Déli Hírlap, 1979. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1979-07-12 / 162. szám

♦ Egy régi álom: az Antigoné Szabadtéren, Szegeden Hívja, várja Szeged: Évente olvasható ez a fel­hívó. felszólító mondat pla­kátokon. prospektusokban. A szegedi ünnepi hetek immár Euvópa-szerte legismertebb programja a Szegedi Szabad­téri Játékok. öt bemutató, tizenöt mű­sornap. öt műfaj július 21 -töl augusztus 2U-ig — ezek a legjellemzőbb adatai. Verdi A cégiét hatalma című ope­ráját. Kacsoh János vitéz című daljátékét aligha kell bemutatni a zeneértö kö­zönségnek! A másik három­ról kérdeztük Horváth Mi­hályt, a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezető igazgató­ját. — Hégi vágyunk az Anti­goné műsorra tűzése. Szo- Phokiész alkotása már kelet­kezése idejében a szabadtéri görög színház nagy sikere volt. S ha szabadtéri sikerre termett, a Dóm j téren sem várható más. És hogy bizto­san az lesz, arra — a mű­vön kívül — garancia, hogy Szinetár Miklós Kossuth-dí- jas, érdemes művész rende­zi. Teiresziász szerepét Bes­senyei Ferenc Kossulh-díjas. kiváló művész játssza. — Hagyománya a játékok­nak, hogy egy-egy balett is szerepel a programban... — Az idén a Szófiai Ál­lami Akadémiai Opera és Balettszinház balettegyütte­sét láthatják az érdeklődök. A szépség forrása című da­rabjukban Szlavejkov verses elbeszélését jelenítik meg (zeneszerző: Alekszandr Raj- csev), amely a szépség és hűség, a szeretet és a haza- fiság himnusza. # Végy több mázsa festéket, több száz négyzetméter vász­nat. és készíts díszletet... — a földön. A végzet hatalma, az tilsa elóadas díszletét július 21-re állítják fel. (Sólymos László felvételei) — Mit jelent a „Vásár” — táncjáték két részben — cí­mű műsor? — A nemzetközi szakszer­vezeti néptáncfesztivál gála­estjét. A fesztivált hetedik alkalommal rendezzük meg. hat szocialista ország, továb­bá Finnország és Ciprus tán­cosainak részvételével, mel­lettük öt magyar táncegyüt­tes lép fel az újszegedi sza­badtéri színpadon. Köztük lesz a miskolci Avas is (jú­lius 1,5.). A gálaest a cso­portok legjobb, közös pro­dukciója lesz. Mindehhez hozzátesszük: ha valaki július közepétől augusztus közepéig Szegedre látogat, nem bánja meg. Még akkor sem, ha éppen nem a nemzetközi maratoni futó­verseny. nem a nemzetközi motorcsónak- és salakmotor­verseny idején érkezik, és még akkor sem. ha időköz­ben befejeződtek az ifjúsági napok rendezvényei, ha lezá­rult a nyári hangverseny­évad. Égy este a szabadtérin mindenért kárpótol. Hogy a város szépségéről már ne is beszéljünk. D. T. B. # A széksorok között: a mindent tudó hang- és fényorgona. A felvételek során rögzítik • jelenetekhez szükséges fényerőt (a reflektorok működését), beállítják a hangerőt, azaz azt. hogy az egy-egy sfék alatt elhelyezett hangszóróból pontosan akkor érkezzen a nézőhöz a színész (a zenekar) hangja, amikor az a színpadon elhangzik. Ke. ember elmegy a mo».. hogy ebben a westernínségcs idősen végre lásson egy jó kis piff-pufios cowboyíilmet, fel­csigázza a cím, a főszereplők neve, nem utolsósorban a re­mek plakát. hogy a három rendezőről ne is beszéljek, és mit kap helyette? Egy család- történetet. melyben valóban vannak lövöldözések. harcok — Észak a Dél ellen, fehér te­lepesek az indiánok ellen —, bölények, mulatók, szép nők. hős férfiak, de melyből hiány­zik a jól sikerült vvesternek bája. ha szabad ezt a sző; használnom. Ha hiszi, ha nem a cow- boyos, indiános filmeket ked­velő kedves olvasó — felte­hetően A vadnyugat hősko­ra leendő nézője —, ez bi­zony unalmas, bágyadt film. Nem izgulhatunk igazán a .