Déli Hírlap, 1979. április (11. évfolyam, 78-100. szám)

1979-04-19 / 91. szám

é As árellenőrsések tapasztalatai („divat”. A maganmegrendelő tájékozatlanságával visszaél­ve. egyes kisiparosok jobb minőségű, drágább anyag után számították az egységárat, mint amilyennel dolgoztak. A vizsgálati időszakban hat, terméket előállító kisiparos­tól vontak el a többletbevé­telt, négyet pedig kártérítésre ítéltek. A jelentés készítői is azt állapították meg, hogy a vizsgálatok számához (ezt már mi tesszük hozzá: az ál. talános tapasztalatokhoz) vi­szonyítva. ez bizony nem sok. Néhány magánkisiparos el­len büntetőeljárás is in­dult! Azokon a piaci ellenőrzé­seken, melyeken mi is részt vehettünk, tapasztaltuk, hogy nem mindegyik ma. gan-kiskereskedő tünteti fel az árakat — nyilván nem véletlenül. De beleesnek ebbe a hibába időnként a ZÖL­DÉRT és az Unió Áí'ész el­adói is. Pedig a felelősségre- vonások száma jócskán emel­kedett a vizsgált időszakban, és az is előfordult, hogy a szabályokat ismételten megsértő dolgozót elbocsá­tották. A kereskedelmi osztály azt jelentette, hogy javult az árfegyelem. A vállalatok ál­talában arra törekedtek, hogy olcsó, közepes es magas ár­fekvésű termékeket is talál­jon a vásárló a boltokban. A hatósági árintézkedések vég­rehajtásának ellenőrzése so­rán kirívó szabálytalanságot csak elvétve találtak. Az élelmiszer-kereskedelem­ben azonban még nem rit­ka a hamis mérésből, és szá­molásból eredő árdrágítás, és előfordul, hogy lejárt sza. vatossagú árut is forga­lomba hoznak. Akit rajtakaptak, nem úszta meg szabálysértési feljelen­tés, illetve fegyelmi lelelös- ségrevonás nélkül. Következetesen ellenőriz­ték, hogy megfelelnek-e a miskolci vendéglők, esz­presszók az osztályba soro­lás feltételeinek. Volt, ahol — a vizsgálat után — pó­tolták a hiányosságokat: például az Avasi Kávéház­ban. A Miskolci Vendéglátó­ipari Vállalat Arany Csillag éttermét azonban kénytele. nek voltak alacsonyabb osz­tályba sorolni. Felelősségre vonták azokat is. akik ven­dégnek vélték az ellenőrt, és éppúgy manipulállak, ahogy feltételezhetően más­kor szoktak: rontották a minőséget, hamisan mértek, rosszul kalkuláltak. Rosszul kalkuláltak! (békés) Üést tartod az SZMT elnöksége C Munkavédelem egészségügy, munkaverseny, Három fontos témát tár­gyalt tegnap — Tóth József, az SZMT vezető titkára irá­nyításával — a Szakszerve­zetek Borsod megyei Taná­csának elnöksége. A testület tagjait, s a meghívott ven­dégeket, köztük Dudla Józse­fet. a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Mráz Ferenc, az SZMT elnöke köszöntötte. Az elnökség először a mun­kahelyi és üzemi balesetek elmúlt évi alakulásáról hall­gatott meg és vitatott meg jelentést, amelyet Csengeri Zoltán, a munkavédelmi osz­tály vezetője terjesztett elő. Borsod megyében 1978-ban javult a munkavédelem. Csök­kent az üzemi balesetek, az ezek miatt kieső munkana­pok száma is. Mindebben szerepe volt, hogy a vállala­tok többségénél a korábbinál jobban odafigyeltek a rende­letek betartására, korszerű­södtek a munkahelyek, több védőeszközt szereztek be a vállalatok. A meglevő ve­szélyforrások megszüntetésé­re. valamint a szociális hely­zet javítására tavaly 