Déli Hírlap, 1979. december (11. évfolyam, 282-305. szám)
1979-12-12 / 291. szám
A DH várospolitikai fóruma Cipöszerviz januártól Csere helyeit javítás Hz emberi léptékű lakótelepekért Sokba kerül a menekülés“ • Panelből csak monstrumot? • Reformelvek a lakásépítésben Tavasztól őszig a hét végi napokon elnéptelenedik lakótelepünk. Ki saját kocsijával, ki busszal, villamossal útnak ered. annak reményében, hogy a telkén, rosszabb esetben a zsúfolt strandokon, kirándulóhelyeken élvezheti mindazt, amiből a beton dzsungelben keveset kap: a jó levegőt, a természet közelségét. Szinte már természetesnek vesszük ezt a kisebbfajta népvándorlásnak is beillő „menekülési", pedig korántsem az. Szociológiai felmérések bizonyítják, — amit egyébként minden józan gondolkodású ember önmaga is kispekulálhat: a kertes házban é*ők többnyire otthon is megtalálják, amiért a többség útnak ered. Magyarországon évente 60(1 ezer pár cipői visznek visz- sza a boltokba minőségi rek- lamáciőval. A kártalanításra fordított összeg meghaladja a 210 millió forintot. A kártalanítás módja a csere, vagy a vételár levásárlása. Nem kis összegről van tehát szó. ezért az illetékes minisztériumok és a cipőipar képviselői új utakat keresve, ; a boltokkal szoros, szerződéses kapcsolatban levő cipőjavító szervizhálózatot hoztak létre kísérletképpen öt megyében. A tapasztalatok kedvezőek voltak: nagyjából minden második hibás cipőt ki lehetett javítani. ezáltal a készpénzes kártalanítás 63 százalékkal csökkent. 1980. január 1-től Borsod megyében — így Miskolcon is — bevezetik az új szavatossági cipőjavítást. Az év hátralevő részében kell a kereskedelmi vállalatoknak szerződést kötniük. illetve kialakítani a megtelelő.mun- kakapcsolatot azzal a szövetkezettel. mely elvégzi majd a javítást. Miskolcon a Cipész Ktsz- re esett a választás. A szövetkezet látja majd el a Ruházati Kiskereskedelmi Vállalatot. valamint a Centrumot: összesen 18 boltot. A feladat alighanem meghaladja erejüket: évente a reklamált 15 ezer pár cipő tele hozzájuk kerül. Nemcsak a mennyiség óriási, de igen sz.orns a vállalási határidő is: nyolc nap alatt kell elvégezniük a garanciális javításokat, ebbe beleszámít az oda- es visszaszállítás is. valamint a hétvégi pihenőnap. Amennyiben letelik a 8x24 óra, s a vevő nem kapja vissza kijavítva lábbelijét, úgy a régi módszer szerint kell kártalanítani. Lehet, hogy a vásárló így esetenként jobban jár. a szövetkezet azonban semmi esetre sem: csak a határidőn belül visszajuttatott darabokért számolhatják fel a javítási díjat, késedelem esetén .ingyen dolgoznak. Mindezt a munkát a szövetkezet, kilenc műhelyének \ : Győzi!c-e majd energiával? jjc A mester öreg, a cipő új , , '. (jHereijiuiJíUi.)^ , -. ... i ' I mindössze huszonhat dolgozója végzi majd el, méghozzá azzal a megszorítással. hogy a garanciális feladatok teljesítése nem mehet a lakossági Szolgáltatás rovására. Alig hihető, hogy ez a jelenlegi viszonyok között lehetséges. Most hat hét a vállalási idő. Az idei. árváltozások hatására 45 százalékkal megnövekedtek a javítási árak is. az ebből származó többletbevétel azonban nem gyarapítja a szövetkezet fejlesztési ■ alapját: befizetési kötelezettség aia esik. Ez a kötelezettség a szövetkezetnek bedolgozó tizennyolc „gebinest" még érzékenyebben érintette, hiszen költségeik egynegyedével nőttek meg. A szövetkezet átmenetileg vállalta, befizeti helyettük az említett hányadot. de az úi szabályzók már nem teszik ezt lehetővé, . ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy elveszítenek 18 bedolgozói. A szövetkezet vezetősége — kiutat keresve — most nyugdíjasait hívta össze. Minden kéz számít. A nyugdíjasok évi 1800 órát dolgozhatnak. ez nem sok, de enyhítheti a munkaerőhiányt. Megoldhatatlannak lalszik a műhelyek és boltok közötti szállítás is. s hogy ez mégse eméssze fel a rendelkezésre álló nyolc nap tetemes részét. megállapodás jött létre a szövetkezet és a kereskedelem között: öt százalékot engednek a javítási díjakból, ennek fejében a boltok végzik a szállítást. A boltvezetők, s a javítók munkáját is egyaránt megkönnyíti az. a most megjelent képes katalógus, mely a cipők 23, a reklamáció alapjául szolgáló típushibá ját ismerteti. A kategóriába besorolhatatlan