-»jókért, mert mire megis­merkednénk velük, máris megöregszenek, fiaik, lánya­ik veszik át a terepet. Epizódokból áll a mese — 1839 és 1889 között játszó­dik, egy pionírcsalád három generációjának sorsán ke­resztül próbálja bemutatni azt a bizonyos hőskort — és ezek között az epizódok kö­zött szinte mindenféle meg­található, ami egy jó wes- ternhez szükségeltetik. Leg­alábbis morzsákban. Ám az egész nem áll össze a várt, sodró lendületű történetté, el-ellankad, vagy inkább nagy ritkán fel-feltámad a néző érdeklődése. Pedig micsoda nagy nevek a főszereplők: Henry Fonda, ilregory Peck, Carol! Baker, James Stewart, John Wayne, még a láthatatlan mesélő, a narrátor is: Spencer Tracy. A kritika általában nem szokta az egekig magasz­talni még a jó westerneket sem, legfeljebb azt állapítja meg. hogy „profi módon megcsinált’, ..közönségfilm­nek ígérkező”, ..pár perc alatt elfelejthető, de ..két­ségkívül izgalmas”, ..igazi művészi értéket aüg-alig hordozó, de nem is káros”. Ezek közül néhány A vad­nyugat hőskorára is elmond­ható, de az semmiképpen, hogy izgalmas. Akkor pedig minek? (szak ad os) labor bontás Oroszul, orosztanároknak Az élő nyelvel és ne a szabályt... Lezárt bőröndök, lehúzott ágyak között ülünk az 1. szá­mú Ipari Szakközépiskola kollégiumában. Ma zár az urosztanárok _ kéthetes to­vábbképzési tábora. Borsod, Heves és Szabolcs megyéből 120-an érkeztek, hogy fel­frissítsék, kiegészítsék isme­reteiket. Tizenöt szovjet kol­léga jött el. hogy foglalkoz­zon velük. Először velük be­szélgetünk. A beszéd a foatus Nagyezsda Bogdánévá, a csoport vezetője Moszkvából jött. Főiskolai tanár. Lidia Furceva leningrádi. Ludmila Szekundova. Belouszov Vja- cseszlav moszkvai. Leila Umareva kazányi tanár. — Tudnak-e az orosz gye­rekek helyesen oroszul? — kérdezzük. A kérdés nem le­pi meg á kollégákat. — Igen. ez nálunk is gond — válaszolják szinte egymás szavába vágva —, sokat vá­runk a most bevezetett re­formtól. . Eddig túlsúlyban volt a nyelvtan. A gyerekek nem tudtak beszélni. A hang­súlyt áttesszük a beszédkész­ség. s egyáltalán a készségek fejlesztésére. Nagyobb figyel­met fordítunk a nyelvi ne­velésre. Sok házi feladatot — fogalmazás — kapnak. (Ettől azonban nem kell megijedni — szól közbe va­laki —. mert a szovjet gye­rekek egész napos iskolába járnak, s a házi feladatot nem viszik haza. Még ott, az iskolában tanári felügyelet mellett, differenciált segít­séggel csinálják meg a lec­két.) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.:iö: Fehér Lajos: így történt. Könyvszemle. — 12.43: Zenemű zeum. — 14.41: Mai dalok. — 13.00: Hádiónaplo — háromtól halig. — 10.00: Angelo Ephrikian együttese enekel. — 18.13: Hol volt. hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.13: Sporthír- adó. — 19.30: A Magyar Kádió es Televízió szimfonikus zenekara-» nak hangversenye. — 20.30: Erosa szavára. — 20.43: Filmzene-sláge­rek. — 21.00: ..........és a fuvola el­hallgalott.'’ Dokumentumműsor. — 21.30: Zala Tóth Erzsébet es Tekeres Sándor nolakal énekel. Raduly Árpád gordonkázik. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Kína 30 éve. — 22.30: Kim Borg operaáriákat énekel. -• 22.45: A gondolat hatalma. —■ 23.00: A Tátrai-vonósnégyes fel­vételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10' Hajdú Sándor lancdalaibol. Petőfi rádió: 12.00 : Hirek. — 12.33 : Mezők, falvak éneke. — 12.55: Kapcsolás a győri stúdióba. — 13.23: Gyermekek könyvespolca. — 13.30: Csembalómuzsika. — 14.00: Kettőtől fél ötig.... — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. ~r 16.35: idősebbek hullámhosz- szan. — li.30: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18.30: Hírek. — 18.33: Moszkvából érkezett. — 19.03: Népi muzsika. — 19.25: Falusi esték. — 19.35: Slágerlis­ta. — 20.30: Hirek. — 20.33: Is­meretlen ismerősök. — 21.33: Ar­cok mikrofonközeiben. — 22.00: Töltsön eey órát kedvenceivel! — 23.00: Hírek, — 23.15: verbun­kosok. nóták. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Női dolgok, nói gon­dok. Szerkesztő: Jakab Maria. Este a leányszállón. (Ez év ta­vaszán adtak át a Miskolci Pa- mutlonó leányszállását. A bejá­ró dolgozó lányok régi óhaja \ olt. hogy Miskolcon aránvlag kévés pénzért lakhassanak. Most mégsem telt meg a leányszállás. Ennek okát kutatja az összeál- lfiás.) — Tina Charless. Roberta Flack és a Baccara-nővérek fel­vételeiből. — Rehabilitáció a munkahelyen . .. Önodvári Mik­lós jegyzete. — 18.00: Eszak-ma- gyarországi Krónika. — Lap- és músorelőzete.s. Televízió. 1. műsor: 16.10: Hi­rek. — 16.13: A rejtelmes sziget. 17.10: Apáink kenyere. Dokumen- tumfilm. — 17.40: Lengyel élet­képek. — 18.00: Telesport, —19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-hfradó. - 20.00: Kisfil- mek a nagyvilágból. — 21.30: Fiatalok órája. — 22.30: Tv-hír- adó 3. — 22.40: Régi muzsika a budai várban. Televízió, 2. műsor: 18.30: Ma­gyarország—Olaszország vízilab­da-mérkőzés. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-hiradó: — 20. 00: Shakespeare: Pericles. Színmű két részben. Közben 21.23: Tv- híradó 3. — Mi a véleményük a magyar kollégák nyelvtudá­sáról? — A kép nem egységes. A fiatalabb kollégák, akik fél évet tölthettek a Szovjet­unióban. viszonylag jól tud­ják a nyelvet. Az idősebbek­nél azonban már vannak ki­fejezésbeli nehézségek. — Végezetül (mert már mindenki sietett ebédelni) egy kérdést: mi kell egy nyelv elsajátításához? Te­hetség? Szorgalom? — A nyelvet mint a kom­munikáció eszközét kell ta­nítani. Tehát nem a nyelv­tant. hanem a nyelvi kife­jezéseket, fordulatokat. Ma­gyarán: az élő nyelvet és nem a szabályt. A korszerű módszerek megkívánják a technikai eszközöket (magnó, dia stb.), de a hangsúly a hallgatók aktivizálásán van. — Hogyan érezték magu­kat nálunk? — A magyar kollégák na­gyon kedvesek. A két hét alatt sokat voltunk együtt, elmondhatjuk, hogy együtt éltünk. A két nép egyre töb­bet tud meg egymásról. De ez érthető, hiszen egy úton haladunk, egy a célunk . .. Barátságok kötődtek o Megkérdeztük a magyar kollégákat is: Hasznos volt a két hét? Gombos Katalin Sátoralja­újhelyről jött: — Eleinte megbántam, hogy jelentkeztem. A tanfo­lyam közvetlenül a tanév befejezésekor kezdődött. Bi­zonyítvány, anyakönyvírás — hiszen tudja —, fáradtak műsor Szlovák televíziói 16.Oö: Pioní­rok magazinja. — 17.03: Zenes műsor. — 17.40: Esti mese. — 18.00: Tv-hirado. — 18.30: Doku­mentumain. — 18.35: Késői be­ismerés. Tévéjáték. — 20.33: Tv- hiradó. — 21.05: Dokumentum- film az iráni eseményekről. — 21.53: A rendőrség naplójából. — 22.00: Hírek. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18) : Gyermekrajzok 79. — Mis­kolci Galéria (10—18): Czeizing Lajos fotói. — Vasas Galéria (14 —19): Munkásélet '79. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A kelták Eszak- Magyarországon. — Herman ot- tó-emlékház (10—18): Herman Ot­tó élete és munkássága. — Diós­győri vár (9—19): A diósgyőri var története. — Pénzek Diós­győr életében. — Déryné-ház (9 — 19): Déryné Széppataki Róza- és Levay József-emlekszobák. — Miskolci Képtar (10—18): 250 ev mag5rar festészete. — Kondor Bé- la-emlekkiallítas. — Képzőművé­szet és fotográfia 1. — Molnár Béla Ifjúsági és Üttörőház (10— 18): Üttörőházi szakkörök kiál­lítása. — Rónai Sándor Művelő­dési Központ (18—18): A Borsodi Amatör Képzőművészeti Stúdió kiállítása. — Vörösmarty Műve­lődési Ház (10—18): A Ficzere László vasutas képzőművészeti szakkör kiailitása. FILMSZÍNHÁZAK BEKE Leszámolás a kocsmában Mb. szí. szovjet film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: r4, h:i6 órakor A vadnyugat hőskora I—u. Szi. amerikai film Dupla és felemelt helyári Kezdés: este 8 órakor KOSSUTH A vadnyugat hőskora 1—n. Szí. amerikai film Dupla és felemelt helyár! Kezdés: f3, 6 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Macbeth Angol film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: f5 és f7 órakor TÁNCSICS Csillagköudvar, bármi áron Mb. szí. NSZK film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: is, n órakor voltunk. De itt hamar elfe­lejtettük. A szovjet kollégák nagyon aranyosak voltak. Hatos csoportokba voltunk beosztva, s ezek igazi közös­séggé formálódtak két hét alatt — A szovjet kollégák rendkívül fegyelmezettek, lelkesek és fáradhatatlanok — mondja Németh Agnes, aki Felsőnyárádon tanít. — Ök maguk cipelték ide a szemléltetőeszközöket a szó szoros értelmében. Nézze meg, van aki négy bőröndöt is hozott. Megtanítottak min­ket oroszul énekelni, játsza­ni, ahogyan a gyerekekkel teszik otthon. — Írja meg, hogy nagyon jó volt a koszt és a szerve­zés — mondja Nagy Dcnes- né (Hollóházáról), Korács István, a szakfelügyelőnk nagyon sokat dolgozott, ki ne felejtse a nevét! # A szovjet pedagógusokra már vár a busz, amely majd Budapestre viszi őket. A fér. fikollégak az ajtóban várják szovjet kollégáikat és egy puszi kíséretében jelvényt tűznek a blúzokra. A sze­mek bepárásodnak, hosszan rázzák egymás kezét. Dosz- vidanyija! Doszvidányija’ A két hét — minden jel erre mutat — nem csupán hasz­nos, tartalmas és kellemes volt, de barátságok is kötőd­tek. S az is van olyan ha­szon, mint a tudás gyarapo­dása ... (h or pacsi) fáklya Piedune Afrikában Szí. olasz film Másfél helyai ! Kezdés: Í5. 17 órakor SZIKKA Detektiv két tűz között szí. amerikai film Másfél helyári Kezdes: 5 es 7 órakor PETŐFI Kinek a törvénye? Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 15, 17 órakor TAPOLCA, ADY Rafferty és a lányok Mb. színes amerikai film 14 even aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 8 órakor SAGVARI Rocky Szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 5 és 7 órakor VASAS PARKMOZI A dzsungel könyve Mb. szí. amerikai film Kezdés: este 8 órakor HAMUK A kis Muck története Mó. NDK finn Kezdés: 6 órakor PERECES Mindenkinek a maga Keresztje Mb. francia—NSZK film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor PBNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hirek. — Kb. 3.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: A halha- tatlansag jármüvei. — 8.37: Ka­maramuzsika. — 9.33: Eső, eső, essél. .. Óvodások műsora. — 9.33: Lottósorsolás. — 10.00: Hi­rek. — 10.03: Képek és Jelképek. — 10.3S: Nakonxipánban hull a hó. Vers. — 10.40: Orosz szer­zők szimfonikus költeményeiből. — 11.00: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának he­tei. — 11.45: A Szombathelyi Ta­nítóképző Intézet kamarakorusa Vasi népdalokat enekel. Bige Jó­zsef furulyázik. Petőfi rádió: 8,00: Hírek. — 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. — 8.20: Kína 30 éve. — 8.30: Hírek. — 8.33: Balogh Albert népi zenekara Játszik. — 8.58: Slágerműzeum. — 9.53: Lou tosorsolas. — 10.00: ZenedelelótA — 11.45; Tánczenei koktél. r A vadnyupat hőskora

Next

/
Oldalképek
Tartalom