Déli Hírlap, 1979. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
1979-05-21 / 117. szám
1 Miskolci bemutató Az áldozat visszatér ♦ Csiszár András (Grandin főfelügyelő) és Máthé Éva (Alice kisasszony), Az áldozat visszatér főszereplői. (Jármay György felvétele) Nehéz helyzetben vagyok. Nehezebben, mint.. . Mint például a nyomozást vezető Grandin főfelügyelő. Hogy miért? Mert neki Alice kisasszonyban olyan segítője akad, akj szinte helyette deríti fel a bűnügyet, anV neki senki sem segít. Ügy kell írnom a bűnügyről, hogy lehetőleg semmi ne derüljön ki — legalábbis, ami a darab krimi részét illeti —, nehogy elrontsam a nézők szórakozását. Nem írhatom meg, hogy ki az áldozat — aki visszatér —, még kevésbé azt, hogy ki a gyilkos, nem dicsérhetem a ..csavarást”, hiszen erre épül a darab. Jack Popplewell ötletéből Sok-sok világsikert aratott bűnügyi színjáték szerzője — Robert Thomas — írta a Miskolci Nemzeti Színházban most bemutatott Az áldozat visszatér című kétrészes bűnügyi bohózatot. (Klu- mák István fordítói leleményét is dicséri, hogy sokszor hangzik fel a nevetés a nézőtéren.) Kazán István vendégként rendezte ezt a kellemes szórakozást nyújtó, semmitmondó darabot. Nem célom a krimi műfajáról elmélkedni, eleget bosszankodunk egy-egy tévében látott import bárgyúság i láttán. Leginkább elviselhe- tőnek éppen vígjátéki formában tgrtom a bűnügyi históriát. Vagy, ha Agatha Christie 'írta. (Amiket én ismerek tőle, azok is alaposan meg vannak hintve kedves-bájos szellemességgel; Miss Marple alakjára gondolok, és nem véletlenül.) Az áldozat visszatér hőse is egy Miss Marple-hoz hasonló kisasszony, nagy du- más, kotnyeles, éles eszű. Csak éppen fiatalabb, csinosabb az idős, molett angol hölgynél. Az őt megformáló Máthé Éva játéka jelenti elsősorban azt a bizonyos kellemes szórakozást. Tündért humorral mókázik, nem is annyira a gyilkos leleplezéséért, mint inkább a magán- nyomzóvá avanzsált telefonos kisasszony sikeréért szurkolunk — ami a végeredmény szempontjából ugyanaz. Leginkább az ő figuráját írták meg, neki adatik a legtöbb poén. és ezeket remekül ki is hsználja. Szívesen látnánk egy fajsúlyosabb vígjáték főszerepében. Csiszár András Grandin főfelügyelője — a műfaj szabályai szerint — inkább paródiája a nagy detektívnek. Méltóságteljes együgyűséggel követi a telefonos kisasszony — Alice Postic — tanácsait, a megfázás elleni gyógymódoktól egészen a gyilkos leleplezéséig. A többiek egy-egy könnyű — mesteri — kézzel megírt közhelyalakot (a hivatal szépe és szépfiúja, a főnökébe reménytelenül szerelmes csúnyácska beosztott, a szép, sejtelmes-rejtelmes özvegy, a bugyuta rendőr) keltenek életre. Ez a bizonyos hivatal, ahol a darab mindkét felvonása játszódik — Gergely István célszérű, jó játékteret biztosító díszletei közt — Rocher közjegyző irodája. Mintha valami titok lappan- gána a savanyú, szigorú közjegyző körül. Mi az hogy! De csitt, ne szólj szám ... Nem világot, még csak nem is színházat megváltó darab Az áldozat visszatér, de elismerem, kell ilyen is. (És kellene sok-sok nem ilyen!) A színészek — Varga Gyula, Holl Zsuzsa. Ábrahám István, Máthé ' Eta, Péva Ibolya. Dariday Róbert és a villanásnyira feltűnő • Ötvös Éva és Szabados Ambrus — látható jókedvvel mókáznak. A közönség hallható jókedvvel derül. Ennél többet, azt hiszem, nem szabad mondanom... Illetve: még egy titokról fellebbentem a fátylat. A jelmezeket Ék Erzsébet tervezte. SZABADOS GÁBOR Van képünk liozzá Ezzel a címmel új vetélkedöso- rozat kezdődik a Televízióban — a magyar televíziózás történetéről. Szerkesztői a Tv archívumában felhalmozott mintegy 18 ezer, különböző műfajba