Déli Hírlap, 1979. október (11. évfolyam, 230-256. szám)

1979-10-26 / 252. szám

£ Töke Imre Plelykapad című szobra Hét végi kalauz NAIV MŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA A GALÉRIÁBAN Ritkán látható szép kiállí­tás nyílt egy héttel ezelőtt a Miskolci Galéria Kossuth ut­cai bemutatótermében. Vagy pontosabban úgy fogalmaz­hatnánk. hogy most először látható nálunk a kecskemé­ti Magyar Naiv Művészek Múzeumának anyaga, és ez elsősorban azoknak öröm, akik ezeknek az alkotások­nak a hívei. Mert a népsze­rűségükhöz nem fér kétség. • Bánszky Pál. az anyagot válogató szakértő művészet­történész így fogalmaz: ..A naiv művészettel kapcsolat­ban számos kérdés merülhet fel. így többek között, hogy népszerűsége tar tósságának a jele-e. vagy divat csupán? Megvan-e a naiv művészet­ben az az erő. hogy meg­újítsa önmagát . . . képes az előrelépésre is?” N,os. ezúttal inkább azt mutatják meg a művek, hogy az elmúlt évti­zedekben mit produkált ez a mindig meghökkentően nagy hatású, mert spontán és őszinte kifejezési forma. Lehet, hogy egyhetes nyit­va tartás után, sok olyan lá­togató van, aki egyetért ve­lem: Tőke Imre szobra, a Pletykapad tetszik neki a leg­jobban. Ez az elnagvolt vé­sőnyomokkal faragott négy vénasszony-portré a maga elkülönültségében és össze­zártságában, mindent tudó nagyvonalúságában és ellen­szenves kicsinyességében ma­ga az időtlenség. Örsi Imre barbárságában tüneményes Boszorkányszéke (sajnos, na­gyon csúnya plakát készült róla), óira visszahúzza az embert. Pozsgai Pálné Indul a katonavonat cimű festmé­nye. mintha történelmi ta­nulmányaimat fogalmazná meg. Balázs János víziói ti­tokzatosságukkal, Vankóné Dudás Juli képei tisztasá­gukkal vonzanak. Szeretem Katona Józsefnek a régi pa­raszti életet idéző faragása­it. a kalocsai asszony, öz­vegy Gubány Imréné „hím­zéseit”, és ha egzakt módon tudni akarom, minek örü­lök. ismételten elolvasom Bánszky Pál sorait. „ .. • ab­ban bizonyosak vagyunk, hogy az alkotók tehetségük adott fokán olvan rendet te­remtenek. gmelvben . .. meg­talált belső egyensúlyukat és világuk teljességét kénesek társadalmi és esztétikai ér­telemben magas hőfokon ki­fejezni. Művészetük tehát része nemzeti értékeinknek.” Az érdeklődök hétfő kivé­telével délelőtt tíztől este ha­tig győződhetnek meg a fen­tiek igazáról. (M—) A HÉTEN OLVASTUK A történészek vitatkoznak már néhány éve és még jó néhány évig vitatkoznak majd a mohá­csi vészről a középkori magyar birodalom bukásának hazai és külföldi előidézőiről. Nemeskür­ti István a problémát felvető el­ső megnyilatkozása óta Szakaly Ferenc, K. Várkonyi Agnes, Per- jési Gcza és BiiSHcy istvan után most Barta Gábor tette le a ga­rast, Az erdélyi fejedelemség születése című munkájával. A kitűnő és több kötetével máso­dik kiadási is elért Magyar his­tória sorozatban megjelent mű a Mohács által előidéződön helyzet­ből vezeti le az ország három részre szakadásán át az erdélyi fejedelemség létrejöttéig tarló korszakot, amely nem más, mint a török és a Habsburg-hatalom vetélkedése. Ennek hatására ala­kult ki Erdélyben az a török ár­nyékában élő. de a Habsburg- hatalom