Déli Hírlap, 1978. augusztus (10. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-02 / 180. szám

A főszereplő: Csehszlovákia Barátságfesztivál Húszadikán: „augusztiális*’ a Csanyikbau Gazdag programot, sok ér­dekes látnivalót ígérnek a szervezők alkotmányunk ün­nepére és a húszadikát kö­vető - immár második alka­lommal megrendezésre kerülő — barátságfesztiválra. Az idei barótságfesztiválon Cseh­szlovákia bemutatása, a szo­cialista építésben elért ered­ményeinek megismertetése áll a középpontban. Augusztus 18-án délután 3 órakor a Rónai Művelődési Központban nyílik A szocia­lista építőmunka eredményei, a szocialista országokhoz fű­ződő kapcsolatok a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ságban című kiállítás, mely­nek anyagát — 30 nagymé­retű tablót — a Csehszlovák Kultúra küldi. Másnap dél­ben — ugyancsak a Rónai­ban — Kelet-Szlovákia 30 éves fejlődését bemutató fo­tódokumentációs kiállítás nyílik. A barátságfesztivál hiva­talos megnyitójára a csanyiki Majális-parkban, a huszadiki hagyományos „augusztiáli- son”, egész napos ünnepsé­gen kerül sor. Körülbelül délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi műsor, melyben szlovákiai, NDK-beli, szov­jet, lengyel és magyar mű­vészegyüttesek, néptánccso. portok szórakoztatják a kö­zönséget. Délután további vendég- és hazai együttesek — táncosok, zenészek, színé­szek — mutatkoznak be. A non-stop műsorban természe­tesen helyet kapnak a sport­vetélkedők. .A Budapesten működő kulturális irodák népművészeti bemutatót és vásárt is rendeznek. Másnap délután újabb ki­állítás nyílik, a Herman Ottó Múzeumban látható képek­ből, dokumentumokból meg. ismerhetjük a Szlovák Ta­nácsköztársaság történetét. Szlovákiából érkezett ven­dégeink baráti beszélgetése­ken ismerkednek városunk­kal, lakóival. Találkoznak fiatal műszakiakkal, képző­művészekkel. építészekkel, tervezőkkel és a sajtó mun­katársaival, tapasztalatot cse­rélnek a szocialista brigád­mozgalomról a December 4. Drótművek dolgozóival. Szlovák népművészet: ki­állítás nyílik 23-án a II. Rá­kóczi Ferenc Megyei Könyv­tárban. Ugyanaznap este a diósgyőri várban kelet-szlo­vákiai művészegyüttes ad műsort. Korántsem soroltuk fel a második barátságfeszti­vál valamennyi rendezvé­nyét. de szólnunk kell az augusztus 20—26. közötti csehszlovák filmhétről, és nem utolsósorban a Miskolci Galériában szeptember 10-ig látható kelet-szlovákiai kép­zőművészeti kiállításról. A programok szervezői nem feledkeztek meg a sport­rajongókról sem: 19-én és 20-án szovjet, lengyel, cseh­szlovák, jugoszláv, osztrák és magyar salakmotorosok ver­senyeznek Miskolc város nagydíjáért, de rangos kézi­labda-, labdarúgó- és asztali­tenisz-mérkőzés is lesz a fesztivál idején. A barátságfesztivál részle­tes programját ismertető fü-- zet hamarosan elhagyja a nyomdát. Ilii: típíSÍSSSS:; 3+c Mihail Bulgakov különös hangvételű, lírai, szatirikus, szimbolikus nyelvű író. Regé­nyei. drámái egyaránt kiváltottak hozsannát és dühöt. A magyar olvasók előtt ma már majdnem minden műve ismert— A fehér gárda, Színházi regény, Moliére, a Mester és Mar­garita —, de színpadon is többször játszották. A televízió 1. műsorában ma este nyolctól látható Boldogság a színpadon többször feldolgozott „Iván, a rettentő” párja. Az Iván hőse a feltaláló, aki az időgép birtokában a múltba tesz kirándulást: a Boldogság hőse ugyanő, csakhogy itt nem a múltba, hanem a jövőbe indul. Bulgakov műveinek örök kérdése a hatalom és tudás, a hatalom és a művészet viszonya. Itt is a hatalom képviselőjével áll szemben, akinek