Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)

1979-11-28 / 279. szám

I Keringő és ssiriahi *, Nagyobb lett a kiállítási tér... Ismét: A Népművelési Intézet, a városi tanács művelődés­ügyi osztálya és az Ady End­re Művelődési Ház szervezé­sében 1979. december 1-én rendezik meg Miskolcon, a városi sportcsarnokban a VII. országos formációs tánc­bemutatót. Az ország különböző pont­jain tartott fellépések alkal­mával — az ott látottak és tapasztaltak alapján — elő- zsuri döntött abban, hogy kik lesznek a miskolci be­mutató résztvevői. így ala­kult ki, hogy varosunkban a balassagyarmati, a békéscsa­bai művelődési központ együttesei mellett Budapest­ről, az Izzó balettosai, Kapu­várról, Szarvasról, Szegha­táncos parádé lomról és Szentesről a for­mációs csoportok, Szombat­helyről a Savaria Táncklub és az űttöröház versenyzői, Miskolcról pedig a KÖD­MŰN együttes formációs tán­cosai lépnek fel. Külföldi vendégcsoportok is gazdagítják a programot. Egy érsekújvári és egy brnoi formációs klub táncegyüt­tesei mutatják be a csopor­tos tánc szépségét, míg szó­lóban — a szocialista orszá­gok tavalyi versenytánc-baj­nokságáról ismert — két szovjet, két NDK és két ma­gyar páros ad ízelítőt a né­zőknek. A program december 1-én délután 4 órakor keződik a sportcsarnokban. A magyar csoportok legjobbjai merik össze erejüket, tudásukat, * küzdenek az előadói es a ko­reográfiái verseny díjaiért. A gálaest ugyancsak 1-én. fél 8-kor kezdődik. A bemutató­kon, az alábbi számokat lát­hatják az érdeklődők: beat, beat-rock, latin-mix. bécsi, angol- es spanvolkeringö, polka, szamba, rockvariációk, oha-oha. jive. csárdás, szirtá- ki. standard-mix. A nagy vá­laszték miatt a gálaesten csak a legszebb müveket mutatják be a magyar és a külföldi csoportok és szóló­táncosok. E bemutatónak kö­rülbelül .100 résztvevője, köz­reműködője lesz. Vasárnap nyílik a biennále A felújított Galériában műsor Nchánv nappal ezelőtt adlak al az építők a felújított Mis­kolci Galéria Déryné utcai épü­letet. Nyilván nincs még tel­jesen rend. A hivatlán látoga­tó, mintha egy család hurcol- Hocla-atii.k kellős közepébe top­panna; már mindennek meg­van a helye, de még koránt sincs a helyén semmi, és csak a le-ék, mész friss illatából, a tisztaságból következik, hogy néhány nap múlva barátságos körnvezet lesz ez. De hasonlít a hangulat az uj otthonba köl- tö/.o < .cádnkrhoz egyébként is: a több évi kényszerű Kossuth utas! albérlet után nagyon fon­tos tolt. hogy a képzőművé­szet visszakapja miskolci ott­honát. Amíg Dusza Arpádné, a Galéria igazgatója otlaért, hogy tudtunk néhány szót váltani, volt idom körülnézni. Az idő és az időjárás vi­szontagságaitól megviselt épületet három éve az életi veszélyessé vált födémszer­kezet miatt zárták be; a leg­nagyobb munka ennek a cse­réje volt. Annak idején a Galériával együtt a „társbér­lő" Miskolci Szimfonikus Zenekar is elköltözöm, és miután a zenészek már nem is térnek ide vissza, a volt gyakorlótermükkel nem je­lentéktelen