Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)
1979-10-16 / 243. szám
belföld MEGKOSZORÚZTÁK A BOCSKAI-EMLÉKMÜVE- KET. Több hazai városban és községben emlékeztek meg tegnap arról, hogy Bocskai István seregei 1604. október 15-én fényes győzelmet arattak Álmosd község határában a császári csapatok felett. Az évforduló alkalmából koszo- rúzási ünnepségek voltak a Bocskai-emlékműveknél Debrecenben, Álmosdon, Derecskén, Hajdúböszörményben, Hajdúszoboszlón, Kismarján, Nagykerekiben, és Szerencsen. PISZTRÁNG. TONNASZAM. Minden korábbi számítást telül- múló sikert hozott a mesterséges pisztrángnevelés a balatoni halgazdaság ódörögdpusztai telepén. Két hektár vizicvtUe'. *’i évente .lóval több, mint 200 tonna pisztrángot nevelnek. A hazai szivárványos pisztráng mellett Csehszlovákiából és Kanadából beszerzett halakat is szaporítanak. A leggyorsabban nő a kanadai pisztráng, amelynek hároméves te- nyészanyáj között gyakori a 0 kilós példány. Ez a fajta egy év alatt eléri a 25 dekás. úgynevezett árusúlyt, A telepen átlagban 1,8 kilogramm takarmányból állítanak elő egy kiló pisztránghúst. BORSOS MIKLÓS ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA. Győrött, a Káptalandombon, a Martinovics tér 2. számú házban november 4-én nyílik meg Borsos Miklós állandó kiállítása. Üj és végleges helyére költözik az eddigi Borsos-életmű legnagyobb része, közöttük olyan közismert alkotások, mint a Napba néző, a Sellő, a Fekete párka, a Luna, a Vénusz születése és mellettük számos érem, rézdomborítás, grafika és festmény a 20-as, 30-as évekből, tehát Borsos Miklós győri éveiből. HA A ZAGYVA MEGÁRADNA. Megzabolázzák a medréből gyakran kilépő Zagyva folyót. Az e célt szolgáló 110 milliós árvízvédelmi program végrehajtását megkezdte a Közép-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. A folyó jobb partján — Jásztelek és Alattyán térségében — nagy teljesítményű gépek „bevetésével” már készül az a szükségtározó, amelybe, ha a környék lakott területeinek a védelme megköveteli. 24 millió köbméter vizet tudnak átvezetni a megduzzadt folyóból. HALÁL AZ USZODÁBAN. Kecskeméten, a fedett uszodában Menyhárt Erzsébet 16 éves tanuló, kisteleki lakos fürdés közben a medencébe fulladt. A rendőrség az ügyben folytatja a vizsgálatot. ÁRAMÜTÉS. Berettyóújfalui lakásának melléképületében Mező József 17 éves úttisztító, egy villanyégő cserélése közben, áramütést szenvedett és a kórházba szállítás közben meghalt. A rendőrség az ügyben folytatja a vizsgálatot. ANYAKÖNYVI HÍREK Hz emberiséget fenyegető veszélyek A XX. század utolsó negyedében a tudósokra rendkívüli felelősség hárul. A világot egy sor veszély fenyegeti, amelyekért a tudományos és technikai fejlődéssel az emberiség saját maga felelős s egyben saját fennmaradását veszélyezteti. Ezek a veszélyek alig észrevehetően egyre növekszenek s nem igen számolunk velük, mert fokozatosan, alig észrevehetően alakulnak ki. A tudósokra hárul a feladat, hogy minderre felhívják az egyes emberek, az államok, az egész világ figyelmét és megtalálják a szükséges megoldást. A világot -fenyegető egyik súlyos veszély a levegő széndioxid- tartalmának megnövekedése,! ■a^nit a kőolaj és a szén elégetése idéz elő. Normális körülmények között a növényzet elnyeli a széndioxidot, de az erdők irtásával, a városok kiterjedésével erre egyre kevésbé számíthatunk. A felsőbb légrétegekben összegyűl emlett széndioxid-réteg átengedi a napsugarakat. de megfordítva mindez már nem funkcionál, azaz a Földet övező levegő fokozatosan