Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1979-09-10 / 212. szám

! + Leesik, nem esik? izgultunk. a tányérokért, meg a csinos artistáért Látja? Nem látja? Na látja Cirkusz gyerekeknek Lesz-e elegendő? Tégla és cserép Ha ósdi a technológia, sok erős ein her kell Minden eddiginél nagyobb feladatot kell megoldania ebben az évben az Észak- magyarországi Tégla- és Cse­répipari Vállalat gyárainak. A Borsod. Heves, Nógrád és Szabolcs megyében működő (íz egységnek összességében 282 millió darab égetett tég­lát, s 11 millió darab égetett cserepet kell gyártania a tervek szerint. Az első nyolc hónap ered­ményeit figyelembe véve. ar­ról érdeklődtünk' Czeglédi Gézától, a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesétől. sike­rül-e a tervteljesítés? — Az év eleji mostoha időjárás meglehetősen nagy gondot okozott vállalatunk­nak. Tíz gyárunk termelése — amelyek közül négy mo­dern, hat viszont már elavult technológiával dolgozik — ebben az időszakban mint­egy 5 millió darabbal maradt el a tervezettől. Dolgozóink összefogásának, a szocialista brigádmozgalom lendítő ere­jének köszönhetően azonban augusztus végére már 3,2 milliót behoztunk e lemara­dásból. Kollektíváink a kong­resszusi és felszabadulási munkaversenyhez csatlakoz­va vállalták, hogy ahol még lemaradás mutatkozik, ott az év végére maradéktalanul teljesítik a terveket, ahol pe­dig időarányos a termelés, ott a lehetőségekkel össz­hangban terv túl teljesí lésre lettek vállalást. Ismerve az eltelt nyolc hónap eredmé­nyeit. megállapíthatjuk: ár­bevételi tervünket jelentek- telen mértékben sikerült túl­teljesíteni, eredménytervünk pedig 5 százalékkal haladja meg a tervezettet. Ma már ott tartunk, hogy mindössze égetett téglából mutatkozik egyszázalékos lemaradás a tervek időarányos teljesítésé­hez képest. A gazdasági igazgatóhelyet­tes nem kendőzte a vállalat gondjait sem. Ezek elsősor­ban az elavult technológiá­val üzemelő gyárakra ' jel­lemzőek. A munkaerőről van szó. E gyárakban ugyanis nem elég önmagában az em­ber. itt „muszkli” kell az anyagmozgatáshoz, a munka szinte csaknem minden fázi­sához. Azt sem hallgatta el a vállalat gazdasági igazga­tóhelyettese: baj van a mun­kafegyelemmel, s ennek javí­tása érdekében sok intézke­dést tettek már a közelmúlt­ban is. Kihat a munkafegye­lem lazasága a termelőberen­dezések kihasználtságára is, ezen az üzem- és munkaszer ­vezés hatékonyságával is ki­vannak javítani. Emellett rendkívül sok gondot okoz az alkatrészhiány. Hogy csak egy példát említsünk: a fél év előtti utolsó munkanapon a Mályi Téglagyárnak le kel­lett állnia, mert a meghibá­sodott targoncát nem tudták — alkatrész hiányában — ki- ravitani. Ez a termeléskiesés mintegy egyszázalékos lema­radást eredményezett... Az értékesítés — mint megtudtuk — nem jelent gondot, hiszen mind a tégla, mind a cserépféleségek kere­settek, a kisiakásépítök, de a vállalatok, szövetkezetek körében is. Az utóbbi idő­ben igencsak megnőtt a ke­reslet az Alfa—2 típusú fa­lazóblokk iránt, mind többen ismerik fel rendkívüli elő­nyeit. Ugyancsak sokan ér­deklődnek új termékük, az FB—60 és FB—50 