tartozó műsor filmszalagjából most válogatják az anyagot a programokban lepergő filmmontázsokhoz. A vetélkedőkön a nézők vizuális memóriáját teszik próbára. Filmrészleteket, képeket mutatnak be; ezeken híres személyeket kell a versenyzőknek felismerniük, egyúttal meghatározva a kort, amelyet a képek idéznek. Az adások előtt próbajátékra hívnak meg 20—25 vetélkedő kedvű jelentkezőt, s közülük az öt legsikeresebben szereplő a kamerák előtt mérkőzik meg egymással. A tervek szerint a nézők is részesei lehetnek a programoknak: a műsorban elhangz- kérdések helyes megfejtőit meghívják* a kamerák elé. Szerepe] ^ tervekben az is, hogy a hajdani műsorok híres szereplőit is a stúdióba invitálják. A játéksorozat kezdésének iaőpóntjáról még nem döntöttek, de várják a nézők jelentkezéséi. műsor Numizmatika Mintegy félezer éremgyűjtő részvétélével rendeztek numizmatikai vándorgyűlést vasárnap Szegeden. Az elhangzott előadásoknak csakúgy. mint a Móra Ferenc Múzeumban egyidejűleg megnyílt éremkiállításnak az 1879. évi szegedi nagy. árvíz volt a fő témája. A kiállított sok száz érme és plakett bemutatóján külön tárolóban kaptak helyet azok az 1883—1979 között készült művészi bronz- és ezüstérmek. amelyek a város egy évszázaddal ezelőtti katasztrófájának emlékét őrzik. HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli krónika. — 12.20: Kj nyer ma? -r 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsoraiból. — 14.41: Kosta Ambrasevic szerb költő versei — 15.00: Hírek. — 15.10: Szovjet dalok. — 15.28: Hétszinvirág. A Gyermekrádió zenei magazinja, —• 16.00: Hírek. — 16.05; Gáspár Cassado gordon, kázik. — 16.19: Könyvpremier. — 17.00: Hírek. - 17.10 > Daloló, muzsikáló tájak. — 17.21; Egy nap az üvegpalotában. — 18.01: Közvetítés a súlyemelő -EB-ről. — 18.15: Hol volt, hói nem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Mario Del Monaco az Andre Chénier címszerepében. — 19.43: Sajtókonferencia a i MALÉV-nél. — 20.43: Gencsy Sári nótákat énekel. — 21.00: Kettesben ... — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A kamarazene kedvelőinek. — 23.40: A Philadelphiai Rézfúvós együttes játszik. — 24.00: Hírek. — 0.10: Blum József táncdalaiból. Petőíi rádió: 12.00: Kürthy Éva és Ötvös Csaba népdalokat énekel, Bige József furulyázik. — 12.28: Tánczenei koktél. — 13.25: Filmkritikusok a hetvenes évek filmművészetéről. — 14.00: Kettőtől ötig. T- 17.00: Egy hazában. — 17.30; ötödik sebesség. — lb.30: Hírek. ■— 18.33; Zeneközeiben. — 19.20; Az iszlám világa.— 19.50: Közvetítés a súlyemelő EH-ről. — 20.00; Az Állami Népi együttes felvételeiből. — 20.30: Hírek. — 20.33; Közvetítés a súlyemelő EB-ről. — 20.38; Társalgó. — 22.30: Hírek. — 22.35: Könnyű, zene Fáy András szerzeményeiből. — 23.15: Gasparone. Részle-* lek Millöcker operettjéből- — 24.00: Hitek. Miskolci rádió; 17.00: Hírek, időjárás. — Hétről hétre, hétlön este. A stúdió zenés magazinja. Közben: El szeretném mondani... Gyárfás Imre jegyzete. A műsort szerkeszti: Antal Magda és Nagy István. —- 13.00: ÉszakHistória Új ismeretterjesztő folyóirat Széles rétegeket érdeklő, gazdag tartalmú, érdekes történelmi ismeretterjesztő folyóiratot jelentet meg a Magyar Történelmi Társulat: História címmel. Szerkesztő bizottságában a történettudomány kiemelkedő személyiségei vesznek részt. A szerkesztő bizottság elnöke Vass Henrik, a Párttörténeti Intézet igazgatója, felelős szerkesztője Glatz Ferenc, a Töriénettudomártyi Intézet osztályvezetője. A magyar történészek régi vagya volt, hogy színvonalas, történelmi kérdéseket népszerűén ismertető közlönyt bocsásson útjára. Ugyanakkor a közvélemény egyre szélesedő