Déli Hírlap, 1979. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1979-06-22 / 145. szám
Hét végi kalauz SZALAMANDER Búcsúznak az, egyetemtől — a legtöbben Misiidétől is — az ötödévesek. A búcsú hagyományos, ünnepélyes és látványos aktusa az úgynevezett szalamander. a végzősök fáklyás, kígyózó felvonulása a városban. Ma este fél 8-kor indul a menet az MSZ3 térről a Hősök terére, ahol koszorút helyeznek el, majd a valétaelnökök átadják a karok zászlait az utánuk következő évfolyamnak. Este a ..Bociban ’, az egyetemi presszóban közös szak- estéjyen idézi fel a három és félszáz végzős az eltelt öt (hat) esztendőt. DiDlomaát- adós: szombaton délelőtt. KŐSZEGIEK, IKARUS Egyazon időpontban — ma este 7 órakor — kezdődik két könnyűzenei rendezvény: a Molnár Béla Ifjúsági és Úttörőház- ban a nyugat-európai szerelésről a napokban hazatért Kőszegi Imre dzsesszegyiitte.se játszik, a Gárdonyi Hiúsáo! Parkban — rossz idő esetén a házban — az Ikarus együttes mutatkozik be. MUZSIKÁLÓ UDVAR Beethoven V és VI. szimfóniáját játssza ma este 7 órától a Miskolci Szimfonikus Zenekar Mura Péter vezényletével a Kossuth Művelődési Házban, a Muzsikáló Udvarban. BEATVASARNAP Nagy beat bulinak ígérkezik a Rónai Sándor Művelődési Központ vasárnap délelőtti rendezvénye. A végállomás Győr, az országos beatfesztivál döntője. Ennek területi elődöntőjét lát- hatják-hallhatják azok a fiatalok, akik időben, délelőtt 10 órára elfoglalják helyüket a Rónai színháztermében. A fellépő együttesek: Reflex. Favorit. Flamingó. Hid. MB Jazz Combó. 8 kéz, Sirály, Glória és Quadrock, illetve Dobrovszky Robert dzsessz- zongorista. + Teliinger István rézkarca TELLINGER ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA Június végéig látható a Vörösmarty Művelődési Házban Teliinger Istvgn grafikus- művész kiállítása. 29 rézkarc és linómetszet — a tavaly áprilisban, a budapesti Helikon Galériában megrendezett kiállítás anyaga —, köztük jó néhány irodalmi ihletésű rajz várja a látogatókat a miskolci művész tárlatán. NYÍLT TÚRA LILLAFÜRED KORNYÉKÉRE Vasarnap a ÜVTK terniM/.et- laro szakosztályának tagjai is reszt vesznek a majális-parki vasas {uniálison Másik csoportjuk Aggtelekre kirándul, ahol # Miroslav Krleéa. a kitűnő drámaíró. Clembay trilógia címen ismert drámájának utolsó részét készítette el, mintegy befejező akkordként Dömölky Janos tv-rendezö. A Glembay Ltd és az Agónia után most a Léda is képernyőre kerül. A jó öt esztendővel ezelőtt bemutatott két drámai részt talán már el is felejtették a nézők, a Lédát látva azonban bizonyára felfrissülnek a régi emlékképek. Valamennyi drámai mü a monarchia összeomlását követően játszódik. A színpadi alkotások egy letűnt társadalmi osztályról szólnak, azokról, akik nem értik meg a történelem változásait, egy feudális allam szétesésének a következményeit. A Léda a spártai királynő és a hattyú szerelmének mitológiai története. A figurák valamennyien jelentéktelen képviselői annak az osztálynak. amely már képtelen tartalmason élni. s csak cinizmusra, hazugságokra, a látszólagos kapcsolatok kialakítására szorítkozik. A tévéjáték ma este fél 9 előtt 10 perccel kezdődik. A politikai képzési évről tanácskoznak A KISZ Miskolc városi Bizottsága ma délután 2 órától a csanyiki Ságvári Endre Vezetőképző Iskolán tartja soron következő ülését. A testület tagjai tájékoztató jelentést hallgatnak meg az 1978—79-es politikai képzési év tapasztalatairól, majd a közvetlen irányítású alapszervezetek érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékenységéről hangzik el tájékoztató. Javaslatot tesznek a fegyveres erők napja alkalmából adományozandó KISZ-ki- tüntetésekre, végű] szóbeli tájékoztató hangzik el a KISZ tömepolitikai munkájának tapasztalatairól. rövid, illetve hosszú túrén vesznek részt a Baradla-barlangban. A