jelű fö- démbéléstestek iránt is. Gon­dot okoz viszont egyes gvá- rak értékesítési tevékenysé­génél a krónikus vagonhiány, amely az őszi szállítási csúcs időszakában esak fokozódni fog. T. t. Hurrá! Miskolcon ilyen még nem volt! Cirkusz a gj'crekek- nek. Lesz itt móka, kacagás. Hogyne sóvárognánk? Az idén még egy valamirevaló bohócot sem láttunk. No, majd most. Jó szombati, vasárnapi prog­ramnak ígérkezik. Hirdették a Vasas Művelődési Központban és a sportcsarnokban. A fel­biztatott gyerekek nemigen hagyták nyugton a szüleiket. Vasárnap délután négy óra­kor már százak sorakoztak a sportcsarnok előtt, hogy ötre biztos helyük legyen. Aztán fölcsattant a cir­kuszi induló. Illetve csak sejteni lehetett, hogy az. Ügy csörgött ám, hogy csaknem táncra perdültek alattunk a székek. Még a felnőttek tü­deje is beleremegett. - Ma jd egy bácsi Illedelmesen el­mondta, hogy kinek, minek kell megköszönni, hogy a nemzetközi gyermekév je­gyében most és itt, ez még az lesz a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat előadásában. A várakozás már a tetőfo­kára hágott, amikor egymás nyakában beegyensúlyozott a két Wiles. Ekkor már föl­csattant a taps. A porond­mester, egyben Lax, a bű­vész rajzolni invitálta a gye­rekeket. Míg négyen ver­senyben skiccelték cirkuszi élményeiket, folyt a mutat­vány. De még egy valamire­való galamb sem röpült föl, s így 30—50 méter távlatá­ból nemigen értékelhetők a csomók eltüntetései. Bűvészi- leg káprázatos lehet ugyan, ha valaki a Daily News cí­mű lapból vizet fakaszt, de a távolság mindent legyőz, így az abszolút sikert is. Elkészültek a művek, s Farkas Natália, a hatéves rajztehetség remekelt, lekö­rözve a nálánál korosabb indulókat. Vastaps a bohócoknak. Szergej és Pogi mindig jó­kedvre derítette nézőit. Egy­két poénjuk — újfent a tá­volság miatt —, nem sült el. Jó móka volt a lufifújó ver­seny. Négy gyerkőc trappolt A % űrrepiilőgép Az űrhajózás új eszközé­ről. az űrrepülőgépről hall hatnak előadást a csillagá­szat után érdeklődők ma délután 6 órától a Dorottya u. 1. szám alatti csillagda ban. Az előadás után táv­csöves bemutatón ismerked hetnek az Univerzummal a résztvevők. Mától: Kedvezményes OFOTÉRT-vásár a fujlatókon, hogy az ő két luftballonjuk durranjon el legelőbb A közös hajrábiz­tatást azonban hangerejével lefújta a zenekar. Produkció! Az volt a ja­vából, izgalom, amikor a két Molly tányérokat táncolta­tott vékony pálcákon. S hogy a kísérő apukáknak, nagy­apáknak se legyen hiányér­zetük, egy kéményseprő vál­tozott át flitteres-bikinis, görgőn táncoló artistalánnyá. így szórakoztunk hát va­sárnap délután néhány ezren, telt ház előtt, amikor cir­kusz volt Miskolcon a gye­rekeknek ... O. E. Azért írtam esupa nagy­betűvel a címben a SZESZ szót, hogy jelezzem, nem al­koholellenes propagandával ébresztgetem az olvasó lel­kiismeretét — avagy gyo­mornedveit — az alábbiak­ban. Nem a borról, pálinká­ról, sörről és egyebekről lesz szó, hanem egy rejtélyes és igen ártalmas föld alatti mozgalomról, nevezetesen a Szellem Elhárító Szervezet­ről. Létét már régen sejtem, de el kellett mennem Győr­be. hogy végre