Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)
1979-11-13 / 266. szám
Ami a rádióműsorból kimaradt... /I futballról, őszintén Elő-előzetes a holnapi mérkőzésről Tegnap este a rádió miskolci stúdiójának vendége volt a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott. A hallgatók telefonon feltett kérdéseire válaszoltak a meghívott szakvezetők és játékosok. Mint az már hasonló esetekben előfordult, az adásidő ezúttal is kevésnek bizonyult. A megválaszolatlan kérdések egy részére az adás után kaptunk választ. Mi szükség van arra, hogy a válogatott mellett levő edzők személye állandóan változzon? — kérdezte egy hallgató a sa- jószentpéter 47-es telefonról. Dr. Lakat Károly: az edzők azért változnak, mert úgy gondoltuk, hogy akik velünk dolgoznak, pontosabb képet kapnak a válogatottban folyó munkáról akkor, ha maguk is részt vesznek benne. A másik ok, hogy a klubedzők talán így köny- nyebben belátják, hogy mennyire fontos a klubokban végzendő nagyobb intenzitású munka és edzés. 0 Miért csak most veszik figyelembe verébét a válogatottban? — hangzott a következő kérdés. Dr. Lakat Károly: Nem értem a diósgyőri szurkolókat. Veréb két hónappal ezelőtt még csak tartalék volt a DVTK-ban, így a válogatottsága nem is jöhetett korábban számításba. 0^ Adion János, a 18-807-es telefonról érdeklődött: a fővárosi játékosok nem sértődtek-e meg azért, hogy háttérbe szorultak a válogatottban? Dr. Lakat Károly: A vá- logatottban most is van fővárosi játékos. Ha a fővárosiak közül többen lennének jó formában, én lennék a legboldogabb, hiszen akkor nagyobb lehetőségem lenne a csapatépítésre. Amíg a vidékiek nyújtják a jobb teljesítményt a bajnoki mérkőzéseken, addig — termesze tesen közülük válogatok többet a csapatba. £ Szabó Gézának a diósgyőriek vezető edzőjének nagyon sokan gratv'áltak, többek ‘között Pápai Imre Lyukóbányá- ról. Kérdése is volt a sikeres szakvezetőhöz: Mi az oka annak, hogy a bajnokságban idegenben még egy pontot sem szereztek, az TJEFA-kupában viszont a sikereket a kitűnő idegenbeni játékuknak köszönhetik? A válasz: Ezen mi is sokat töprengtünk már. Tavaly idegenben is azt j'átszottuk, amit itthon, vagyis támadtunk bátran, ügyelve a védekezésre. Most is mindig ez a célunk. Sajnos, talán a sok mérkőzés és feladat miatt nem tud a csapat úgy összpontosítani, ahogy azt tavaly tette. Persze, mi nagyon szeretnénk, ha ez a rossz sorozat véget érne már. ¥ A csapat játékosai és szakvezetői a Júnó-szálló klubtermében találkoztak Miskolc város vezetőivel, majd közös vacsorán vettek részt. A tegnapi program mozilátogatással ért véget. A lengyel olimpiai válogatott .tegnap a késő éjszakai órákban érkezett meg. A küldöttség azonnal elfoglalta a szobákat, így nem tudtunk beszélni velük. Annyi már biztos, hogy a wroclawi mérkőzésen védelmünknek sok bajt okozó Ogaza nem jött el a csapattal, mert az utolsó bajnoki mérkőzésen megsérült. Egyébként a tegnapi edzőmérkőzés előtt a bemelegítéskor Katzirz is megsérült, így dr. Lakat Károly szövetségi kapitány az időközben betegségéből lábadozó Zsiborást hívta be a keretbe. Ma délelőtt 10 órakor a taktikai értekezleten kedves vendégek