területtel nőtt meg a kiállítótér. A ruhatá­ri részből nyíló kis kamara­terem is megmaradt. így most három helyiség all a rendelkezésükre. Dusza Ar- padné így foglalta össze a felújítás eredményét: INvertek egy termet — Nyertünk egy termet, és a továbbiakban megbízha­tóan funkcionáló épület friss es tiszta. Remélhetőleg a lá­togatók legalább olyan jó érzéssel jönnek majd ide. mint ahogy mi kezdtük meg néhány napja a köátözést. Volt időnk, hogy felmérjük, mire lesz jó a megnagyob­bodott kiállítási tér. és már a jövő évi bemutatók terve is készen van. A visszatérő, nagy kiállításokhoz egybe­nyitjuk majd a termeket, egyébként pedig lehetőség van rá, hogy egyidöben két, műfajilag lehetőleg eltérő, de egymás hatását nem rontó, sőt erősítő kiállításokat ren­dezzünk. Jól el fog majd fér­ni tavasszal a Rajzok, a nyár elejen rendezendő díszlet- és jelmezterv trien­nale, a jövő év végén a Teli Tárlat, és hogy a másikra is mondjunk példát: március­ban Barczi Pál grafikái mel­lett a salgótarjáni Mészáros Erzsi gobelinjei láthatók egy kiállítási időszakban. De ez még messze van. most szá­munkra a legnagyobb ese­mény. hogy itt rendezhetjük meg a tizedik országos gra­fikai biennálét. Három talvszín, négy ama« c. J o Az ország grafikusművé­szeinek kétévenként vissza­térő szemléjére megközelítő­leg négyszáz lap érkezett, és a tegnap még földön heverő képek mennyisége bizonyí­totta. hogy szigorú zsűri dol­gozott itt néhány héttel ez­előtt; 64 rtjűvész 157 munká­ja kerül falra a kél nagyte­remben. A kamaratermet a két évvel ezelőtti nagydíjas, Somogyi Cyözö grafikáinak szánják, a Herman Ottó Mú­zeum Képtárában az előző 8 biennále nagydijasainak lap­jait, a Kossuth Művelődési Ház nagytermében pedig a ' testvérváros és megye Vo­logda grafikusainak képeit mutatják be. A képtári anyag kivételével (ez Dobrik István művészei történész munkája) a nagy, es talán a címsza­vakból is kiderül, hogy való­ban reperezentatív kiállítási Ratkai Ida. a Műcsarnok művészettörténésze rendezi. Tegnap még gondterhelten járt a Lapok között, a színe­ket. formákat, arányokat pró­bálta felmérni. Üíjzsüri péuleken — A kvalitásbeli értékek­hez szó nem férhet — mond­ta —. de foltban, techniká­ban. méretben nagyon eltérő anyagot kell bemutatni. Egy hosszú falon nehéz a képe­ket úgy elhelyezni." hogy fel ne billenjen az egyensúly. Az első terem még némileg ta­golt is, de a másodikat ki­csit át kellett ..építeni"; a grafika kisebb, inlimebb te­ret kíván. A Vologdából ér­kezett anyagnál is a forma, a lapok mérete okoz majd némi gondot., bár nekem mindig ölöm kiállítást ren­dezni. Produktív munka, ér­telmes eredménnyel. * A mindenkori biennálék díjait pénteken ítéli oda a díjzsüri. a Kossuth Művelő­dési Hazban levő kiállítást vasárnap délelőtt U-kor. a hazai anyag bemutatóját a Galériában déli 12 órakor nyitják meg. (maka!) A gépgyárban Népszerű a vetélkedő A Diósgyőri Gépgyárban * 154 szocialista brigád több mint 1600 taggal nevezett be a Cselekvő ismeretszerzés címmel