Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1979-09-10 / 212. szám

Megszokott látvány: katonák do go/iiak az épülő új, kombinált acélműnél. A müszaxi katonai alakulat parancsnokait, tisztjeit es tiszthelyetteseit, katonáit las­san -láváin megismeri a város, a gyár. Meri a jó munkának, a helyű ásnak hamar híre megy. Az *» x 7083 alakulat pedig ép­pen katonáinak magas fokú hely'átiásáról hires, tegyük hoz­zá mindjárt azt is, nemcsak „itthon", hanem az országban is. — Valóban büszkék va­gyunk rá. hogy mar kétszer elnyertük a KISZ KB vörös vándorzászlaját, hogy élen járó zászlóalj vagyunk, hogy nálunk van a legjobb ilyen típusú egységnek kijáró ser­leg — mondja minden di­csekvés nélkül a parancsnok es Paiik Imre íőtörzsörmes- ter. az alakulat párttitkára. — S abban, hogy ez így van, közrejátszott es közrejátszik az Is. hogy zászlóaljunk részt vehet a kombinak acélmű építésében. A kívülálló nem is sejti, hogy milyen mértékben. Palik Imre jegyzetfüzetéből adatok kerülnek elő, amelyekre méltán büszke az alakulat. Ilyen adat például, hogy eddig, augusztussal bezá­rólag az alakulat katonái 592 652 (!) órát dolgoztak az új acél­mű kivitelezésén. Tegyük hozzá mindjárt azt is: sokszor a leg­nehezebb munka jutott és jut a katonáknak: sokszor éppen olyan szakmunkásokat ad a foglalkoz­tató ÉÁÉY-nck és a BAÉV-nek az alakulat, akik olyan hiány­szakmákat képviselnek, mint az ács. festő, vasszerkezeti és vas­be onszerelö. Értékben is jelen­tős az a munka, amit az ala­kulat végez. Meghökkentő adat, ám igaz; az MN 7085 alakulat 1978-ban 550 millió forint ter­melési értékei állított elő. s en­nek mintegy háromnegyed része az acélműnél végzett munka volt. Az egy katonára jutó ter­melési érték már eléri a havi (HM) forintot! — Természetesen azon fá­radozunk — mondja a poli­tikai helyettes —. hogy a magas színvonalon folyó mun­ka mellett magas színvonalon végezzük a kiképzést is. hi­szen elsősorban katonák va­gyunk. Mindebben sok-sok segítséget kapunk a pártszer­vezettől. a KISZ-től. vagy például a szocialista munka­versenyben részt vevő 97 szo­cialista brigádunktól. Ezek a brigádok ma már is­merlek, nagyszerű hírnévnek ör­vendenek a BÁÉV. az ÉAÉV, az l.KM dolgozói, brigádjai között is. Á foglalkoztató vállalatok termelési tanácskozásain a ka- tonabrigádok is egyöntetűen csatlakoztak a kongresszusi mim. kaversenyhez, tettek pótválJalá- ífokat annak érdekében, hogy a kombinált acélmű haláridőre fel­épüljön, hogy a vállalatok tel­jesíthessék gazdaságpolitikai cél­kitűzéseiket. — Elkészült az alakulat kongresszusi és leiszabadulá­si versenyvállalása is — mu­tatja a dokumentumot Palik Imre párttitkár. — Ebben megfogalmazódtak a kikép­zés és a munka legfontosabb céljai. Legfontosabb, hogy harmadszor is elnyerjük a # A kalonafiatalok sok segítségei adnak az ÉÁÉV-nek a vas szerkezetek összeszerelésénél # Az LKM új acélműve óriási építkezésének területén mind látványosabban bontakozik ki a főcsarnok képe. amelyhez egyre-másra érkeznek a technológiai berendezések is. így például a képünkön is látha ó hatalmas méretű tartályok. Közben továbbra is nagy munkában vannak az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat ácsbrigádjai; újabb és újabb alapok zsaluzását készítik. # A politikai helyettes sze­rint első a katonai feladatok elvégzése, ám az alakulat a munkában sem akar szégyent vallani. védelmére, s ugyanakkor to­vábbra is minden tölünk tel­hetői megtegyünk a kombi­nált acélmű épíléséből iánk jutó feladatok elvégzéséért. Irta: NYIKES IMRE Fotó: IRMAI ISTVÁN A DEMAG késedelembe ke­rült az acélműhöz szükséges berendezések szállításával, el­sősorban olasz alvállalkozója miatt. Az LKM a késedelem miatt kötbérigényt jelentett be a nyugatnémet cégnél, s kérte a garanciális idő meg­hosszabbítását. Intézkedések történtek a magyar