látogatták meg az olimpiai válogatottat. Két olimpikon. Páncsics Miklós és Szűcs Lajos mesélt az olimpiáról, a mérkőzések hangulatáról, az olimpián szerzett élményekről. Ezután dr. Lakat Károly, Szabó Géza és Mészöly Kálmán vázolta a lengyelek elleni taktika lényegét, de ezt rpár mi nem hallhattuk, hiszen elég, ha a rzurkolók és mi, majd csak a mérkőzésen látjuk. A taktikai megbeszélés után 1 órától a DVTK-stadionban edzés szerepel a programban, majd a délutáni pihenőt követően este színházba megy a lengyelek ellen készülő olimpiai együttes. Dr. Lakat Károly csapatot csak az esti órákban hirdet. DARAB GYULA (Szabó István felvétele) A fehér labda r 1 // «1 //• es buvoloi... A XII. magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság napjaiban Miskolc, s a városi sportcsarnok igazán jó házigazdának bizonyult. Ugyancsak kitettek magukért a rendezők, a MOATSZ és a Borsodi Asztalitenisz Szövetség munkatársai. Az eseményeket nyomon követtük mi magunk is. De néhány történettel még adósak vagyunk... BENGTSSON LABDÁI Már az első napokban fel-* tűnt, hogy több játékos mennyire megtanulta a legutóbbi világbajnokságon látott, úgynevezett „kínai” szervát. Azaz a labdát messze magasra feldobták az adogatás előtt. így tett Klampár ellen Bengtsson is, jó néhányszor. De ahogy Tibor győzelme egyre nyilvánvalóbb lett, felharsant egy hang a közönség soraiból egy svéd nyitás után: •— Alacsony a sportcsarnok! A BUTTERFLY-ASZTAL Persze nemcsak az asztal volt Butterfly. Minden. Az utolsó törülközőig. A japán Tamasu gyár — reklámcélból — ingyen bocsátotta a rendezők rendelkezésére. És hogy milyen? Jónyer: — Puha! Gergely: — Csúszós. Nem tudom, hová pattan róla a labda. Sidó: — Mindenki ezen játszott ... SZTIPANCSICS A LEGEREDMÉNYESEBB — Mi ér többet? — tették fel a sportcsarnokban többen a kérdést, amikor Klampár Tibort keresték. Az egyéni első hely-e, vagy egy páros arany és egy páros ezüst? A díjakat odaítélő bizottság az utóbbi mellett döntött, így a jugoszláv világbajnok vehette át Miskolc város nagydíját. Hozzátesszük; joggal. Játékát aligha kell bemutatni Miskolc asztaliteniszt értő közönségének. Nemcsak most bizonyított; világversenyeken is. És megőrizte végtelen szerénységét. Mindig úgy állt asztalhoz, hogy tisztelte ellenfelét. Hogy már nem csillog úgy, mint korábban? Lehet! De Palatinusszal az oldalán akárkit megverhetnek ma a világon. Surbekkel pedig világelsők. Ezért elismerés a rendezők elismeréséért ... D. TÓTH BÉLA Kosárlabda NB l Kikapott a OVIK, győzöl! a Szekszárti Újabb fordulót bonyolítottak le a nói kosárlabda NB £-ben. A DVTK ezúttal a Bp. Vasas Izzóhoz tátogatott és vereseget szenvedeti. A vereség — ismerve a magyar élmezőny t, s tudva azt, hogy a ponterős Áronná hiányzott — nem meglepetés. Bp. Vasas Izzó—DVTK 79—60 (3 9:28). DVTK: Tornyiné 2, Winter 14, Medgyesi lb, Spisák 12, Molnár 12. Csere: Jászka 4, Főnyi —, Papp —. Edző: Szta- ncv Károly. Ugyanakkor az egyik rivális, a Szók szard ta uviu mögött all kei ponuai leszakadva, ue egy mérkőzéssel többet játszva) Budapesten, a torduio megiepctc- set szolgáltatva, legyőzte a K&I csapatat. Aiaoo közöljük a