Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-18 / 167. szám

il ! * X. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM 1978. JULIUS 18., KEDD !ŐRS: 80 FILLER Három külügyminiszter találkozója Kötsel-keleti diplomáciai manőverek Amerikai nyomásra egyiptomi—izraeli egyezkedés Mose Dajan izraeli és Ibrahim Kamel egyiptomi külügyminiszter tegnap dél­után a katonasággal is meg­erősített londoni repülőtérre érkezett, ahonnan helikop­teren folytatta útját a keddi találkozó színhelyére. Leeds kastélyába. A Londontól 70 kilométerre, kis tó közepén fekvő IX. századi várkas­télyt már vasárnap lezárták a látogatók elől és szintén különleges védőőrizet alá helyezték. Londonban általános a vélemény, hogy a találkozó sokkal inkább az amerikai kormány nyomásának, mint­sem a két ország saját kez­deményezésének eredménye. Washington továbbra is ke­zében akarja tartani a kö­zel-keleti diplomáciai manő­verek irányítását és ki akar­ja zárni a genfi értekezlet felújítását. Ezért követ el mindent a kétoldalú tárgya­lások legalább formai fenn­tartására. Megfigyelők nem is számítanak többre, mint a következő találkozó helyé­nek és idejének kijelölésére. Kamel egyiptomi külügy­miniszter a BBC-nek nyi­latkozva kijelentette, hogy a negatív izraeli magatartás' ellenére ő konstruktív és pozitív szellemben készül részt venni a leedsi tárgya­lásokon. Mint a legutóbbi fejlemények mutattak. Egyip­tom részéről ez további en­gedményeket jelent: Szadat elnök már a PFSZ nélkül is hajlandó tárgyalni Palesz­tina jövőjéről, a palesztinok önrendelkezésének érvénye­sítéséről. A két külügyminisztert békeidőben példátlan biz­tonsági intézkedések várták Heathrow-n. A repülőtéri kifutópályát páncélosok őrizték, a környéket meg­szállták a polgári ruhás rendőrök. Dajan és Kamel nyilatkozataiból az tűnt ki, hogy kétnapos megbeszélés­re számítanak. Dajan igyekezett eloszlat­ni azt a benyomást, hogy csupán „tárgyalások a tár­gyalásokról” az egész össze­jövetel célja. Kamel figyelmeztette Iz­raelt, hogy más országok és népek területének elrablásá­ra nem lehet békét és biz­tonságot építeni, s ezt az egész nemzetközi közösség így vallja. v Cyrus Vance az angol lé­gierő kenti támaszpontjára érkezett, s onnan utazott to­vább Leeds kastélyába. Ö azt hangsúlyozta érkezése­kor, hogy az egész találko­zóban a legfontosabb „a tár­gyalások kifulladt lendüle­tének” visszaszerzése. „Súrolt” fényruhát kap a Margit-híd Változatlanul tartják az eddig elért háromhetes előnyt a Margit-híd felújí­tásában és a Mártírok 5tia átépítésében részt vevő válla­latok. A hídon jelenleg a villamosok vágánymezőjét építik és a hídszerkezet hő­tágulását szabályozó, úgyne­vezett dilatációs szerkezete­ket cserélik ki. A Margit-híd érdekes díszkivilágítást kap: „sú­rolt” fényruhát ölt majd magára. A sárga fényű ref- lektjx-okat úgy helyezik el, hogy egy részük alulról az íveket, másik részük pedig felülről a pilléreket világít­ja meg. A felújítás ideje alatt többször tartanak pró­bavilágítást, hogy kiderül­jön: a nagy fényerejű lámpa­testek nem zavarják-e a du­nai hajózást. A munkálatokat november elejére szeretnék befejezni. A bonni csúcs után az afrikai vezetők megbeszélése Kenneth Kaunda zambiai elnök, aki vasárnap erkezett Khartoumba, újságíróknak, adott nyilatkozatában rend­kívül pozitívnak, „létfontos­ságúnak” nevezte azt a tá­mogatóst, amelyet a Szov­jetunió, Kuba és más szo­cialista országok az Afrika déli területén harcoló fel- szabadítási mozgalmaknak nyújtanak. Az