Déli Hírlap, 1979. november (11. évfolyam, 257-281. szám)

1979-11-26 / 277. szám

♦ A téma: barátság, szerelem az általános iskolásoknál. Nyolcadikosok ismerkednek az ajánlott könyvekkel. (Solymos László felvétele) Segíteni az iskola nevelő munkáját T A nézőt ugyan nem különö­sebben érdeklik a tévé belső nuiheiygondjai és szándékai, de ha tudunk (hallunk) róla, szí­vesen adjuk közre. A tévékri­tikusok és a tévések balaton- széplaki tanácskozásán Horváti' Adám. a drámai osztály veze tője beszélt erről, az akko még csak tervezet* sorozatró' Elmondotta, hogy ezeket a péntek este vetített tévéjátékot megtörtént esetek alapján írta zimre Péter. Természetesen a neveket és a helyszíneket meg­változtatták, hogy ne lehessen rájuk ismerni. A tévé célja az, hogy a nagyközönség közelebb, ről, mintegy belülről is megis­merje a bíróság munkáját, ez­zel is erősítse, elmélyítse a törvények ismeretét és tisztele­tét. A lényeg tehát az. hogy nem krimikről van szó, nem az „áldozaton” és az „elköve­tőn’* van a hangsúly, hanem magán a bírósági-jogi gyakor­laton. Nos. az eddig látottak alap­ján vegyesnek kell monda­nunk az eredményt. A múlt­kori: Lacika című tévéjáték annyira extrém esetet dolgo­zott fei. hogy a néző a leg­nagyobb jóindulattal sem tu­dott mit kezdeni vele. Vol­tak persze annak a történet­nek is hátborzongató tanul­ságai. Éppen azok, amelyek a kórházi állapotokra utal­tak. Úgy tűnik, hogy a té­vét, illetve ennek a sorozat­nak a szerkesztőit különösen foglalkoztatja az egészségügy, mert a legutóbbi, a péntek esti tévéjáték is erről szólt. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ezt érezzük a sikerültebbnek, dramaturgiailag is hitelesebb­nek. A történet egy mondatban összefoglalva arról szól, ho­gyan hajszolnak egy beteg asszonyt az idegöászeroppa- násba, majd a halálba. Nincs ■lég ismeretünk ahhoz, hogj negítéijük, mennyiben részét ebben a tragédiában a bíró­sági eljárás, hiszen egy sú­lyosan beteg, ráadásul szemé­lyiségzavarokkal is küzdő nő­ről van szó. Izgalmasabb és tanulságosabb — mert az élet is számtalan példát kínál — az a mód, ahogyan Bokros Rózát — Bernadettet a pszi­chológiai laboratóriumba he­lyezik. Hogyan lehet „társa­dalmi, gazdasági érdekként" feltüntetni az álszent prüdé- riát, következésképp, hogyan lehet durván beavatkozni két felnőtt (értelmiségi) eleiébe? A józan erkölcsi érzék sze­rint azokat kellett volna a vádlottak padjára ültetni, akiket „tanúként” idézett meg a bíróság. Mindenekelőtt azt a minisztériumi urat (Márkus László), aki hatalma súlyával gyakorolt nyomást, hogy a ..botrányt okozó” nőt elhe­lyezzék a gyárban. Kétszere­sen is embertelen ez, mert lehetetlen helyzetbe hozta magát Bokros Rózát — Ber­nadettet. és az illető gyárat is. Ki mer ellenkezni, ha „lentről szólnak te? !. ha olyan ajánlólevelet, minősí­tést adnak valakiről, mint eiTŐl a szerencsétlen nőről ? Akiről még a laikus is meg­állapíthatta voina. hogr be­teg lelek. Hogyan jut el az ember a narkózishoz, ahhoz, hogy fel­vett toliakkal, címekkel kom­penzálja élete sikertelenségei, sőt csődjét? Maradhatna köl­tői. nyitott is a kérdés, ha az eset nem lenne sajnálatosan gyakori ... De nem az. s eb­ben igaza van a tévéjáték főszereplőjének (Bodnar Eri­ka alakítása visszafogottságá­ban is megrázó volt), amikor erre hivatkozott. Mert nar­kózis bizony a konyak