erejét js számba vevő önálló fejedelemség, amely min­den nehézsége ellenére a XVI. század haladó eszméinek befo­gadójává is lett. Nincsenek régi könyvek, csak öreg emberek. A remekmű meg­jelenése után több mint egy emberöltővel is újdonságnak hat annak, aki még nem ismeri, de élmény annak is. aki újraolvas- sa. Babits Mihály „Az aurópai irodalom története” című művé­vel is így vagyunk , valahogy. A könyv szubjektív vallomás ar­ról, ahogy az európai irodalom éh Babitsban. Egyben szellemes1, eseménydús „sztori” az iro­dalom történetéről. Mindenkori sikerére a költő olvasmányos stílusa, a tudós csevegése, a bölcs mesélő hozzáértése a ga­rancia . . . (máté) MÚZEUMI ZENÉS MATINÉ Vasárnap délelőtt 11 órá­tól ismét múzeumi zenés ma­tiné lesz a Herman Ottó Mú­zeum Képtárában (Kossuth u. 13.), a Kondor Béla-em- lékszobában. A műsort ez­úttal az Űj Zenei Műhely tagiai adják; megszólaltat­ják a Kondor-hagyatékban szereplő harmóniumot is. A közreműködők: Gyöngyösi Erika (ének), Sereg János (blockflőte), Selmeczi György (harmonium). A műsor: Bach. Corallok, Machault Szvit' és népénekek. BÁNYÁSZOK HERVADÁS-UNNEPSÉGE A természetjáró szakosztályok minden évűén családias össze­jövetelen ünnepük a rüg> |.ká­dast és a hervadast. Szonioaton este Szentléleken. a Herman Ot­tó turistaházban a Borsodi Szén­bányák Igazgatóság SE termé­szetjárói jönnek össze, hogy mérlegre tegyék az esztendő eredményeit. Az ünnepség hiva­talos része után most is vaes,o- ra, majd reggelig tartó bakan­csos mulatság következik. Vasárnap a Herman Ottó Tu­ristaház környékén túráznak a diósgyőri vasas természetjárók is. A túra útvonala: O mass a — Herman Ottó turistaház — JÖr- vénykö — Barátságkért — Ma­gaskő — tJdvarkői barlang — Forrásvölgy — Diósgyőr. Indu­lás: a Majális-parkból 8.20 óra­kor közlekedő 15-ös autóbusszal. Túravezetők: Bősze Sándor és Tömöri Bertalan. GÚNYÁÉK ÉS A NEVADA A miskolci Vörösmarty Művelődési Házban ma este 6 órai kezdettel az ország­szerte nagyon népszerű Gú­nya és a Nevada együttes ad műsort. A rendezvényre — amelyen egyébként 30 fo­rint a belépődíj — a diákok árkedvezményt kapnak: szá­mukra mindössze 15 forint a belépődíj. ^ Holnap este 7 órától bérletsziineti előadásban játssza a Miskolci Nemzeti Színház Sarkadi Imre'Ház a város mel­lett című színmüvét. Képünkön: Tímár Éva és (háttal) Blaskó Péter — az előadás főszereplői. (Jármay György felvétele). műsor PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Hétvégi panoráma. —13.57: Farkas Ferenc daljátékaiból. — 14.44 Mágyarán szólva... — 15.00: Hírek. — 15.10: Berki Géza: Komolytalan zene. — 15.19: Bá- nyászclalok. — 15.28: Dominó. — 16.00: Útközben. — 16.05: Ma­gyarország kicsiben. — 17.00: Hí­rek. Útközben. — 17.10: Magyar­éi őadóművészek. — 17.43: Láttuk, hallottuk. — 18.08: Kodály egy­nemű karaiból. — 18.15: Hol volt hol nem volt...----18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gyönyörű ter- hem — 20.08: Lemezmúzeum. — 21.04: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 22.00: Hírek. — 22.15: Snort hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A fo- ivó varázsa. Hangjáték. — 23.20: Beethoven: B-dúr vonósnégves. On. 130. — 24.00: Hírek. — 0.10: Nóták. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Néni muzsika. — 13.15: Nőkről nőknek. — 14.00: Kettő­től ölig. . — 17.00: Párbeszéd a novelláról. — 17.30: ötödik se­besség. — 13.: 0: Hírek. — 18.33: A tegnap slágereiből. — 19.25: Harminc perc alatt a Föld körül. — 20.00- Régi nóta. híres nóta.— 20.30: Hírek. — 20.33: Színek és évek. — 21.42: A Magyar Rádió és a Kölni Rádió közös szóra- kozíatózenei hangversenye. — 23.00: Hírek. — 23.15: Romberg operettjeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek. időjárás. — 17.05: Kulturális kör­kén. A bejáró diákok gondjai­ról Heves megyében. Szerkeszti: Zakar János. — örökzöld slá­gerek. — 17.40; Emberek, utak. járművek. Szerkesztő-rinorter: Tmreh József. — 18 00; Észak­magyarországi krónika. (A vá­rosi tanács jelentést hallgatott meg Miskolcon a tanácsi kom­munális vállalatok helyzetéről, tevékenységéről, fejlesztési cél­kitűzéseiről. — Inari szövetkeze­tek negyedik szakmunkástanuló- \-er=enye Egerben.) — 18.‘>5— 18.30: Lapszemle és műsorelőze­tes. Televízió. 1. műsor: 16.00: Hí­rek. — 16.05: Van képünk hoz­zá! — 16.45: Természetbarát. — 17.05: Mindenki közlekedik... — 17.20: öt nerc meteorológia. — 17.25: Ma? varorszá0—Fgvesült ÁUamok labdarúgó-mérkőzés. — 19.15: Esti me^e. — 19 *>5: Tévé- torna. — 19.30: Tv-híradó. — 20 a.(): Wash'n^on — zár*t ahók mö^öt*. — °1.r,0: F.iota’o'' óráia. — 30: Delta. — 23.10: Tv-hír- adó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Ter­mészetbarát — 20.20: Forgószín. 21.00: öt perc meteorológia.— 21.05: TV-híradÓ 2. — 21.30: A számvetés. Tévéfilm. Szlovák televízió: 16.00: Isko­latévé. — 16.30: Hírek. — 16.45: A/. irányításról. — 17.10: Fiata­lok tévéklubja. — 17.50: Pozso­nyi híradó. — 18.15: Férfiak a tengeren. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Az én hazám. A közép-szlovákiai kerü­let. — 21.30: Tv-híradó. — 22.00: Szovjet tévésorozat. — 23.20: Szó­rakoztató műsor. Kiállítások: Vasas Galéria (14— 19) : A vasas képzőművészkor kiállítása. — Déryné-ház (9—16): A miskolci színészet története. — Miskolci Galéria (10—18): Naiv művészet. — Herman Ottó-em- lékház (10—18) : Herman Oltó éle­te és munkássága. — Mini Galé­ria (10—18) . Korkos Jenő fest­ményei. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — ., . . .azok a gyerekek’' — Mis­kolci Képtár (10—18) : 250 év ma­gyar festészete. — Kondor Béla- emlékkiállítás. — Új szerzemé­nyek. — Diósgyőri vár (9—16) : A diósgyőri vár története. — Pén­zek Diósgyőr életében. — Mol­nár Béla^ Ifjúsági és Üttörőház (10—18): Bartha Pál. Znak I<a- rolv, Faggvas István ama+or mű­vészek kiállítása. — Nehézipari Műszaki Egyetem (9—16): Móricz Zsiemond születésének 100. év­fordulója tiszteleté’'«» — kiállítás. — Rónai Sándor Művelődési Köz­pont. (10—181: A Cassovia Film­klub kiállítása. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Ház a város mellett. FILMSZÍNHÁZÁÉ BÉKE A blokád folvtatása I—II. Mb.. szovjet film Dupla hetvá*1! Kezdés: t4. 