Afrikai Egységszerve­zet ma megnyíló csúcsérte­kezletére a szudáni főváros­ba érkezett zambiai elnök ki­jelentette. hogy a t'elszaba- ditási mozgalmak kértek se­gítséget a nyugati országok­tól is. de azok egyáltalán nem adtak kedvező választ. Kaundán és kíséretén kí­vül számos további AESZ- tagállam küldöttsége érke­zett meg. A küldöttségek vezetőinek repülőtéri nyilatkozatai meg­erősíteni látszanak azt a fel­tevést, hogy a csúcsértekez­let két legfontosabb témája a külföldi hatalmak afrikai beavatkozásának megakadá­lyozása. és egy Afrika-közi „biztonsági haderő” esetleges létrehozása. Tegnap este — egyórás ké­séssel — közös sajtóértekez­lettel és közös nyilatkozat ki­adásával ért véget Bonnban a hét vezető nyugati ország állam-, illetve kormányfői­nek negyedik csúcstalálkozó­ja A közös nyilatkozat álta­lános. a gazdaság stratégiára vonatkozó célkitűzéseket és az egyes országok kötelezett­ségvállalásait tartalmazza. Valamennyi állam engedmé­nyeket tett — mint mondták —. hogy elébe menjen a többiek kívánságainak. Az egyetlen állam, amely csupán általános formában tett ígé­retet az infláció elleni harc folytatására — Nagy-Britan- nia volt. A gazdasági nyilatkozaton kívül — Schmidt szavai sze­rint rendkívül gondos mérle­gelés után —. határozatot hoztak a nemzetközi terro­rizmus elleni harcról, ezen belül a repülőgép-eltérítesek megakadályozásáról. Elhunyt Flodor Kulakov Az SZKP Központi Bizott­sága. a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió Miniszter- tanácsa mely megrendüléssel tudatta, hogy július I7-én, életének 61. évében elhunyt Fjodor Kulakov, a kiemel­kedő párt- és állami vezető, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának küldötte, a szocialista munka hőse. A július 16-ról 17-re virradó éjjel hirtelen szív­elégtelenség lépett fel és vá­ratlanul megállt a szízműkö- dés. A kórbonctani vizsgálat megerősítette a diagnózist. Fjodór Kulakov hamvait a Kreml falában helyezik el. Fesztiváldíszbe öltözött tegnapra a Kígyó utca, Váci utca Vörösmarty térig húzó­dó környéke. A budapesti VIT-utca hivatalos megnyi­tó ünnepsége előtt, már megnyíltak a klubok, hang­szóróból a VIT-ek dalaival köszöntötték a járókelőket, majd a kora délutáni órák­ban megkezdődött az egyhe­tes program. A VIT-klub a Vigadó épü­letében kapott otthont; az első napon görög, portugál és dán fiatalokkal találkoz­tak a fővárosi ifjúmunká­sok és diákok. Pontban öt órakor a nyíregyházi „Majo­rette” együttes világoskék ru­hába öltözött lányai masíroz­tak végig a fesztiválnapok­nak otthont adó útvonalon, majd a Vörösmarty téren folytatták látványos bemu­tatójukat. Ezután a KISZ Központi Művészegyüttesé­nek tagiai vonultak fel, majd a Honved Tancegyüt­♦ Ilyen lesz ifjúságunk VIT-küldötteinek öltözéke. A dele­gáció tagjai a tegnap délután kezdődött egyhetes fővárosi program megnyitója után Gödöllőre utaztak. Az Agrártudo­mányi Egyetemen három napon át előadásokat hallgatnak, és zenés-táncos rendezvényeken készülnek fel küldetésük tel­jesítésére. Derült9 száras idő Ma estig gyengén felhős idő várható, eső nélkül. A változó irányú szél napköz­ben időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 23—28 fok között lesz. Budapesten, a belvárosban Megnyílt a VIT utca tes tartott fergeteges bemu­tatót a korábbi VIT-eknek otthont adó országok táncai­ból. őket a színművészeti főiskolások követték. Mire Maróthy Lászlóval, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjával, a KISZ Központi Bizottsága első