Déli Hírlap, 1978. december (10. évfolyam, 283-306. szám)
1978-12-11 / 291. szám
í je Emlékezetes pillanat marad az acélmű kivitelezését, megvalósulását segítő szocialista együttműködési szerződés aláírása. Ennek jelentőségét méltatta az aláírási ünnepségen híajtényi Lajos, az LKM pártbizottságának titkára. A szónok mögött balról jobbra: Drótos László, a városi pártbizottság első titkára, Csépányi Sándor, a Központi Bizottság tagra, KGM-miniszterhelyettes, dr. Ábrahám Pál, az ÉVM minisztere. Soltész István, a Központi Bizottság tagja, a KGM minisztere, dr. Szeppelfeld Sándor, az LKM vezérigazgatója, Újhelyi Tibor, a megyei pártbizottság titkára és Herczeg Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a Vas-, Fém- és Villamosenergía-ipari Dolgozók Szakszervezetének fűtikéra. Becsületbe1! ügy.,. Mit tartalmaz az együttműködési szerződés? Amint arról már hírt adtunk, az acélmű kivitelezésében részt vevő nagyobb vállalatok, a két ágazati szakszervezet és a beruházó az elmúlt héten szocialista együttműködési szerződésben vállalt kötelezettséget, hogy kl-ki a maga területén mindent megtesz a kivitelezési határidők tartásáért, a kivitelezés segítéséért. Mit tartalmaz ez a fontos dokumentum? A szerződés bevezetője megfogalmazza a lényeget: „Az LKM és a kombinált acélmű nagyberuházás megvalósításában részt vevő más vállalatok vállalják, hogy a beruházás I építési szakaszában létesülő berendezéseket az MSZMP XI. kongresszusának iránymutatása alapján, a Minisztertanács 3004/1977. sz. határozatában előírt haláridőre. 1980. IV. negyedévre megvalósítják.” A szerződés meghatározza a munkában részt vevő vállalatok pártbizottságainak, szakszervezeti és KISZ-biBehozni 2 Seiüsraíáit I-jmeretes. hogy az acélmű különböző építési területei közül az oxigéngyárnál le- nu.'-adás tapasztalható. Mivel cinek üzembe helyezése nélkül acé’t csapolni nem lehet. rendkívül fontos a lemaradás behozása. Ezért kapta az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat azt a feladatot, hogy segítsen a 22-es számú ÁÉV-nek az oxigéngyár építésében. Az ÉÁÉV-nél már megtelték a szükséges intézkedéseket. Kazincbarcikáról egy teljes építésvezetőséget irányítottak Diósgyőrbe, s igénybe veszik a beruházás megvalósítását segítő honvédségi n- zaki r.'-'.ulat szakembere' Eriéi az. ÉÁÉV mór mintegy húsz, közvetlenül, vagy közvetve az új acélműhöz tartozó munkaterületen van jelen a beruházásnál. Az É \ÉV gene 'álkivitelezői létszáma már eléri az 1000 főt! ÍRTA: MIKES IMRE FOTÓ: 1RM4I ISTVÁN MÁTYÁS FERENC zottságainak tennivalóit. A szakszervezeti bizottságok például aktív tevékenységet vállalnak a kivitelezésben résztvevő dolgozók munka- verseny-mozgalmának kibontakoztatásában. fokozott figyelmet fordítanak a biztonságos munkafeltételek megteremtésére, megoldják a szociális jellegű problémákat. A KISZ-bizottságok egyik fő feladata, hogy aktívan közreműködjenek az LKM KISZ-fiataljainak helyi véd- nükségi tevékenységében. Rámutat a szerződés a szocialista brigádok fontos szerepére is: vállalásaikba beépíthetik a legsürgősebb tennivalókat. Az általános megfogalmazások mellett a szerződés konkrét, szinte névre szóló feladatokat is tartalmaz. így például külön felsorolja a kivitelezők és az LKM feladatait. A vállalások között szelepei, hogy az ÉÁÉV a beruházóval és a szerelő vállalatokkal együtt külön ütemtervet készít az oxigéngyár megvalósítására, s ebben megerősíti, hogy ezt az eredeti határidőre elkészítik. Vagy: a BÁÉV vállalja, hogy 1980. szeptember 30-ra elkészíti az acélműi szociális épület I. szakaszát, 1981. VI. 30-ra pedig a II. szakaszát. Fontos vállalásai szerepelnek a szerződésben a konverter, az oxigéngyár és oxigénvezeték technológiai szerelési határidőre a GYGV-nek, az acélszerkezetek gyártására a KGYV-nek, a technológiai berendezések gyártására a Csepel Művek Egyedi Gépgyárának. A szerződésnek nagy jelentősége van a mű megvalósulása szempontjából. Mert — ahogyan Soltész István KGM-miniszter mondotta — az e szerződésben vállaltak nem teljesítése nem von maga után jogi szankciókat ugyan, de erkölcsileg mégis magasabb rendű: minden aláíró emberi becsületbeli és kommunista becsületbeli ügye. hogy a vállalások teljesüljenek. Az alapkőletétel évfordulója December 30-án lesz egy éve annak, hogy Lázár György, a Minisztertanács elnöke és dr. Szeppelfeld Sándor vezér- igazgató elhelyezték a 10 milliárdos beruházás alapkövét. Az eltelt egy év alatt kemény munka folyt az aeélműépi- tés érdekében. A kivitelezés leglátványosabb területén, a főcsarnoknál már tucatnyi acél tartóoszlop-óriás magasodik, több tucat hatalmas betonalap áll, várja, hogy rákerüljenek az újabb tartóoszlopok. A magasépítők átadták az új, 2000 adagos éttermet, a DEMAG-cégtöl beérkeztek az első konverter-alkatrészek. épül a déli csúszásvédelmi létesítmény, folyamatban vannak az építési munkák a föcsarnoktól nyugatra eső részen és sorolhatnánk tovább az óriási vállalkozás eddigi eredményeit. Természetesen nemcsak örömteli, hanem gondokkal bővelkedő napjai, hetei is voliak és vannak az acélmű építése egy évének. Ilyen gond volt — s bizonyos vonatkozásban még ma is az — az acélszerkezet-gyártó kapacitás biztosítása, az oxigéngyár építése. Ezek a gondok azonban lényegében nem voltak és a továbbiakban sem lehetnek késleltetői a beruházás időben történő befejezésének. Az l. ütem építésének jelenlegi szakaszában a tervezők, a kivitelezők és a beruházó, illetve a beruházást segítő politikai és társadalmi szervek az 1978. október 13-án megtartott államtitkári—miniszterhelyettesi értekezlet határozatában. illetve az elmúlt héten megkötött szocialista együttműködési szerződésben foglaltak megvalósításán fáradoznak. A beruházás alapvető célkitűzései eddig megvalósultak — hang. zott el mindkét dokumentum megszületésekor. — Akik részesei e nagy munkának, bizonyára továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy 1980 negyedik negyedévében — az I. ütem befejezésekor — csapolni lehessen az első adag új, diósgyőri aceU. Ismét jelentős előrelépés történt az új acélmű építésében. Az elmúlt héten az érdekeltek szocialista együttműködési szerződést írtak alá, amelyben kötelezettséget vállalnak az i. ütem határidőinek tartásáért. Oldalösszeállitásunkban ismertetjük a nagy fontosságú szerződés lényegét. Ugyancsak az elmúlt hét eseménye volt az LKM fiataljainak if'úsági parlamentje, ahol szintén sok szó esett a KISZ-védnökséggel épülő acélműről. Nyolc óra helyett 40 perc... Könyvet lehetne írni ar- ■ól, milyen változásokat hoz majd az új acélmű a diósgyőri martinászok életében. Ez a beruházás azonban nemcsak azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy ösz- szehasonlíthatatlanul köny- nyebb munkafeltételeket teremt az egyik legnehezebb munka, az acélgyártás végzéséhez, hanem azzal is, hogy nagy arányban nő a termelékenység. Amig például a régi Siemens-Martin acélműben egy adag acélt általában 6—8 óránként csapolnak, az új acélműben 40 percenként (!) kell majd csapolni. Ezt az új technológia és az azt kiszolgáló számitógépes vezérlés teszi lehetővé. Védnökségükkel épül Eqyre több múlik a Hat a lökön Ass LKM pártbizottsága kollektív pártmegbizatásként adta a vállalat KISZ fiataljainak: védnökségükkel épül- iön a kombinált acélmű! Sssombaton, a vállalati ifjúsági parlamenten dr. Szep- pelfeíd Sándor vezérigazgató szólt arról is. milyen sokat jelent a mű határidőre történő megvalósítása szempontjából a több mint 5300 fiatal helytállása. Kiemelkedő eseményként értékelte beszámolójában. hogy az acélmű építésén eddig mintegy 15 ezer óra (!) társadalmi munkát vágeztek a fiatalok. Egyebek között az épülő mű területéről 1000 tonna vashulladékot, 2 tonna színesfé- net gyűjtöttek össze, a raktárak kialakításánál