Déli Hírlap, 1979. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1979-09-06 / 209. szám
Otnapoiikent egy halálos baleset Szigorúan ellenőrzik a sebességet! v A megyei KBT elnökségi ülése Valaha elegendőnek tartották, ha az autóhoz értő embernek .Jó füle” volt. Ma már nagyobb a bizodalmuk a műszerekben Ki a legjobb diagnoszta? Okos műszer, értő kézben A KISZ Központi Bizottsága. a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszter hirdette meg. az idei ifjúsági akcióprogram keretében, a gépjármű-villamossági műszerész fiatalok körében a Ki minek mestere? vetélkedőt. Három éve hasonló szakmai és politikai versenyt indítottak. autószerelők részvételével. Az idén minden bizonnyal célzatosság is van abban, hogy a'gépjármű-villamossági műszerészeket invitálták: mérjék össze szakmai, gyakorlati tudásukat. s jártasságukat a világ dolgaiban. A takarékosság idejét éljük, s ebben a szakmában különösen sokat tehetnek az ügyes kezű. a járművek minden porciká.ját ismerő szakemberek azért, hogy ezek a szállítási eszközök minél kevesebb üzemanyagot fogyasszanak. Ök tulajdonképpen a diagnosztái ezeknek az eszközöknek, ők tárják fel a hibákat okos műszerek segítségével, s adnak útmutatásokat az orvosláshoz. Megyénk legnagyobb köz. úti fuvarozója a Volán 3. számú Vállalat, A Volán Tröszt útmutatásai alapján készült fel az oktatási osztály a vetélkedő lebonyolításara. Ebben a szakmában egyébként hatvanegyen dolgoznak. s közülük harmincnyolcán 30 év alatti fiatalok, a kiírás alánján ök vehettek részt a vetélkedőn. Közülük 22-en élezték úgy. hogy mesterségbeli tudásban felvehetik egymással a versenyt. A közelmúltban tartották meg a vállalati vetélkedőt, melynek dotfcpgós helyezett♦ Monitoros csodamasinák a műszerészek segítői. Mint az EKG mutatja, hogy d'obog az autó szive jei: első Lapis Ja nos, a miskolci műszaki üzem dolgozója. második Krausz Pál. a miskolci ipari osztály fiatalja (egyébként ebben az esztendőben mim szakmunkás, egyetemi felvételt nyert), harmadik Mogyoróst Pál, az ózdi üzemegység versenyzője. Az első hát helyezettet a vállalat vezetősége pénzjutalomban részesítette. Tulajdonképpen ezzel a vetélkedővel nemcsak ök lettek a nyertesek, hanem valamennyien. akik elindultak. Sót. áttételesen az egész vállalat. Hiszen a felkészülés során valamennyiüknek nemcsak fel kellett frissíteniük az iskolában szerzett tudásukat. hanem ki is egészíteni azt. A szakirodalom azóta kötetekkel gyarapodott, de gazdagodott a vállalat műszerparkja is. A vállalat vezetősége lehetőséget biztosított a más üzemegységeknél dolgozó fiataloknak is, hogy a miskolci központ új műszereivel. csodamasináival megismerkedjenek. Itt működik ugyanis az a diagnosztikai állomás, amelyekkel a gépjárművek berendezéseinek. teljesítményének valamennyi paramétere ellenőrizhető. műszeresen mérhető. Az itt szerzett tapasztalatokat mindennapi munkája során, valamennyi versenyző hasznosítani fogja. A legeredményesebb három fiatal számára azonban nem ért véget a versengés. Októberig van 'még idő a javasolt szakkönyvek áttanulmányozására. s a politikai irodalomban történő búvárkodásra. Akkor lesz ugyanis az elődöntő újabb fordulója; a Volán Tröszt vállalatainak legjobb műszerész fiataljai néznek szembe egymással. S elválik, hogy az országos döntőn drukkolhatunk-e szűkebb nátriánk képviselőinek a Ki minek mestere? vetélkedőn O. E. A megyei közlekedésbiztonsági tanács elnöksége tegnap dr. Koleszar István rendőr vezérőrnagy, megyei főkapitány elnökletével ülést tartott. A tanácskozás fő témája volt az év első felének értékelése, a közlekedésbiztonsági helyzet szempontjából. A közlekedési balesetek