szovjet film). — Tapolca, kertmozi (9): Hogyan felejtsük .el életünk legnagyobb szerelmét? (szí magyar film. Í4 éven aluliaknak nem ajánl luki) — Vasas. kertmozi íf9) • Asszony, férj nélkül (mb. szí. amerikai film). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek — 8.25: Operanégyesek. — 9.0o: Kaffka Marsit versei. — 9.14: A hét zeneműve. — 9 44: Ki kopog?- 10.00: Hírek. — 10.05: Nyitnikék. — to.35- Jevgenyii Szvetla- nov vezényel. — lt 06: Amatőr zenei együttesek műsorából. . — 11.19: Bioritmus. — 11.89: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Petőfi rádió: 8.00: Hírek — 8.05: Nóták. — o.ofl; Slágermúzeum.' — 9.30: Véleményem szerint. — 10 00- Zenedélelőtt. Hz Avas Bútorgyár felvételt hirdet képzett, gyakorlott, gépjavításban jártas ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. Különleges igény: pneumatikában, hidraulikában N és esetleg elektroműszerész szakmában való jártasság. Bérezés: 16/1976. (XII. 11.) MüM sz. rendelet alapján. Felvétel helye: Miskolc I., Tüzér u. 15—17. sz. munkaügyi osztály