is. sör. bor. pálinka is. az okkal-ok nélkül (mert a legenyhébb rossz közérzetre) beszedett ..bogyók": a seduxen, noxy- ron. eunoctin stb. is. mert valami ellen, valami helyett, valamit kompenzálni akarnak vele. Mondjuk a rossz közér­zetet. De miért olyan rossz ezeknek az embereknek a közérzete? Orvosolja-e a bí­róság. s egyáltalán a bíróság dolga-e ez? Nyilván nem. Még akkor sem. ha Bokros Bernadett maga is elismeri, hogy vétett a paragrafusok ellen. Lengyel György rendezésé­nek a legnagyobb érdeme, hogy drámát láttunk, s nem csupán egy bírósági esetet. Az emberélet és a személyi­ség tiszteletére figyelmeztet. Arra, hogy ez mindenkor fontosabb, mint a paragrafu­sokba. • szabályokba foglalt „törvény”. (bar »ácsi) Gyarmekkönyvtárosok tartot­tak bemutató foglalkozáso­kat a múlt héten a H. Rá­kóczi Ferenc Könyvtárban. A Minden könyv más világ ci- mü rendezvénysorozatot a megyei tanács művelődésügyi osztálya, a Rónai Sándor Mű­velődési Központ, az Úttörő­szövetség megyei elnöksége és a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár szervezte. A foglalkozások céljáról Bárdos lózsefné, megyei nép­művelési szakfelügyelőt kér­deztük. — Gyermekkönyvtárosok, pedagógusok, óvónők, műve­lődési házak népművelői vet­tek részt a bemutató „könyv­tári órákon”, melyeket zö­mében megyénk gyermek­könyvtárosai vezettek. Mis­kolci óvodásokkal, kisdiákok­kal mutatták be a résztve­vőknek, hogy ők miként pró­bálják az óvodai, iskolai ne­velő munkát a gyermek- könyvtár adta lehetőségekkel segíteni. — A kiscsoportos foglalko­zások vonzzák a gyerekeket, és nekünk ezt legjobb tudá­sunk szerint ki kell használ­ni a cél — a gyerekek kul­turális nevelése, könyvtár­hoz, könyvhöz szoktatása, ak­tivizálása — érdekében. — Az iskolán kívüli kultu­rális nevelés fontos eszköze a könyvtár, ahol játékos, szó­rakoztató ismeretterjesztéssel kötjük le a gyerekeket. A foglalkozások szorosan kap­csolódtak az óvodai, iskolai oktató-nevelő munkához. Nagy sikere volt a Diósgyőri 4 Budaoesti Filharmóniai Társaság Zenekara Miskolcon Ma este fél 8-kor a Mis­kolci Nemzeti Színházban vendégszerepei a Budapesti Filharmóniai Társaság Zene­kara, Kórodi András vezény­letével. Csaknem egy és negyedszá­zados múltra tekint vissza a zenekar. Évtizedekig egyetlen hivatásos szimfonikus zene­karként tevékenykedett, és nevelte Budapest és az ország polgárait a zene szeretetére. Első karmestere Erkel Fe­renc volt, 1967 óta Kórodi András, a Magyar Állami Operaház első karmestere, a Zeneművészeti Főiskola kar­mesterképző tanszakának professzora irányítja a társa­ság munkáját. Az együttes Hősök és ‘ A Rónai Sándor Művelő­dési Központban, holnap dél­után hat órakor Lukács Sán­dor Jászai-díjas színművész tartja irodalmi előadóestjét. vonóshangzása — a magyar vonósiskola nagy múltját őrizve — telt, gazdag és tö­mérdek színben játszik. Fú­vósaink virtuozitása és pre­cizitása, hajlékony finomsá­ga pedig különösen nagy ér­téket képvisel. Vendégszereplésük alkal­mával a téli-bérletes közön­ség hallhatja Cherubini Anakreon nyitányát. Mozart A-dúr hegedűversenyét, Men­delssohn e-moll hegedűverse­nyét, valamint Kodály Föl­szállott a páva — variációk magyar népdalra című mű­vét. Az est szólistája Sivó Jó­zsef, Ausztriában élő magyar származású hegedűművész. antihősök A Hősök és antihösök című műsorban közreműködik Mi­kes