Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1979-10-16 / 243. szám
Ma „átveszik a hatalmai ’ Gépgyári ifjúmunkás napok #• Ötletbörze, a} a! out ára, rádiós vetélkedő # Közúton és vasúton utazik az ám, hogy rendeltetési helyére érien ...' (Kerényi László felvétele) Szállítási csúcs a MÁV-nál, a Volánnál Hét közben mindent, hét vesén semmit J A Diósgyőri Gépgyárban minden év őszén megrendezik a gépgyári ifjúmunkás napokat. Az idei eseménysorozat tegnap reggel röpgvűlések- kel kezdődött: valamennyi gyáregységben ismertették a gépgyári dolgozókkal az egyheti programot. Délután fél 3-kor a fiatalok Fórum-műsor keretében a vállalat párt-, szakszervezeti. KISZ- és gazdasági vezetőivel találkozhattak. Kérdéseikre Begyik János, a pártbizottság titkára, dr Énekes Sándor vezérigazgató. Kárpáti Zoltán, a szakszervezeti bizottság titkára és Csollák Gábor, a KISZ-bizottság titkára válaszolt. Az Otthon étterem mögötti parkírozóban fél 4-től a legügyesebb autósok mérhették össze tudásukat, s ugyanekkor kezdődött a MEDICOR—OREL- ben a KGM-hez tartoz.ó misA korszerű talajművelés módszerei a kiskertekben A miskolci kertbarátok részére, az Ady Endre Művelődési Házban október 18-án. csütörtökön este 6 órai kezdettel A korszerű talajművelés módszerei a kiskertek- bén címmel tart előadást Fos Janos, a Borsod megyei Növényvédő és Agrokémiai Állomás főmérnöke. Előtte 5 órai kezdettel az ehető és mérgező gombaklói tart ve- lítettképes bemutatót Répási Gábor vegyészmérnök, gombaszakértő, az Élelmiszervizsgáló Állomás osztályvezetője. Előre jelzik Tadzsik meteorológusok a Pamívban új kombinált meteorológiai es szeizmográfjai állomást létesítettek. Az állomás 3200 méter magasságban fekszik egy tó partján. Ezentúl ideiében tudják figyelmeztetni a völgyek lakóit a földrengésekre, a lavinákra es más várható természeti katasztrófákra. kolci vállalatok ifjúsági szocialista brigádjainak vetélkedője is. Ma Radar-napot tartanak a gépgyárban: azaz a fiatalok ..átveszik a hatalmat” a vállalatnál. A gazdasági egységek vezetőit ezen a napon a KISZ-litkárok váltják fel. észrevételekkel. javaslatokkal segítik a termelési munkát. Az ötletbörzéken pedig mindenki elmondhatta javaslatait. Délután tél 3-kor kezdődik a tanműhelyben az a vetélkedő, amelven egv- egy gyáregység fizikai, műszaki és szakmunkástanuló- fiatalokból álló csapatai mérik össze elméleti és gyakorlati tudásukat. A Barbai Ferencről elnevezett tömeg- sporttelepre . délután 5 órára várják a város nagyüzemeinek fiataljait, innen indulnak másfél-kétórás gyalogtúrára. .várhatóan 300-an. Szerdán FMKT-napot rendeznek. A Fiatal Műszakiak A gyakori‘figyelmeztetések ellenéibe még mindig sokan esnek áldozatul a hiszékenység vámszedőinek. Ezt tanúsítja a Szabad Föld legutóbbi — október 14-t — számában közölt bűnügyi krónika, amelynek szereplői miskolci, illetőleg borsodi' illetőségűek. CSALÓK ÉS BECSAPOTTAK Mar az írás címe is minősít: „Rászedett emberek: egyik se gyanakodott?” S egy jellemző mondata: . azt az embert lehet legkönnyebben becsapni, aki maga is hamis dologra készül .. A bűnügy maga banális: két miskolci „üzletelő” fiatal- asszony, Bari Lászlóné és Lakatos .Józseí'né — hozzátartozói közreműködésével — az edelényi járás határmenü falvaiban olcsó műből kabátokat sózott rá való bőráruként, „alkalmi áron”, jó néhány rászedett emberre. Csalimeséjük az volt. hogy külföldi állampolgárok, haés Közgazdászok Tanácsa délután fél 3-ra várja a fiatalokat. akik az FMKT-val kapcsolatos kérdéseket tehetnek fel a vállalat műszaki vezérigazgató-helyettesének, a főkonstruktőrnek, fő- technológusnak. A Barbai Ferenc tömeg- sporttelepet