Déli Hírlap, 1979. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1979-03-15 / 63. szám

^ (c L J Történelem-idéző A HAJDANI MISKOLCI GORDON MUNKÁSMOZGALMI HAGYOMÁNYAIRÓL ÍRUNK A 3. OLDALON _ / mrnm 1 * POLITIKAI NAPILAP # XI. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM 1979. MARC. 15., CSÜTÖRTÖK m 1,28 FORINT Lázár György Kuvaitba látogat Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke Szaad Ab- duliah Al-Szabah trónörökös­nek, Kuvait állam miniszter- elnökének meghívására a kö­zeli napokban hivatalos láto­gatásra Kuvaitba utazik. ♦ Aczél György a megyei pártaktíván. (Laczó József felvételei) Aktíva a pártszélházban Aczél György mondott beszédet Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese borsodi tartózkodásának má­sodik napján, tegnap délelőtt ellátogatott a Hernádvölgye Termelőszövetkezetbe, a Bocsi Sörgyárba, majd délután párt. aktíván találkozott a megye párt-, állami, társadalmi, tömeg­szervezeti és gazdasági szerveinek, kulturális intézményeinek vezetőivel, képviselőivel. A vendéget dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára kö­szöntötte. Giscard d’Estaing a Szovjetunióba utazik Valery Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök Leonyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökének meghívá­sára, március 29-től híva. talos munkalátogatást tesz a Szovjetunióban. A szakmák kiváló tanulói Ma: a gyakorlat próbája A teherűrhajó megérkezett a Szaljutra Tegnap délelőtt, moszkvai idő szerint röviddel fél 11 előtt megérkezett rendelteté­si helyére a Progressz—5 te­herszállító űrhajó: kikötött a Szaljut—6 űrállomás hátsó kikötőhelyénél. A Progressz valamivel több mint 48 óra alatt jutott el céljához, ugyanúgy, ahogyan az előző teherűrhajók. Az ötödik teherűrhajó utánpótlást juttatott el a je­lenlegi űrexpedíció tagjai­hoz: Vlagyimir Ljahovhoz és Valerij Rjuminhoz. A szál­lítmány kirakása hosszabb időt vesz igénybe, mivel a pótalkatrészeket Ljahov és Rjumin azonnal beszereli, a használt, feleslegessé vált készülékeket pedig elhelyezi a Progressz rakodóterében. Mint ismeretes, a teherűrhajó nem tér vissza a Földre. Néhány érdekes tartalmú csomag is van a tegnap a A Carter amerikai elnök teg­nap rendkívüli elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy az iz­raeli kormány jóváhagyta Je­ruzsálemben előterjesztett leg­utóbbi javaslatait. Ezer Weiz- man izraeli hadügyminiszter ma Washingtonba utazik, hogy hivatalos és végleges formába öntsék az Izraelnek megígért amerikai katonai és gazdasági „segélycsomag” tervét — jelentette tegnap az izraeli rádió. Ha az egyipto­mi kormány aláírja Izraellel a különbékét, az az arab vi­lág elárulása lesz — mondot­ta Arafat, a PFSZ vezetője, és bejelentette: amennyiben az megtörténik, felszólítja az arab országokat: rendeljenek el olajbojkottot Egyiptom el­len. Az Egyesült Államok legalább 10 milliárd dollárt fizet az egyiptomi—izraeli kü- lönmegállapodásért. Washing­ton katonai szerződést kínált fel Izraelnek, cserében hadi­flotta-támaszpontot kap. Progressz fedélzetén a Szal­jutra érkezett teheráru kö­zött. így például az űrhajó­sok kaptak egy fekete-fehér televíziós késeüléket — a földi adások vételére. Egy másik érdekesség: az űrállomáson tűzjelző beren­dezést szereltek fel. A Szal­jut—6 különböző részeiben hat érzékelő berendezést he­lyeznek el, amelyek a szén­gáz legkisebb mennyiségét is jelzik. Egy további csomag tartalma az űrhajósok ké­nyelmét szolgálja. Kovaljo- nov és Ivancsenkov tervei alapján „fehérnemű-szárítót” készítettek a Földön a világ­űrben esedékes „nagymosás” céljaira. Igen fontos a pótalkatrész­küldemény is. Eljuttatták például az űrállomásra a Krisztall olvasztókemence újabb, az eddigi tapasztala­tok alapján tökéletesített példányát. Aczél elvtárs az aktíván politikai kérdésekkel kezdte beszédét. Hangsúlyozta, mi­lyen jelentősége van annak, hogy Európa a történelem során — az ellentmondások ellenére — leghosszabb békés korszakát éli. Megemlékezett a Tanácsköztársaság történel­mi tanulságairól — közeled­vén az évforduló — s azok­ról a körülményekről, ame­lyek eredményeként erősöd­nek a szocializmus pozíciói a világban. Az ország dolgairól szólva, a továbbiakban arról beszélt, hogy fejlődő gazdasági éle­tünk megköveteli egész gon­dolkodásunk alapvető válto­zását. Régen is voltak, ma is vannak gondjaink. De ezek a mai gondok egészen mások, mint a harminc évvel ezelőt­tiek. Akkor az alapvető igé­nyeket kellett kielégíteni. Manapság jócskán megnőttek az igények. De emberi tulaj­donság a mindig többet aka­rás. Ennek köszönhetjük, hogy megnőttek a termés- eredmények, hogy ma például Borsodban jóval több az ag­rárszakember, mint régen az külmikéke ára ^ Carter elnök és Vance külügyminiszter Washington­ban tájékoztatót tartottak