táblázatot. Addig annyit, hogy a KSi 2t> mérkőzéséből 17-et megnyer, uug a &z i»v^aiu ugyanennyiből y-et. Ugye, a következtetés egyértelmű (lenetne).. Lnnék ellenére következtetést nem vonunk le, mert nem láttuk a találkozót. Az eredmeny azonban egyhén szólva furcsa. Ismerve a további sorsolást, úgy tűnik, hogy a Szekszárd ezzel a győzelemmel kikerült a veszélyes, a kieső zónából. Lehet, hogy kijött nekik a lépés, lehet, hogy a KSI-nek semmi sem sikerült . . . Lehet. A bajnokság hátralevő találkozóin eldől. Addig is ... elhisszük. AZ NB I Állasa: 1. MTK-VM 27 23 4 2004-1631 50 2. BSE 25 22 3 2123-1499 47 3. Bp. Spart. 25 21 4 3970-1581 46 4. BEAC 27 17 10 1888-1743 44 5. KSI 26 17 9 2108-1842 43 6. V. Izzó 24 18 6 1803-1523 42 7. TFSE 23 15 10 1684-1702 40 8. Székesfv. 24 15 9 1782-1474 39 9. Pécs 25 12 13 1725-1809 37 10. DVTK 25 12 13 1966-1891 37 11. Szekszárd 26 9 17 1816-1885 35 12. ZTE 26 7 19 1742-2038 33 13. MAFC 26 5 21 1565-1887 31 14. Ganz-M. 25 5 20 1712-2009 30 15. Szolnok 24 5 19 1602-2000 29 16. N.-kanizsa 26 26 1558-2604 26 Sakk M. Medicor— Bp. Vasas 8:6 Kezdjük azzal a jó hírrel beszámolónkat, hogy a közelmúltban a Bp.-i Spartacussal lejátszott mérkőzés végeredménye hivatalossá vált; 7:7 arányú döntetlennek értékelték. A miskolci csapatnak nem kisebb ellenféllel szemben sikerült ezt a döntetlent kiharcolnia, mint a tavalyi bajnok, Spartacus csapata ... A hazai gárda a Vasas ellen is folytatta jó szereplését, így az utolsó forduló előtt a Medicor már biztos pozíciót szerzett a bajnoki táblázaton és megkezdte a középmezőnyhöz való felzárkózást. A vasárnap lejátszott 12. fordulóban, Balogh, Kádas. Kral, Kovács és Kirilla nyert, míg dr. Perecz, Szurovszki, Eigler, Lő- rincz. Borbély és Mikita döntetlenre játszott. A végeredmény pedig: Miskolci Medicor—Vasas 8:6. ★ A Miskolci Spartacus Budapesten játszott bajnoki csapatmérkőzést az Utasellátóval. Az utóbbi csapat akár a 3. helyre is esélyes volt — a mérkőzés előtt — (két mesterrel álltak fel). Ezért meglepetés a miskolciak győzelme. Miskolci Spartacus—Bp. Utasellátó 7,5:6,5. Győzlek: Varga, Pásztor, Gönczi, Páles, Váradi, Fábián. Döntetlent ért el: Molnár, Nyíri, Sípos. ★ Miskolcon rendezték az egyik sakk-csoportküzdelmet az OB II-be jutásért. Borsod megye győztese a Miskolci Közlekedés csapata volt. Eredményeik: Miskolci Közlekedés—Nyírbátor 8:4, —Berety- tyóújfalu 7:5, —Gyöngyösi Energia 2,5:9,5. Így a végeredmény: 1. Gyöngyös, 2. Miskolc. 3. Berettyóújfalu, 4. Nyírbátor. Az OB II-be tehát a Gyöngyösi Energia került. Befejeződött a tájfutóévad. A szövetség elkészítette a szakosztályi rangsort. Örömmel fedeztük fel az élcsoportban a DVTK-t. Az 1979. évi szakosztályi bajnoki pontverseny végeredménye : 1. Pécsi VSK 91 pont, 2. Sabaria 50, 3. DVTK 46 ... 