nevén nevez­hessem. Sok kitűnő vállalat műkö­dik a „vizek városában”, ám közülük is kiemelkedik a különböző fehérneműkét, fő­leg ingeket gyártó RÁBA- TEXT. Nem akarom gazda­sági mutatókkal untatni a nyájas olvasót. elégedjen meg annyival, hogy a hatá­ron innen és túl egyaránt ismert, megbecsült cég dol­gozói sokat tesznek városuk szépüléséért, épüléséért is. Többek közölt megkeresték a módját, hogyan lehet rend­kívül olcsón, gyorsan me­dencét építeni a gyakorló uszodák számára. Nem vas­betonból és csempéből, ha­nem üvegszállal erősített po­liészterből Az eljárás részle­tes ismertetésétől most elte­kintek — lesz erre mód más alkalommal —, csupán any- nyit. hogy a medenceépítés költsége ily módon a tizedé­re csökkenthető, az építés pedig legfeljebb két hétig tart. Arra a kérdésre, hogy mi­ni csak két ilyen meden­ce készült á praktikus új eljárással, miért nem figyel­Kohászati vezetők a nyugdíjasoknál Érdekesnek ígérkező prog­ramja invitálja ma délután 6 órára a diósgyőri Vasas Művelődési Központ nyugdí- íasklubja tagjait. A Lenin Kohászati Müvek gazdasági vezetői látogatnak el a klub­ba, s folytatnak beszélgetést az egykori munkatársakkal a kohászat eredményeiről, gondjairól. tek fel országszerte a kitűnő kezdeményezésre, a fiatal igazgató talányosán ennyit mondott: — Mert működik a SZESZ. Aztán még hozzá­fűzte, hogy szerinte számos más ötlet, javaslat is kriptái nyugalmat talál valamelyik íróasztal fiókjában, a Szel- 'lem Elhárító Szervezet „jó­voltából”. Örültem, hogy végre egy olyan emberrel találkoztam, aki a nevét is tudja a kárté­kony föld alatti mozgalom­nak, és feszülten vártam a további információkat. Saj­nos, nem lettem sokkal oko­sabb. A sokat látott, tapasz­talt gazdasági vezető sem tudja, kiket tömörít és hol tanyázik a SZESZ. Mindösz- sze feltevéseit oszthatta meg velem. Egyetértettünk abban, hogy az egész országot befonja a hasznos szellemi termékek­nek következetesen gáncsot vető. csapdát állító szerve­zet. Nincs állandó vezetősé­ge, szervezeti szabályzata, a tagok pedig egymásról is alig tudva tevékenykednek. Ez az „alig”, némi magya­rázatra szorul: ’ úgy értendő, hogy bár név szerint nem is­merik egymást, összefűzi, őket a szolidaritás. Tudjál: például, hogy amit ők „elfek­tetnek'’, az minden valószí­nűség szerint egy „emelet­tel” fentebb is fiókba kerül­ne. Jelszavaik állandóan vál­toznak, de tartalmuk azonos és így könnyen felismerik egymást. Cinkosként kacsin­tanak össze mindazokkal, akik így szólnak: „Nem kell ezt elkapkodni!’, de azokkal Az OFOTÉRT a korábbi évekhez hasonlóan az idén is megrendezi a különböző fotó­cikkek kedvezményes őszi vá­sárát. A szeptember 10-én. ma kezdődő és 29-ig tartó akcióban mintegy 120 millió forint értékű fotócikket hoz­nak forgalomba egységesen 30 százalékos kedvezménnyel. is, akik tudálékos képpel közlik: .Még egyszer meg­vizsgáljuk, megfontoljuk, aztán majd visszatérünk a problémára”. Talán ennyivel is érzékel­tetni tudtam, miért nehéz leleplezni, és felgöngyölíteni az élet szinte minden leiste­ten jelenlevő SZESZ-t. Pe­dig a legfontosabbat még nem is mondtam: tagsága is állandóan