Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-03 / 206. szám
a Déli Hírlapnál Mi, akik csináljuk, úgy vagyunk ezzel a lappal, mint Cyrano az orrával . . . Magunkat kigunyoljuk, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűrjük el. Ezért aztán a Déli Hirlap megjelenésének tizedik évfordulója alkalmából önmutogató dicsekvés helyett olyan qörbe tükörbe nézünk, amely lehet, hogy nem túl hízelgő számunkra, de mindenképpen igaz. 1969. szeptember 1., 11 óra 13 perc. A rotációs gép még ontja az újságol, de a posta autói es a hírlapárusok már elvitték az első „eresztést”. Villamosra ültem: irány a villanyrendőr — akkor még az egyetlen — meggyőződni róla: viszik-e? Vitték. Vitték! Először hangzott el a miskolci utcákon: ..Megjelent a Déli Hirlap!" Szenzációs hírekkel a Déli Hirlap!” Dagadt a keblem a boldogságtól: egy fél óra múlva mind elkel... Rá kell rendelni! — gondoltam. De hol égy busz? Hol egy villamos? , t Hogyan mehetnék gyorsan vissza a nyomdába? — Egy teherautó állt meg mellettem. „Szakikám. nagyon kérem, vigyen el egy darabon” — kérleltem a gépkocsivezetőt. Megesett a szive rajtam. „Na, üljön fel . . .” A Tanácsház tér közelében vettem észre, hogy a sajtószékházzal épp ellenkező irányban haladunk ... Sokat utazom külföldre — legalább annyit a tíz év alatt, mint pesti kollégáim — félévenként. Jobbara a klubokkal, bár egyre kevesebbet. Hja, kritizálni is kell néha .. . Tavaly a Borsodi Volán vitt el 'Opoléba — a salakmo- toros csapat egyik felével. A másik másfelé ment, A lengyelországi útra nem jöhetett edző. szakvezető, s így történt. hogy a csapatvezető engem jelölt ki edzőnek. Mert mit szóltak volna a lengyelek, ha nemes ellenfelük edző nélkül érkezik! Elvállaltam. Edzést is tartottam a verseny előtt. Danka Tibit, a debreceni vendégmotorost ki is küldtem a pályáról. mert nagyon fészkelődött, bizonytalanul ült a motoron — hogy most már igazán varr ja meg a bőrnadrágját! A főnök nagy pontpénzt ígért — könnyen —. hiszen a világbajnok klubja ott mindig elverte őket. s nagyon ... összedugtuk a fejünket — a fiúkkal, kibuliztuk, hogy ne ők adjanak tartalékot, hanem Szíri meg Szőke mehessenek be ötödször. Minden csel bejött, igazi szenzáció volt. hogy ..csapatom" 42:36-ra legyőzte a Kolejarz Opolét. s a lengyel közönség kifütyülte a csapatát. Valykó Pista bácsi, a főnök nevetve mérgelődött: kapitány. kaoitány — most honnan veayek ennyi zlotyt?! Azóta is várom újabb edzői megbízatásomat... A nyomdászok rémének tartották valaha Gárdonyi Gézát. Ha bezárt a közeli patika, félre is tették a kéziratát, nem volt. aki kl- silabizálja. Némi öngúny- nval oda is írta egyszer a margóra: „Szedő Űr! Kedves Józsi bácsi! Káromkodni vétek!” Nos. ebben az egyben akaratlan szellemi rokonságba kerültem a nagy íróval. Olvasószerkesztőként tisztem a kéziratok korrigálása. Én el is tudom olvasni a javításaimat... Történi, hogy lapzártal CM ^ -z-JDlX&' J Jóllehet. Miskolcon születtem, életem nagyobbik részét is itt töltöttem le. de arról, hogy Déli Hírlap is létezik, mégis csak 1972 szeptemberében szereztem tudomást. Néhány napot itthon töltöttem — ebben az időben még dunaújvárosi lakosként —. s akkor kért fel a lap sportrqvata. hogy tudósítsam a Miskolci VSC akkor még NB I 3-s csapatának a Dunaújváros allein mérkőzését. Oktober 21kor tűntem fel a nyomda