hibák esetén a boltvezető elutasíthatja a vásárló kifogását, vitatható esetekben továbbra is a KERMI dönt. A vásárló akkor is kérheti a KERMI vizsgálatát, ha véleménye szerint a kijavított cipő szépségé csorbát szenvedett. (kiss) Az ifjúsági Alig egy esztendeje szerzett nagy örömei a Győri kapuiaknak a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat új, 407. sz. Csemege— hús boltja. Abban, hogy belopták magukat a vevők szívébe. úgyszólván semmi túlzás nines. A boltot viszonylag rövid idő alatt szerették meg a környék lakói, de járnak ide vásárolni más városrészekből is. — Minden azon múlik — mondja a bolt fiatal vezetője, Juhász István —. milyen árukínálatot tapasztal a vevő. s még inkább, hogy miiven udvariasságot részünkről. Meggyőződésem. hogy az olyan boltba, ahol megfelelő kínálat mellett, udvarias kiszolgálást. megértést is kapnak. szívesen mennek be a vásárlók. Az eladói magatartás itt alapvető követelmény. Ez a bolt csupa fiatalokból áll. A ..Május 1” ifjúsági szocialista brigád adta szavát, hogy szocialista módon dolgozik, értve ezalatt a vevőkkel való Igen ám, csakhogy a lakásigények tömeges kielégítése — figyelembe véve a társadalom anyagi teherbírását — elképzelhetetlen lenne a házgyárakban tömegesen. mondhatni futószalagon ..termelt" lakások nélkül. Se pénzünk, se helyünk, se kapacitásunk sincs elegendő, hogy minden családot kertes házba költöztessünk. Nem futja erre a miénknél sokkal gazdagabb, iparilag fejlettebb országoknak sem. Ezzel a kör be is zárult, azaz bele kell törődnünk. hogy ezután is a mostanihoz hasonló lakások, lakótelepek szülessenek? Es ezzel együtt vállaljuk mindazt a hátrányt, amit a túlméretezett hét végi telek-vásárlás, víkendházépítés jelent? • • Mert nem kétséges, hogy — kevés kivételtől eltekintve — a családok szinte erejüket meghaladó anyagi áldozatot vállalnak a ..birtokért". De nincs ez ingven az államnak sem! Az egyébként is szűkös építőanyagkészletek tekintélyes hányadát. felemésztik a hétvégi telkeken folyó építkezések; előbb vagy utóbb jelentkeznek a telektulajdonosok a k özmű vés í t és i i g én y e k kel, vízvezetéket, villanyhálózatot. utat kell építeni, lekös tik az építőipari kapacitás tekintélyes hányadát, mérhetetlen teher hárul az autóutak™. fogv az energia, és a közlekedés irányítóinak. brigád állja bánásmódot is. Emellett alapvető feladatuknak tartják, hogy segítsék a vállalat gazdasági célkitűzéseinek, a több mint 1.7 milliárdos forgalom, a munkaverseny-vállalások teljesülését. Juhász István boltvezető a falra akasztott karlonlapra mutat, amelyen havi bontásban látható a bolt forgalmi terve. , —1 Módosított, megemelt tervünk 6.2 millió forint. Éppen az előbb számoltuk ki. hogy novemberrel bezárólag 7.4 millió forintnál tartunk! Ehhez jön még a decemberi hónap várhatóan mintegy 906 ezer forintos forgalma... A vállalat vezetői által sem várt forgalom elérése mögött jelentős erőfeszítés húzódik meg. Egy fiatal boltvezető és munkatársai lelkesedése, ten- niakarása. ügyszeretete. a kereskedelmi szakma becsülése és szerelete. Mert az áru nemigen jön magától a boltba. Sok az utánajárás, hol telefonon, hol személyesen kell intézkedni, hogy megfelelő mennyiségű, választékú sőt, sajnos, a mentőknek is alaposan tel kell ma már készülni minden hétvégi csúcsra. Végül, de nem utolsósorban, rohamosan fogynak — az ország legszebb tájain levő — felparcellázható üdülőterületek és a i hiányos közművesítés miatt egyre súlyosabbakká válnak a környezetszennyezésből származó gondok. De nem dramatizálom tovább az anyagi erőnket, lehetőségeinket messze meghaladó hétvégiház-divat negatívumait. Hiszen ez csak áz egyik, talán nem is a legfontosabb következménye a házgyárak üzembe helyezése óta általánossá vált la- ka.sepitési módszernek. Ide sorakoztathatjuk — még mindig csak többek között —. hogy a házgyári lakások nem bővíthetők, ezért a család létszámában, összetételében beálló változásokat csakis lakáscserével lehet követni. Ez azonban ma még meglehetősen hosszadalmas, nehézkes eljárás. A több- gyermekes családok szívesen oda fogadnák magukhoz az idős szülőket, hiszen a meg ..magabírós" nagymama, nagypapa — amellett, hogy élvezheti a családi kör melegét — leveheti a dolgozó anya válláról