Déli Hírlap, 1978. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-21 / 249. szám

Féléves vendégjáték végén A Varsói Cirkusz Miskolcon Szovjet kísérlet A művészetek iskolája Majd* féléves magyarországi turnéjának u.oisó állomására ér­kezett a Cyrit Warszawa. Októ­ber 21-iff szerepelnek Miskolcon* ä Népkert mögött felállított sá­torban. Csütörtök este volt a be­mutató evöadás. tegnaptól napon­ta kétszer — 4 órakor és este fél S-kor hangzik fel a nyitány. A Varsói Cirkusz a magyarok 1918-os lengyelországi vendégsze­replését viszonozta; bö kétórás műsorral érkeztek hazánkba. Nem voltak irigylésre mél­tó helyzetben a premieren az artisták; rendkívül kevés nezo előtt produkálhatták magukat. Ennek ellenére tel­jes „erőbedobással” vonultat­ták fel számaikat, ám a hű­vös estén nem sikerült fel­forr ósí laniuk a hangulatot. A két Eddis egyensúlyozó mutatványával kezdődik““ az előadás. A produkció külön­legessége — a derekuknál egyetlen fémkarikával ösz- szefűzött — férfi és nő kcZ- allásos egyensúlyozása. Pá­ros szám a következő is: Mexikói játékok a címe Los Carmos és partnernője lasz- szó-, ostor- és késdobáló mu­tatványának. A lendületes, jó ritmusú .,latin-show" csú­cs n kialszik a fény, mind­össze Los Carmos lángoló kései világítanak, amint kör­bedobálja partnernőjét. Ritkán látott állatok — cirkuszban is — az orosz agarak. Tdomítójuk: Neme- ezekné és fia. Négy fiatal­ember alkotja az Apollos ak­robatacsoportot, tőlük — a későbbiekben — látunk ní- vósabb produkciót is. Gyö­nyörű és rendkívül ügyes barnamedvéivel méltán arat sikert idomárjuk, Altam. A medvék gerendagyakorlata — hátra bukfenc — és a nyújtón' bemutatott haskelep magas pontértékű tornamu­tatványok. Carla — a késdobáló Los Carmos partnere — jut leg­magasabbra. Balettje a füg­gőleges kötélen izgalmas, gyönyörködtető látvány. Ha­talmas ..hamiskártyát'’ — melynek az egyik oldala a káró király, a másik a kör dáma — forgat, egyensúlyoz, dobál lábaival az ifjú Neme- czek, és hogy a kezei se tét­lenkedjenek, hanyatt fekve, szokatlanul nehéz testtartás­ban végzi labdazsonglőr mu­tatványát. Baleset érte a bemutatón a nyolc barna és két fehér arabs telivér idomárját, Wy- szynskit, A csoportos, klasz- szikus idomítás után külön- külön is megtáncoltatta, két lábra állította paripáját, de nyilván túl közel merészke­dett a mellső lábaival kapá­ló lóhoz, és pillanatok alatt vérbe borult az arca; a ló patája felszakította szemöl­dökét. Még csak zsebkendő­ért sem nyúlt, befejezte a gyakorlatot, és vastapstól kí­sérve \tonult le. Két lesöpört zárta az első rész rmisorát, a Barea-gumi- asztal grupp humoros szá­ma, és egy ugródeszka team. A második rész — hagyo­mányosan — vadállatszám­mal kezdődik: a Moses há­zaspár bengáli tigris idomí- tásának sztárja egy „gyerek- tigris”. Hallgassuk eg) ütt Rendhagyó lemezhallgatás- ra invitálja a komoly zene kedvelőit a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem E 6- os kollégiumának színházter­mébe a Jjcomolyzenei klub. Hallgassuk együtt címmel Boris Vian, Ravi Shankar, Yehudi Menuhin és Jean- Pierre Rámpái indiai raga- improvizációi és klasszikus felvételei forognak majd a korongon. A program hétfőn *0be t órakor kezdődik. * Ritkán látott állatok cirkuszporondon az orosz agarak. Idomárjuk: Nemeczekné. Nem esett szó eddig a bo­hócokról — nem véletlenül, bár már többször színen vol­tak. Most először sikerült harsány