bejáratában, már messziről lobogtatva a frissen érkezett tudósítást. A régi. rutinos gépszedö ijedten nézett a golyóstollal kicifrázott sorokra — és amúgy magyarán a szentek felsorolásába kezdett. Mivel nyerjem meg a szívét? A laD emiatt nem késhet. Hirtelen jött ötlettel rákiáltottam: — Szidja, csak szedje! Ezzel a kísérőmondattal azóta is elfogadja a csúnya kéziratokat. Vajon meddig? én este izgatottan vártam a régi / ismerősökkel való találkozást, ám a csapat helyett csak üzenet jött: kisiklott Kelenföldön a hálókocsi, csak késő este érkeznek. Jó három órát vártam rájuk, másnap viszont feledtem a bosszankodást szép játékuk láttán. „A hálókocsi kisiklott, a csapat nem ...” írtam akkor első tudósításomban. Arról a csapatról sem írhatok mást, amelyiknek most tagja vagyok ... ? T f —. fr^c iDTrnj Az útkereszteződésben összetorlódott tömeg engem is mágnesként vonzott. Baleset? Helikopter szállt le? Netán itt landóltak az űrhajósok? Mi történhetett? Sokadmagammal lökdösődtem az ember gyűrű peremén, de nem láttam semmit. Egyik sorstársain — elunva a meddő várakozást — hazaindult, majd magyarázólag azt mondta: úgyis benne lesz a holnapi Déli Hírlapban. Mivel nem tudtam közelebb férkőzni az ..eseményhez’’, én is azzal nyugtattam magam, hogy úgyis megírja a Déli. Mint ahogy általában szokta... Másnap reggel hinba böngésztem át a kefelevonatokat, hiába faggattam kollégáimat. Azóta sem tudóin, mi történt akkor az utcasarkon. Hiaba böngészem naponta az újságot. 22. éLc'A. Újsághirdetés: a Lapkiadó Vállalat a Déli Hírlaphoz h ely ellesi lésre hivatalsegédet keres. Két héttel vol- Inm az érettségi után. kel- le II a pénz a vakációhoz. Felvettek. — Ezt legyen szives a nyomdába, a szedőnek! — Kéziratot vittem, keíelevo- nalot hoztam, postára, büfébe mentem. Kávét nem tudtam főzni. Aztán tíz hónap múlva az én személyi igazolványomba is beírtak: újságíró-gyakornok. Kávét azóta sem tudok főzni. De egy-egy gyorshírrel most is en rohanok a nyomdába! y-<—l T*\ A sok fiútól most sem jutok szóhoz ... — Ég a ház! — ezzel a mondattal nem a tűzoltókat, hanem olvasószerkesztő kollégámat szoktam riasztani, ha hosszúak a cikkek, ha kevés a hir, ha képre lenne szükségem laptördelés közben. Történt egyszer, hogy csengettem, mert akkor is ..lángolt". ám az „oltpsra” egyik munkatársunk vállalkozott, aki épp a telefon közelében volt. — Kérek egy kéthasábos képet, lehetőleg négyzet alakút, egysoros aláírással — mondtam. Két perc sem telt el, már a kezemben is volt a kép és az aláírás. — Na. gyors voltam? — Így ö. — Sicc! — így én. A képen ugyanis egy rozsdás vasmacska hevert a homokban, valahol a Tisza-parlon. Az aláírása: „Cieukám, cic ...’’ Ha az én hibám, vállalom, de ez a kép nem vonult be • sajtótörténetbe ... — Hallottalak a Rádiókabaréban. Nagyon szellemes volt az az egy mondatod. hogy ..Az egyik tizenkilenc, a másik egy híja a Deákné vásznának”. — Az nem az én mondatom volt. de azért jólesik a dicséret. Majd átadom. — Olvastalak a Magyar Ifjúságban. — Ott nem olvashattál, mert oda nem írok. Nem az Ifjúsági Magazinra gondolsz? # Sólymos László: Nehéz a fotós dolga. Nagy ez a város, sokat kell menni. Szolgalati járművem lóhalálában száguld a helyszínre Rendhagyó megszólítással kaptam újságírói működésem „legkedvesebb” le-' veiét: „Te tanyasi firkász! Az Újpesti Dózsa ellen legyetek ilyen nagyhangúak. Szájkosár nélkül ki sem engednek benneteket a Megyeri úti stadionba, nehogy valakit megharapjatok. Te, hülve!” Tulajdonképpen minden stimmel: Az FTC 23:l-es győzelméről én írtam és lehet, hogy ..tanyasi firka- szók is” vannak. De ezek kiti Itattak a sportújság- írók közül. S mivel én maradtam. maradok továbbra is tisztelettel városi firkász. Tíz évvel ezelőtt júliusban és augusztusban a Déli Hirlap megjelenésére készültünk. Volt két ..