meghirdetett szellemi vetélkedőre. Amint lapunk­ban is közöltük: november 6-án kezdődött ez a három- szakaszos vetélkedő, amely jövő év április 1-ig tart. Már az eddigi rendezvények iránti nagy érdeklődés is azt bizo­nyítja. hogy a DIGÉP dolgo­zóinak köreben rendkívül népszerű a veteik ed ósorozat. Akvaristáknak Labirint kopoltyús halak címmel hallhatnak előadást a Diósgyőri Vasas Művelő­dési Központ akvaristaklub­jának tagjai november 29-én Miskolcon, a Marx Károly utca 36. szám alatt, I. eme­let 52—53-as helyiségeben. Előadó: Kiss Gyula Pal. A délután 5 órakor kezdődő rendezvényen az Élővíz— holt víz című színes film be­mutatására ifS sor kerül. Az új helyen minden klubtagot szeretettel vár a vezetőség. SZERDA Kossuth rádió: Íz.00: Deli Kró­nika. - 12.20; Ki nyer ma? - 12.35: Üj Falusi Krónika. - 12.55: Operarészleíek. — 13.25: örökzöld dzsesszmelódiák. - 14.14: Mun­kásördalok. - 14.29: Nem tudom a leckét. - 15.00: Hírek. - 15.28: MR Kk-14. - 16.10: Kritikusok fó­ruma. - 16.20; Zongoramuvek. - 26.28: A Jugoszláv Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. - 17.00: Hírek, — 17.07: Grieg: Peer Gyni. - 17.25: Kedves lemeze­im. - 18.15; Hol volt, hol nem volt. - 18.30: Esti magazin. ­39.15; Kilátó. - 20.00: Wagner: A bolygó hollandi. Közben 20.52 • Ismeretterjesztő előadás. - 22,00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpo­litika. — 22.56: Könnyűzene. ­23.19: Zenei műsor. - 24.oo: Hí­rek. Peiófi rádió; 12.30; Hírek. - 12.33: Tánczenei koktél. - 13.20: Riportmüsor. - 13.30; Labirintus.- 14.00: Kettőtől négyig. — 16.00: Mindenki iskolája. - 16.30: Hí­rek. - 16.35: Egészségünkért! - 16.40: FiataloknaK! - 17.30: ötö­dik sebesség. - 18.30; Hírek. - 18.33: Tánczene. - 19.13: Nóták.- 19.25: Jó estét gyerekek! — 19.45: A beat kedvelőinek. - 20.30: Hírek. - 20.33: Híres alma materek. - 21.25- Operettrészle- rek. - 22.15: Nóták. - 23.15: A tegnap slágereiből. - 24.00: Hí­rek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek., időjárás. - 17.05: Tíz perc me­zőgazdaság. (Mire jó a mellék­üzemág? - Időszerű munkák Szerencsen. - Látogatás egy te­henészeti telepen.) Szerkesztő: Nagy István. - 17.30: Munkás- portré. - A szénbányász . . . Ri­porter: Zakar János. - Slágerlis­ta. Szerkesztő: Regös Zsolt. - Sport. - 18.00: Észak-magyaror­szági krónika. (Tárgyalt az SZMT Borsod és Heves megyei elnök­sége. - Kitüntetést kapott a bükkszentkereszti általános isko­la.) - 18 25-18.30: Lap- es műsor­előzetes. Televízió, i. műsor; 14.55: Scha- keűpeare: III. Richard. — 16.35: Kisfümek. — 16.55: Diósgyőri VTK —1. FC Kaiserslautern UEFA Ku­pa labdarugó-mérkőzés - r*.»