körei is fokozott érdeklődéssel fordulnak a történettudomány eredményei felé. Hosszú ideig téves feltétélezés élt sok emberben, hogy a történész a világtól visszavonult, magát csak a poros levéltári poltokon, aktákban, könyvekben kiismerő tudós. A valóságban sohasem volt így; az embert történelmében szükségszerűen mindig ön- ,maga cselekedetei, építése, rombolása, sikerei, bukásai érdekelték. Ez az igény él- ,teti a történetírást. Ennek az • igénynek a felismerése ösztönzi a történetírót, hogy a kutatásainak eredményeiből leszűrt következtetéseit mintegy tanulságként a társadalomnak továbbadja. A História szerkesztőinek az a célja, hogy a társadalom megismerje múltját, fejlődésének történéseit, azok összefüggéseit. A történet- tudomány nem élhet, nem fejlődhet a társadalmi közgondolkodástól elzártan, de a társadalom sem létezhet saját történelmének beható ismerete, értése nélkül. A História kronológiailag átfogja az emberiség életének minden periódusát, különös |igyelmet szentel új és legújabb kori történelmünk, a jelenhez vezető történelmi utunk megvilágítására. A folyóirat programjának központjába állítja a társadalmat plakító emberi cselekvések történetének ábrázolását. A folyóiratban helyet kap rendszeresen korabeli rajz, grafika, képzőművészeti alkotás, fotó is. A História első száma 1979. május 20-án jelenik meg 36 oldalon. Ezenkívül az év folyamán még 3 alkalommal: szeptemberben, novemberben és decemberben jelentetik meg az új folyóiratot. A kétszer kettő bizonyossága Találkozás Stanislaw Lemmel Müvei eddig a világ 25 nyelvén jelentek meg, összesen hétmillió példányban. Öt regénye - Asztronauták, Nyomozás, Solaris, A fabrikált ember, Prix pilóta története — filmforgatókönyvek alapjául szolgált. Stanislaw Lem 1946-ban jelentkezett először — alig múlt akkor 25 éves — a Marslakó című regénnyel, melynek alapján mint rendkívül tehetséges irodalmi fikciót létrehozni képes szerzőt ismerhették meg az olvasók, aki egyaránt biztos kézzel bánik a tudományos valóság és a tudományos feltevések szolgáltatta anyaggal. Hosszú évek múltán, a feltett kérdésre: segít-e és ha igen, mily módon, a tudományos irodalom a reaényírásban, Lem sajátos humorral • válaszolt. „Mint ahogy a tehénnek füvet kell legelnie ahhoz, hogy tejet adhasson, nekem is figyelemmel kell kísérnem a tudományos irodalmat ahhoz, hogy írni tudjak. De mint ismeretes, sem a tej,, sem a túró — egyáltalán semmiben sem emlékeztetnek a fűre.” Következő műveiben Lem az irodalmi fikcióból már olyan helyzetmodelleket alakított ki, melyek lélektani és filozófiai analíziseket is lehetővé tettek. írói munkásságára jellemző, hogy a ka- landjellegű művekről áttért, az erkölcsi és filozófiai mér-' legelésekre. Egy interjúban így vall: „Egyáltalán nem gondolo*k az olvasókra írás közben, mivel azon kívül, amiről éppen írok, másnak már nem jut hely a fejemben. Tudatosan nem akarom boldoggá tenni az emberiséget. kioktatni, megfelelő irányba terelni vagy akár figyelmeztetni js bármire. Egyszerűen' arról írok, ami érdekel. S mivel általában mindig több ötletem volt, mint azoknak a megvalósítási lehetősége, szigorú szelekciót kellett bevezetnem. Természetesen, igyekszem mindig valami olyasmit csinálni. amit még senki sem csinált előttem vagy olyat, amit én nein csináltam még eddig.” A lemi alkotómunkásságnak ez a sokfélesége teszi, hogy műveit nemcsak a tudományos-fantasztikus irodalom rajongói olvassák. Az író—olvasó találkozókon a megjelentek nemegyszer arra kérik, hogy olvasson fel valamit fiatalkori verseiből, orvosi tanácsot adjon (a krakkói Jagelló Egyetmem Orvosi Tanszékét végezte el), mond ja el, mi a