éleslö- vészetüpk" is, amikor a próbaszám jelent meg. Az egyik szombaton. Reggel tudtuk meg. hogy előző nap a lottó ötösét egy gesztelyi lakos nyerte. Mindent úgy csináltunk, mint élőben: telefon taxiért, rohanás Gesztekre, villámriport a boldog nyertessel, s délben már a Déli Hírlap próbaszámában szerepelt a gesztelyi milliomos .. . MiltiónlössáF — noha azóta majdnem egész Euró1— De. lehet. Már nem emlékszem, hogy mi volt, de valami marhaság. — Aha. — Te. amúgy mérnök vagy, ugye'.’ — Nem egészen. Kétszer buktam az egvetemen ötödévben. végül is Dunaújvárosban. a főiskolán szereztem üzemmérnöki diplomát. de még nem éltem vele vissza. — Akkor nemcsak úgy irkálsz az Eszak-Magyaror- szágba? — Nemcsak úgy. Sőt. egyáltalán nem. A Déli Hírlapnál dolgozom. — Hát csak így tovább. Géza' — Kösz! De nem Géza vagyok. pát bejártam, sőt eljutottam az USA-ba és Kanadába is — akkor találkoztam először és utoljára. S még csak annyi szerencsém sem volt. hogy a nagyközönség előtt is elmondhassam. mit érez egy ilyen ember, mire költi a temérdek pénzt. Ám nem teljesüli a milliomos jókí- vánsága sem: az elmúlt tíz évben nemhogy ötösöm, de mégcsak hármasom sem voll a lottón . . . Azóta is emlegetem, hogy biztosan a gesztelyi milliomos vitte el a szerencsémet. <. .4 szerkesztőség alapító tagjai közül többen voltunk', akik az ország más tájáról kerültünk ide. A szó szoros értelmében véve meg kellett tanulnunk Miskolcot és valamennyire a megyéi is. Amíg e nehéz leckével birkóztunk: bizony sok kellemetlen, vagy mulatságos kalandba keveredtünk a helyismerethiány miatt. Az egyik melléfogásom 'a kezdeti időből. Panaszolták olvasóink, hogy egyes miskolci üzletekben olyan rosszul szabqtt ágynemühuzatot vásároltak, melybe nem fért bele a párna és a paplan. Megtudtam, hogy az elszabott huzatokat Sátoraljaújhelyből kapta a kereskedelem. Nosza, kanyaritottam egy dörgedelmes glosszát. Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér! címmel. Keményen megpirongat- tam a gyártókat, s feltettem a kérdést: ugyan ntilyen lehet a fegyelem ott, ahol így szabnak? Választ is kaptam. Közölték, hogy sajnálják a hibát, de afelől nyugodt lehetek, hogy fegyelem azért van náluk. Ez a fehérnemű-,.gyár” ugyanis egy ..hivatalból'' rácsos ablaké épületben működik. (Még az a szerencse hogy a szocialista brigádok öntudatára nem apelláltam!) Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kiielen- tem. hogy igenis írtam én e lap hasábjain az elmúlt tíz évben olyat is. amiért senki meg nem sértődött, semmi bai sem lett belőle, nem kellett különösebb bizonyítási eliárást véeigkín- lódni valósághűségének dokumentálására. Íme: ..A néhánv órás napsütés után felhőátvonulások lesznek. elszórtan eső várható, ilvenkor a szél megélénkül .. ." Tö.bben gratuláltak érte! # Herényi László: A téma az utcán hever, csalc le kell' guggolni érte.
