Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-21 / 249. szám
"F^ iob ii >( > ! C.-j Piotr Jaroszewicz Budapestié érkezett Tegnap este Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására baráti látogatásra Budapestre érkezett Piotr Jaroszewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A magas rangú vendéget és a kíséretében Budapestre érkezett Aleksan- der Kopec gépipari minisztert és Maciei Wirowskit, az Állami Tervbizottság első elnökhelyettesét a Ferihegyi repülőtéren Lázár György, Soltész István kohó- és gépipari miniszter, Roska István külügyminiszter-helyettes, Dre- cin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Garamvölgyi József, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete fogadta. Jelen volt Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. A fogadást követően a vendégek szállásukra hajtattak. * POLITIKAI NAPILAP * X. ÉVFOLYAM, 249. SZÁM f |í D Jl • Qf) CII ICD 1978. OKTÓBER 21., SZOMBAT I HUR« Oü IlLLLrí Ma reggel kezdődött Kommunista ssombatoh as LKM-ben Egy hónapig tartó megkülönböztetett munkaprogram kezdődött ma reggel a Lenin Kohászati Művekben. A dolgozó kollektívák elhatározása szerint a KMP és a KIMSZ megalakulásának 60. évfordulója alkalmából négy héten át szerveznek kommunista szombatokat a gyárban. Ma reggel azok fogták meg a szerszámot, akik nem a termelőüzemekben és nem fizikai állományban dolgoznak. Ök, a nemesacél-hengermű kikészítőjében végeznek különféle munkákat. A csavargyárban anyákat, meneteket készítenek, ugyanitt az értékesítési főosztály dolgozói a kiszállításra váró termékeket csomagolják. Más helyütt raktárakat rendeznek, takarítanak. A diszpécser- szolgálat dolgozói a nagyolBékemozgalmi emléklap A békemozgalom 18, kiemelkedő munkát végző nőaktívája kapta meg tegnap a Magyar Nők Országos Tanácsának székházában a Békemozgalom emléklapja kitüntetést. A IX. békekongresszus előkészületeinek sorában megrendezett ünnepségen Makol- di Mihályné, a Magyar Nők Országos Tanácsának alelnö- ke köszöntötte a megjelenteket, majd Harmati Sándor, az Országos Szolidaritási Bizottság elnöke, az Országos Béketanács aleínöke elismerő szavak kíséretében átadta az emléklapokat a nőtanács kitüntetett tagjainak, aktivistáinak vasztónál kokszot rakodnak. A munkavédelmi főosztály, a személyzeti és szociális főosztály dolgozói a Nádasréten árkot ásnak. A beruházási főosztály dolgozói az oxigéngyárnál, valamint a kétezer adagos konyhánál voltak szolgálatban műszakkezdéskor ; tereprendezést vállaltak az új létesítmények körül. * A tervek szerint a társadalmi munka által megtermelt értéket a vállalat szociális létesítményeinek építésére, felújítására fordítják. tje Mit látunk a hosszú palánk mögött? Sokakat érdekel, sokan leskelődnek a réseken, hogy halad a Búza té- ' aluljáró építése? Fényképezőgépünkkel a kerítésen belüli vidékre látogattunk: lassan a gidres-gödrös „holdbéli” tájon már kezd kialakulni az aluljáró képe. A téglafalakat már felhúzták, illetve egy részét ezekben a napokban húzzák fel. A falak köré háromszoros sziget elő- anyag kerül. A közművek kiváltásával, más nyomvonalra helyezésével már végeztek a KÉV Metró munkásai. A téli hónapokban már csak a mélyben dolgoznak, Eddig munkájukban a szállító járművek hiánya okozott némi fennakadást, de mindenben terv szerint haladnak. A jövő esztendő végére pedig már nem kell a kerítés mellett kanyarogni, s nem kell a már szinte elviselhetetlen tumultusban a ' iacra járni, Ott lesz az aluljáró. (Solymos László felvételei) Kozmikus tűzoltók A Föld megfigyelésével, fényképezésével foglalkoznak csütörtökön- a Szaljut—6 űrhajósai. Kovaljonok és Ivan- csenkov feladatai közé tartozik egyebek között az erdőségek megfigyelése. Ez különösen fontos a szovjet népgazdaság számára: a világ erdőségeinek egyötöde az ország területén van, s ezen belül a Szovjetunióban található a világ hasznosítható fenyőerdeinek több mint fele. Kovaljonok és Ivancsenkov betölti a kozmikus tűzoltó szerepét is: rendszeresen jelentik a földi központnak, ha erdőtüzet észlelnek. A világűrből nyíló nagyobb áttekintés már eddig is sok tűzeset korai felderítését, s így a tűz elfojtását tette lehetővé. A két szovjet űrhajós egyébként rendszeres jelentést ad arról is, ha már országok, más földrészek területén észlel ilyen erdőtüzet. ' Komoly karokat okoznak a japán halászoknak a delfin nek a hálók megrongálásával és a lehalászóhelyek megzavarásával. Másuk helyett a Halászati Hivatal most egy műanyag cápát akar alkalmazni, amely egy beépített magnó segítségével riasztja el a delfineket. A képen: a 4 méteres „szörnyet” eresztik vízre az első kísérletekhez. Vance ma Moszkvába érkezik \ a neutronfegyvert nem szabad kifejleszteni Szovjet vélemény Carter döntéséről Ma délután érkezik Moszkvába Cyrus Vance amerikai külügyminiszter, hogy folytassa a tárgyalásokat a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseiről, s mindenekelőtt a hadászati támadófegyverek korlátozásával foglalkozó