legfőbb előidézője — az esetek túlnyomó többségében — maga az ember. A meghatározó szerepet tehát nem az útviszony, nem a jármű és nem is a hatósági köz- reműködt* játssza. Mindezt ma már jól tudjuk. A közlekedés megítélésében. a szemléletben lényeges a változás — köszönhetően a soksok okító szónak, a megelőző intézkedéseknek és a több ezer közlekedési aktivistának. Évek óta sokat tettünk a közlekedés és a közlekedési morál érdekében. Az igyekezetei nem szabad csökkenteni. Mert: — Hiábavaló a fegyelmezett. udvarias, szabálytisztelő, a forgalomhoz tudatosan illeszkedő gépjárművezetők és gyalogosok növekvő tábora — fogalmazott dr. Ko- leszár István —. ha az a kevesebb számú száguldozó autós és figyelmetlen járókelő újra és újra megbontja a rendet. Erre utal az első félévi statisztika, amely szerint — a korábbi év hasonló időszakához képest — 14 százalékkal emelkedett a közúti közlekedési balesetek száma. Minden ötödik napon bekövetkezett egy halálos. mindennap egy súlyos sérüléssel, illetve két köny- nvű sérüléssel járó baleset. A szabályok megszegése vagy nem ismerése és felelőtlenség, gondatlanság miatt ! A közlekedés biztonságának változatlanul kulcskérdése: a gyalogosok védelme. Különösen a gyermekeké és az idősebb korosztályúaké: közülük a legtöbb az áldozat. S mivel ma még híján vagyunk a korszerű forgalomtechnikai eszközöknek, ezeket csak óvatosabb, felkészültebb. türelmesebb közlekedési magatartással pótolhatjuk. Szó esett az ülésen a maximált országúti sebességről is. Jóllehet — hangzott a beterjesztésből — az intézkedést elsősorban az energiatakarékosság tette időszerűvé. eredményként nem maradhat el a balesetek csökkenése sem. A feltételezésnek reális a'ao.ia van. Külföldi tapasztalatok bizonyítják. hogy a sebességkorlátozást követően tíz százalékkal csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma. A megvei közleke- désrendészet szigorítja az ellenőrzést a rendelet betartása érdekében. Nem titok, sőt jó. ha minden gépjármű- vezető tudja: a fő- és nagy- forgalmú útvonalakon gyakrabban figyelik a sebességet a megfelelő műszerekkel, sőt bevezették a követéses sebességmérést is. A türelmi idő lejárt — a szabálysértés szigorúbb felelősségrevo- nással jár. Intelmül szolgáljon egy rövid statisztika. A megve területén az első fél évben 674 személysérüléses közúti közlekedési baleset történi, ebből 35 halálos. Figyelemre méltó: a könnyű sérüléssel járó balesetek száma 42.6 százalékkal emelkedett! (Jólesően hallottuk, hogy a balesetek száma Miskolcon csökkent.) De még figyelemre méltóbb, hogy a segéd- motorkerékpárosok esetében 75(1 (!) százalékos az emelkedés. A szülőknek, akik nagyon könnyen megveszik gvermekiiknek az úgynevezett kismotort, legyen ez többszörösen aláhúzott intelem. A megyei közlekedésbiztonsági tanács elnöksége, miután megvitatta a beterjesztést. jóváhagyta a testület elé bocsátandó félévi beszámolót, illetve meghallgatta Amriskó Gusztávnak, a népfront megvei titkárának tájékoztatóját, a lakosság köreben végzett propagandamunkáról. Yéradóna|)ok a DIGÉP-ben Ma és holnap véradónapo- kgt tartanak a Diósgyőri Gépgyárban. Az önkéntes véradókat reggel 7 órától délután 3 óráig várják a gyár kultúrtermében. A Vöröskereszt társadalmi munkásai to vizet — a kandia! A Vöröskereszt Borsod megyei Vezetősége ma tartja soros ülését. A testület tagjai Krasznai Gaborné megyei titkár előterjesztésében beszámolót hallgatnak s vitatnak meg az országos vezetőség aktívaképzésre vonatko*ó határozatának megyei végrehajtásáról (ezt az anyagot rövidesen napirendjére tűzi a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége is), majd Horváth