7 órakor BÉKE. KAMARAMOZI A vőlegény nyolckor érkezik Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nem alánliuk! Kezdés: 7 órakor KOSSUTH Minden szerdán Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nem alánliuk? Kezdés: f3. hn5. 7 órakor KOSSUTH, éjszakai vetítés Kaszkadőrök Szí. amerikai film Ti. helyái-! Kezdés: 9 órakor HEVEST I. FILMKLUB Ellenségek Mb., szí. szovjet film Kezdés: f5 és £7 órakor TÁNCSICS Iskolai valeer Mb., szí. szovjet film Kezdés: fS és n órakor TÁNCSICS KAMARAMOZI E*y hatás alatt álló nő Színes amerikai film 14 éven alul nem ajánljuk! Keidé«: 7 orakor FÁKLYA Rosszemberek Színes magyar film 16 éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7 órakor SZIKRA Papucs és rózsa I—II. Mb., szí. angol film Dupla hely ár! Kezdés: 5 órakor PETŐFI A tenger kedves szörnyei Szí. olasz film 14 éven alul nem ajánljuk! Kezdés: f3 és f7 órakor HÁMOR Nem fáj a feje a harkály»** Mb., szovjet film Kezdés: 6 órakor SZIRMA Nem fáj a feje a harkálynak Mb., szovjet film Kezdés: i'6 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — — Kb. 8.20: A mai nap kultu­rális programjából. — 8.30: Lá­nyok, asszonyok. — 8.5a: 4*:4. Játék. — 10.00: Hírek. — 10.05: Opera-mű vészi emezek^ — 11.00: Ismeretlen ismerősök. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Herp Alpert és zenekara vj­lágslá'Tereket játszik. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Bodza Kiára. Béres Fe­renc. Máthé Jolán és Tihanyi József énekel. Bige József furu­lyázik. — 9.30: Hogy tetszik len­ni? — 10.30: Hírek. — 10.33: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 10.48: Fúvósindulók. — 11.05: Her­bert von Karajan Suppé-nvitá- nyokat vezényel. — 11.40: Fiata­loknak! Miskolci rádió: 8.30: Hírek. időjárásjelentés, lapszemle. — 8.40; Visszapillantó. Szerkesztő: Nagy István. (Információk, tu­dósítások. riportok a hét leg­fontosabb eseményeiről.) — 9.0C; Észak-magyarországi krónika. (Az Édes anyanyelvűnk orszá­gos verseny megnyitója Sátor­aljaújhelyen. — Az egri vár fel­tárása.) — Napjaink kérdései. Wirth Lajos jegyzete. — 9.30: Mikrofonlánc. Dr. Déváid József országgyűlési képviselővel be­szélget Dobog Béla. — 9.45: Ho­vá menjünk, mit csináljunk? Zenés programajánlat. — 9.52— 10.00: Müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.90: Té­vétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 9.55: Mindenki közlekedik ... — 10.10: Szeress ma éjjel! Amerikai film. — 11.25: Arany és ezüst. Rövidfilm. apróhirdetés állás Raktárvezetői munkakörben állást változtatna 38 éves férfi, sokéves gyakorlattal. ..Januártól 178317’' jeligére a Miskolci Hir­detőbe. adáo-vetel Mályi-tóparti nyaraló eladó. Vízvezeték már az udvarban. „Irányár 290 00(1 17*011” jeligére a Miskolci Hirdetőbe. Üj ablak eladó, 2 db három- szárnyas és 4 db kétszárnyas, jutányosán. Szilágyi. Nyékládhá- za, AG-udvarban. Tisztelt lakók! Sajnálattal kell megállapítanom, hogy év­ezredek óta nem volt annyi probléma az Önök áilal lakott létesítménnyel, házukkal, az ún. Földgolyóval, mint mostanában. Jól tudom, hogy az előző lakók sem voltak ép­pen angyalok, régebben is gyakoriak voltak a perpatvarok. Emlékszem még Tatárók dú- lására. a Török család önkényes lakásfog­lalásara, éppúgy, mint