felmelegszik. Ha ezen a folyamaton nem változtatunk, az elkövetkező három-négy évtizedben a Földet körülvevő levegő átlagos hőmérséklete 3—5 C-fok- kal fog megnövekedni, ami klímaváltozáshoz. a sarki jégtömegek megolvadásához, a tengerek vízszintjének emelkedéséhez vezet. Egy másik leselkedő, súlyos veszély az ózonréteg csökkenése, elvékonyodása. Az oxigénatomokból álló ózonréteg fontos feladata az, hogy felfogja az ibolyántúli sugarakat. Ha az ózon nem védene bennünket, súlyos égést, esetleg bőrrákot okozó sugaraknak lennénk kitéve. Ha az ózonréteg csupán 10—15 százalékkal csökken, az ultraibolya siiga. rak veszélyes hatása rendkívüli mértékben megnő. És a£ emberiség egyre inkább felelős azért, hogy ez a védelmet nyújtó ózonréteg csökkenőben van. A különféle vegyszerek, a soray-k elterjedt használata az ózon felbomlásához vezet. És ha ez ícry megv tovább. 30—40 éven belül 10—20 százalékkal fog csökkenni az ózonréteg, ami nemcsak az emberre, de a növényzetre is rendkívül káros hatással lesz. A nukleáris hulladékok hosszú távon ugyancsak súlyosan veszélyeztetik az emberiség fennmaradását. Az atomerőművekben használatos uránium és plutónium maghasadásával a környezetbe jutó szennyeződés évezredeken át radioaktív marad. Ha ezeket a hulladékokat elássák, azok lassan belekerülnek az ivóvízbe és így az élő szervezetbe. Földrengés Kaliforniában Hatalmas erejű földrengés rázta meg tegnap Kalifornia déli részét. A rengés erőssége 6,4 fokos volt a Richter- skála szerint. A nagy földrengést hat utórezgés követte. A katasztrófa házakat döntött le és három helységben tűz ütött ki. Az eddigi jelentések szerint egy ember vesztette életét. # A Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat KISZ-klubjában fafaragó-kiállítás nyílt. A bemutatott' darabokat a Molnár Béla Ifjúsági és Ültörőház fafaragó szakkörének tagjai állították össze saját munkáikból (Jakubik Jelv.) Apa és fia a vádlottak padján Megölték Ecevit lemondott A Törökországban vasárnap tartott részleges szenátusi választás félhivatalos végeredménye szerint az újonnan megválasztott 50 szenátor közül 33 a Demirel vezette Igazságpárt, 12 az Ecevit vezette Köztársasági Néppárt, a fennmaradó öt pedig kisebb pártok tagja, illetve független. Bülent Ecevit török rúinisz- terelnök hétfőn éjfélkor, a minisztertanács ülése után kijelentette, hogy a vasárnapi választási vereséget követően lemond tisztségéről. Ecevit későesti nyilatkozatában közölte, hogy kedden délelőtt nyújtja be hivatalosan lemondását Fahri Kou- türk elnöknek. a testvér élettársáí Számos családi viszály indítéka volt már az, hogy a gyermek olyan élettársat, házastársat választott magának, aki nem volt szimpatikus a szülőknek. E családi perpatvarok jobbára csak kitagadással, haraggal végződtek. A sajóvelezdi Juhászék azonban embert öltek, mert nem volt szimpatikus lányuk választottja ... A II. rendű vádlott id. Juhász István lánya, Juhász Mária 1978 elején élettársi kapcsolatra lépett Tóth Jánossal. A fiatalok is Juhászék házában, de tőlük elkülönülten rendezkedtek - be. Id. Juhász István és fia, ifj. Juhász István nehezteltek e kapcsolatért. 1979. március 21-én például olyannyira elfajult közöttük a vita, hogy Tóth János ennek hevében súlyos sérülést okozott ifj. Juhász Istvánnak. Tóth Jánost ezért elzárással büntették; április 26-án szabadult. Amikor a férfi élettársa lakására érkezett, Juhász Mária elpanaszolta neki, hogy amíg büntetését töltötte, apja és annak élettársa több ízben is megverték, éheztet- ték. Tóth János ekkor megöléssel fenyegette meg Ju- hászékat, s ezt az apa élettársa hallotta is. _ Apa és fia ebben az időben a sajóvelezdi italboltban iszogattak, s később csatlakozott hozzájuk az apa élettársa, Buth Béláné is. Este kilenc óra tájban érkeztek haza, amikor a fiatalok már lefeküdtek. Az ittas apa és fia a fiatalok szobájába mentek, onnan Tóth Jánost a konyha előtti folyosóra húzták, ahol id. Juhász István baltával, súlyos sérülést okozva, arcul csapta. Amikor Tóth János a földre esett, az apa hátracsavarta kezeit, majd fia segítségével a férfi nyakára hurkolták a folyosón levő zsineget, s azt többször megtekerve, Tóthot megfojtották. Amikor azt észlelték, hogy meghalt, az udvar hátsó részébe vonszolták, s otthagyták*. A fentiek alapján a Borsod megyei Főügyészség társtettesi minőségben elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az I. rendű vádlott ifj. Juhász István és apja, a II. rendű vádlott id. Juhász István ellen. A büntetőügyet a Miskolci Megyei Bíróság dr. Batta Miklós büntetőtanácsa rövidesen tárgyalja. T. Z. r Árvíz Olaszország!» Ismét öt diósgyőrivel A harmadik napja tartó szakadatlan esőzés nyomán árvíz pusztít Olaszország északnyugati részében. A medrükből kilépett folyók több fontos közutat és vasútvonalat elárasztottak, hidakat rongáltak meg és két ember halálát okozták. A meteorológusok előrejelzése szerint keddtől javul az idő. Kijelölték a Bőnek elleni válogatottat A mentők jelentik SZÜLETETT: Dr. Tóth Bélának és dr. Kocz- ka Magdolnának Csaba; Kurcsik Mihálynak és Galamb Juliannának Tamás; Boda Józsefnek és Horváth Máriának Mária Emese.; Simon Zoltánnak és Krasz- nai Máriának Anita; Román Lászlónak és Lászlóíalvi Évának Péter; Szabó Zoltának és Horváth Máriának Zoltán; Simon Józsefnek és Varga Évának Tamás; Kapcsár Istvánnak és Aleva Erzsébetnek István; Kecskés Ferencnek és Pesta Ildikónak Tamás; Kovács József Árpádnak és Kovács Éva Gizellának Bernadett; Rausz Bélának és Majoros Erzsébetnek Krisztián; Miklós Sándor Károlynak és Marczis Editnek Ildikó; Pipoly Jánosnak és Sáfár Borbála Erzsébetnek Erika; Gulyás Józsefnek és Orosz Irén Máriának Szabolcs; Koncz Ferencnek és Szászfái Margitnak Ferenc; Szádvári Jánosnak és' Tóth Márta Juditnak Mária Erzsébet nevű gyermeke. A répáshutai T. G. 28 éves fiatalember, szénégető, tegnap délután 13 óra 39 perckor, a Bükkben egy munkagéppel felborult. Bokatörést szenvedett, s a mentők ellátás után a vasgyári kórház sebészetére szállították. Mályiban, 11 óra 15 perckor borospincéjében jett rosszul a 65 éves B. L. miskolci lakos. Leesett a pincébe, s a mentők agyrázkódással, s kartöréssel vitték a baleseti sebészetre. Finnország ellen játssza utolsó — számunkra már érdektelen — Európa-bajnoki selejtező mérkőzését holnap Debrecenben a magyar válogatott. Dr. Lakat Károly szövetségi kapitány, eredeti terveinek megfelelően, a nagy feladatokra készülő olimpiai keretet játszatja majd a Nagyerdei stadionban. Tegnap délelőtt a mérkőzés színhelyén kétkapus játék volt a műsoron, az ellenfél az NB II. egyik meglepetéscsapata, a Debreceni Universitas volt. A találkozót 7:0 (5:0) arányban a válogatott nyerte Fekete (3). Kiss L. (2), salamon és Borostyán góljaival. Csapatunk egyébként így állt fel: Zsiborás (Katzirz) — Szántó. Salamon (Judik). Kuta- si (Kiss J.), Tatár, Póczik. Borostyán, Kiss L. (Bodonyi), Wcimper, Kuti, Fekete. Az e'dzőmérkőzés után dr. Lakat Károly kijelölte a finnek elleni kezdőcsapatot, amely megegyezik az első félidőben pályára lépett együttessel, azaz ismét öt diósgyőri kezd a válogatottban. (Csupán érdekességként: a hatodik diósgyőri is kezdő lett volna, ám Oláh Ferenc Martfűn, a szombati edzőmérkőzésen megsérült. s még a tartalékok között sem lehet ott...) deli HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsüinszky út 15.; 3527 Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 39. Telefonközpont; 36-132, 18-672. 