VTSF Lillafüred fölé indít nyílt túrát, amelyen bárki részt vehet. Az útvonal: Lillafüred— Fehér kő—István-forrás—Áfonya«—Orosz-kút—Kis dél—Bükk- szentkereszt. Indulás: az 5-ös autóbusz lillafüredi végállomásáról, 8.30 órakor. Túravezeiö: Bárdos István (DVTK). A Borsodi Szénbányák Igazgatóság SE természetjárói az Országos Kerékpáros Körtúra I. szakaszát teljesítik ma, szombaton és vasárnap Feldebrö és Budapest között. Szombaton 69, vasárnap pedig 73 kilométert kerékpároznak! Túravezetöjük Vas- tagh Sándor. Gyermeknyaralók Az iskolaév végeztével benépesültek a SZOT Dél-balatoni Odülőigazgatóságának kezelésében levő gyermek, üdülők. Az első turnusban 2000 gyerek tölt tíz napot Fonyódligeten, Zamárdiban, Lellén és Bogláron. Az idén először 460, nevelőotthonban levő gyerek is kapott, illetve kap beutalót tíznapos balatoni vakációzásra. A szeptember 1-ig tartó szezonban együttesen 10 400 gyerek pihen majd a Balaton déli partjának SZOT-üdiilőiben. 780 pedagógus, nevelő ügyel rájuk. A Magyarok Világ- szövetsége szervezésében az idén is érkeznek a Balaton partjára az óhazától távol élő családok gyermekei. Az első csoportot június 28-ra várják. A Ui sz A Fáklya június 17-én megjelent 1». szama összeállításoan számol be a Leonyid Iljics Brezs- nyev vezet.'e szovjet párt- és kormányküldöttség május 30—június 1. között lezajlott magyar- országi látogatásáról. A gazdag lény képanyagon kívül a lap közli a Csepel kitüntetésével kapcsolatos ünnepség eseinénykró- nikáját és a beszédedet, továbbá a kelenföldi látogatást — a meglátogatóit óvoda apróságainak és a szovjet vezető színes képeivel, majd a közös nyilatkozatot és Leonyid Brezsnyev, illetve Kádár János elvtársak televízióban elmondott beszédét. Az összeállítást a szovjet párt- és ál ami vezető szervek állásfoglalásának hivatalos szövege zárja — a magyarországi látogatásról és az együttműködés további fejlődésiről. A lap közli Konsztnntyin Katurevnek, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének, a KGST Végrehajtó Bizottsága elnökének cikkéi. a KGST- együttműködés jelenlegi legfontosabb kérdéseiről és jövőjéről. Melleue szerepel a közös KGST- mnnkahelyekct bemutató fotókrónika is. ,,Magyar ízek Moszkvában” címmel a magyar konyha szovjetuniókén népszerűségéről kap beszámolót az olvasó. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli'Kró. nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Hétvégi panoráma. — 13.57: Verbunkosok, nóták. — 14.44: Magyarán szólva. . — 13.00: Hírek. — 15.10: Szabó Ferenc kórusdalaiból. — 15.20: Sirius kapitány haragszik Rádiójáték. — 16.00: Útközben. — 16.05: Húszas stúdió. - 17.00: Hírek. Útközben — 17.10: Orosz Júlia és Pa- lócz László operettfelvételeiből. — 17.35: Láttuk, hallottuk. — 18.00: Kodály-kórusművek. — 18.13: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Légy hű magadhoz. Regény, rádióra alkalmazva. — 20.16: A zeneirodalom remekműveiből. — 21.16: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 22.00: Hírek. — 22.13: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Medea. Operarészletek. — 23.10: Zenekari muzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Az elcserélt menyasz- szony. Operettrészletek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Népi riiuzsika. — 13.15: Nőkről nőknek. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Hapci! — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Egy rádiós naplójából — 19.26: Harminc perc alatt a Föld körül. — 20.00: Régi nóta. híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.33: Embermesék — 21.32: Gilbert Bécaud művészete. — 22.16: Zenés játékokból. — 23.00: Hírek. — 23.13: Dzsesszfelvétel-érdekességek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Kulturális körkéo. Miskolci nyár ’79 Szerkesztőriporter: Antal Magda. — Emberek, utak, járművek. Szerkesztő-riporter: Imreh József. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Tudomány-ülés Özdon. — Aktuális munkák a sajópüspöki téeszben.) — 18.25—18.30: Lap-és műsorelőzetes. Televízió, l. műsor: 16.25: Hírek. — 16.30: Kuckó. — 17.00: Nyugalmunk érdekében. —17.30: Mindenki közlekedik... —17.45: ..Én a hegyet alulról nézem . . Portrcfilm — 18.10: öt perc meteorológia. — 18.20: A 19. miskolci filmfesztivál díjnyertes 'filmjeiből. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Delta. — 20.20: Léda Tévéjáték. — 22.50: Tv- híradó 3. A rock ineséskönyvéből (5.) Johnny és a Holdkutyák Igen, a Beatles. A liverpooli hajópincér 194«. október 9-én született fia, Jolin Winston Lennon 1960-ban alakított e néven zenekart. Persze az izgága. apátlanul felnőtt gyereknek nem ez volt az első próbálkozása. Először szájharmo- nikázásáva! szórakoztatta vagy bosszantotta az utca közönségét, utóbb gitáron is megtanult játszani. Elsős gimnazista korúban — a Quarry Bank középiskolába járt — szervezte első skiffle-zenekarát. a Quarry- men együttest. Ekkoriban történt. hogy egy házibulin megismerkedett a szomszéd utcabeli trikotázstulajdonos minden szempontból fedhetetlen, jólnevelt. eminens tanuló fiával. Paul McCartney- val. A kis Paul balkezes volt, jobban gitározott, mint Jonh, ráadásul balkezes trükkjeit a két évvel idősebb, féltékeny barát nem is tudta megtanulni, jóllehet otthon, tükör előtt próbálgatta. Paul, annak ellenére, hogy ő volt az ifjabb, alaposan kóstolgatta mar a teddyboyok akkori életmódját. Talán a jokisfiús évek visszahatása volt ez, mindenesetre McCartney máris nagy barátja volt az italnak és a szexnek. Egyébként idővel ö hozta össze Johnt a Lázadók együttes ügyes szólógitárosával, aki civilben villanyszerelő tanonc volt — nem utolsó szempont az elektromos hangszerek korszakában! A fiút George Harrisonnak hívták. Aoja buszsofőr volt. s a család igyekezett mindent megadni az ..egykének ’. George- nak. aki tán épp e kényeztetés hatására vált halk szavú, visszahúzódó, gátlásos gyerekké. Mindketten csatlakoztak John Quarrymen együtteséhez, majd megszabadulva a többi tagtól, 1959 tavaszán létrehozták a Johnny és a Holdkutyák nevű triót. Természetesen percig se gondoljuk, hogy valamiféle állandó repertoárral, állandó # A Beatles — még a történet elején fellépési hellyel, erősítőkkel rendelkező komoly, tagjait cserélgető zenekarról van szó. Nem: három gitárral, szájharmonikával meg a hagyományos skiffle-instrumen- tumokkai handabandázó kamaszokról, akik osztálykirándulásokon, iskolai teadélutánokon pengetik, zörgetik, fújják hangszereiket. Persze idővel erősítőkre, komoly „cuccokra” is telik, főként, miután sikerül beszervezniük a dobos Pete Bestet. akinek jómódú szülei anyagilag is támogatták a zenekart, sőt fellépési helyet is szereztek számukra egy pinceklubban. Ekkor csatlakozott hozzájuk az érzékeny lelkű. ígéretes képeket feste- gető Stuart Sutclifí. Ebben az időben az akarnok típusú John még szólózott, Paul már a basszust kezelte, a másik kettő akkordozott. Pete pedig a beatet adta, „igazi” dobszerelésén. Ebben az évben — 1960- ban — megismerkedtek két fotóssal, Astrid Kirchnerrel és Claus Voormannel. (Az ő neve alighanem ismerősen cseng: előbb a Beatles-albu- mok tervező fotósaként, majd a Manfred Man együttes basszusgitárosaként vált világhírűvé — úgy látszik, hatott rá McCartney közelsége.) A két fotós tanácsolta a napi tizenkét órát robotoló angol zenészeknek, hogy nyakukba lógó. a kor divatja szerinti tűzoltófrizurájukat fésüljék homlokukba, tgy jött létre a moptop frizura, a gombafej. (Folytatjuk.) SZÁNTÓ PÉTER Televízió, 2. műsor: 18.35: Cimbora. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: A Kilencek parlamentje. Riportíilm. — 20.45: öt perc meteorológia. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Ifjúsági súlyemelő EB- YB. — 22.05: .,Az apád lehetnék!?” IV/1. rész. Szlovák televízió: 15.20: Hírek. — 15.35: A nő. — 16.00: Találkozás a vízen. — 16.40: Utazó kamera. — 17.00: Pozsonyi híradó — 17.15: Természeti’iim. — 17.40: Esti mese. - 18.00: Tv- híradó. — 18.30: Vetélkedő. — 19.20: Vörös és fekete Szovjet film. — 20.30: Tv-híradó. —21.00: A rendőrség közbelép. — 21.15: A nagyapának terve van. Spanyol film. — 22.40: Spanyol zenés film. — 23.15: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (7); Férfiakat Szelistyének! Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18): 250 év magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiallitás. — Képzőművészet és fotográfia. — Mini Galéria (10— 18) : Drozsnyik István kiállítása. — Miskolci Galéria (10—18): Raizok. — József Attila Könyvtár (12—20): Lengyel Lajos könyvművész emlékkiállítása. — Vasas Galéria (14—19): Munkásélet ’79. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A kelták Eszak-Magyarorszáson. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri vár (10— 18) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében — Déryné-ház (10—18) : Déryné Széppataki Róza. és Lévay Jó- zsef-emlékszobák. — Rónai Sándor Művelődési Központ (10— 18): Gyerme’-emk — fotókiállíiás. — Vörösmarty Művelődési Ház (10—18): Teüinger István grafikái. — Nehézipari Műszaki Egyetem (9—21) : Váczi György könyvkötő kiállítása. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A dzsungel könyve Mb. szí. amerikai film Kezdés: i'4 órakor Vigyázat, rozmárok! Mb. szí. .szovjet film Kezdés: hnö, 3 órakor KOSSUTH Az amerikai barát Mb. szí. NSZK—francia film 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! , Kezdés: f3. hn5. 7 órakor KOSSUTH, ÉJSZAKAI VETÍTÉS A/. amerikai barát Mb. szí. NSZK—francia film 16 éven felülieknekl Felemelt hely ár! Kezdés: 9 órakor HEVESY IVÁN FILMKLUB Rítus Svéd film 18 éven felülieknek! Kezdés: f5, f7 órakor TÁNCSICS Októberi vasárnap Magyar film Kezdésf5. f7 órakor FÁKLYA A nagy balhé Szí. amerikai film Másfél helyár! Kezdés: i'5. f7 órakor SZIKRA És uz eső elmos minden nyomot Mb. szí NSZK—francia film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 5. 7 órakor PETŐFI Az én tengertcstvcrcm Szí. olasz film Kezdés: t'5. f7 órakor TAPOLCA ADY A bajkeverő Szí. olasz—francia film 16 éven felülieknek! Kezdés: este 8 órakor HÁMOR A vihar fia Mb. ausztrál film Kezdés: 6 órakor SZIRMA A vihar fia Mb. ausztrál film Kezdés; f6 órakor SZOMBAT Kossuth rádió: 8 00: Hírek — Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: Tipegő. A Gyermekrádió műsora felnőtteknek. — 9.30: Amikor én még... Beszélgetés Nikolin László cipésszel. — LO.üü: Hírek. — 10.05: A muzsika szeretetéről. — 11.06: Mosonyi Mihály: Gyászhangoki Széchenyi halálára. — 11.17; Ókori kalandozás. II, rész Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Dzsesszfelvételekbol. — 8.20: Tíz perc külpolitika — 8.30: Hírek. — 8.33: Operettrészletek.— 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.30: Szombat délelőttj — 11.34: Fiataloknak! Miskolci rádió: 8.30: Hírek, időjárás, lapszemle. — Visszapillantó. Információk, tudósítások. riportok az elmúlt hét fontosabb eseményeiről. — 9.00: Eszak-magyarországi Krónika, (Évzáró a sárospataki főiskolán és a miskolci iskolákban. — Piaci körkép.) — Napjaink kérdései. Wirth Lajos jegyzete — 9.30: Mikrofonlánc. Dr. Szűcs Lászlóval, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatójával beszélget Dobog Béla. — Hová menjünk, mit csináljunk. Zenés programajánlat — 9 53— 10.00: Müsorösszei'oglaló, reklám. Televízió, 1. műsor: 9.00: Tévétorna — 9.03: Mindenki közlekedik ... — 9.20: Kuckó — 9.30: A címe ismeretlen Francia film — 11.40: Nyugalmunk érdekében.