több mint 5000 négyzetméter területet szabadítottak fel. Jelentős munkát végeztek a fiatalok a bunkerrakodóépület és a régi finomhen- gerde térségében is, s több száz köbméter fát mozgattak meg a TÜZÉP-telepen. — Abban — mondotta egyebek között a vezérigazgató —, hogy a kombinált acélmű a Minisztertanács által kitűzött határidőre felépüljön. nagy felelősség hárul a fiatalokra is. A napokban aláírt szocialista együttműködési szerződés feladataiból is meghatározó es döntő rész jut a fiatalokra, elsősorban a KISZ-tagokra. A fiatalok áldozatos munkáját a vállalat is támogatja. Egyebek között azzal, hogy a gazdasági vezetés és a KISZ-bizottság. a szak- szervezeti bizottság egyetértésével. „Kiváló védnökségi nautikáért” kitüntetést alapított, amelyet első ízben 1979. március 21-én adnak át a mű építésében kiemelkedő társadalmi munkát végzőknek. Szól a fiatalok szerepéről, feladatairól az ifjúsági törvény megvalósítására mozgósító intézkedési terv is. A szombaton elfogadott tervben megfogalmazták, hogy 1979-ben tovább kell folytatni a KA szakembereinek képzését és továbbképzését. Ez sok fiatalt is érint. Az eddiginél nagyobb mértékben kell biztosítani azt is, hogy a fiatal szakemberek külföldi tanulmányutakon vehessenek részt. A mű építésével kapcsolatos külföldi tanulmányutakon részt vevő szakemberek között növelni kell a fiatalok arányát. A hideg sem akadály M Aki mínusz 10 foknál érinti meg aé acélszerkezetmintha forró vashoz nyúlna .. Mínusz 8—10 fok. A hideg csípi az arcunkat, fázósan bú- vunk a kabátunk gallérjába. Nincs melege Soltész István kohó- és gépipari miniszternek, s az építkezést megtekintő többi, magas beosztású vendégnek sem. — Nem hideg a vas? — kérdezi a miniszter az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat szerelőit. — Szinte süt a hidegtől — hangzik a válasz. — Ilyen az acél. Nyáron a melegtől, télen a hidegtől süt. Azért a nyári meleg jobb volt... Az acélmű építése a leghidegebb téli napokon sem szünetelhet, noha most az építők lépéselőnyben vannak. — Vállalatunk felkészült a télre — mondja Gyarmati Imre az ÉÁÉV építésvezetőségeit irányitó létesítményfelelős. — Téli felkészülési tervünkben mindent számításba vettünk, hogy ne érhessen bennünket meglepetés. Gondoskodtunk melegedőkről, meleg védőitalokról, vagy például — mert a magasban dolgozók jelezték, hogy a védősapka huzatos, átfúj rajta a szél, valamennyit kibételtük. A december eleji szokatlan hideg kétségtelenül zavarja dolgozóinkat, ám nem akadályozza. nem akadályozhatja a munkát. Ez kitűnik a munka produktumaiból. a már álló 13 vasszerkezeti oszlopból, a 80- ból már teljesen ké-z 37 alapból, s a további, építés-szerelés alatt álló tartóoszlopokból. alapokból. — Tulajdonképpen nem is az a lényeg, hogy összesen mennyi oszlop, alap van készen. hanem az, hogy a fázistervnek és az ütemtervnek megfelelő munka legyen elvégezve — magyarázza Gyarmati Imre. — Ennél a beruházásnál az sem jó. ha egyes- területeken, akár mi. aká> más. esetleg előbbre szalad Az a lényeg, hogy a méh építési és csarnokszereié munkák, majd március köze pétől a technológia szereié teljes összhangban legyen E három terület dolgozóinak ell harmonikus, egymást se- 'tő munkát végezniük Felszállt a köd is, gyönyö- en süt a nap. Az építők azt londják • csak hó ne essen •lég egy ideig Mert az még óbban akadályozza a munkát. Ám. ha meg is jön a havazás, rajtuk az sem fog ki. Es a régi martin? Miközben épül az új acélmű, a vállalatnak mintegy 300 millió forintot kellett költeni a régi martin állagmegóvására. Az 1979-ben pontosan 100 éves martinban ugyanis enélkül már nem lehetett volna folytatni a termelést. Az állagmegóvási munkák gyakorlatilag — a tervezett határidőben — befejeződtek. A régi üzem azon- ban néhány évig meg működik, majd az új mű beindulásával fokozatosan lebontják, helyén más üzemeket alakítanak ki.