közel-keleti útjuk eredményeiről A hagyományokhoz híven, az idén is megrendezik A szakma kiváló tanulója versenyeket, amelyeket a felszabadulás tisz­teletére évente meghirdetnek az ország szakmunkásképző iskoláiban. Az ipari és építő­ipari szakmák végzős tanulói ezúttal huszonnyolc szakmában és bat szakmai tantárgyban vetélkednek. szérialakatos — legjobbjai mérik össze tudásukat. Teg­nap délelőtt a 101 -es számú Szemere Bertr lan Ipari Szak­munkásképző Intézetben az írásbeli feladatokkal kezdő­dött meg a verseny, s ma már a gyakorlatban mutat­hatták meg a fiatalok, hogy országban együttvéve volt. Aczél elvtárs a fejlődés vele­járójaként, illetve egyik fon­tos feltételeként a tudás ál­landó gyarapításának fontos­ságát hangsúlyozta Nagyon lényeges — mondotta — az egész közoktatási rendszer szisztematikus átformálása, a társadalmi hátrányok felszá­molása a műveltség hierar­chiájának megszüntetése. Kénytelenek vagyunk világ- színvonalán termelni, nyil­vánvaló, hogy gondolkodni is világszínvonalon kell. Az is­kola feladata a konvertálha­tó alaptudás biztosítása Hangsúlyozott szerep jut eb­ben a pedagógusoknak, de számítanunk kell a család nevelő szerepére is. Alapvető társadalmi feladat az értel­mes, szocialista emberhez méltó igények felkeltésé. Az anyagiak gyarapítása érdeké­ben sok mindent tettünk az évek során. De a tárgyak birtoklása nem lehet az em­ber végcélja. Igazából az a boldog ember, aki minél töb­bet tud magából átadni a közösségnek. A jövőben — mondotta a szónok — avégből, hogy fel­adatainkat jobban teljesít­hessük, javítani kell a vita­szellemet, társadalomformáló tevékenységünk részesévé kell tenni az embereket. Érezze minden vezető, hogy nélkü­lözhető, és minden állampol­gár tudja, hogy ő nélkülöz­hetetlen. Feladatainkat nem tudjuk megoldani az emberek millióinak együttműködése nélkül. A nagy tetszéssel fogadott beszéd, illetve a pártaktíva dr. Bodnár Ferenc zárszavá­val ért véget. Aczél György tegnap este visszautazott a fővárosba. Tegnap kezdődtek meg az országos döntők nyolc megye — Baranya, Békés, Borsod, Győr, Fehér, Heves, Szabolcs és Hajdú — székhelyén. A döntőben a versengő fiatalok gyakorlati haszonnal járó munkát kapnak versenyfel­adatként, szereplésük sikere tehát nemcsak erkölcsi érték­kel, hanem forinttal is mér­hető. Miskolcon három szakma — autószerelő, gépjármű-vil­lamossági műszerész, karosz. Olaszországban újabb sú­lyos politikai terrorakciókat követnek el magukat ..forra­dalminak'’ nevezd szerveze­tek. Tegnap a „Vörös Brigá­dok” elnevezésű hírhedt ter­rorszervezet (ez rabolta el és gyilkolta meg Aldo Morót) be verték a FIAT Művek pribékjei Torinóban bilincs­egyik munkását, a 44 éves Giuliano Farinat, majd pisz­tollyal többször lábon lőt­ték. A munkást súlyos álla­potban szállították kórházba, sok vért vesztett. Bolognában kedden késő este terroristák foszforpa­lackkal felgyújtották az új­ságírók tartományi székhá­zát. Füstmérgezés következ­mi*t is tudnak. Az Építőipari Szállítási Vállalat 3-as számú üzem­egységénél 29 fiatal szak­munkásjelölt fogott szerszá­mot ma reggel a kezébe, a Miskolci Közlekedési Válla­latnál 21-en vették fel a munkát, míg a MÁV okta­tási központjában 25-en ver­sengtek. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés ma délután öi óra­kor lesz a 101-es iskolában, tében egy 59 éves asszony meghalt, egy másik pedig a kórházban haldoklik. Az ak­ció elkövetését a „Vadmacs­kák” elnevezésű terrorszer­vezet vállalta magára. Üze­netük szerint „két elesett társukért” álltak bosszút. Tegnap virradóra gyújtó­palackot hajítottak a szocia­lista párt lapja, az Avanti, bolognai munkatársának ott­honába. Római megfigyelők az újabb terrorakciókat össze­függésbe hozzák az olasz belpolitikai helyzettel. Ügy vélik, hogy a jobboldal — a rendkívüli választás remé­nyében — „előkészíti a ta­lajt” a baloldal és általában a haladó, demokratikus erők megfélemlítéséhez. Szokatlan meleg Az enyhe, felhős reggel után napközben az évszakhoz képest szokatlanul meleg idő­re számíthatunk. Erősöd déli, délnyugati szél mellett záporra, esőre számítanunk kell. A hőmérséklet csúcsér­téke megközelíti a 20 fokét. Csemegések a « Egymás után érkeznek az árukkal rakott teherautók a Csemege Kereskedelmi Vál­lalat legnagyobb üzletéhez, a belvárosi Csemege Áruház­hoz, amely a jövő héten nyitja meg kapuit. Épp a kö­zelgő nyitás, s a beérkező ha. talmas árumennyiség elhelye­zése miatt, a város többi Cse­mege-boltjának szocialista Csemegéért brigádjai vállalták, hogy mű­szakjuk befejezése után se­gítenek az új bolt személy­zetének a „gondolák” feltöl­tésében. Tegnap a Győri ka­pui boltból jöttek, ma és holnap, s az elkövetkező na­pokban pedig a többiek is se­gítenek társadalmi munká­ban. Tegnap: ib Márts

Next

/
Oldalképek
Tartalom