titkárával az élen a magyar VIT-dele- gació megérkezett, már több mint 2000-en népesítették be a teret. A DlVSZ-induló után Kovács Jenő. a KISZ Központi Bizottságának tit­kára mondott rövid beszé­det. Szólt arról, hogy mint­egy 150 országban készülnek a havannai találkozóra és elmondta: küldötteinket az­zal a meggyőződéssel bocsát­juk majd útra. hogy a tör­ténelmi fejlődés megannyi különbözőségén, napjaink társadalmi és politikai hely­zetének sokszínűségén felül­emelkedve, a világ haladó ifjúságának van közös mon­danivalója és tennivalója. Miskolcról Jugoszláviába A Komplex Külkereske­delmi Vállalattal és az Ener- giagazdálkouasi Intézettel kö­zösen, hütöházakat exportál Jugoszláviába a Diósgyőri Gépgyár. Az egyenként mint­egy kétszázötven vagon me- zogazoasági termék befogadá­sára alkalmas hűtőházakhoz a diósgyőri gyárból röviddel ezelőtt már a harmadik egy­ség gépészeti berendezéseit szállították ki. A hütőháza- kat magyar szakemberek irá­nyításával jugoszláv munká­sok szerelik össze. Az egyen­ként mintegy félmillió dol­lár értékű hűtőházakból az első egy éve állt üzembe Csókán, a második létesít­ményt Bácskatopolyán jelen­leg építik, míg a most el­szállított berendezések az Oroszkereszt úron épülő új hű­tőházba kerülnek. A negye­dik, majdan Szenttamásiban felépítendő hűtőház szerző­déskötése folyamatban van. és a kölcsönös tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövő­ben tovább folytatódik a DIGÉP-ben gyártott hűtőházi berendezések jugoszláviai ex­portja. jfc A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat is szeretne jó bizonyítványt kapni a tanév előtti előkészülésre. Alig fe­jeződött be az előző oktatási év, az új tanszerek máris a bol­tokba kerültek, s készült a több ezer általános iskolai füzet­csomag. Gönczi János áruforgalmi igazgatóhelyettes szerint a múlt évi választéknál is jobb a tanszerellátás... Tegnap kezdődött meg és augusztus 12-ig tart az a kedvezményes akció, amelynek során 20 százalékkal olcsóbban vehetik meg füzeteiket az általános iskolások. A Borsodi Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat üzleteiben — az írószerboltokban és a vegyesboltokban, ahol tanszereket árusítanak — a vásárolt értéknek megfelelően bonokat is kapnak a kisdiákok. Aki ugyanis előrelátó és augusztus 31-ig beszerzi a tanévre valót, jót tesz a kereskedelem dolgozóinak, s saját úttörőcsapatá­nak. A BIK az úttörőcsapatoknak, a kispajtások által vásá­rolt áru értékének 3 százalékát utalványban visszatéríti, sőt a versenyben részt vevő első tíz csapatnak külön több ezer forintos vásárlási utalványt ad. (A tanszervásár első napjáról cikk az 5. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Ma kezdődik A Magyarok Világszövet­sége és az Anyanyelvi kon­ferencia védnöksége alatt az idén hetedik alkalommar ren­dezik meg Sárospatakon azt a nyelvi tábort, amely a kül­földön élő magyarok gyer­mekeit ismerteti meg a szü­lők anyanyelvével, az or­szággal. A tábor 57 középis­kolás korú fiatal részvételé­vel tegnap nyílt; többnyire a nyugatreurópai országok­ból. a Német Szövetségi Köz­társaságból, Angliából, Fran­ciaországból, Olaszországból, Svédországból és Hollandiá­ból érkeztek a tagiai. Az augusztus 16-ig tartó nyelvi tábor, vagy inkább tanfo­lyam keretében heti 15 órá­ban magyarul tanulnak, emellett pedig irodalommal, történelemmel, néprajzzal foglalkoznak a fiatalok. Fjodor Kulakov Nem lesz baj a lakásokkal (CIKK A 3. OLDALON) Magyarul tanulna! link

Next

/
Oldalképek
Tartalom