12—15. MEAFC 12 pont. 1 áj futás Mindetitye-----------------------------------------------y------------------Ismét divat a kalap „A forgalom növekszik Ezért kapacitásunk szélesítő sét tervezzük” — ujjong Wil bur Glass, a George W. Boll man Co. kalapgyár igazgatója az Egyesült Államokban „A fiatalok kereste széle karimájú cowboykalapok iránti érdeklődés felülmúlja a legrózsásabb reményeket” — jelentette ki a Stetson Hat Co. in St. Joseph. Mo. szó- viöje. Az iparág újra meg- erősödőben van. Ismét divatba jöttek a férfikalapok. Ebben az évben a kiskereskedelmi forgalom 800 millió dollárt fog kitenni, kb. 100 millió dollárral többel, mint 1978-ban. Elektromos akupunktúra Ennek a rendelőnek az egész berendezése elfér egy kis asztalon: egy rádióhoz hasonló készülék és néhány elektróda. A. Z. Raszljakova, az orvostudományok doktora behívja a következő páciensét. A beteg nem húzatta ki idejében a megromlott fogát, ami sok bajt okozott. Kifejlődött a három- osztatú ideg megbetegedése. Az állandó fájdalom alaposan megkínozta a beteget. Raszljakova a ceruzához hasonlító egyik elektródával könnyedén mindenféle ábrákat „rajzol” a beteg arcán. Időnként a berendezés megélénkül, halk sípolás hallatszik, és kigyullad az ellenőrző lámpa. Az így megtalált pontokra elektródákat erősítenek. Egy kapcsolás, és a beteg arca szemmel láthatólag megváltozik. Csökken a fájdalmas feszültség, kisimulnak a homlok redői. A kezelés néhány percig tart. A gyógymód lényegét V. J. Grecs- ko professzor magyarázza:- Ennek az egyik legfontosabb agyi idegnek a megbetegedését a nem kezelt fogak okozzák. A fájdalom hullámokban jelentkezik, néhány másodperctől kezdve több óráig tarthat. Nagyon nehezen gyógyítható. Az új gyógymód kidolgozásánál alapnak a reflexoterápiát vettük. Az eredmény az a berendezés, amelynél a gyógyszer helyét az elektromos áram vette át.- Valószínűleg sokan hallottak már akupunktúráról. Ennek lényege abban rejlik, hogy a test bizonyos pontját érő tűszúrás reakció vált ki, tehát valamelyik szervnek a „válaszát”. Mintegy 700 ilyen aktív biológiai pont található az ember testén. A bor felületének többi részétől nagyobb érzékenységükkel, elektromos ellenállásukkal különböznek. Sikerült megállapítani, hogy idegfájdalom esetén a biológiai aktív pontok vezetőképessége nagyon megváltozik. Ha mesterségesen visszaállítjuk az eredeti állapotot, a betegségnek vissza kell vonulni. A tapasztalatok és a kísérletek bebizonyították a tudósok igazát. Így született meg ez az új gyógymód. Már több mint 50 ember nyerte vissza ennek köszönhetően egészségét. Hamarosan az elektromos „akupunktúrát” széles körben alkalmazzák. Műtét után: ragasztják A Szovjetunió egyik kutatóintézetében új szintetikus anyagot fejlesztettek ki, amelyekkel összeragasztható az emberi bőr. az új anyagot most próbálják ki a klinikai gyakorlatban. Az anyag egy perc alatt polimerizálódik, két hét múlva pedig a szervezet „kidobja” magából, mint felesleges anyagot. Ezalatt azonban a bőr már ismét ép lesz. Így tehát a műtétek után *a hagyományos varrás helyett ragasztás alkalmazható. T évéműsorok (Mező István rajza) Aforizmák Ha minden jól megy, az optimizmus luxus. Ha viszont minden rosszul megy — nékülözhetetlen. (Jouvenel) Szeretem azokat az embereket, akik nyíltan kimondják, amit gondolnak — azzal a feltétellel, hogy azt gondolják, amit én. (Mark Twain) A nőnek, ha öröm éri, vagy ha bánat éri, minden helyzetben elsősorban — tükörre van szüksége. (Karl Kraus) # Jelenet a vegyes páros döntőből \