Németéknek az egész házat megrázó botrányos randalírozósára. Ez utóbbi következtében bizonyos lakásleválasz­tásokra került sor. Nem akarok fenyegetőzni, de mindjárt elöljáróban szeretném újólag nyomatékosan felhívni a figyelmüket arra, hogy amennyi­ben nem tartják be a házirendet, lakásszö­vetkezetünk szigorúan eljárhat önök ellen. Szeretnénk ezt elkerülni, már csak azért is. mert bármily kelletmetlen ez Önöknek, pil­lanatnyilag a Föld nevű létesítményen kívül sehol nem tudjuk a tisztelt lakókat elhe­lyezni. Még szükséglakásokban sem. Erre. előreláthatólag, csak a következő százéves tervben lesz módunk. A Glóbus lakásszövetkezet igyekszik min­dent megtenni az önök kényelméért. így is eleg gyakran ér bírálat minket. Való igaz. hogy néhány lakás időről időre beázik. más otthonok a nyílászáró szerkezetek fogyaté­kosságai miatt huzatosak. • sőt — ritkán — az is előfordul, hogy egy-egy lakásban vá­ratlanul felválik a szőnyegpadló. Nem tud­juk megoldani az egyenletes fűtést. Míg c középső szinteken általában a kívánatosnál magasabb a hőmérséklet, addig a ház két sarkán alacsonyabb. Szeretnénk mindenki­nek a kedvére tenni, ám ehhez az önök megértő türelme és segítsége szükséges. Mint mondtam, sok a probléma a tisztelt lakókkal. Először is: rendkívül sokat szeme­telnek. Hiába szereltük fel a házat korszerű légkondicionálóval, ha önök szinte üzem­szerűen termelik a port, a piszkot. Nem elég, hogy a porrongyot a folyosóra rázzák, még mindenféle bűzös égéstermékeket is a lépcsőházba eresztenek. Higgyék él, elsősor­ban maguknak ártanak azzal, ha nem tart­ják be a házirendet. Más: ne pazarolják a vizel! Különben kénytelenek leszünk korlá­tozásokat bevezetni. Majd megnézhetik ma­gukat. ha korlátozásokat vezetünk be a csap­ba. és az fog folyni víz helyett. Nagyon kérem a tisztelt lakókat, hogy ne dobáljanak el égő dolgokat a házban, mert tűzveszélyes. Tudunk róla. hogy egyesek szánt szándékkal csinálnak tüzeket, és nem azért, mert fáznak. Ígérem, ráfáznak. Mi fűtünk, nem fukarkodunk a napenergiával, és megértéssel figyeljük az Önök házi kísér­leteit. például az atomenergia hasznosítá­sára, de ezzel is vigyázzanak! Egyes lakók olyan maguk eszkábálta készülékeket szerel­tek fel. amelyek veszélyesen megterhelik a hálózatot. És ha a feszültség kicsapja a biz­tosítékokat? Bizonyos lakók, és éppen a nagycsaládo­sok. akiknek nagyobb otthont biztosítottunk, állandóan szekirozzák kisebb szomszédaikat, ítéljék el ezeket, mint ahogy elítéli őket a lakásszövetkezet elnöke, Waldheim úr is. Ha kell, bírósági úton szerzünk érvényt a jognak, a törvénynek. Már eddig is sikerült néhány családfőt eltávolítanunk. A zárt aj­tók mögül. Egy ilyen nagy házban elkerülhetetlen, hogy a lakók között ne legyenek egymással haragban állók. A hangos, mindannyiuk nyugalmát zavaró veszekedések azonban el­kerülhetők. Ellenkező esetben, mint arra már céloztam, jogunkban áll az egész házat szanálni. Akkor pedig Önök nem. földön­futók lesznek, hanem föld nélkül futók. A Glóbus lakásszövetkezet nevében: Universum Béla házfelügyelő. SZABADOS GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom