Déli Hírlap, 1979. április (11. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-03 / 79. szám
f K A tíz legjobb között programja’.' lehet tanítani táncolni. Vagyis: bárki tagja lehet a csoportnak. Más dolog, hogy a fiatalok valóban roppant hiányos mozgáskultúrát hoznak magukkal az iskolából. Éppen ezért próbálunk néhány általános iskolában gyermeknéptánccsoportot szervezni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy utánpótlást biztosítsunk az Avasnak. Részben ez a szerepe a KÖDMÖN — Középiskolás Diákok Művészeti önképző Köre — néptánccsoportjának is. * Karikázó — Visszatérve ar. Avasra: mi lesz a következő hónapok m—mmm—• (Kiss József felvételei) Az áprilisi Napjaink # Jelenet a felsö-tiszavidéki KISZ-díjjal tüntették ki a napokban az Avas Táncegyüttest. A csoport munkájáról, hétköznapjairól beszélgettünk az együttes művészeti vezetőjével. Stoller Antallal. — öl éve vezeted a huszonnyolc éves Avas Táncegyüttest. „Gazdátok” a Rónai Sándor Művelődési központ, fenntartótok a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Több sikeres külföldi szereplés van mögöttetek, rendszeresen részt vesztek hazai fesztiválokon. Arany I. minősítésé van az együttesnek, rajtatok kívül még körülbelül tíz amatőr néptánccsoport büszkélkedhet ezzel. Mi a siker titka? — Sokat dolgozunk. Hetente háromszor próbálunk, egy- egy próba négyórás. Ha valami, akkor a miénk igazán csapatmunka. Közvetlen segítőim Rossa László, ő a zenekar művészeti vezetője, Freimann Leóna balettmester és két asszisztensem, akik négy másik tagunkkal tavaly szerezték meg a működési engedélyt egy kétéves táncoktatói tanfolyamon. Feladatunknak tartjuk, hogy minél pontosabban megismerjük és megismertessük a magyar néptáncokat. Ügy érzem, hogy a sikerben része van annak az egész alkotói közösségnek, amivé az együttes kovácsolódott. — Eí nem lehet Könnyű, hiszen . tagok állandóan cserélődnek, „kiöregszenek”. — Még senki nem hagyta ott a csoportot fizikai kiöregedés miatt, viszont tényleg nagy a fluktuáció. Ennek oka a természetes „kihalás”, azaz: a lányok férjhez mennek, és nem minden férj tűri a csoport munkájával járó sok kötöttséget, elfoglaltságot, vagy például az, hogy a fiúkat behívják katonának. Hatan- nvolvan vannak, akik már akkor is itt táncoltak, amikor én idekerültem. Az elmúlt öt évben körülbelül másfél százan fordultak meg az együttesben. Jelenleg 37 táncosunk van, a legfiatalabb 15, a legidősebb 35 éves. Az lenne az ideális, ha volna legalább 14 állandó pár, de ez csak álom. A lányok közül sokan tanulnak tovább középiskola után. és csak nagyon kevesen Miskolcon. — Művészeti áganként mast és mást fed az amatőr megjelölés. Nálatok mit jelent *z amaiorseg? táncokból — A táncosok mindegyike dolgozik vagy tanul valahol, semmi juttatást nem kapnak azért, mert az együttes tagjai. Illetve... i — Szóval mégis? — Igen. Próbánként háromnégy forint értékű tejet, szendvicset vagy csokoládét. Ennyi kalória hivatalosan jár. — Kik lehetnek az együttes tagjai? Arra gondolok, hogy valaki például „botlábú” . . . — Soha senkit nem küldtünk még el, aki hozzánk jelentkezett. Valamennyire meg — Továbbra is gyakoroljuk. megerősítjük régi és új számainkat... — Melyek közül huszonötnek te vagy a koreográfusa... — ... készülünk a fellépésekre. Ami nem is olyan kis dolog, figyelembe véve, hogy a tagok évente körülbelül 30 napot töltenek távol a munkahelyüktől, illetve iskolájuktól. Rengeteg baj van a kikérésekkel, lényegében az igazgatókon múlik, hogy el- engedik-e táncosainkat rendkívüli fizetett szabadságra — és az iskolából — vagy nem. Szerencsére általában elengedik őket. Az idei nyár legjelentősebb fellépésének ígérkezik számunkra szegedi szereplésünk, az ország egyetlen nemzetközi amatőr néptáncfesztiválján. Kétévenként rendezik meg ezt a fesztivált, es az a megtiszteltetés ért, hogy az idén én rendezhetem a gálaestet a Dóm tér színpadán. Kilenc külföldi és öt -hazai együttes közös műsorát állítom színpadra, ék a szerkesztett műsorban különösen nagy feladat hárul az Avasra., hiszen a mi táncosainkkal tudom legtöbbet gyakorolni a produkciót, ők segítenek majd betanítani a többieket. Július 11—25. között lesz a fesztivál, utána pedig . . . Augusztusra Svájcba kaptunk meghívást. Szeretnénk eleget tenni a felkérésnek. Rózsa Ferenc- díjasok Hétfőn a Parlamentben, Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke kitüntetéseket adott át az újságíróknak. Az ünnepi eseményen jelen volt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Grósz Károly, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Fodor László, a Központi Bizottság osztályvezetőhelyettese. Rózsa Ferenc-díjat kapott Csatár Imre, a Magyar Nemzet olvasószerkesztője, Éliás Béla, a Magyar Távirati Iroda pekingi tudósítója, Fábián Ferenc külpolitikai publicista, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége főtitkár- helyettese, Gárdos Miklós, a Magyarország főszerkesztőhelyettese. Gerencsér Miklós, a Népszabadság főmunkatársa, a Magyar Rádió mezőgazdasági rovatának munkatársai megosztva: Bán Béla olvasószerkesztő, Berta Béla rovatvezető-helyettes. Búzás Andor munkatárs. Kispista István főmunkatárs, Perjés Klára munkatárs, Simon Ferenc rovatvezető, Vass Ottó munkatárs. Már a címlapon látható Reich Károly-rajzból, Weöres Sándor-versből tudja az olvasó: terjedelmének egy részét a nemzetközi gyermekévnek szenteli az áprilisi Napjaink. Az irodalmi folyóirat a maca eszközeivel hívja fel a figyelmet az egész évben tartó eseménysorozatra, vagy inkább azt bizonyítja: a gyermekek iránti szeretet, az őket körülvevő figyelem nincs dátumhoz kötve. Papp Lajos jegyzete után irodalmunk legszebb gyermekverseiből olvashatunk válogatást, és ezt követi Aczél Géza (Felhőszálló tengerecki) Tamkó Sirató Károly verseiről írt cikke. Kiss Gyula Térdszéli Katica című mesejátékának részlete után egy válogatás következik, amely régi miskolci gyermek- és ifjúsági lapok bemutatásával arról szól, hogy valószínűleg ma is megélnének ezek. a legfiatalabbak érdeklődésére számító helyi sajtótermékek. A továbbiakban is évfordulókat köszönt a lapszám; a Rajzok a Tanácsköztársaságról elmúlt, az ezt követő írások közelgő jubileumokra emlékeztetnek. A száz évvel ezelőtt születtt Móra Ferenc eddig publikálatlan miskolci kapcsolatait bizonyító leveleit Ide egyszerűen hazajövök címszó alatt olvashatjuk, a Móricz-jubileumra Laczkó András (Móricz és Rippl- Rónai) tanulmánya hívja fel a figyelmet. És még egy évforduló: a miskolci nagyipar alapjainak megteremtőjére, a szikrázó vas megszállottjára, Fazola Henrikre, halálának 200. évfordulója alkalmából emlékezünk. Földvári Tamás és Zsillé Zoltán Egy hivatásos munkás című riportja egy mai munkáscsalád életének bemutatásával az egyediben az általánost kutatva teszi fel a kérdést: megéri? Megéri a sok évtizedes kemény munka, meghozza-e a dolgát jól végzőnek a jól megérdemelt jutalmat. Dunai László Balta és mesterkapcsoló című portréja pedig egy másfajta elkötelezettségről szól: az arlói fafaragó mester élete arra példa, hogy amit tud, meg kell hogy mutassa, tovább kell hogy adja az ember. Kiss Ferenc Versben bujdosó című tanulmánya Nagy Lászlóról szól, Vasy Géza a kisregény és a mai magyar irodalom kapcsolatát elemzi. Két írás foglalkozik a magyar irodalom környező or- szágokbeli fogadtatásával (Kik jönnek át a hídon?, Vita és vallomás), a továbbiakban a legújabb könyvtermést bemutató recenziókat olvashatunk. Művészeti életünk eseményeihez Benedek Miklósnak a XI. játékfilmszemléről írt cikke (Egy év a vásznon) kapcsolódik. Végezetül a láp vblt főszerkesztőjét, az ismert borsodi, miskolci írót, Gulyás Mihályt köszönti ötvenedik születésnapján a Napjaink. M— \ cíélkedő brigádoknak A városi könyvtár, a TIT Miskolc városi Szervezete és a Művészklub szervezésében a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója tiszteletére rendezett, szocialista brigádok részére kiírt vetélkedőre előkészítő előadások sora ma folytatódik. Ezúttal dr. Dobrossy István muzeológus tart előadást Miskolc története címmel, délután öt órakor, a Herman Ottó Múzeum nagytermében. Oalostalálkozó Negyedik alkalommal rendezi meg Miskolcon a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezete és a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ az országos vasas dalostalálkozót. Április 6-án, 7-én, s 8-án 30 vasaskórus mintegy 1800 dalosa mutatkozik be, összesen hat versenyen. (szabados) Elmondom, mert jólesik elmondanom, mert szólni róla olyan, mintha számadást tennék magammal, vagy jelentést tennék Apámnak. És minden számadás illik az ünnepekhez. A háború vége már úton ért minket. Mentünk haza a kibombázott budapesti nincsből a másik nincsbe. aminek a hire messze elénk jött, mert mondták, hogy még a lakásunkban is más lakik. A kenetlen szekér nyikorgóit, kevés csomagunk megfért a kocsin, de háború végi volt a ló is: vak és szomorú. Néha talán nem is a szekér zörgött, hanem a gebe csontjai dideregtek. Mi csak a falukban ültünk fel, óvni a fuvaros becsületét ... A határban gyalog mentünk és irigyeltük a lovacskát, mert az időnként jóízűt kóstolt az árokpart füvéből. Apámat megtörték az elénk kavargó hírek, félt a nincstöl. Anyám, mindig nevetős, gyönyörűn vidámszemű asz- szony, gazdag volt a megmaradt életünkkel. Nekünk, gyerekeknek meg nagyszerű volt minden. Akkor már fél éve nem kóstolhattunk tejet, nem laktunk jót; nem aludtunk igazi ágyban, de tudományunk volt, hogy az óvóhelyen fészket építettünk magunknak, és most csodálatosnak tűnt a napfény, a kanyargó út. Futva értük el a kanyarokat, mintha mind egy kincset dugott volna el nekünk. Aztán az egyik kanyar meghozta a csodát: egy falut, ott egy hatalmas udvart, tornácos házzal és egy fájós fogú emberrel, akinek apám ott a tornácon kihúzta a fogát. Amíg mi á zöldfalú poharakból ittuk a frissen