35-380. Titkárság 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221 — Kiadja: a Borsoc megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajesy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta Kapható: a hírlapért: soknál. Előfizethető: a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forim egy évre 360 forint. — Index: 25 951. — Készült; a Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133-0209 külföld PRÁGA. Parlamenti küldöttség érkezett tegnap Prágába Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Országgyűlés elnökének vezetésével. A delegáció a Varsói Szerződés tagállamai parlamenti képviselőinek konzultatív tanácskozásán vesz részt. PÁRIZS. Tegnap Párizsba érkezett Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, akinek emlékiratait most adják ki a francia fővárosban. Kissinger szerdán továbbutazik Kölnbe. WASHINGTON. Ultosó szakaszába lépett a SALT—II-ről hozandó szenátusi döntés előkészítése. A három hónapon át tartott meghallgatások befejeztével a szenátus külügyi bizottsága tegnap megkezdte a tanácskozást arról, hogy mit javasoljon a szenátusnak a SALT—II. ratifikálása kérdésében. Mint ismeretes, az amerikai kormány ellenzi a szerződés minden olyan módosítását, amely miatt a megállapodást újra kellene tárgyalni. Harold Brown amerikai külügyminiszter szerint a szenátus a NATO összeomlásának „nagyon súlyos veszélyét” idézheti elő azzal, ha elutasítja a SALT—II. szerződés ratifikálását. ■ REYKJAVIK. Benedikt Gröndal, a szociáldemokrata irányzatú néppárt elnöke, az új izlandi miniszterelnök hétfőn Reykjavikban bemutatta kormányát. Az új izlandi kormányfő bejelentette, hogy ma feloszlatja a parlamentet és decemberre új választásokat írnak ki. TEHERÁN. Tegnap teherá- ni sajtójelentések újabb részleteket közöltek a Kurdisztán tartományban változatlanul feszült helyzetről. Dariusz Fo- ruhar, a kormány munkaügyi és szociális minisztere hétfőn — két hét leforgása alatt másodszor — a térségbe utazik, hogy megvizsgálja a helyzetet és megkísérelje elérni Bazargan miniszterelnök kü- lönmegbízottjának, Szadegh Sibakalamnak a szabadon bocsátását. Sibakalamot a kurd felkelők szombaton rabolták el Mahabadban. A Kajhan megítélése szerint a teheráni vezető körök igen nagyra értékelik Foruhar kapcsolatait a kurdisztáni vezetőkkel, s feltételezik, hogy utazása során találkozni fog Ezzedin Hosszeinivel, a kur- dok vallási vezetőjével, aki a felkelés élére állt. Teheráni kurd források szerint azt közölték, hogy a kormány képviselőjét azért rabolták el, „hogy pontosan megértessék vele a tartomány helyzetét”. Sibakalam a mahabadi kormányzóságra küldött hétfői üzenetében bejelentette, hogy „jó egészségnek örvend”. BONN. Hans Dietrich Genscher nyugatnémét és Pierre Aubert svájci külügyminiszter tegnap Bonnban a helsinki záróokmányt aláírt országok 1980-as madridi találkozójának előkészítésével összefüggő kérdésekről tárgyalt — közölte hétfőn a bonni külügyminisztérium. A két külügyminiszter sürgette, hogy külügyminiszteri szinten alaposan készítsék elő a madridi találkozót, mert ez hangsúlyozná a tanácskozás politikai jelentőségét