nevetést kiválta­niuk, amikor torreádor pa­ródiájukat kivitték a néző­térre, a széksorok közt „ré- mítgetve” a közönséget. Újabb „kis” állat — mind­össze hatéves - elefánt — kö­vetkezett, de a férfiriézők fi­gyelmét inkább idomárnőjük — Grazsina — bájai kötöt­ték le. A legjobb bohócszá­mot nem bohóc, hanem a gumiasztal-csoport humoros (Szereplője mutatta be, kö­téltáncosként. Talán a leg­látványosabb produkció fű­ződik az Auarroik nevéhez. A hat fiatal — egy lány és öt fiú — lovas száma újsze­rű, akrobatikus ugrásai, majd a Poldes. ugródeszka-1 csoport mutatványa meg­emelték a műsor végére a hangulatot. (szabados) Művészetek iskolája . . . Ü.1 fogalom ez a pedagógiában, a népművelésben.. Egyelőre ke­vés liven iskola létezik: Moszk­vában mindössze három. Ezek Is kísérleti (ellennel működ­nek. A gyerekek a Szovjet­unióban kőtelező középfokú vénzéssel együtt alapfokú ze­nei. művészeti • I* or°np-**p at. általános esztétikai ismerete­ket is kapnak. ... Moszkva Perov kerü­letének művészeti iskolájá­ban . az osztálytermekben hangszereket, -rajz- és kotta- állványokat, rajzokat, agyag­ból készült kerámiafigurá­kat látunk mindenütt. Kik tanuljak itt? Az oktatási folyamat az előkészítő osztályokban kez­dődik. Ide a hatévesek ke­rülnek. Nem mindegyik tud még írni. olvasni és erre, ebben az osztályban nem is tanítják őket. A gyerekek zenét hallgatnak, kórusban énekelnek, ritmikai gyakor­latokat végeznek, rajzolnak, agyagfigurákat gyúrnak. Ahogy a tanárok mondják, ez a tanulás ..segédeszközök nélküli szakasza”. Ezt. a faj­ta képzést 1—2 évig foly­tatják. Célja, hogy feléb­ressze a gyerekekben a mű­vészet szeretetét. kideríti^e, melyiknek mihez van haila- dósóga. melvik művészeti ág­ban tehetséges, hogv már ebben a .korai életkorban Pereces kultúrtörténetéről A Diósgyőri Vasas Művelő­dési Központ perecesi Jó sze­rencsét! nyugdíjas klubja hétfőn 17 órára várja tagjait a perecesi klubba. Dr. Zádor Tibor előadását hallgathatják meg az érdeklődök, aki Né­hány szó Pereces kultúr tör­ténetéről címmel tart elő­adást. Kössünk nadrág,­kosztümöt! A bemutatott modell kb. 65—65 dkg fehér műszálas fonalakból 2 1 2-es és 3-as tűvel készül. A felsőrészt de­rékban fekete bársonyszalag­gal húzzuk össze, de finopa velúrral még divatosabb le­het. Alapmintája: színén sima, baloldalán fordított. Kötés­próba: 24 szem és 33 sorlOx 10 cm. A gallérnál 30 szem. Bordás minta: 1. sor: 2 for­dított, 1 sima. 2 fordított, a következő sima szembe egy­szer elölről és egyszer hátul­ról 2 szemet kötünk fordítot­tan és ismételjük a soron. 2. sor: simára simát, fordí­tottra fordítottat' kötünk és az eg'yszembe öltött 2 sze­met fordítottan összekötjük, E két sor ismétlésével dolgo­zunk. A kabát hátát a szabás­mintának megfelelő bőség­gel kb. 141 szemmel kezd­jük. 4 sort kötünk 2 1 2-es tűvel patentkötéssel, tovább a bordás mintával dolgozunk a derékig. Innen 3-as tűvel az alapmintával és az első sorban beszaporítjuk ará­nyos elosztással a szükséges szemmennyiséget. A karöltő felső harmadától a bordás mintával haladunk tovább és a szabásmintának megfelelő­en fogyasztjuk a karöltőt, váltakat és a nyakkerekítést, A modell elejét 81 szem­mel kezdjük. A hátával azo­nos módon lekötjük, de mindkét elejének közéofelé eső részén 5—5 szemet 1 si­ma, 1 fordítottan kötünk. A gomlyukak bekötését a bor­dás mintánál kezdjük, majd ^pjJWos S aomfy lyukat kötünk. A körülbelül konyákig bő újlakat (47 szem) 21/2-es tűvel patent­kötéssel kötjük és 4 cm után beszaporítjuk a kívánt szem- mennyiséget. 