változik. A kilenc esetben kezdeményezőkész­ségről, kockázatvállalásról tanúságot tevő ember, a ti­zedik alkalommal hirtelen megfordítja láthatatlan kö- penvét és szellemgyilkossá válik. De miért? Talán azért, mert az 'újítás, a találmány, a jó gondolat — megvaló­sulása esetén — keresztezné az útját, ártana vélt, vagy valódi tekintélyének. Elő­fordulhat az is, hogy — el­lentétben a korábbi, általa is lelkesen támogatott ötle­tekkel — az éppen soron le­vő nem hoz semmiféle hasz­not a számára. Ennyi és' nem .több. amit a SZESZ-i'ől tudni lehel. Míg e cikket fiiam, addig is mindig úgy éreztem, valahol itt van. szeme a kulcslyu­kon. füle a falon, figyel, ér­tékel. Elnézően mosolyog nyomozói képességemen és bizonyára azon a javaslaton is. aminél többre nekem se futja: tanuljunk a haditudo­mánytól és — a rakétaelhá­rító rendszerek mintájára — hozzuk létre a Szellem Elhá­rító Szervezetet Elhárító Szervezetet, azaz a SZE- SZESZ-t! (ibekes) A vásárban többféle fény­képezőgépet árusítanak ol­csóbban. A Szmena—8 M tí­pusú készülék például 336 forint helyett 231 forintért, a Kiev—4 típusú 2170 forint helyett 1519 forintért, a Pen - taconsix tükörreflexes gép pedig 7940 forint helyett 5558 forintért kapható. Há­romféle diavetítő is olcsób­ban kerül forgalomba, s a kedvezmény vonatkozik a mozivetítőkre, a nagyítógé­pekre, a villanólámpákra. valamint valamennyi FORTE típusú fekete-fehér kisfilmre és fotópapírra is. Nemcsak a felvételek, hanem a kidolgo­zás eszközeire is adnak ked­vezményt. A kisfilmes UPA 5 típusú táska nagyítógépet például 1090 forint helyen 833 forintért, a színes nagyí­tásokra is alkalmas Krokus 44 típusú készüléket 2536 forint helyett 1771 forintén árusítják a vásár idején. To­vábbi előny a vásárlóknak az, hogy az ezer forinton fe­lüli kedvezményes fotócikkek OTP-hitellevélre is megvehe­tők. Az OFOTÉRT háromhetes kedvezményes vásárában a szaküzleteken kívül részt vesznek a Centrum Áruházak, a megyei kiskereskedelmi vállalatok és az áfész-ek ki­jelölt boltjai is. Ebek pótoltcistí Értesítjük az ebtula.jdonosokat és ebtartókat, hogy az 1979. évi veszettség elleni póioltásokat Miskolc városban az alábbiak szerint tartjuk: Az I. kerületben: 197». szep­tember 24-én (hétfőn) fél iá—fél ll óra között, I. Dugonics u. 2, sz. alatt. A II. kerületben: 1979. szep­tember 28-án (pénteken) tej iá­iéi 11 óra között, II., Csaba ve­zér ii. l. sz. alatt. A III. kerületben: 1979. szep­tember 25-én (kedden) tél iá­iéi 11. óra között, III., Szudi-ta­nya. Az ebtulajdonosok, illetve eb­tartók kötelesek a ;í hónapos kort betöltő (benövő) ebüket a kerü­leti hivatal pénzügyi osztályán soron kívül bejelenteni és ezt követően oltásra elővezetni. A bejelentési köielezettség elmu­lasztója 5000 Ft-íg terjedő pénz­bírsággal sújtható. A veszettség elleni védőoltás megtörténtét az oltást végző ál­latorvos igazolja. MISKOLC M. VAROS TANÁCSA V. R. MEZŐGAZDA SÁGI É* ELELMEZÉSCGY! OSZTÁLYA fonákjw A SZESZ ártalmai • Farkas Natália született rajztehetség. Egy bohócot „do­bott” fel a rajzlapra (Kerényi László jelvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom