Déli Hírlap, 1978. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-21 / 223. szám
Tanácsadó pedagógusok tanácskozása Praktikus iskola I V ...üllő légy vagy kalapács Negyvenöt éve kezdődött a lipcsei per Az ország pályaválasztási tanácsadó intézeteinek szakemberei évenként találkoznak, hogy az elmúlt hónapok tapasztalatait megvitassák. Ennek az intézménynek jellegénél, a munkájuk sokszínűségénél fogva erre a többi pedagógiai szakterület képviselőinél is nagyobb szüksége van, a tantervi változások, az iskolo változásainak idején pedig különösen fontos volt a találkozás, amelyet az idén Mályiban rendezett az Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. A gyakorlati munka tapasztalatait értékelő referátumok és vita mellett tegnap két olyan előadást hallgatott meg az ország, városaiból, a fővárosból érkezett ötven pedagógus, amely (az iskolához mindnyájunknak köze van) a nem szakember számára is hasznos információkkal szolgált. Jó. ha a család az iskolával együtt készül fel a szakközépiskolai változásokra, amelyről Szendrei József, az Oktatási Minisztérium osztályvezetője, és az új gimnáziumi tantervek életbe lépésére, amelyről Vékony Lajos miniszteri tanácsos beszélt. Kétféle kép zés Időbe telik, amíg az újjal megismerkedik az ember, a szakközépiskolák „felállása” pedig egy , ránézésre nehezebben áttekinthető, mint a többi iskolatípus tantervi változása. A következőkben ugyanis kétféle, szakmunkás- képzés, illetve a szakirányú továbbtanulásra felkészítő képzés lesz ezekben az iskolákban. Mondhatjuk egyébként jelen időben is. mert Miskolcon éppen úgy, mint az ország minden iskolájában, az előbbi oktatási torma szeptembei’ben megkezdődött. Röviden arról van szó. hogy szakmunkás-képesítést és érettségi bizonyít- ányt, illetve érettségi bizonyítványt kap a kétféle típusú osztályba járó diák, és aki érettségi után dolgozni fog. az több időt tölt gva- kor'ati órákon az üzemben. A továbbiakban is tanulni szándékozó fiatalok pedig elmélyültebb elméleti képzést kapnak. Ennek az utóbbi formának az új tantervé a következő tanévtől érvényes, de .a nyolcadikosok már most tudják, mit írnak a jelentkezőlapokra. Tudnia kell tehát a pályaválasztást segítő szakembernek is, hogy húsz olyan szakítja van, amelyet csak szakközépiskolában tanítanak ezután. Fontos a gyerekekben tudatosítani, hogy mindkét forma egyenrangú, és azt is, hogy bármelyiket választja, tanulni kell. A szakközépiskola nem könnyű, és jó, ha már a tizennégy éves tisztában van vele: ha elvégzi, egy szakterületet jól ismerő érettségizett szakmunkás! vagy egy bizonyos szakmára készülő, sok speciális ismerettel rendelkező egyetemista, főiskolás lehet. Szabadon választhatnak A társadalomnak, a népgazdaságnak jól képzett szakemberekre van szüksége, olyanokra, akik ismerve, CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.01): Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15—13.30: Közelkép az előítéletről. — 14.07: Mindenki Könyv- iára. — 14.37: Kóruspódium. — 15.00: Hírek. — 15.10: Volt egyszer egy vadnyugat. — 13.28: Hívogató. A Gyermekrádió irodalmi újságja. — 16.00: Ütközően. — 10.10: Draskóczv László népzenei feldolgozásaiból. — 16.40: Puccini: Pillangókisaszszony. — 17.00: Hírek. Ütközben. — 17.07: Körmikrofon. — 17.32: Francia operettekből. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A düníés- pillanat és a jelenidö. Részletek Juhász Ferenc versprózá.iá- bul. — 19.30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. Közben: Kb. 20.05—20.24: Bóbiskoló utca. Belga költők versei. — 21.14: Köztársaság tér. 1936. Doltumen- tumjáték. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Régi magyar dalok és táncok. — 23.40: Metronóm. Gazdaságpolitikai magazin. — 23.00: Egy óra dzsessz. —. 24.00: Hírek. — 0.10: Latzin Norbert táncdalaiból. Petőfi rádió: 12.00: Fúvósátiratok. — 12.20: Hírek. — 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. —12.35: Balettzene. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. — 13.30: Szokolay Sándor: A fonóban. — 14,00: Válogatott percein!:. Szél Júlia válogatása a múlt hónap legsikeresebb aktuális műsoraiból. Közben : 14.30—14.33: Hírek. 13.30— 13.33: Hírek. 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben. — 18.05: Rádióvízió. Nagy újítók a reneszánsz festészetben. — 18.30: Hírek. — 18.33: Hát végi panoráma. — 19.31: Jó estét, gyerekek! — 19.35: Slágerlista. — 20.30: Hitek. — 20.33: A 04. 06. 07 jelenti. Balesetek, tüzesetek, bűnügyek. - 21.03: A 101 Strings zenekar játszik. — 21.11: Beülni: Az alvajáró. Kétfelvonásos opera. Közben: 22.30: Hírek. 22.33—22.43: Világtörténelem dióhéjban: — 23.28: Népdalok, néptáncok. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Női dolgok, női gondok. (Nők éjszakai műszakban. Riporter: Jakab Mária.) — Sanzonok. — A túlórák ára. — Önodvári Miklós jegyzete. — 18.00—18.30: Észak-magyarorszagi Krónika. — (Vologdába utazott a Borsod megvet Tanács küldöttsége. — Ülésezett Miskolc megyei város Tanácsa. — Az Egri' városi Tanács és a Hatvani Tanács V. B. ülésén a városi sport helyzetéről tárgyaltak. — Saitótáiékoztató a B.-A.-Z. megyei Állatforgalmi és Húsipari vállalatnál.) — Könnyűzenei hangszerszólók. — Lap- és mií- sorelözetes. Televízió. 1. műsor: 16.26: Hírek. — 16.30: S*(i1e<«iünk t't-i. — 17.25: A nyelv világa, — 18.05: Telesport. — 18.30: Életmentő veszélyek. Riportfilm. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19.30: Tv-hfr* LuITFvii adó. — 24MH): Kisfilmek a nagyvilágból. — 21.45: Nyílott könyv. — 22.45: Tanuljunk gyorsan, könnyen drámát írni! — 22.55: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: A bunker. Tévéjáték. — 20.55: Tvhiradó 2. Szlovák televízió: 14.50: Hírek. — 14.55: Iskolatévé. — 15.45: Mészáros László festőművész. — 16.05: Hírek. — 16.20: Riportfilm a hajómodellezők országos bajnokságáról. — 16.40: Pionirhu-ado. — 16.55: Pionírmagazin. — 17.40 :• Tévéfórum. —. 19.00: Tévéhíradó. — 19.31): Csehszlovákia —Szovjetunió jégkorongmérkőzés. — 21.50: Tévéhíradó. — 22.20: Részletek a labdarúgó EB selejtezőiből. Kiállítások: Herman Ottó Múzeum (10—13) : Ember és munka. — Herman O lLó-e ml élch ; ■ : (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Déryné-ház (!)— 17) : Déryné Széppataki Róza- és Lévay József-errtlékszobák. — Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Diósgyőri vár (9—17) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Erdei Ferenc építész műemléki tervei. — Mini Galéria (10—18): Utcák és terek kultúrája. Broczkó Tamás fotókiállítása. — Miskolci Galéria (10—18): Katowicéi képzőművészek plakátkiállítása. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Fagyöngyök Magyar film (A munkás filmnapok keretében) 14 éven féliilieknek! Kezdés: 5. 8 órakor KOSSUTH Pokoli torony T— II. Színes amerikai film 14 éven felülieknek! Dupla és másfél helyár! Ifjúsági bérlet nem érvényes! Kezdés: 4. f8 órakor HE VÉS V IVÁN FILMKLUB Baljóslat Szí. mexikói film 16 éven felülieknek! Kezdés: í5, f7 órakor TÁNCSICS Keotna Szí. olasz film Másfél helyár! Ifjúsági bérlet nem érvényes! Kezdés: f5, f7 órakor SZIKRA Dóra .jelenti Szí. magyar film Kezdés: 5, 7 órakor mim >k Két csokor virág a széken ... Dimitrov ült itt vádlottként. (Laczó József felvétele) Georgi Dimitrov hatéves volt a bulgáriai Radom irhán, amikor 1888-ban Lipcsében Ludwig Hoffmann tervei alapján hozzákezdtek a 68,5 méter magas, kupolával koszorúzott. neoreneszánsz stílusú monumentális épületkomplexum építéséhez, amely két belső udvart zárt magába és a II. világháború előtt az állami bíróság céljaira szolgált. Negyvenöt esztendővel ezelőtt, 1 szeptember 2l-én itt kezdődött meg a történelmi jelentőségű Reichstag-pcr. A faragott kőből épült, nagy lipcsei palota akkor á Reichsgericht, a Birodalmi Legfelsőbb Bíróság épülete volt. Ma tudományos célokat szolgáló intézmények és múzeumok otthona. Itt van a Dimitrov-emlékmúzeum is. Szótlanul ülünk a fával burkolt, arannyal díszített nagyterem végében. Az előttünk levő széksorokban bolgár turisták várják, hogy népünk nagy fia, Dimitrov megszólaljon az eredeti hanglemezekről. A nagy ablakokon 'túl süt a nap. de litt bent hűvösnek érezzük a levegőt. Az asztali lámpák égnek az emelvényeken, ahol * egykor a bíróság hosszú vörös taláros tagjai, ülnökei és a fekete taláros ügyészek ültek. Velük szemben az ügyvédek és a vádlottaké szám szerint öten. közöttük egyenruhás rendőrök. A zsúfolt karzatokon az egész világ sajtója, 125 újságíró, a terem melletti szobákban pedig a rádió, ahol a per folyamán összesen 700 lemeznyi anyagot gyűjtöttek össze a tárgyalóteremben elhelyezett mikrofonok. A múzeummá balzsamozott ülésterem félszázad- magunkkal együtt is üresnek, kihaltnak tűnik. A magas falakról a porosz történelem hatalmi jelvényei ragyognak ránk és császárok, uralkodók életnagyságú képei, dúsan aranyozott kereteikből. Ami élő. az két csokor virág azon a széken, ahol egykor vádlottként Dimitrov ült és egy égő vörös drapéria, amely mintha libegne a levegőben. A Reichstagnak. a birodalmi gyűlés épületének fel- gyújtásával vádolták Georgi Dimitrovot. a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának. a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának tagját. A per előtt hónapokig nem vették le kezéről a bilincset, láncot, nem engedték találkozni a Bulgáriából Berlinbe utazó anyjával és a börtönben tudta meg, hogy a távoli Moszkvában meghalt a felesége. De Dimitrov mindvégig dolgozott, harcolt. És elvtársai, ismerősök és ismeretlenek. szerte az egész civilizált világban, munkások. parasztok, kiváló közéleti személyiségek. írók, jogászok, szakszervezeti vezetők, a legkülönbözőbb pártokhoz tartozó politikusok és a legkülönbözőbb felekezetek tagjai mindvégig dolgoztak és harcoltak Dimitrovért, az igazságért, tulajdonképpen a fasizmusmentes világért. A per ideién Dimitrov teljesen magához ragadta a kezdeményezést. Egyre világosabbá vált, hogy a bíróság bürokratikus gépezete hiába próbál megbirkózni ezzel a nagy ellenféllel, semmilyen tekintetben nem méító hozzá; Dimitrov vezette a pert. / Tjtilajdonképpen az egész vniág nyilvánossága előtt ízekre téote. kifigurázta, nevetségessé tette nemcsak a vád során vele szemben álló bíróság, hanem a legfelsőbb náci vezetés olyan képviselőit is, mint Göring és Göb- bels. Ülünk a hatalmas teremben és az eredeti hanglemezekről üvölt ránk is Göring, halljuk a bíróság elnökének tétova közbeszólásait és Dimitrov logikus, nyugodt, de határozott hangú érvelését, az egykori hallgatóság reagálását. A hatalmas. díszes teremben még sokáig ott vibrálnak a híres replika visszhangjai... Már kint vagyunk a komor épület előtt, a park virágai és a nap sugarai között. Lipcse megszokott, mindennapos életét éli. S hiába szívódunk fel a világváros forgatagában, lehetetlen nem arra gondolni, amit Dimitrov a perben az utolsó szó jogán — többek között — elmondott: „önmagamat, a perbe fogott kommunistát védem. Kommunista forradalmi becsületemet védem. Eszméimet, kommunista meggyőződésemet védem. Életem értelmét és tartalmát védem'’. És végül Geo- the egyik versét idézte a bíróság pulpitusa előtt: „ ... döntened kell — győzz vagy resszkess, üllő légy vagy kaoalács". A lipcsei pert Dimitrov nyerte meg. És a világ jobbik fele. A mi világunk. ORAVEC JÁNOS Pokoli torony hogy mire vállalkoznak, tudnak is, szeretnek is dolgozni. Nem véletlen tehát, hogy a gimnáziumok 1979 szép-' temberétől aktuális új tanterve a nevelés, az egyetemes és magyar kultúra értéke1 nek átadása mellett harmadik feladatként a munkaerőképzést jelöli meg. Ez a leginkább elméleti középfokú oktatási forma is praktikus iskolává válik, és bár elsősorban a továbbtanulásra készít fel, képes lesz a munkahelyek felé irányítani az itt érettségizőket. A gimnázium változásának a lényege az ismeretek korszerűsödése mellett a fakultáció, Vagyis a harmadik és negyedik osztályban a heti 26, ille.ve 24. mindenkire kötelező óra mellett harmadikban hét. negyedikben kilenc kötelezően választható óra lesz. amely mellé másodiktól negyedikig 2—2 szabadon választható óra kapcsolódik. A fakultatív tárgyak pedig a többi között könyvtári. - múzeumi, államigazgatási, levéltári alapismereteket, gyors- és gépíró képesítést adnak. Attól függően, hogy az illető gimnázium mit tud biztosítani, mit kívánnak a helyi adottságok, milyen területen kínálkozik elhelyezkedési lehetőség. Hogy pontosan fogalmazzunk: a gyakorlati életre való felkészítés több éves programja nemcsak az iskolának, hánem a végzősöket váró intézményeknek, sőt vállalatoknak is programot ad. (M-) PETŐFI A boss/.ü Szí. franci* rilm 16 éven felülieknek! Kezdés: Í5, Í7 órakor FÁKLYA Fivérek Román film Kezdés: fö órakor Kitörés Szí. magyar film (A munkásfilmnanok keretében) 16 éven felülieknek! Kezdés: f7 órakor MISKOLC-PERECES A dominó-elv Mb. amerikai film 14 éven felülieknek: Kezdés: 6 órakor HÁMOR Erjedő bor Mb. csehszlovák film Kezdés: 6 órakor PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. 8.20: A mai nan kulturális programjából. — 8.30: Természeti ritkaságaink: a vidra. — 8.40: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 9.34: Szól a nóta halkan. — 9.33: Lőtt,ósorsolás. — lti.ofl: Hírek. — 19.03: Hang-játék. — 10.30: East Coker. — 10.36: Weiner: Concertino zongorára és zenekarra. — 11.00: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 11.43: Bartók: Hét egynemű kar kis- zenekari kísérettel. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Egy férfi és egy nő. —8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 8.30: Hírek. — 8.33: Szovjet fú- vósmuzsika. — 9.00: Aranyalma- fa a gyermekklinikán? — 9.15: Sultívan-Gilbert operettjeiből. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: A i hallgatás ára. Az államosított magyar filmgyártás és filmforgalmazás 30. évfordulója jegyében szervezi meg áz idén megyénkben a munkás filmnapokat a Szakszervezetek Megyei Tanácsa kulturális osztálya és a moziüzemi vállalat. A filmnapok elsődleges célja a szocialista brigádok kulturális vállalásainak támogatása, de megyénk valamennyi dolgozóját, diákját várják a rendezvényekre, filmbemutatókra. Az államoKrúdy Gyula- emlékkiállítás Krúdy Gyula-emlékkiállítás nyílik ma délután 6 órakor a József Attila Könyvtár kiállítótermében, az író születésének 100. évfordulója alkalmából. ■ A kiállítás célja, hogy a Krúdy művészetét ismerőket további művek elolvasására — 87 regényt, 2382 novellát, 1780 cikket és tárcát, 30 színdarabot, illetve színpadi jelenetet írt —, az író munkáit eddig még nem ismerőket pedig a műveivel való találkozásra buzdítsa] A tárlat — melyet Papp Lajos költő, a Napjaink főszerkesztője nyit meg — vasárnap kivételével naponta 12-től este 8 óráig tekinthető meg. sított filmgyártás legértékesebb alkotásai mellett a közönség találkozhat az alkotókkal is; vendégünk lesz Kertész Ákos író, Mészáros Márta rendező és Fábri Zoltán rendező. A filmnapok megnyitója ma délután 5 órakor kezdődik a Béke filmszínházban. Kiss Béla, az SZMT titkára köszöntő szavaival. Utána a Fagyöngyök című új magyar filmet vetítik le a közöségnek. A pokoli torony 138 emelet magas. A film pokolian hosz- szú, csaknem öt kilométer, s legalább három órán át borzongatja a nézőt. A kétrészes, színes amerikai produkció, a Pokoli torony bizonyára közönségsiker lesz, bár helyesebb úgy fogalmazni, hogy kasszasiker lesz nálunk is, csakúgy, mint két földrész sok mozijában. A szakértők szerint ez a katasztrófa-film a legjobbak közül való. összehasonlítást tenni a magyar néző nemigen tud, mivel — hogy a legismertebbeket említsük — A cápa és a King-kong című hátborzongató szuperprodukciók még nem jutottak el hozzánk. A történet úgy kezdődik, hogy a világ legmagasabb épületének nyolcvanvalahá- nyadik emeletén tűz üt ki. Mit tesznek ilyenkor az emberek? Hogyan lehet menteni a bennrekedleket? Hogyan válnak markánsabbá vészhelyzetben a bennünk szuny- nyadó tulajdonságok? Miért nem szabad spórolni a pénzzel, ha egy vállalkozó felhö- .karcolót épít? Erről szól a film. A nézőnek gyakran az az érzése, hogy az alkotók (rendező: John Guillermin) sajnálták megkurtítani a bravúrosan fényképezett akciókat, vállalva azt a kockázatot, hogy a néző figyelme el-ellankad, s a borzalmak sokkhatása egy ponton túl már fáraszt, nem pedig stimulál. Mindenesetre a parádés szereposztás (Paul Newman, Steve McQueen, William Holden, Faye Dunaway, Fred Astaire, Richard Chamberlain), a jó zene, s az eléggé nem dicsérhető sok technikai bravúr jóvoltából a holtpontokon át tud lendülni a film, s megkönnyebbüléssel vegyes sóhajjal nyugtázhatja a néző, hogy a tűz végre kialudt, hogy csak kétszázan estek áldozatául a pusztító katasztrófának. A film biztosan nagy siker lesz. De az is bizonyosra vehető, hogy kevesebben fogják majd végignézni (végigrettegni), mint ahány an megváltották a belépőt... J. L Mától: munkás íilmnapok