3-as tűvel az alapmintával kötjük tovább a szabásmintának megfelelő­en. A gallért (147 szem) a sza­básmintának megfelelően pa­tentkötéssel kötjük és mind­két szélen 4x6 soronként sza­porítunk. Összeállítás: az egyes ré- . székét összevarrjuk, az ösz- szevarrt ujjakat .beállítjuk és * gallér i is felvarrjuk, A gomblyukakat körülhurkol­juk, a gombokat felvarrjuk és a szalag befűzéséhez be­lül bélésanyagból ágyat ké­szítünk. A nadrág (a sza­básminta a bal szárát mutat­ja) alsó szélen kezdjük el a munkát (190) a megfelelő szem számmal, 3-as tűvel. Oldalán szaporítunk és fo­gyasztunk a minta szerint, de mindig egybekötjük. Be­fejezésül összevarrjuk a két lábszárat, elöl szoros szem­mel behorgoljuk, majd a cipzárat bevarrjuk. Derekát bélés anyaggal szegjük, eset­leg gumipántra varrjuk. megfelelően foglalkozhassa­nak vele. A tanárok felelős­sége igen nagy. A kiválasz­tásról a módszertani szak­emberek a következőket mondják. — Igyekszünk elkerülni mindenféle unalmas gyakor­latot, rögtön a gyerekek számára érdekes dalokkal kezdünk. Elérjük, hogy tisz­tán énekeljenek, a dalokat szépen adják elő. A gyerekek pszichológiája a képek világa. Ezek raj­zokban öltenek testet. Több anyagot kell adni á gverme- ki fantáziának, meg kell őrizni a gyermeki alkotó- készség szabadságát el kell kerülni mindenfajta kény­szerítést ... A ritmus — a koreográfia alapja — minden gyermek sajátja. A gyerekek szeret­nek mozgékoi v játékokat játszani, ugrálni, futkározni. Nem kell azonnal a ritmikus gyakorlatokat végezni, Fon­tos. hogv megtanítsuk őket, hogyan keli összekaocsolni a mozgást a zenével, hogv ki­fejlesszük bennük az egvüt- tesben való szereplés készsé­gét. Az iskola pedagógusai, mi­után megfigyelték a 6 éves gyerekek hajlamát, megte­remtik a ..szakosodás” felté­teleit. Ez közel 6—7 évig tart. Végét a 8. osztály el­végzésében jelölhetnénk meg. Milyen programja van az egyes szakoknak? A zenei és kórus szakon a kottaolva­sás, a zeneirodalom ismere­te, a szolfézs, a hangszeres játék és a vezénylés alapjai. A képzőművészetnél a rajz, agyagból való formázás, az ábrázolási szabályok isme­rete. festészet. szobrászat, iparművészeti alkotások, mű­vészettörténet. A koreográ­fiái szakon ritmika, a kore­ográfiái művészet, történel­mi, klasszikus.“ modern báli és népi táncok. Az iskolát végzett hallga­tók tudnak szabadon és kot- ta alapján iát«zani. önállóan képesek előadni> művészeti alkotásokat. vagy kísérni azokat. Ismerik választott hangszerük kialakulásának történetét, a világ klasszikus zeneszerzőinek alkotásait, a legnevesebb festményeket, a leghíresebb koreográfiákat. Harmonikusan fejlett, gaz­dag ielkivilágú, a művésze­tet ismerő és szerető embe­reket nevel az iskola, akik képesek a művészet élveze­tére. ALEKSZEJ GRJAZNOV Levelem, leveled Kedves Gábor! Írjunk a Rádiónak. Kérjük G úgy érákat'. Nem az egészet, csak azokat a részeket, amikor azt mondja: .,Viszelkegy- gyünk!” Mintha nem „viszelkednénk”. Illetve ha igen, ak­kor rosszul. Nem kifejezetten arra gondolok, hogy a gyorsbüfékben a belga etikett szerint emelje fel. mindkét könyökét és kisujja­it az étkező. Arra sem. hogy a villamos lépcsőjén csókba fonódott fiatalok nyakkendőt, glaszékesztyűt viseljenek. Nem. ragaszkodom ahhoz sem, hogy „urambátyámnak” titu­láljanak, ha fiatalabbakkal