- Staféta. - 19.10: Esti mese. - 19.30: Tv-híradó. - 20.00: A lu­xusvilla titka. - 21.10; A ketté­szakadt sziget: Ciprus. - 21.50: Sok van. mi csodálatos... — 22.25: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Kép­zőművészeti film. - 20.50; Tv- hiradó 2. - 21.20: Gyalog-galopp. Angol film. Kiállítások: Szönyi-Lerem (9.30 —18) : Baranyó Sándor festményei- Miskolci Képtár (10-18) ; 25» év magyar festészete. - Kondor Bela-emlékkiállítás. - Uj szerze­mények. - Herman Ottó-emlék- ház (10-18) ; Herman Ottó élete es munkássága. - Vasas Galéria (14—19): Munkásélet '79. — Lu- kovszky László festményei. - Di­ósgyőri Vasas Művelődési Köz­pont (14-19); LKM amatőr KISZ képzőművészeti kiállítás. - Her­man Ottó Muzeum (10-18) . Em­ber és munka. - .. .. azok a gyerekek ’. - Diósgyőri vár (9 -15) : A diósgyőri var története. — Pénzek Diósgyőr életében - Déryné-haz (9-15) : A miskolci színészet története. - Nehézipari MuszaKi Egyetem <V9-16) • Drozs- nyik István gra‘>:.ai. Vörös­marty Művelődési Ház <io—18) : F o tó kiállítás Miskolc város íel- szabaduiá&ánal; 35. évfordulója tiszteletére. - li. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (10-19) • Díszí­tőművészeti kiállítás. Miskolci Nemzeti Színház (7>* Sicc, halai ... - Vasas Művelő­dési Központ, Kamaraszínház (3) : A megszállott. - (f8): Vizityúk. FILMSZÍNHÁZAK BfiKF Születésnap Mb. szí. szovjet film Kezdés: Í4, hnö orakor A skarlát betű Mb. szí. NSZK film 14 even aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 8 órakor BÉKE, kamara mozi Űri muri Magyar film Kezdes: 4 órakor Csillagosok, katonák Magyar-szovjet film Kezdés: 7 órakor KOSSUTH A vasálarcos férfi Mb. szí. angol film II. helyár! Kezdés: í'3. hn5, 7 orakor TAPOLCA, ADY A zsoldoskatona Mb. szí. olasz film III. helyár! Kezdés: 7 órakor ADY ENDRE MÜV. HÁZ, KLUBMOZI Piedone Hongkongban Mb. olasz film III. helyár! Kezdés: 4. b órakor SZIRMA Won-Ton-Ton, Hollywood mcgmentöje Mb. amerikai film II. helyár! Kezdés: f6 órakor PERECES Piedone Afrikában Szí. olasz film III. helyár! Kezdés: 5. 7 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: R.OO: Hírek. *- 8.27: Nóták. - 8.44; Holdfogyat­kozás. - 9.44: Brummadzag. — 10.00; Hírek. - 10.05: Tudod-e? - 10.35: Concertante./ - 10.58; Sár­közi István: Y-háború. - 11.24: A doktornő és a mérnök úr ja­vítást vállal. - 11.39: A sziget. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. - 8.05: Fúvószene táncritmusban. -8.20: Tíz perc külpolitika. - 8.30: Hí­rek. - 8.33: Szkender bégről szól az ének. - 8.43: Robert Stolz saját müveit vezényli. - 9.40: Budapesti kémények. - lü.Oi: Zenedelelőtt. ★ Másfélszaz mű kerül falra... (Kerényi felz.) P. Mobil-lottó 3 1. „Élhetsi akár 120 évig .. •" 2. „Eljön testedért, eljön telkedért . . .* 3. „Fésike villám, ólma ver.. 4. „A kissrácnak kívánsága, minden vágya ai... 5. „Amokfutóként küld ember és a gép ...” Bajcsy-Zsilinszky út 15. sz. 3527. Határidő: folyamatosan decem­ber 4-ig. Nyeremények: egy P. Mobil- . koncertkazetta, tíz P. Mobil-le­mez, száz P. Mobil-poster. Eredményhirdetés: december 5- én a Déli Hírlapban. Nyereményátadás: december 6- án a miskolci Molnár Béla Ifjú­sági Házban, a P. Mobil együt­tes koncertjén (illetve postán). A beküldő neve: Címe: Beküldendő az idézet folytatá­sa, vagy a dal címe a Déli Hírlap szerkesztőségébe, Miskolc,

Next

/
Oldalképek
Tartalom