Déli Hírlap, 1979. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1979-02-22 / 45. szám
(Kerényi László felvételt) Kifelé a hullámvölgyből? Az SZÍT elnökségének elismerése a DIG ÉP kollektívájának Amint arról már tegnap hirt adtunk, a DíGÉP-ben tartotta ülé ct a S/aks/,erve- zetck Borsod megyei Tanácsának elnöksége. A résztvevőket Mráz Ferenc elnök köszöntötte. majd Tóth 'József vezető titkár tett javaslatot a napirendi pontokra. ICzék egyik legrfonto-abbja az a tájékoztató volt. amelyet tlr. Énekes Sándor vezérigazgató és Varga Barnabás adott a termékszerkezet korszerűsítéséről, s a szakszervezeti bizottság ez irányú tevékenységéről. rulhat ahhoz, hogy valóra váljon az egyik fontos ez évi cél. a nyereségterv teljesítése. Mivel a gyár dolgozóinak létszáma tovább csökken — ezzel már a tervezéskor is számolni kellett —t. a termelékenység H százalékos növelését akarják e'érni. Ezt elsősorban a veszteség!dők csökkentésével, va >.y például a nn’v termelékenvsé’ő. értékes 'ének még íobb ki- hanival pknr,,-,k e'érni. Az elnökség tagjai a ''Mában elismeréssel szóltak a DIGKP-nek á termékszerkezet kor«zéi-Osf*»s<»re iránvuló Készül is az ehhez szükséges terv, s mint arról a KGM képviselője is tájékoztatott, ez összhangban van a népgazdasági elképzelésekkel is. Ez a rekonstrukció azonban Sok millió forintba kerül. Ám — mondotta dr. Énekes Sándor — a pénz sem minden, fontos a megfelelő felkészülés is. Mindezek mellett továbbra is fontos a belső tartalékok feltárása, például a túlórák csökkentése, vagy — amiről Szeghő István, a vasasszakszervezet területi szervezője beszélt — olyan lehejjc Itt rezet majd az északi tehermentesítő út Az elnökség tagjai, valamint a SZOT. a KGM és a vasasszakszervezet képviselői számos újabb kérdést tettek fel a gépgyáriaknak. Ezekre válaszolva, dr. Énekes Sándor egyebek között beszámolt arról, hogy az elmúlt év második felében három nagy feladat teljesítését tűzte a felsőbb vezetés a gyúr kollektívája elé. Ezeket megoldották, és a második fél évben már nyereségesen termelt a DI- GÉP. Biztató az is. hogv az idei esztendő is jól kezdődött. Ez hallatlan nagy erőfeszítések eredménye. A gyárvezetés új. szigorú, de igazságos, az egyenletes és programszerű termelést segítő prémium- rendszert dolgozott ki és léptetett életbe. Ez is hozzájáerőfeszítéseiről Ennek azonban még ma is komoiv aka- dálvai vannak. Könnvű arról beszélni például, hogy csökkenteni kell a gazdaságtalan termékek arányát, ám amikor arról van szó. hogy meg kell szüntetni a vasúti kerékpárok. a süllyesztékes )<o- vácstermékek, vagy a rugók gyártását, seregnyi probléma vetődik fel. Erre mondta például Dudla József, a megvei pártbizottság osztályvezetője, hogv a termékszerkezet korszerűsítésénél nagyon oda kell figyelni az emberi oldalra is. Vagy: elkerülhetetlen most már a DTGÉP-ben a technológiai rekonstrukció, hiszen nem lehet tovább, s pláne nem hosszú távon a rejtett tartalékokra építeni. Ali a mérvadó kapacitás? Mindennapi vizünk Miskolc víznyerő helyeinek mérvadó kapacitása: 88 ezer köbméter' naponta! A „mérvadó” azt jelenti, hogy ez. az a minimális vízmeny- nyiség. amivel mindig számolhatunk. Ebből naponta 48 ezer köbméter a bükki karsztfor- rások hozama. Tudni kell azonban, hogy ez nagyon ingadozó. A Szinva-forrás ma például 20 ezer köbmétert ad naponta, de ha hat hétig nem esik. a hozam 5 ezerre csökken. Olvadás, tartós esőzés hatása egy hét múlva érezhető . . . Üj karsztforrások bekapcsolására lenne szükség, ezt azonban a természetvédelmi területekre vonatkozó szabályok gátolják. Keletről, Felsőzsolca. Sajó- ecseg, később Sajólád vízmüvei szolgáltatnak vizet. A két rendszert átemelő gépházsor köti össze. A város maximális vízfogyasztása 110 ezer köbméter naponta. Évente 4—5 ezer köbméterrel többet fogyasztunk .. . A város kritikus zónája a Kilián. Az a sáv tehát, amely a két fő víznyerő, területtől egyaránt távolesik. Baj akkor van, hä a maximális fogyasztás és a minimális termelés időben egybeesik .. . Ez volt a helyzet decemberben és januárban. Az olvadás azonban már egy hónapja megszüntette a vízgondokat. Egyébként — ha a helyzet komolyra fordul — tartalékként igénybe , veszik az Augusztus 20. strand és Tapolca fúrt kútjainak vizét is. A város vízellátásáért felelős szervek azon dolgoznak. hogy a mérvadó kapacitást minél közelebb hozzák az igényekhez. gc A világ hetven országába ... Az Irodagépipari és Finom- mechanikai Vállalat —. mely az idén ünnepli alapítása 30. évfordulóját — korszerű Írógépeket gyárt exportra. Termékeiket a világ hetven országában értékesítik. A képen: sza- Imgrendszerben készülnek a korszerű. írógépek. Lakókocsis iegényélct Utat építenek, begyet nizgatiiafc Jómaga a Nyírségből való, s tőségek még jobb kihasználása. mint a DIGÉP nagyszerű újító-feltaláló gárdájának szellemi kapacitása. A vitát Tóth József, az SZMT vezető titkára fo Malta össze. Javaslatára az elnökség elismeréssel adózik az elmúlt év második felében és az idei esztendőben eddig végzett munkáért a DIGÉP vezetésének, kollektívájának. Az elnökség állást is foglalt több olyan kérdésben, amelyek megoldásához nem elegendő a gépgyári kollektíva ereje, lelkesedése. Az SZMT elnöksége kéri ezek megoldásához a SZOT. a KGM, a vasasszakszervezet segítségét is. (nyikes) Miskolc fejlesztéséről tanácskoznak A megyei tanács tervgazt dasági bizottsága, valamint a műszaki és kommunális bizottság holnap délelőtt együttes ülést tart. A résztvevők tájékoztatást kapnak arról, hogy a lakótelep; alapellátást biztosító intézményeket miképpen lehet a lakásokkal párhuzamosan felépíteni. Megvitatják a miskolci agglomeráció és tágabb térsége fejlesztési és rendezési koncepciójának javaslatait is. Bliccelők A Miskolci Közlekedési Vállalat jegyellenőrei 1977- J ben 18 ezer személyt 563 ezer. 1978-ban pedig 20700-at «95 ezer forintra bírságoltak meg. Az idén? Inkább vegyük meg azt a jegyet... Jó magyar szokás szerint az északi tehermentesítő utat is úgy szeretnénk, hogy add meg uram isten, de máris késő. Az egyik szemünk sir, a másik meg nevet. Nem kedveljük az építéssel járó felfordulást. az utakat sárten- geivé változtató, földhordó monstrumokat, de repesünk a gondolattól: ha elkészül az út. orvosolja Miskolc trom- bózisos közlekedési állapotát. KUBIKOS, SEPRŐVEL A Bükk, s közte az Avas az antivilágban szőlőkultúrájáról volt híres. Bora a tokajiéval vetekedett. Az ezt jelző ereklyék, az öreg borospincék sorra rogynak a markolók és a dózerek alatt. Rossz irányból, valóságos .sártenger felől közelítjük a Szent Anna környéki helyszínt. Kis Mihály kubikos szerszáma egy lapát és egy seprű. — Tudja, nekem s még két társamnak kell a főutat ta- karítgatni mert már kicikkeztek minket az újságban. Igaz is. ezek az óriá: Tátrák nem a Patyolatban dolgoznak. Míg a Földgép Vállalat két lakókocsis főhadiszállására kísér, elmeséli, hol hagy'a már k’eze munkáját szerte az országban. Dolgozott Székesfehérvárott. Baiatonfűzfőr. meg Leninvárosbun. Ennek elötle a Tisza-parto't ..lapozták”. azaz kövezték, de ott i most meg se lehet mozdulni. oda utazgat haza a hét vegére. így élnek a többiek is, akiknek már tizenéve a lakókocsi az . első számú otthona. — Mi tagadás, jobban szeretnénk egy kicsit összkomfortosabb körülményeket — mondja Forgács Zoltán kotrógépkezelő. — Idestova 18 éve vagyok a vállalatpáll, de ugyanígy volt ez tíz évvel ezelőtt is. mint ma. Sajószöge- di vagyok, de ha naponta autóbuszra szállnék, elutaz- gatnám a pihenőidőt. A munkarend sem könnyű: 12 óra szolgálat. 