1 mil­liárd 782 millió forintot köl­töttek vállalataink, szövetke­zeteink. Több mint 1 milliárd forintba került 622 környe­zetvédelmi intézkedés megva­lósítása is. Az SZMT mun­kavédelmi osztályának fel­mérése szerint 130 vállalat­nál 34 199 dolgozó munkakö­rülményei javultak az előző esztendőhöz képest. A megelőző intézkedések sokaságának megvalósításá­val párhuzamosan folytak egyéb intézkedések is. A munkavédelmi rendezvények­nek például 200 000 résztve­vője volt; vagy: a 4774 bri­gád 39 112 tagja vett részt munkavédelmi vetélkedőkön. A több mint 10 000 borsodi munkavédelmi őr 32 000 bal-, eseti probléma megoldását segítette elő. Kritikusan szóltak az el­nökség tagjai a munkavédel­mi tevékenység hiányosságai­ról is. A fő tennivaló Borsod­ban — fogalmazódott meg a vitában — a halálos és cson­kulásos balesetek számának csökkentése. Tavaly — bele­számítva a fővárosi székhe­lyű üzemek helyi egységeit is — 39-en haltak meg üzemi baleset következtében. Közü­lük — mondotta dr. Balogh András, az SZMT titkára —■ 31-en szabálytalan munka­végzés. fegyelmezetlenség kö­vetkeztében . . . Megdöbbentő a munkavédelmi osztály meg­állapítása: a dolgozók nagy része mindent megtesz azért, hogy a munkavédelmi felsze­relést ne kelljen használ­niuk! ... Az elnökség elfogadta azt a javaslatot, amely — a SZOT elmúlt évi, november 17-i ál­lásfoglalása alapján — Bor­sod megyében is meghatároz­za a szakszervezeti szervek munkavédelmi feladatait. A továbbiakban dr. Erdős Lajos, a társadalombiztosítá­si és szociálpolitikai osztály vezetője terjesztett elő javas­latot az egészségügyi ellátást javító feladatokra. A javas­lat meghatározza az elnök­ség. a megyei bizottságok, valamint az orvosegészség­ügyi megyei bizottság ezzel kapcsolatos feladatait. Jelentést hallgatott meg az elnökség az 1979. évi szocia­lista munkaverseny indításá­ról is. A közgazdasági bizott­ság jelentéséből kitűnik, hogy Borsodban 12 929 brigádban (közülük 10 371 már szocia­lista címet elért kollektíva) 124 236 dolgozó vesz részt a szocialista munkaversenyben. A szocialista brigádmozgalom továbbfejlesztésének megyei feladataira elfogadott javas­lat számos új tennivalót fo­galmaz meg. amelyek végre­hajtása újabb lendületet ad­hat megyénkben is a ver­senymozgalomnak. (nyihes) (Folytatás az l. oldalról) tói, virágos Miskolcéri Felhívás a város la hóihoz Miskolc megyei város Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront városi elnök­sége ez évben is meghirdeti a „Tiszta, virágos Miskolcért” mozgalmat. A mozgalom keretiében kíván­juk megoldani: Aprilis 17—30-a között: a vá­ros tavaszi nagytakarítását: az engedély nélküli szemétlerakó­helyek megszüntetését; a lom­talanítást a köztisztasági vállalat útján. Egész éves feladatként: a köz­területek, utak, járdák, fokozot­tabb tisztán tartását a város OgéS7 1 An • i »■»' ’’’ 'U portáinak, környezetének rendbe­tételéi; a családiházas övezetek előkertjeinek virá gosít ását; a ▼áros fö közlekedési útvonalai­nak és környékének, a még ker­tészeti gondozás alatt nem álló területeknek a gondozását; par­kok, játszóterek kialakításit; ki­építetlen járdák kőlapozását. A mozgalom sikere es eredmé­nyessége érdekében fel