külkeres­kedelmi vállalatnál a még hiányzó DEMAG-szalIitasok pótlására is. Japán szállítók A tokiói Nissho—Twai Co. Ltd. kapott megbízást az acél­mű technológiai berendezé­seinek és az I—II. szakasz komplett számítógépes folya­mat- és termelésirányító rendszerének szállítására. A technológiai berendezések ér­téke több mint 10,3 millió, a számítógépes irányítórendsze­ré pedig több mint 3,3 millió dollár. A még júliusban alá­írt' szerződés biztosítja az egész mű technológia! egysé­gét, megoldja az illesztési problémákat, biztosít ja a meg. telelő adat- és tervszolgálta­tásokat és a szállítási határ­időket Ez utóbbihoz kapcso­lódik. hogy 1981 első negyed­évében mintegy 1882 tonna technológiai berendezés ér­kezik az acélműhöz. A japán tervek, illetve adatszolgálta­tás alapján pedig 1524 'onna súlyú berendezést itthon gyártanak le. KilogyhiOatlan a kalonafiata­lok energiája . . . — Hadd említsek két pél­dát katonáink lelkesedésének Igazolására — mondja a po­litikai helyettes. — Amikor katonáink megtudták, milyen fontos az acélművet kiszol­gáló oxigéngyár • határidőre történő felépítése, több kő­mű vesbrigádunk felajánlotta, hogy minden szombaton és vasárnap szabad idejük ter­hére. társadalmi munkában dolgoznak az oxigéngyárban! Egy másik példa: a közel­múltban megrokkant egyik katonánk. Alakulatunk most Aranvosaoátiban társadalmi munkában építi a esalád há­zát. Augusztus 16-án kezdtük a munkát, s a fegyveres erők napiára el is készül a csalá­di ház, aminek építésében minden katonánk szívesen vesz, vagy venne részt. A kívülállók számára külön él- nvjny, mi minden történik egy ilyen katonai alakulatnál,, hi­szen nem szóltunk méer azokról, akik itt véezik az. általános is­kolái, itt szereznek szakmunkás- végzettséget is (ezren felül van KISZ KB vörös vandorzász- Iáját, hogy megőrizzük az Élen Járó Zászlóalj címet, vagy esetleg magasabb ki­tüntetést nyerjünk el, s hogy itt maradjon a legjobb ala­kulatnak járó serleg. Ezért tevékenykedik, dolgozik az alakulat minden tisztje tiszt- helyettese. katonája, lanka­datlan szorgalommal. Ebben benne van az, hogy helytál- lunk az acélműnél, hogy foly­tatjuk a miskolci Gyermek- város. a 10-es/ a 27-es. a 42- es és a többi iskola, gyer­mekintézmény patronálását, segítését, hogy továbbra is ott teszünk a vállalatok, a város és a megye társadalmi életében. A katona fiatalok a kong­resszusi versenyvállalásban is jelentős felajánlásokat tettek — mondja az alakulat parl- titkara már azok száma, akik az ala­kulatnál végezték el a nyolc ál­talánost!), vagy a zenekarokról, táncosokról, a versmondókról. a különböző szakkörökről, a ta­valy végzett 28 200 óra társadal­mi munkáról . .. — Az acélműnél idei épí­tőipari feladatainkat augusz­tus végéig 1,2 millió forint­tal teljesítettük túl — mond­ják beszélgetőpartnereim. — Növeltük az egy főre jutó termelési értéket, csökkentet­tük a kiesőidét. Igyekeztünk jobban megszervezni a mun­kál. Ebben közreműködtek a foglalkoztató és beruházó vállalatok és élen járó alegy­ségeink. mint például a Ság- vári Endre burkoló ifjúsági szocialista brigád, a Kossuth Lajos festő ifjúsági szocia­lista brigád, a Rákóczi Fe­renc vasszerkezeti lakatos- brigád. amelv az alegvség legjobb brigádja, az Ady Endre vasbetonszerelő szocia­lista brigád, yaw oéldá"l a Vorosanovszkv Mihály által vezetett kőműves ifjúsági szo­cialista brigád. Célunk to­vábbra is az, hogy katonáin­kat a legmasabb szinten ké­szítsük fel szocialista hazánk Elismerés a KISZ fiataloknak A legutóbbi államtitkári- miniszterhelyettesi szemlén ismét örömmel állapították meg. hogy az LKM KISZ- t'iataljai — mint ismeretes, a vasgyári KISZ-szervezet véd­nökséget vállalt az acélmű- építés fölött — elismerésre méltó munkát végeznek a kombinált acélmű megvalósí­tásánál. Jól érzékelteti ezt az is, hogy az esztendő