a háztartás, a gyereknevelés gondjainak egy részét. De ha viszonylag tágas — két- vagy háromszobás — lakásban lakik is a többgvermekes család, ahhoz az ilyen otthon is szűk, a szavát... és minőségű hús. hentesáru varja a vevőket. — Jó kapcsolatot alakítottunk ki a borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezettel, s ezzel sikerült a választékunkat a vevők által keresett. házi készítésű, jellegű árukkal szélesíteni — magyarázza Juhász István. — Azt szeretnénk, ha boltunk valóban olyan csemege-jelleget kapna, amilyet a vevők szeretnek. Szép terveink vannak. s van bennünk erő. hogy megvalósulásukért tegyünk is. Ügy gondolom, ezt a/, ifjúsági szocialista brigád nevében is mondhatom. Boltunk egyik dolgozója. Bartus Agnes KISZ-tilkár tagja a KISZ Központi Bizottságának, jómagam a kereskedelmi partbizottságban képviselem a vállalat párttagjait, mi nem engedhetjük meg magunknak tehát, hogy valamiért is szégyenkezzünk. Azt szeretnénk. ha a tanulók, akiket itt képeztél a vállalat, jo kereskedőkké. jó szakemberekké válnának. Ny. I. hogy lehetővé tegye három generáció zavartalan együttélését. Jó lenne a mostaninál nagyobb mértékben a lakásépítés szolgálatába állítani azokat a társadalmi erőket is. melyek azonnal működésbe lepnek, ha víkendház vagy magánerős családi ház építéséről van szó. Dolgozik a család, sőt — kalákában besegítenek a rokonok, jó barátok is. De egy készen kapott házgyári lakasban ugyan mit alakíthat, formálhat a maga képére az újdonsült tulajdonos? A végére hagytam a — korántsem teljes! — felsorolásnak. pedig nem mellékes szempont, hogy a sokemeletes szalagházak rosz- szul. illetve sehogy sem illeszkednek a régi negyedekhez. egyhangú lakókörnyezetet teremtenek es uniformizálják a varosokat. Ezek után tegyük fel a bevezetőben egyszer már megfogalmazott kérdést: bele kell-e törődnünk, hogy továbbra is a mostanihoz hasonló lakások, lakónegyedek szülessenek ? Nem! Országszerte számos jele „van annak, hogy az építészek, tagabb erte'emben mindazok, akik a városfejlesztésnek a gazdái, keresik a kiutat. Elgondolkoztató tanulmányt olvashatunk erről az útkereső tűnődésről, törekvésről a Kritika című folyóirat novemberi számában, József Dénes tollából. Nehezen vitatható gazdaságossági számításokkal igazolja a szerző, hogy a manapság divatos magasházak — a fentebb elmondottakon túl —, igen költségesek is. Sokba kerül az építésük, csakúgy, mint az üzemeltetésük. Helyettük az úgynevezett sűrű családihazas beépítést javasolja József Dénes, előnyös külföldi tapasztalatokra is hivatkozva. Szerinte nemcsak a magán-, hanem az állami lakásépítésben is ezt a módszert kellene általánossá tenni. A szorosan egymás mellé épített többszintes otthonokhoz apró kertek is tartoznának. és ha lehetőségei teremtenének a lakónak, hogy amikor a család létszáma szükségessé teszi. illetve anyagi ereje engedi, újabb szintet emeljen a meglevő fölé. akkor megkapnánk a régen áhított flexibilis, azaz az igényekhez rugalmasan alkalmazkodó otthon modelljét. Téved, aki azt hiszi, hogy ilyen házakat, lakásokat csak hagyományos módon, azaz téglát téglára rakva lehet építeni. Kitűnően fel lehet használni erre a célra az iparilag gyártott elemeket, azaz továbbra sem kellene lemondanunk a házgyárak vitathatatlan előnyeiről. Az ÉSZAKTERV építészei számos országos pályázaton értek el szép sikert olyan tervekkel, amelyekben — fenti elvek szerint — sikerült összhangba hozni az iparosított lakásépítést és azt az elemi igényt, hogy az ember a lakás komfortján túl megkívánja az otthonos, hozzá méretezett. a természettől sem elidegenedett lakókörnyezetet. Jó lenne, ha szőkébb pátriájukban is prófétaivá válnának.az új építészeti elveknek! (békés) v Felavattak a Budapest—-Kelebia közötti villamosított vasútvonalat... A soroksári állomásról december 8-án — rövid avatojinnepség után — elindították az első villamos mozdony vontatta tehervonatot Kelebiára. s ezzel a MÁV újabb 157.2 kilométeres vonalon vezette be a korszerű, gazdaságos üzemmódot. A Budapest—Kelebia országhatár közötti vasútvonal villamosítására és a Fiilöpszállásig kiépített korszerű jelzö- és biztosítóberendezésekre a MÁV hatszázkilencfenmUUó iorintot költött. (Bajkor József felvétele) Holt a Győri kapuban