gyönyörű lányába beleszeret. Ám a lányra, a lány kezére még egy aspi­ráns imn: a Boldogságkutató Intézet egyik tudósa ... A főbb szerepekben Garas Dezsőt, Mensáros Lászlót. Hauman Pétert, Hámori Ildikót látják. Televízióra alkalmazta és rendez­te: Várkonyi Gábor. líz osztály Lengyelországban az idén új oktatási reformot vezet­nek be, amely egyelőre csu­pán az első osztályosokra vo­natkozik. ők lesznek az el­sők, akik már a tízosztályos iskolarendszerben végzik ta­nulmányaikat. Az elsősök heti kötelező el­foglaltsága 24 óra, valamint 6—9-ig terjedő különóra le­het. A kötelező foglalkozá­sok: lengyel nyelv, matema­tika, képzőművészeti és zenei nevelés, testnevelés új tantárgyként: a társadal­mi és természeti környezet- ismeret, valamint gyakorlati munka és politechnika. A különfoglalkozások az' úgv nevezett didaktikai ki­egészítő órákat foglalják ma­gukban, amelyeket azoknak a tanulóknak szerveznek, akik pszichofizikailag és szel­lemileg elmaradottak; kor­rekciós tornát azok részére tartanak, akiknek fizikai fej­lődési hibáik e torna által küszöbölhetők. Az új tankönyvek már el­készültek és a gyakorló fü­zetekkel együtt számuk ti­zenhat. A félmillió elsőosztá­lyos augusztus 21-én már az új iskolai reform szellemében kezdi meg a tanulást. Krúdy és művei Megnyitotta kapuit a nyír­egyházi irodalomtörténeti és történelmi nyári egyetem; 49 hallgatója 4 országból ér­kezett. A nyári egyetem idei témája — születésének cen­tenáriuma tiszteletére — Krúdy Gyula élete és mun­kássága. A Nyírség nagy írófiának pályáját és korá­nak történelmi hátterét 10 előadás ismerteti. A Krúdy életművének szentelt ren­dezvény vendégei szabad- programjaik során kirándul­tak Krúdy gimnáziumi ta­nulmányainak egykori szín­helyére. a . csehszlovákiai Podolinba is. Ősztől egyetemisták lesznek Az egyetemekre, főisko­lákra sikeresen felvételizet­tek már megkapták az ér­tesítést, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói lettek. Az elutasításról Is értesültek az érintettek. Ezekben a na­pokban azokat a leveleket postázzák, amelyeknek bir- ■ tokában fellebbezhetnek a fiatalok. A fellebbezést a levél kézhezvételétől számí­tott nyolc napon belül nyújt­hatják be oda, ahol a fel­vételi vizsgát tették. Az egyetemek, főiskolák nappali tagozatain az idén mintegy 16 ezren kezdik meg tanulmányaikat. Közü­lük körülbelül 3700 fiatal előfelvétellel már tavaly be­került a felsőoktatási in­tézményekbe. Az idén majd­nem ugyanennyi — 3500 — fiatalt vettek fel az 1979— 80-as tanévre: ők a jövő szeptemberig katonai szolgá­latukat töltik. Az egyetemekre és főisko­lákra az idén 35 700-an je­lentkeztek. A legnagyobb'ér- deklődés a humán területek, s azon belül is a bölcsészet­tudományi karok nyelv, pszichológia és szociológia szakjai iránt nyilvánult meg. Sokan pályáztak a . Marx Károly Közgazdaságtudomá­nyi Egyetemre is. A Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetemen több mint 1800-an szerettek volna to­vábbtanulni, azaz a fölvehe­tők több, mint négyszerese jelentkezett ide. Közülük a legtöbben az általános or­vosi kart pályázták meg. Az egyetemekre és főisko­lákra felvett fiatalok mint­egy 50 százaléka kétkezi munkás, fizikai dolgozó gyer­meke és a lányok aránya az idén tovább nőtt: eléri az ö2 százalékot. Az idegen nyelvi táborban, németórán . .. (Herényi íelv.) lick mezői örömük Táborzárás, tábornyitás Tegnap este tábortűzzel, vi'dám műsorral, énekkel bú­csúztak a gyerekek 'Kékme­zőtől, az idegen nyelvi tábor­tól. Az Ady Művelődési Ház szervezte kéthetes táborban német, angol, orosz és fran­cia nyelvet tanultak a több­ségükben szeptembertől nyol­cadikos kisdiákok, akik kö­tött és kötetlen foglalkozáso­kon gyarapították idegen nyelvi szókincsüket, kifejező- készségüket. Nem panaszkodj- hatlak az időjárásra, az első négy borús nap után igazi nyár vette körül őket az er­dőben. A tanulás mellett bő­ven jutottyidő a kirándulás­ra, tapolcai fürdésre, játék­ra, sportvetélkedőkre, házi Ki mit tud?-ra, lemez- és magnóhallgatásra. Az erdé­szet kékmezői szállása mától újabb fiataloknak nyújt két hétre otthont, ma nyílik — ugyancsak az Ady Művelő­dési Ház égisze alatt olvasótábor. £s a kisiskolásoké ? Tankönyvek tonnái Három könyvesbolton — a Hunyadi utcain, a Kazinczy n és a Műszaki és idegen nyel­vűn — keresztül történik vá­rosunk iskoláinak, illetve isko­lásainak tankönyvvel való el­látása. Van még egy negye­dik, a 177. számú, ide tartoz­nak Miskolc járás iskolái. Mi a helyzet a „tankönyvfron­ton”? Erről érdeklődtünk az említett boltokban. A Kazinczy könyvesbolt szállítja a miskolci gimnáziu­mokba a tankönyveket. Ezek­nek több mint a fele már megérkezett — körülbelül 68 ezer darab —. a hagyomá­nyokhoz híven a Földes tor­natermében raktározzák őket. összesen csaknem 1 millió forint értékű könyvet kezde­nek kiszállítani 24-én az öt miskolci gimnáziumba, áru­sítással azonban nem foglal­koznak. A könyveket az is­kolákban szerezhetik be a diákok. Hasonlóan jól áll a Műsza­ki és idegen nyelvű könyves­bolt. Ök szállítanak a szakkö­zépiskolákba. a szükségesnek csaknem háromnegyede már raktáron van (a Gépipari da- rabolóműhelvében). Körülbe­lül 1,5 millió forint értékű a már itt levő 45 tonnányi könyv. Még soha ilyen jól nem álltak a tankönyvekkel, rendkívül korán megkapták őket — kaptuk az informá­ciót a Műszaki könyvesbolt­ból, ahonnan 28-án kezdik meg a kiszállítást. Annál nyugtalanabbak a Hunyadi utcai bqltban. Ér­deklődésünkre a rövid vá­lasz: még egyetlen tanköny­vet sem kaptak. Remélhető­leg hamarosan megérkeznek I az általános iskolások köny­vei is, hiszen ezek mozgatá­sa nem kis munka, a bolt dolgozói szeretnének már túl­lenni a nehezén. (Érdekes, hogy míg ők egyetlen dara­bot sem kaptak, a 177. számú bolt már réges-régen átvette a számára — illetve körzete számára — szükséges általá­nos iskolai tankönyvek het­ven százalékát.) az Fiatalok festenek A Mártély- melletti Tisza- parton tegnap megnyílt az országos ifjúsági képzőművé­szeti tábor. Az ország kü­lönböző megyéiből érkezett hatvanöt fiatal mellett a' tá­borba a jugoszláviai Vajda­ságból is érkeztek meghívott vendégek, , SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Csurka István; Amerikai ciga­retta. — 13.30: Színes népi mu­zsika. — 14.01: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. — 13.00: Hírek. — 15.10: Jean-Pierré Rámpái fuvolázik. — 15.40: Vakáció az Egyenlítő men­tén. — ltí.03; Himnusz minden időben. — 17.00: Hírek. — 17.07: Járjuk a világot. — 17.32: Zene­kari muzsika. — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Geszty Szilvia Adám Jenő népúalfeldOigozásaiból énekel. — 20.13: Bizet; Carmen. — 23.34: Az Állami Orosz Énekkar orosz népdalokat énekel. — 24.00: Hí­rek. — 0.10: Virágénekek. Petőfi rádió: 12.00; Miskolci Váradi András népi zenekara játszik. — 12.30; Hírek. — 12.33: A trubadúr. — 13.33: Német gyerekek énekelnek. — 14.ou: Kettőtől ötig. — 17.00: ötödik sebesség. — 18.00; Egy kis fi­gyelmet kérek! — 18.10: Híres énekesek könnyűzenei felvételei­ből. — 18.52: Harminc perc rock. — 19.2?: Jó estet, gyerekek! — 19.30: Zenei szerkesztők és ren­dezők műhelyében. — 20.30: Hí­rek. — 20.33: Diákkönyvtár hangszalagon. — 21.31: Nótacso- kof. — 22.30; Hírek. — 22.33: Kellemes pihenést! — 24.00: Hí­rek. Miskolci rádió: 17.00; Hírek, időjárás. — Gyári belépő. (Ter­vek és épületek. A KERVÁZ- elemek hasznosítása az új lakó- teleoeken.) Riporter: Sütő Enikő. — A Sebő együttes felvételeiből. — 10 perc mezőgazdaság . . . (Ne­héz aratás Észak-Magyarorszá- gon. A szerkesztő; Borsodi Gyu­la.) — Slágerpanoptikum. — Sport. — 18.00—18.30: Eszak-ma- gyarországi Krónika, (av Miskol­ci Pamutfonóban. — Nagycsalá­dosok segítése az LKM-ben, az iskola megkezdése előtt.) — Ste- wiw Wander énekli dalait. — Lap- és müsorelőzeles. Televízió. 1. mű^or; 15.55: Hí­rek. — 16.00: Művészek a poron­don. — 17.30: Dél-alföldi Królli- Ka. — 18.00: VIT—KUBA. — .13.35; A távoli Szogdiaria földje. — 18.45: Szépen, jól magyarul. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idő­sebbek is elkezdhetik. /— 19.30: rv-híradó. — 20.00: Boldogság. — 21.00: Suzi Quatro Budapes­ten. — 21.35: VIT—KUBA. — 22.35; Tv-híradó 3. — 22.45—23.35: A Veszprémi Tévétalálkozó díj­nyertes filmjeiből. Televízió, 2. műsor: 20.01: Gyil­kosság leírása. — 21.30: Tv-hir- adó 2. — 21.30—22.45: Mire jó az irodalom? Szlovák televízió: 17.15: Hírek. — 17.20: Közép-szlovákiai híradó.-A 17.55: Autósok, motorosok ma­gazinja. — 18.25: A főiskolai hallgatók nyári katonai kikép­zése. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30; Dokumen­tumműsor. — 20.00; A Vallberg- ügy. — 21.30: Tv-híradó. — 22.00: A rendőrség nyomoz. — 22.05: VIT-krónika. Kiállítások; József Attia Klub- könyvtár (10—18) : Kemény Zol­tán tipograíikus kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18) : A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Zichy Mihály-illusztrációk. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A Szilágyi-gyűjtemény. — Diósgyő­ri vár (9—19) : A diósgyőri vár története, — Pénzek Diósgyőr eieteben. — Deiyné-haz (9^19); Déryné Széppataki Róza- és Lévay József-emlékszobák. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE Észbe kaptál, gratulálok! Mb. szí. szovjet film Kezdés: 14 órakor A fekete kalóz Szí. olasz film Másfél helyár! Kezdés: hn6 és 8 órakor KOSSUTH A jónevű senki MÖ. szí. amerikai film Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor ART-KINO A hosszútávfutó magányossága Mb. angol film 16 éven felülieknek’ Kezdés: 8 órakor TAP OLGA-KERTMOZI Az inkák kincse Mb.- szí, bolgár—NSZK film Kezdés: 8 órakor SÁGVÁRI öngyilkosság, vagy gyilkosság? Mb. szí. szovjet film Kezdés: 7 órakor ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ, KUjBMOZI Elkésett virágok Mb. szovjet film Kezdés; 4 és 6 órakor SZIRMA A fekete kalóz Olasz film Másfél helyár! Kezdés: Í6 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Sirius kapitány haragszik. — 9.05: Hunyadi László. — 10.Q0 : Hírek. — 10.05: Ballagó idő. — 10.25: veszik? Nem veszik? — 10.40: Zenekari muzsika. — 11.39: Jókai Mór élete és kora. Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05; Magyar tá.iak dalaiból. — 8.40: Slágermúzeum. — 9.30: A nevezetes mosogatójány. —10.00: Zenés műsor * üdülőknek.^ — 11.55; Ifjúsági könyvespolc.' A MISKOLCI HÜTÖHÁZ azonnali belépéssel alkalma; szerelési munkában jártas # géplakatosokat, # mechanikai műszerészeket, # felvonószerelőt, targoncajavításban jártas ® villanyszerelőt, # akkumulátor- kezelőket, továbbá 9 hűtőházi rakodókat, # dízeltargonca- vezetőket Bérezés közös megegyezés alapján, a besorolási határok között Jelentkezés a munkaügyön r

Next

/
Oldalképek
Tartalom