első hét hónapjában a megvalósítás­ban részt vevő vállalatok fia­taljai 16 000 óra társadalmi munkával — ebből 9200 órát az LKM fiataljai dolgoztak — segítették az építést. Nagyrészt az LKM KISZ- bizottságának köszönhető az is. hogy az I. szakmai építő­tábor fényes sikerrel zárta kapuit A táborban itt járt 640 fiatal — állapította meg a szemle ti^gyalási anyaga — mintegy négymillió forint ér­tékű munkát végzett. KOMBINÁLT 19«$»Bi73 1980- im 1982 fr* ACÉLMŰ Lezajlott az újabb államtitká­ri és miniszterhelyettesi szemle az acélműnél. A szemle hatá­rozata megjelöli az acélműépi- tés további feladatait. Néhány nap múlva a fegyveres erők napját ünnepli az ország. Eb­ből az alkalomból ellátogattunk az acélmű építését is segitö ka­tonai alakulathoz, amelynek parancsnokaival az alakulatról, annak munkájáról beszélget­tünk. Hogyan tovább? i Az államtitkári-miniszterhelyettesei szemlék mindig fontos állorpásai az acélműépítésnek. A mű kivitelezésén dolgozók csak annyit látnak ezekből a szemlékből, hogy félszáznyi ..nagyfőnök’' autóbusszal kilátogat az építkezésekhez, szem­ügyre veszi a területet, majd újra beül az autóbuszba, s elmegy. A szemlekhez természetesen ez is. a helyszíni meg­győződés is hozzá tartozik. Az izgalmas rész azonban ezután következik. Afféle tetemrehívás ez. ahol elsőként a beruházó mo’ndja el. hogyan látja a nagy mű megvalósulásának hely­zetét. majd sorra nyilatkoznak a tervezők. 3 generálkivite­lező. alvállalkozóik, vagy. mint például a legutóbbi szemlén, az Állami Fejlesztési Bank. a felügyeleti szervek (KGM. ÉVM) képviselői. Vitázni mindig van miről, hiszen ugyanazt a kérdést más aspektusból nézi a beruházó, más megvilágí­tásban látja a tervező, a kivitelező. E vitákban1 kristályosodik ki végül a mindenkire kötelező érvényű határozat amely felméri az előző határozat meg­valósulását. s újabb, soron következő feladatokat jelöl meg. így volt ez most. augusztus végén is. Az új határozat ki­mondja. hogy az elkövetkező időszak legfontosabb feladata a hazai gépgyártásnál még meglevő rendezetlen kérdések tisztázása, a technológiai szerelés ütemes végrehajtása fel­tételeinek — az importberendezesek szállítási késedelmei­nek felszámolása, a kiviteli szerződések megkötése, a munka- területek biztosítása — gyorsított ütemben történő megterem­tése. A határozat a felelősök és a határidők pontos megjelö­lésével intézkedik például a főcsarnok I 3 ütem acélszerke­zet-szerelésével kapcsolatos tennivalókról (ilyen a meg hiányzó jugoszláv acélszerkezelek haladéktalan beszerzése, a szerelési ütem fokozása): a technológiai szerelések ütemes megvalósításáról (a meg hiányzó tervek soron kívüli leszál­lítása. a hazai gépek, berendezések ütemes gyártása), az im­portberendezések szállítási késedelmének felszámolása, az építéshez és szereléshez szükséges importalkatrészek és sze­relési anyagok soron kívüli biztosítása stb. Látható tehát, hogy a szemle határozata úgyszólván min­den érdekelt fél valamennyi legfontosabb tennivalóját rög­zíti. A legkisebb gödör kiásása, egy csavar becsavarása a helyére, egy tervrészlet elkészítése — hogy csak néhány pél­dát említsünk — sem történhet meg anélkül, hogy ne az államtitkári-miniszterhelyettest szemle határozatában foglal­tak megvalósításán fáradoznának azok. akik az acélművet építik. Ez ugyanakkor azt is világossá teszi, hogy az acélmű csak akkor épülhet fel határidőre, a kívánt minőségben es a megszabott költségkereteken belül, ha a szemlék határo­zatai maradéktalanul megvalósulnak, ha az abban foglaltak aprópénzre váltásáért, ki-ki a maga helyén, legyen az igaz­gató vagy kőműves, ács, igyekszik mindent megtenni. Katonák a kombinált acélműért Felajánlások a pártkongresszus tiszteletére / Védik és építik a hazát Kötbéri«énv a DEMAG-oal szemben o j C

Next

/
Oldalképek
Tartalom