snóblizom. Az pedig egyenesen dühít, há 16—18 év körüli leánygyermekek „kezitcsókolom- mal” köszöntenek. Lehet, ez azért van, mert én is így kö­szönök nekik. Ezzel elérkeztem egyik problémámhoz. Nem köszönnek az emberek. Nem nekem, egymásnak sem. Vagy azt nem tudják, hogyan köszönjenek, vagy azt nem. hogy ki köszönjön előre, vagy azt nem, hogy minek köszönjenek? Ez utóbbit megmondhatom: azért, mert így szoktuk meg. Nem használom az „így illik” kifejezést. Ezt ma már nem ülik használni. Rossz mellékíze miatt. Erősen emlékeztet a .,gyerekszobák” korára, pedig ahol nem gyerekszoba, hanem egy szoba gyerek volt, ott is köszöntek. A női egyenjogúságot a férfiak egy része úgy értelmezi, hogy nem adja át a helyét, nem előzékeny, nem segíti fel a nőket —, mivel ezt férfitársaival sem teszi. Nem folyta­tom. mert ez közhely. Röhej viszont az, hogy néhány nö ká­romkodását hallva, a legedzettebb szódáslovak homlokát is kiverné a veríték. Nem méregből káromkodnak, hanem te- litorokból. Étteremben, presszóban, munkahelyen. Tisztára úgy, mint a férfiak! A „rosszlányok” tömör jelzője is las­sanként elveszíti jelentőségét, mert már a villamos is az, ha késik. Ismétlem, nem a babazsúrok, leánytanodák, angol kaszi­nók levegőjét hiányolom, mert egyiket se szívtam. Szívtam viszont elég gyakran a fogamat annak láttán, hogy a kisfiúk nem kísérik helyre a kislányokat tánc után. (Ne­hogy azt válaszold, hogy kisérjem én helyre őket!) Fentiekre vonatkozó, nagyrabecsült válaszodat várva. Csa­ládodnak és Neked jó egészséget ■kívánva, tisztelettel tűzdelt szeretettel üdvözöllek (folytatást lásd Tolnai: Illemkódex 14. oldal 5. bekezdés). bErczes jözsef Kedves Józsi! Már megint fejemen találtad a vajat! (Legfeljebb nem megyek a napra. Most minek is, mennék? Majd nyáron.) Ez­zel bevallottam, hogy néha én is. Te nem? Magam is régen keresem az okokat, összefüggéseket, de képtelen vagyok rájönni, mitől ez a monumentális modorta- lanság, udvariatlanság, miképp harapódzhatott el ily mér­tékben a trágár beszéd. Miért nem adjuk meg embertársa­inknak a társemberi rangot? (Bár sokan meg sem érdemlik, az anyjuk...) Válságban a házasság — és a válás —, vál­ságban az ifjúság — és az. öregség —, válságban a környe­zet, a közlekedés, a televízió, ne akarják bemesélni nekem, hogy az egész világ Iclimaxos. Hogy átmeneti korban élünk! Még nem alakultak ki a normális normák! Ezért ütjük-vág- juk-rúgjuk-szidjuk egymást földön, vízen, levegőben, hiva­talban, boltban, óvodában, villamoson, mozgólépcsőn és ahol csak érjük? (Hű, de lehet utálni az emberiséget, mondjuk délután négy és öt között a zsúfolt miskolci főutcán!) Ott lökdössük egymást, taposunk a másik lábán, olyan sokan va­gyunk, hogy még azt is elfeledjük: körülöttünk forog ez az elidegenedett világ. Eszreveszed a finom iróniát, ahogy mind jobban megközelítem az okok feltárásának ... izéjét... frász- karikáját?) Durván beszélünk, de tömören. Miiyen modort parancsol? Nem divat a választék. Netán nem tudjuk kife­jezni magunkat? Aligha. Lám. Imhol én. Letettem a garast. Leteszem a lantot. (Avagy tömőröbben: tudja a nyavalya, miért vagyunk ilyen faragatlanok.) Nem vagyunk neveletlenek. Ezt kikérik maguknak jó szü­léink. És utódaink sem neveletlenek. Ezt mi kérjük ki ma­gunknak. Akkor? Nyilván az utcák, üzletek, hivatalok, köz­lekedési eszközök a neveletlenek, . _ SZABADOS GÁBGB

Next

/
Oldalképek
Tartalom