kérj’“ k a \áros minden lakosát, aíTami, társadalmi és tömegszervezetekei, a vállalatok, intézmények, mező­gazdasági szervezetek, iskolák vezetőit, dolgozóit, szocialista brigádokat, vegyék ki részüket célkit. üzéseink megvalósításából. Aktív közreműködésükkel támo­gassák városunk szépítését, kul­turáltabbá tételét, társadalmi munka végzésével nyújtsanak se­gítséget a végrehajtáshoz. Felajánlásokkal a városi taná­cson a társadalmi munkát szer­vező csoportnál a 33-947-es te­le í on számon, a vá ’ k ri­gón a 36-711-es telefonszámon, vagy a tanácstagok útján lehét jelentkezni. A bevezetőben már utal­tunk rá, hogy 1976-ban az árellenőrzések számainak nö­velését határozta el a városi tanács végrehajtó bizottsága. Külön felhívta a figyelmet a magánkisiparosok és ma­gánkereskedők ellenőrzésére, hiszen velük szemben meg­lehetősen sok kifogás merült fel a korábbi években. Mi. lyen tapasztalatokat szerez­tek e területen az elmúlt két és fél évben az ellenőrök? Csaknem 500 alkalommal látogatták meg a kisiparoso­kat vizsgálat céljából az em. litett időszakban. Általános tapasztalat, hogy túlnyomó többségük az országos szer­vek által jóváhagyott egység­árgyűjtemény szerint kalku­lál. ám ez nem jelenti azt, hogy mindent a legnagyobb rendben találtak náluk az ellenőrök. Az autószerelők és javí­tók gyakran „elfelejtették” számlát adni a magánmegrendelönek. Más­kor el nem végzett munká­kért, be nem épített anyago­kért, alkatrészekért is felszá­molták a dijat. A számlaké­szítés elmulasztása egyébként az építési és szerelési szak­mákban dolgozók körében is Közlekedés­technikai bemutató az NME-n A MEAFC túr&motoros szakcsoportja és az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács április 22-én délelőtt 10 órá­tól az Egyetemvárosban — a 12-es autóbusz végállomá­sánál — neves gyorsasági versenyzők részvételével, köz­lekedéstechnikai bemutatót és mini gyorsasági motor- versenyt rendez. A közönség részére KRESZ- és ügyessé­gi elemekből álló motoros vetélkedőt szerveznek, mely­re nevezni a helyszínen le­het. 13.30 órától látványos technikai sportíilmek vetíté­sére kerül sor az egyetem I-es előadójában. A Szemere utcai székhazat is kinőtte már a vállalat. A Major utcában új székház epiil, ahol kényelmesebb dolguk lesz a tervezőknek. (Kovács Attila jeli-étele) Harmadszor élüzeni az AGROBER Alaptőke a hűség — Melyik volt a legköny- nyebb? — Az első. — A legnehezebb? — Ez. A harmadik . .. Most harmadszor lett él­üzem az AGROBER miskolci kirendeltségei A „mesterhár­mast” 300-an érték el. any- nyian dolgoznak itt. Beszél­getőpartnerem Balogh Dávid, az AGROBER igazgatója. — Naponként jó néhány ezer ember elmegy a Szeme­re utcai székház előtt, de va­lójában nagyon kevesen tud­juk, hogy mit csinálnak itt, mit dolgoznak élüzem szinten immár sorozatban három éve. És ha nem tudjuk, hogy mit dolgoznak, akkor az elnyert cím is súlytalanabb... — Hogy sok ezer ember nem tudja, hogy mit csiná­lunk, ez természetes, de azért az is. hogy egyre többen tud­ják: mezőgazdasági és élelmi- szeripari beruházásokat ter­vezünk és kiviteleztetünk. — Azt hiszem, hogy a „me­zőgazdaság". de a beruhá­zás” szóban is benne van az 1978-as ev számtalan