Henrikné, a Tiszai Vegyikombinát vöröskeresztes szervezetének titkára a nagyüzemi vezetőség munkájáról tart beszámolót Elköltven szolid etkemet. vizeskancsó után néztem a Polónia-ház önkiszolgáló éttermében. Ahhoz ugyanis már régen hozzászoktam, hogy az ilyen mérsékelten exkluzív vendéglátóhelyeken nem mindig jut minden asztalra ebből a „luxuscikkből”. Néztem jobbra, néztem balra, előre, majd hátra, ám azt kellett tapasztalnom, hogy most egyetlen asztalon sem díszeleg kancsó. Sós volt a gyöngyöskáposztának nevezett ínyenc fogás — e szép nyári napon az egyetlen főzelék a szóban forgó étteremben! — és tikkadtan várakoztam. míg feltűnt asztalom közelében az egyik dolgozó, kinek az edények elszállítása, az asztal letörlése és a poharak kiöblítése — lenne — a feladata. Lenne — mondom, mert az önkiszolgáló éttermek jobb sorsra erdemes vendégei tanúsíthatják: e többnyire ifjúkorú hölgyek egyáltalán nem kapkodják el a dolgot. Végül mégiscsak odaballagott hozzám egy kislány, és én illő tisztelettel kancsót kértem tőle. Már azt is eredményként könyvelhettem el, hogy a kurta „nincs" után — elmenöben —. odavetette: —- Bevittíik az összes kancsót az étterembe, mert egv turistacsoport étkezik. Ja. az egészen más — mondtam én. és mert a kólákat szívből utálom, elvittem magammal haza a tikkasztó szomjúságot. no meg egy kérdést: vajon elegendő-e két étterem- nea egyetlen kancsó-garnitúra? Amint felüdítettem magam eg.v pohár vízzel, agyam ismét működni kezdett és megleltem a helyes választ: nem elég. A vendéglátó kombinát vezetősége vízcsapok közelében tanyázik, ezért nálam is gyorsabban eljuthat a fenti következtetésig. Nem kétlem, hogy , el is jutott. Akkor viszont mi a magyarázat? Találgassunk! Korábban egy jobb étteremben nem illett tiszta vizet kérni. Illet viszont sokat — értsd: sok pénzért — fogyaszlani és vaskos borravalót adni akkor is. ha ezért az égvilágon semmit nem tett a pincér a legszűkebben vett feladatának tessék-lássék módon való ellátásán túl. Történt azonban egy s más,az utóbbi időben — talán sejtik, mire gondolok? — és mostanában a vendég kétszer is megfontolja, mit. s menynyiért fogyaszt. Még akkor is. ha turistaúton jár! Így fordulhat elő. hogy — uram bocsá' — nem borral, még csak nem is üdítő italokkal, hanem tiszta vízzel kívánja leöblíteni a menüt. Űjszerű igény ez. jobb napokat látott és kissé elkényeztetett vendéglátóiparunk nincs felkészülve rá. (Biztos vagvok benne, hogy hasonló esetben nemcsak a Polónia jött volna zavarba!) Üj helyzet alakult ki a vendéglátóiparban. változnak a követelmények és ezekhez csak úgy tudnak alkalmazkodni, ha tiszta vizet öntenek a kancsóba is. (békés) A városi SEB napirendjén A közérdekű bejelentésekről szóló rendelet végrehajtása Miskolc megyei város Népi Ellenőrzési Bizottsága holnap délelőtt ülést tart. A NEB tagjai három vizsgálat eredményéről tájékozódnak. Elsőként Mészáros Ferenc vizsgálat vezető a vállalati szervezőmunka fejlesztéséről szóló 1046/1977. (XII. 14.) MT sz. határozat végrehajtásának tapasztalatairól számol be. majd Rozsnafszky Nándor vizsgálatvezető tájékoztatja a NEB tagjait a nem rubelviszonylaíból származó importanyagokkal és termékekkel való gazdálkodás vizsgálatáról, végül dr. Kaposvári Béla NEB-elnök- helyettes a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról es panaszokról szóló 1977. évi I. tv. végrehajtását értékelő jelentést tárja a testület tagjai elé. A városi NEB ülése Kádár Sándor elnök jelentésével zárul. * Ünnepélyes pillanat... Markovics László (Miskolc. Árpát u. 74. olvasónk felvétele a KISZ Misltolc városi Bizottsági* és a Déli Hírlap gyermekévi pályázatára érkezett.