Lilla és Szentirmay Ákos is. Finnország Finnországról tart diákkal illusztrált előadást holnap délután 6 órától a Molnár Béla Ifjúsági és Ütlörőház Finn baráti körében Szíj Enikő, a Finnország című könyv szerzője. Az előadásra a nem klublag érdeklődőket is várják. Vasas Művelődési Központ művészeti gyermekcsoportjá­nak, akik saját dramatizálá- sukban mutatták be Lázár Ervin Bikfi-bukfi-bukferenc című könyvét. A bemutatók tapasztalatait — hogy mi­ként tudnak a szakképzett könyvtáros segítségéve! egy­mással, a könyvekkel, kör­nyezetükkel megismerkedni a gyerekek — ankétokon vitat­tuk meg. tps hogy valóban, széretik a kicsik a könyvtá­rat, az is bizonyítja, hogy,a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár gyermekrészlegének még so­ha ennyi olvasója nem volt; a rendezvénysorozat idején iratkozott be a háromezer- ötszázadik gyerek. Sz— Papp Lajos szerzői estje Papp Lajos költővel, a Napjaink főszerkesztőjével találkozhatnál-: olvasói ma es­te 6 órakor a József Attila Könyvtárban. A szerzői es­ten közreműködik Zoltán Sá­ra, a Miskolci Nemzeti Szín­ház művésze. i——i—i i i HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. - 12.20: Győri zenei hét. Ki nyer ma? - 12.35; Válaszo­lunk hallgatóinknak. - 12.50: Ze­nei érdekességek az elmúlt hét műsorából. - 14.32: Apai hang. Andrej Platonov jelenete. - 14.54; Edes anyanyelvűnk. - 15.00; Hí­rek. - 15.10: Wagner; A valktír- Wotan búcsúja es Tűzvarázs.- 15.28: Hívogató. - 16.00: Üt­közően. - 16.05; Konya Sándor énekel. - 16.24: Pröhle Henrik Muvolázik. - 17.00; Hitek; Útköz­ben. - 17.16: Daloló, muzsikáló tájak. - 17.36; Van új a Nap alatt! - 17.51: Híres sanzonok magyar előadásban. - 18.15: Hol volt, hol nem volt ... - 18.30: Esti magazin. — 19.15; Andor Éva operaáriákat énekel. - 19.35: A Győri Filharmonikus Zenekar- hangversenye. - Kb. 21.25; Ver­bunkosok, népdalok. - 22.00: Hí­rek. - 22.15: Sporthírek. - 22.20: Tíz perc külpolitika. - 22.30: Hí­res előadóművészek lemezeiből.- 24.00: Hírek. - 0.10; Lakatos Lajos cimbalmozik. Petőfi rádiá: 12.00: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. - 12.30; Hírek. - 12.33; Kis magyar néprajz. - 12.38; Tánczenei kok­tél. - 13.25: Házfaragók. Riport. -14.00: Kettőtől ötig. - 17.00: Az agresszivitás természetrajza. - 17.30; ötödik sebesség. - 18.30: Hírek. - 18.33; Zeneközeiben. - 19.25: Erika nyaralni akar. Egy körutazás dokumentumai. - 20.06: Újdonságainkból. - 20.30: Hírek.- 20.33: Senki többet? Harmad­szor! — 21.50; A-tól Z-ig a pop­zene világában. - 22.30: Zenés játékokból. — 23.00: Hírek. — 23.15: Dzsesszfelvétclekböl. ­24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Fórum. Mű­sorvezető: Imreh József. Szer­kesztő: Paulovits Ágoston. Bent TELJESEBB AZ ÖRÖM, HA AJÁNDÉKA IDEJÉBEN ÉRKEZIK! KÉRJÜK MÁR MOST ADJA FEL KÜLFÖLDRE KARÁCSONYI KÜLDEMÉNYEIT! műsor vagyunk a «eiben. — 17.50; Jár­tamban. keltemben. 3>r, Penzes Ödön jegyzete. — 18.00: Eazak- magyarországj Krónika, (Héfcsza- zaóLk évfordulóra, készül Szik­szó — „Vevők vagyunk” megyei ankét és hiánycikk-kiállítás Égerben.) — 18.15: Sport. — 18.25—18.30: Hírösszefoglaló. Szemle az Sszak-Matgyarország, a Déli Hírlap és a Heves megyei Népújság holnapi számából. Szlovák televízió: 16.0©: Iskote­tévé. - 16.20; Hírek. - 16.40: Gyerekek magazinja. - 17.10: Ka­tonák műsora. - 18.00; Orvosi ta­nácsok. - 18.10; Aktuális kérdé­sek. — 18.40; Esti mese. - 19.00: Tv-híradó. - 19.30: Menekülés az aránylóidról. Tévésorozat. - 20.30: Szocialista országok életéből. - 20.35: Találkozás a dallal. - 21.25; A rendőrség nyomoz. - 21.30: Tv- híradó. — 22.00; Az ember es a tenger. - 23.10: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (fii) : A Budapesti Filharmóniai Társa­ság zenekarának hang\ ersenye. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Születésnap Mb. szí. szovjet film Kezdés; í4, hn6 órakor A skarlát betű Mb. szí. NSZK film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 8 órakor BÉKE, KAMARAMOZI Űri muri Magyar film Kezdés: 4 órakor Csillagosok, katonák Magyar-szovjet íiim Kezdés: 7 órakor KOSSUTH A vasálarcos férfi Mb. szí. angol film II. hely ár! Kezdés: Í3, hnö, 7 órakor KOSSUTH, éjszakai vetítés Mackenna aranya Szí. amerikai film II. helyár! Kezdés: 9 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB ítélet Nürnbergben i-li. Amerikai filmdráma Dupla helyár! 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés; 3, f6 órakor TÁNCSICS Családi összeesküvés Mb, szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! III. helyár! Kezdés: Í4, f€, í8 órakor TÁNCSICS, KAMARAMOZI Onibaba Japán filmdráma 16 éven felülieknek! Kezdés: 5, 7 órakor FÁKLYA • A kínai negyed Mb. szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! III. helyár! Kezdés: í-4. f6 órakor fáklya filmklub ítélet Nürnbergbcn i-il Amerikai film Dupla helyár! Kezdés: 18 órakor SZIKRA A kétbalkezes és « örömlány Mb. szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! III. helyár! Kezdés: 3, 5 ora>kor SZIKRA FILMKLUB Az éjszakai vonal Lengyel film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés; 7 órakor PZTOFT Veszélyes zónában Szí. roman film Kezdés: 15. f7 órakor GORÖMBÖLY, KRÜ1>Y Won-Ton-Ton, Hollywood meg men tője Mb. szí. amerikai fiim II. helyér! Kezdés: 6 órakor TAPOLCA, ADY A bosszúállók Szí. szovjet film Kezdés; 7 orakor ADY ENDRE MÜV. HÁZ, klubmozi Szegénylegények Magyar film Kezdés: 4, 6 órakot PERECES Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője Mb. szí. amerikai film n. helyár! Kezdés: 6 órakor HÁMOR Útközben Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nern ajánljuk L Kezdés: 6 órakor SZIRMA Útközben .Szí. magyar film 14 éVen aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés; fö órakor KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. - Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. - 8.27: Az agresz- szivitás természetrajza. - 8.57: Népdalok, néptáncok. - 9.44: He­gyen-völgyön lakodalom. - 10.00: Hírek. - 10.05: MR 10-14. -10.33: Zenekari muzsika. - 11.39; A sziget. Regény rádióra alkalmaz­va. Petőfi rádió: 8.00; Hírek. -8.05: A Mosoly énekegyüttes felvéte­leiből. - 8.20: Tíz perc külpoliti­ka. - 8.30: Hírek. - 8.33: Társalo­gó. - 10.30: Hírek. - 10.33; Zene- délelött. Televízió, 1. műsor: 8.00: Tévé­torna. - 8.05; Iskolatévé. Köz­ben: 10.20; Kézilabdasuli. apróhirdetés ad ős-vét el 4*-as női irha új, és faragon 'ölesö eladó. Tel.: 32-852, du. in >rától. Nagy virágú krizantemtóvek Snotvóon (felitI' sárga), Shoes- inith (fehér), Escapade (lila) kaphatók, 10 Ft db, 200 Ft felelt postázok. 8775 Kiszombor, Fel- szabadulás u. 18. szám. Laczko. A gyermek és a könyvtár

Next

/
Oldalképek
Tartalom