gondja és baja. Pontosan az, hogy ez nehéz év volt? — Igv igaz. Mindenki tud­ja. hogy a beruházási kedv­ben most volt egy megtorpa­nás. elbizonytalanodás. Ezt mi azonnal megéreztük. Csak példaként: a tejgazdaságok korábban állami támogatás­sal épültek. A támogatás megszűnt, es nem egy meg­rendelőnk kénytelenségbőt visszalépett. Ennek ellenére: tavaly a kapacitásunkon fe­lül is vállaltunk, és teljesí­tettünk feladatokat. — Számokban? — A termelési tervünket 120 százalékra sikerült telje­síteni. Hatszáz millió forint értéket építtettünk be. Ez így számokban kifejezhető ered­mény, de az igazság, hogy jó évet zárni csak jó évek után lehet. Az előbb szóltam a be­ruházási kedv megtorpanásá­ról. Nos, a nagyon a mában kell élnünk, hogy ilyesmi ne érhessen váratlanul. Szeren­csére igen jó kapcsolatokat sikerült kiépítenünk a part­nereinkkel. állami gazdasá­gokkal, termelőszövetkezetek­kel és termelési társulások­kal. Kidolgoztunk például egv fejlesztési tervet, olcsóbb ser- téstenyésztési telepeket. Ez tanulmányterv, amit felküld- tünk a minisztériumba, és le­het. hogy típusterv lesz be­lőle. Tanulmánytervet készí­tettünk húsmarhatenyésztő rendszerre, és mert ez már benne van a levegőben, olcsó juhtartási épületeket tervez­tünk. Erre mondom én azt, hogv benne kell élnünk a korban. Itt nálunk egyfajta műhelyt kell teremteni, ahol az emberek jól érzik magu­kat. — Munkatársi sikerélmény? — Az. Az Élüzem cím min­denképpen az. De ha én azt mondom, hogy az 1979-es na­gyon nehéz évben a negyedik hónap végén azt mondhatom, hogy a kapacitásunkhoz vi­szonyítottan a már megkötött szerződés, és biztos megbíza­tás fedezetünk 105 százalé­kos. akkor azt is mondom, hogy elébe lehet menni az igényeknek. — Nemcsak Borsodnak dol­goznak. — Nem. Tuniszban egy ál­lami gazdaság üzemfejleszté­si tervét készítettük el, de ugyanott már megvan a má­sodik megbízásunk is ... — Az eredmény reklám? — A jó eredmény minden­képpen reklám. És az egyet­len meggyőző reklám. Épí­tünk mi sport- és ifjúsági kombinátot Szekszárdon. dol­gozunk Tokaj-Hegyaljának és az Egri Borkombinátnak, Nagykőrösnek és az AGRO- KOMPLEX-nek, a Léhi Álla­mi Gazdaság termelési rend­szerének és a kaposváriak­nak ... — Mi az, amit a sikerről szívesen elmondana? — Azt talán elmondtam, hogy nem volt könnyű. Ez 300 ember sikere. Tíz szocia­lista brigádunk van, közülük a Vosztok brigád most kapja meg az Országos Kiváló Bri­gád címet ... A 300 dolgo­zónk közül 177-en töxzsgárda- tagok. A gárda így is fiatal, de összeforrott. Hogy mást ne mondjak: az utóbbi három évben tőlünk érdemi munkát végző ember nem ment el. De felnőtt számos fiatal, és így jóérzéssel mondom: ma többre vagyunk képesek, mint tegnap. — Idén? — Négy hónap eltelt, és nem állunk rosszul. BARTHA GABOR # A kompok után a személyhajók is útnak indulnak a Bala­tonon. Május elsejéig két útvonalon, Siófok—Balatonfüred— Tihany, valamint Fonyód és Badacsony között közlekednek. A szezonkezdéssel két szálloda is kinyitott, a Hotel Európa, ahol már minden szoba elkelt és a Vénus Hotel. (Képünk a siófoki mólón készült.) (Gyertyás László felvétele) ■*fg. Az osztályba sorolást is osztályozták

Next

/
Oldalképek
Tartalom