megállapodásról. Gromiko szovjet külügyminiszter szeptemberi megbeszélései után — amelyeket Carter elnökkel és Vance külügyminiszterrel tartott — mind szovjet, mind amerikai részről azt hangoztatták, hogy az új megállapodás közelebb jutott a megoldáshoz, s már csak néhány kérdés vár tisztázásra. Gromiko utalt rá, hogy amennyiben ezeket sikerül megoldani, akkor Leo- nyid Brezsnyev kész találkozni Carter elnökkel, s vele együtt aláírni az új SALT- megállapodást. A szovjet sajtót a látogatás előtt az foglalkoztatja, hogy Carter amerikai elnök éppen a tárgyalások küszöbén adott engedélyt a neutronfegyver egyes alkatrészeinek gyártására. A Za Rube- zsom emlékeztet rá, hogy a Pentagon militarista körei és egyes kardcsörtető amerikai politikusok, a CIA közreműködésével nagyszabású propagandakampánnyal igyekeztek megdolgozni a neutronfegyver gyártása érdekében az amerikai közvéleményt. A Pravda tegnap, Szergej Visnyevszkij kommentárjában foglalkozik az elnöki döntéssel, amelyet veszélyesnek nevez. A Fehér Ház bejelentése ismét azt mutatja, hogy az Egyesült Államok külpolitikájában két, egymást gyakorlatilag kizáró irányvonal van jelen. Washington egyrészt szavakban azt hangoztatja, hogy kívánatosnak tartja a leszerelés útjainak keresését. Másrészt viszont a gyakorlatban ellentétes irányba vezető lépéseket tesz. Az emberiség elleni bűntett Tegnap világméretű tiltakozás vette kezdetét a hír hallatán, hogy Carter elrendelte a neuíronfegyver alkatrészeinek gyártását. Az emberiség elleni bűntettnek nevezte a Fehér Ház döntését Geoge Murphy, a Paul Robesonról elnevezett néger tömegszervezet egyik vezetője. Az ilyen döntések nem felelnek meg az enyhülés érdekékében kifejtett törekvéseknek. A holland parlament sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai kormány a neutronfegyver bevezetéséhez szükséges egyes alkatrészek gyártását elrendelte. A Nem. zetközi Diákszövetség felemelte tiltakozó szavát emiatt. A Béke-világ- tanács felhívást tett közzé, s ebben felszólítja a világ békeszerető erőit, hogy aktívan harcoljanak az amerikai kormány döntése ellen. Be kell tiltani a tömegpusztító fegyvernek ezt a barbár fajtáját, meg kell akadályozni, hogy az USA kormánya előállítsa és kifejlessze. Moszkvában azt javasolják, hogy kölcsönösen mondjanak le a neutronfegyver gyártásáról, mert nem vezet eredményre az, ha a Szovjetunióval szemben bármiféle nyomással próbálkoznak. Dajan hazautazik Washingtoni alkudozások A pápa ünnepélyes beiktatására írni és egyházi küldöttség utazott Rómába n. János Pál pápa ünnepélyes beiktatására a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány képviseletében pénteken Rómába utazott Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Palotás Rezső, hazánk olaszországi nagykövete Rómában csatlakozik a delegációhoz. Az ünnepi alkalmon a magyarországi római katolikus egyházat Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke vezetésével püspökkari delegáció képviseli. Változékony idő Napközben északnyugat, nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és megélénkül a déli, délnyugati szél. A várható legmagasabb hőmérséklet 11—lő fok között lesz, A Camp Davidben elhangzott nagy szavak után Washingtonban az izraeli— egyiptomi külön-béketárgya- lásokon mind inkább a megállapodásból húzható anyagi haszon feletti vita kerül az előtérbe más kérdésekkel szemben. . Az Egyesült Államok késlekedik az Egyiptomnak megígért 50 darab F—5-ös harci repülőgép szállításával, főként azért, mert Szaúd-Ará- bia egyelőre nem kezdte meg a 600 millió dollárt kitevő vételár folyósítását az amerikai eladónak. A Pentagonból származó értesülések szerint az első 10 gépet Egyiptomnak már a múlt hónapban meg kellett volna kapnia. Dajan izraeli külügy- és Weizman hadügyminiszter hétfőn két-három napra hazautazik Washingtonból, hogy konzultáljon kormányával. A hírt pénteken maga Dajan közölte az izraeli televíziónak adott interjújában. A döntést az izraeli kabinet pénteki rendkívüli ülésén hozták. Nemcsak az izraeli, hanem az egyiptomi delegáció is konzultációkat tart szükségesnek. Osszama Al-Baz egyiptomi külügyminiszterhelyettes csütörtökön este Washingtonból Londonba repült, hogy ott találkozzék a később odaérkező (jelenleg még Párizsban tartózkodó) Hoszni Mubarak egyiptomi alelnökkel. Az izraeli, illetve az egyiptomi delegáció sürgős konzultációját kormányával az tette szükségessé, hogy — mint hírügynökségek tegnap jelentették — az Egyesült Államok csütörtök este egy új, módosított békeszerződés- tervezetet terjesztett a felek elé. Az amerikai tervezetről George Sherman, a három fél hivatalos szóvivője egyelőre alig közölt részleteket, csupán arra utalt, hogy az amerikai tervezet előterjesztésére Carter elnök csütörtöki személyes „beavatkozása"’ után került sor. Szudán az első arab ország, amely tegnap hivatalos közleményben állt ki az egyiptomi—izraeli különalku mellett, „szilárd támogatásáról” biztosítva a Camp Da- vid-i megállapodásokat.