csütörtökön 13 órától a város általános iskoláinak kispályás labda- rúaócsapa^ai népesítik be; a DIGEP KISZ-bizottsága a DVTK KISZ-szervezetéve' és labdarúgó-szakosztúlvával közösen tehetségkutató akciót szervez. A gyárban 15 órakor kezdődik a Sturmix elnevezésű rádiós« vetélkedő, melyre meghívták a Lenin Kohászati Műveket, a Nehézipart Műszaki Egyetemet és a velük kapcsolatban álló honvédségi egységet is. A gépgyári ifjúmunkás napokat pénteken este 7 órától szüreti bál zárja, a Hámor étteremben. zafelé igyekeznek, s már nem vihetik vissza a hozott „bőr- holmikat”. „Legtöbben ezer forinttal többet fizettek a kabátért, mint amennyién az üzletben megkaphatták volna. Sőt! Némelyik asszony kolbászt, szalonnát, tyú. kot is adott a busás vételárhoz . . . mert az újabb keletű tév- hiedelem szerint, a házaló külföldi csak olcsó áron adhat valamit . ..” A GAZDÁLKODÁS KÉRDŐJELEI A Gazdálkodás című agrárközgazdasági folyóirat idei, októberi számában két olyan — egymást kiegészítő — elemző . cikk jelent meg, amely országos összehasonlítás részeként tartalmaz igen lényeges borsodi következtetéseket. Az első cikk a mezőgazdasági beruházások támogatásának hatásvizsgálatával foglalkozik, s alapkérdése, hogy az elmúlt időszakban a beruházási támogatások differenciálódása, milyen irányban és arányban ösztönözte a beruházásokat. „Elméletileg . . T a magasabb támogaiásaránynak nagyobb be. ruházási részesedésarányt kellene eredményeznie . . , • Ezzel szemben például . . Borsod-Abaúj-Zemplén annak ellenére mutat kedvezőtlenebb beruházásarányt, hogy támogatásaránya valamelyest meghaladja az átlagosat.” A cikk végkövetkeztetése: . . a negatív eredmények azt jelezhetik, hogy nem érvényesül kielégítően a támogatásokban rejlő . . irányító és termelésnövekedést serkentő lehetőség.” Viszont a konkrét eredménynövelési lehetőség példájaként említi a folyóirat egy másik cikke („Az ipar- szerű marhahústermelés''), hogy . . elsősorban a jelenleg még kihasználatlan ösgyeplerületeket (legyen az domboldal, hegyoldal, erdős vidék stb.) kellene erre a célra igénybe venni . . sok ilyen terület található . . . Borsod-Aha- új-Zemplén megyében, ahol a legelőterület kihasználása mellett számos helyen jövedelmező gyep- gazdái kodással-állattenyésztéssel lehetne felváltani a gazdaságtalan szántóföldi növénytermelést.’* Összeállította: BERECZ JÓZSEF Valamivel több, mint egy hónappal ezelőtt a MÁV és a Volán közös tájékoztatót tartott a várható őszi szállítási feladatokról. A naptárak most október közepét írják, két és fél hónap van még az évből, s szeptemberben megkezdődött az őszi szállítási csúcs. A Központi Szállítási Tanács titkára, Csoltó László így fogalmaz: „A közlekedésnek minden évben különleges feladata az őszi szállítások teljesítése. Szeptembertől az év végéig igazi csúcsforgalom van az or- , szákban, hiszen a szokásos küldeményeken kívül ilyenkor szállítjuk a mezőgazda- sági termékeket, a téli tüzelőt, s külföldre is több árut adnak fel a vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek A MÁV Mikólci Igazgatóságán, s a Volán 3-as számú Vállalatánál jártunk, szállítási munkájukról érdeklődtünk. A vasion nem raktár! A miskolci vasútigazgató- sag dolgozóinak idén rekord- mennyiségű árut, mintegy 3U millió tonnát kell elfuvarozniuk. Az esztendő utolsó negyedében 6.4 millió tonnát raknak majd vagonokba. Hernádi István vasútigaz- gató: — Jobb a helyzetünk, mint tavaly. Valamelyest javullak a kocsigondok, a speciális, s a fedett vagonoknál jelentkeznek még kisebb hiányok. Ennek ellenére elmondhatom, hogy több árut fogunk elszállítani, mint amennyit terveztünk . Sajnos, nagyon sok vailalat abban a tévhitben él, hogy a vasúti kocsi egyben raktár is. Ha nem is sokkal, de nőtt a kocsiálláspénz: 76.9 millió forintot fizettek ki a cégek eddig erre. apróhirdetés; ingatlan Másfél szobás bulgárföldi szövetkezeti (I. em.) lakás sürgősen eladó. Válaszokat „Október tó 88A” jeligére a kiadóba. A kereskedelmi osztály vezetője. Szárnyast Gyula: — Naponta és átlagosan 2100 vagont raknak ki, s körülbelül ugyanannyit be a fuvaroztatók, de legalább 2700 vagonra lenne szükség. A hiányt nagymértékben csökkenti, hogy a különböző cégek jobban kihasználják a kocsikat. Míg tavaly 32.8 tonna fért egy vagonba, addig ma 34,4 tonnát raknak be. Az őszi feladatok sorában kiemelkedő jelentőségű a mezőgazdaság fuvarozási igényeinek kielégítése. Eddig a Szerencsi Cukorgyárba vasúton 93,2 ezer tonna répa ment be. s mint ahogy Miskolci Sándor igazgatóhelyettes megfogalmazta: — A cukorrépának es a szénnek minden esetben zöld utat biztosítunk . .. Ezen cikkeknek mindenfeleképpen menniük kell. Szárnyasi Gyula: — A fuvaroztatók anyagilag jobban járnak, ha szombaton és vasárnap minél több vasúti kocsit raknak be, illetve ki. A tapasztalat; a vállalatok hétvégeken nem fogadják az árukat, így természetesen a Volán teherautói sem tudják azokat elszállítani, illetve kiszállítani a vagonokból, a vagonokhoz . Jobban kihasználni Csoltó László írta: „A Volán teherautóinak 12—15 százaléka több műszakban és a hétvégeken is dolgozik. Jobb kihasználásukat, az üres fuvarozások csökkentését számítógép segítségével szervezik meg.” A Volán 3-as számú Vállalatának igazgatója, Juhász György: — Ki tudjuk elégíteni az igényeket mi is. Nagyon jó az együttműködésünk a MÁVj- val, s idén is, a vasút tehermentesítésére a rövid lávolAz Európá-szerte híres együttes a hét végen nyugat-európai turnéra indul, s ma este 7 órakor a Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház- ban búcsúznak kedvelőiktől. ságú fuvarokat mi vállaltuk át. Közúton utazik a cement, a liszt, a cukor. Teherautóink többet futnak, pótkocsis szerelvényeket állítottunk be, s a nagyobb kapacitású járművek kihasználtsága is jobb. Az év hátralevő időszakában mintegy 5 millió tonna árut kell megmozgatni, rendeltetési helyére fuvarozni. A Volánnál intézkedtek a járműjavítások sorolására, a délutáni és az éjszakai javítások bővítésére. A miskolci Volán jármüveinek mindösz- sze 8 százaléka áll javítás alatt, a többi forgalomban van. — Nemcsak a vasút gond-' jait növeli a rendszertelen árukibocsátás — folytatja az igazgató —, hanem a miénket is. A hétközi napokra koncentrálódik a berakás, hétvégeken teherautóink meg csaknem üresek, mert nem fogadják a cégek, az árukat.., Partnerek segítsél* e Ilyenkor ősszel nemcsak a szállítási csúcs jelent több munkát két fuvarozó vállalatunknál. Naponta a Tiszai pályaudvarról hat szüretelővonat indul miskolci diákokkal. Csupán Tokaj-Hegyaiján ezeket a vonatokat 21 Volán-busz várja, s szállítja ki a tanulókat a szőlőbe. Az év utolsó négy hónapjában — országos adat — 272 millió tonna árut kell eljuttatni a feladóktól a címzettekhez. ,,A szállítás jó vagy rossz munkája, teljesítménye, a népgazdaság valamennyi termelő- és felhasználó vállalatát, az ott dolgozó embereket, az ország egész lakosságát érinti.'’ E fontos feladatot a MÁV és a Volán csak akkor képes teljesíteni, ha megértő, együttműködésre kész partnerek segítik. I. s. Az együttes tagjai — Kőszegi Imre dobos. Berki Tamas énekes, Dely László kongás, Gárdonyi László zongorista és Tiborc András bőgős — várhatóan mésfél-két hónapot töltenek külföldön. Hírünk az országban luUóznn lapokban, folyóiratokban