fejt, habzó, még tehénmeleg tejet, és áhítattal néztük. hogy milyen mélyre szalad a kés a valószinütlenül fehér kenyérbe, a foghúzás és az orvos hire helyettük szaladgált, és hozta a betegeket, olyat is, akit a mezőről kergetett haza. Hoztak a segítségért szalonnát, fél kenyeret, kettesével a tojást, félszütyönyi lisztet. A mi csomagunkból közben sorra kikerült, amit addig szidtunk, mint a bokrot, a megmentett néhány orvosi műszer, és hirtelenében értelme lett a súlynak. Hátunkat melengette reggel a kelő, szemünkbe sütött a nyugvó nap, amikor elindultunk onnan. Mi a szekéren elaludtunk, mert az éhséget ébren hordja az ember, és akkor a jóllakottságot még tanulni kellett. Azt se tudom, hogyan érkeztünk Csengerbe, csak reggel ébredtem, lópokrócba csavartan, szalma- ágyon. de a pokrócra egy tündér huzatián dunnát varázsolt, olyat, hogy örömében fészket rakott alattunk a meleg. És hogy semmi híja ne legyen a varázslatnak, arra ébredtünk, hogy anyám reggelizni hív a fél kenyérhez, a szalonnához és a lekvárhoz. Ráállásul az én addig szakálla és ráncai mögé rejtőzködő szótlan apám odaszólt nekünk, hogy „Jó reggelt pupákok!” Es szaltálltalan térdelt egy kiterített lepedő mellett, amelyen a műszereit rendezgette. Azt a lepedőt anyáméi: hajnali ter- vezgetése már kinevezte fehér köpenynek. ámin egy vöröskereszt oltalom sok minden ellen. Anyám hol minket intézett, hol apám körül sertepertélt és kettejük félszavaiból mi is megtudtuk, hogy volt nálunk a borbély, aki a fogorvosi széket vitte el, és felajánlotta, hogy lakjunl: náluk. a széken meg megosztoznak, amíg ö kerít magának másikat. Reggeli után a hajdani lakás udvarára mentünk, hátha az udvaron találunk, még a rendelőből kidobált holmiból. Találtunk is törött fecskendőt, meg féltucatnyi holmit, amit aztán apám napokig fényesitgetett. Délután beköltöztünk a borbélyhoz. Este magához hívott apám. Lekvártól maszatos arcunkért meg se szidott. Állnunk kellett előtte, amig ő elmondta, hogy mostantól kezdve nem kell félni többet, megtiltja nekünk, hogy féljünk. Azt nem mondta akkor el, hogy reggel a kommunista párt titkára érte először utol a borbélynál, és mondott „isten hozta doktor urat” szívből, hiszen kellett a falunak az orvos, de a lelkünkre kötötte, hogy ezentúl, ha meg. kérdezik tölünk, mindenkinek azt kell mondanunk, hogy kommunisták vagyunk. Csak ennyit, csak ezt és akkor minden rendben lesz. Mi megígértük, hogy azt mondjuk ezentúl, amit kell, és a család szokása szerint úri becsületszavunkat adtuk rá, amivel apam be is érte. mert ö mindent megtett, hogy ne kelljen féltenie minket. Bevallom, hogy sohase kellett későbben szót fogadnom, mert sohasem kérdezték tőlem, hogy mi vagyok, és nem kérdezték meg édesapámtól sem, hiszen tudták, hogy nem az, és talán sohase lesz, de ö el mert menni egy hét múlva a szovjet parancsnokságra gyógyszert kérdi, mi fel mertünk nőni tisztességes embereknek. Ö kapott a betegeinek gyógyszert, haláláig a hasznos és szükséges ember önbizalmát, mi azt, hogy tanulhattunk, választhattunk magunknak szerelmet, pályát, hitet. Sajnos, már nincs kinen elmondanom, hogy felnőttként megértem azt a napot, és nincs kinek megköszönnöm, hogy nekem örökre béke-ize lett annak a szónak, , BARTHA GÁBOR Az A vas Táncegyüttes hétköznapjai Számadás