12 szabad. Egy éjszakai műszak után nem leányálom a lakókocsis legényélet. Akkora a zaj, hogy aludni alig lehet. REND A LELKE . .. Ha sáros is a lépcsőre terített lábtörlő, meglep a lakókocsi pedantériája. Ragyogóra Sikált lavórban melegszik a víz az olajkaiyhán, az asztalra kockás abroszt terítettek. Ók csinálják maguk körül a rendet, pedig szobai parancsnok sincs. Kiss József, 17 évesen e vándorélet újonca, s mint mondja,' jól érzi magát ebben a családban. Január 8-án került ide mint gépkenő. Ez ugyanis az előiskolája annak, hogy majd Debrecenbe, a nehézgépkezelői tanfolyamra beiratkozhasson. Szeptemberben vág neki gépkezelői tanulmányainak Lukács Barnabás. s semmi remény« nincs arra. hogy ehhez a gárdához visszakerül. Helyett« majd jön egy másik újonc. AZ IDŐ: PÉNZ . . . Próbálnak is brigádéletet élni. de a stafétabotot gyakran kell váltani, s így nem könnyű. Tóth Lajos, a brigádvezető kotrómester éppen gépe nyergében ül. Egy hegyet mozgatnak meg. Mindkét keze, lába dolgozik, nyolc manőver végezhető a két karral és a pedálokkal. Ók is és a volá- nos tátrások is hajtanak, mert az idő pénz. Téljesít- ménvre dolgoznak. A kotró- gépkezelőknek biztosított órabérük van. hiszen az időjárás nem mindig kegyes hozzájuk. A kitermelt föld köbmétereiért pedig 36 fillér plusz jár. Egy műszak alatt 160 kocsit is megraknak. Persze,- a talajtól is függ, mert a masszív kőpincékkel keményen meg keli dolgozni. A geológusok is mindennapi 'vendégek, nehogy beszakadjon alattuk a föld. De még így is akadt meglepetésben részük. Egy autó alatt megsüllyedt a talaj,. Felfedeztek egy ajtó nélküli pincét, amely egy föld alatti járattal volt összekötve. A munkások úgy tudják, az új út 1960-ra elkészül, s ők újból szedik a sátorfájukat. De ekkor végre megszűnik Miskolc egyutcás város lenni ... OLÁH ERZSI Csak tízezren léptek vissza Áutóvárék — Sokáig gondolkoztam, de nem megy... — legyint lemondóan az. öszes hajú. negyvenes férfi, s a 16 ezer valahányszáz forintját zsebébe gyűri. A valamivel több. mint egy hónappal ezelőtt hozott minisztertanácsi rendelet érzékenyen érintette a személygépkocsikra várók népes táborát. Az eddigi 20 százalék helyett ugyanis január 20-tól 50 százalék előleget kell befizetni. November 80-ig kaptak ..gondolkozást" időt azok. akik 1979. előtt fizettek be gépkocsira, hogy kiegészítsék az előleget, vagy ha ez nem megy. akkor lemondjanak az igénylésről. Akiknek erre az évre igazolták vissza igényüket, azoknak természetesen nem Meglesz, vagy nem lesz meg? Ez most, s itt a nagy kérdés! Mármint az az ösz- szeg, amelyet a Merkúrhoz kell befizetni. Sokan reménykednek az utolsó pillanatig — november végéig —, hátha összejön a pénz. Mások pedig . . . ? A Merkúrhoz eddig mintegy 10 ezer lemondás érkezett, de legalább ugyaneny- nyien egészítették ki az előleget. Az országban január 10-én 540 ezer előjegyzést tartottak nyilván, megyénkben (a tegnapi napig) 31 627-en várnak személykocsira. A rendelet hatálybalépése óta 618-an vélték fel pénzüket az. OTP-től, valamivel t)öb- ben. 647-en fizetlek be még 30 százalékot, s 111-en szurkolták le az új kocsira az 50 százalékot. , hogy a négy-ot igényléssel rendelkezők közül hányán kérték vissza pénzüket, hányán és mennyi előjegyzést töröltettek. mivel az új autók eladását is korlátoztak. Igaz. az igénylésekkel is lehet manipulálni... A miskolci Merkur használtautó-telepen jelentősen megnövekedett az érdeklődési, január 20-tól az új, az egykét éves kocsik iránt. Ismeretes. hogy három évnél fiatalabb . évjáratú használt autót, csak innen lehet vásárolni. Különösen sokan keresik a Trabantot (eddig még senki sem adott le ilyen márkájú kocsit), a Zsigulit, s tegnap hét ember közt sorsoltak ki egy Wartburgot. Hogy elé-i-e az új rendelkezés a hatását, arról még korai beszélni. Az év végére. vagy 1980 elejére dolgozzák fel az. adatokat a mer- kurosok. akkor dől el. hogy csökken-e a várakozási idő. Az étterem többet lud Elégedettek az LKM új éttermével, annak szolgáltatásaival a kivitelezésen dolgozók. A Borsodi Vendéglátó Vállalat által üzemeltetett étterem jól teljesíti feladatát, noha végleges kapacitása még nincs kihasználva. Jelenleg mintegy 800 kivitelező étkezik naponta az új étteremben, de számuk hamarosan duplájára nő, hiszen itt ebédelnek majd a honvédség építő katonái is. Az étterem dolgozói felkészülten várják a nagyobb létszámot, sőt — mondották — azt szeretnék, ha mi né' hamarább teljes egészéber kihasználhatnák a modern gépekkel, berendezésekké! felszerelt konyha „képessékell kiegészíteni Arról sajnos nincs adat, I. S. geit”. illudas János felvétele)