véleménye a kozmosz lakóival létesítendő kapcsolat lehetőségéről. „Néhány évvel ezelőtt” — mesélte egy alkalommal Lem — ..Magyarországon keresztül utaztunk, a feleségem meg én, autóval. Letértünk a főútvonalról és eltévedtünk. Egy faluban találtuk magunkat, ahol a helybeliek siettek segítségünkre. Mivel - nem tudunk magyarul, a homokba rajzolva próbáltuk megértetni velük a helyzetünket. Azonban nem akadt senki, aki megértett volna minket. Végre nagy örömünkre. kézzel-lábbal megmagyarázták. hogy mindjárt jön valaki, akivel tudunk beszélni. Meg is jelent egy férfi és így szólt: Zdrasztvuj- tye. Zdrasztvujtye, válaszoltam és elölről kezdtem mesélni a kalandunkat. Figyelmesen hallgatta az elbeszélésemet. majd amikor a végére értem, így szólt „zdrasztvujtye” és kezet nyújtott. Kiderült, hogy csak ezt az egy szót ismeri.. Egyszóval, azt is mondhatnám, hogy bizonyos értelemben valamiféle megértés létrejött közöttünk, mivel üdvözöltük egymást.- De a köszöntésen túl már nem tudtunk lépni. Ha az idegen világűrlakókkal mondjuk meg tudnánk egyezni abban, hogy 2X2 az négy, nem lenne éppen rossz, de kevés lenne”. B. L. ♦ Lem. dolgozószobájában magyarországi krónika. — Sport. — Hírösszefoglaló. Szemle aa Eszak-Magyarország, a Déli Hírláp és a Heves megyei Népújság holnapi számából. Miskolci Nemzeti Színház (7)í Szöktetés a szerájból. A debreceni Csokonai Színház operaelőadása. filmszínházak BÉKE Meztelen bosszú Szí. amerikai iilm Felemelt helyér! 16 éven felülieknek! Kezdés: t'4, hne, 8 órakor A reménység szele KOSSUTH A reménység szele Mb. szí. szovjet film Kezdés: 13, hn5 órakor A hét mesterlövész Szí. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor KOSSUTH éjszakai vetítés Meztelen bosszú Szí. amerikai ülm 16 even felülieknek! Fel melt helyár! Kezdés: 9 órakor HEVESY IVAN FILMKLUB Premier Szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: í5, il órakor TÁNCSICS Csillagos pere Mb. szí. szovjet film Kezdés: 14 órakor ■ABBA Szí. svéd—ausztrál film Maslel helyár! Kezdés: 16 órakor TÁNCSICS FILMKLUB Premier Szí. amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés; i8 órakor fáklya A kék madár Mb. színes Azovjet—amerikai film Kezdés: 14 órakor A rendőrnő Szí. olasz film 16 even felülieknek! Felemelt helyár! Kezdés t fb órakor t FARLYA FILMKLUB Zsófia Lengyel film. Kezdés: í8 órakor SZIKRA Kinek a törvénye? Szí. magyar film 14 even aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 3, 5, 7 órakor PETŐFI Áramütés Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: f5,.f7 órakor KRÚDY Megtalálták a 7. századot Mb. szí. francia film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor TAPOLCA, ADY KERTMOZI BULK Szí. magyar film 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! Kezdés: 8 órakor ADY ENDRE MÜV. HÁZ Klubmozi Péntek, a bennszülött Mb. angol film Kezdés: 4 és 6 órakor A csodatevő palatábla Mb. szovjet film Kezdés: 6 órakor HÁMOR Kaszkadőrök Mb. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor SZIRMA Kaszkadőrök Mb. amerikai film Felemelt helyár! Kezdés: f6 órakor KEDD Kossuth rádió: 8.00- Hírek. — 8.27: Az iszlám világa. — 8.57: Nótacsokor. — 9.44: A lepkék királya. Gyermekversek zenével. - 10.00: Hírek. — *0.03: MR 10—14. - 10.30: Hírek. — 10.35; Zenekari muzsika. — 11.34: Pillangó. Móricz Zsigmond regénye. 2. rész. Petőfi rádió: 8.00; Hírek. — 8.05: Munkásmozgalmi dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30; Hírek. — 8.33: Társalgó — 10.30; Hírek. — 10.33: ZenedéJ- előtt. Televízió, 1. műsor: 8.00; Té- vétoma. — 8.05- Iskolatévé. — 9.55; Csata fekete-fehérben. Sakkműsor gyerekeknek. 10.15: Óvodások filmműsora.