Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

Szocialista Országok Ejtőernyős Versenye Makatura Paplan és kupola Képmagnó rögzít minden mozdulatot A kubai fiúk azt mondják, tanulni jöttek. Lassaro Santa Cruz Hernandez már sok mindent ellesett a legjobbaktól... Az időjárás tegnap megke­gyelmezett a Szocialista Or­szágok Ejtőernyős Versenyén részt vevő sportolóknak, kora reggel felbúghatott hát a két AN—2 típusú ugrógép mo­torja, $ kora délutánra már négy ugráson is túljutottak a versenyzők. A szél akkora volt, hogy csak a stílusugrást lehetett lebonyolítani, ez azonban — főként azok számára, akik távcsővel kémlelték az eget — lényegesen látványosabb volt, mint a célugrás lesz. A legjobb magyar. Tímár Vin­ce azon bosszankodott: éppen nem a szuper keresztre szá­mítottak, "s a verseny veze­tősége ezt ugratta valameny- nyiükkel. Három sorozatnál előbb jobbra, majd balra kellett 360 fokos fordulatot végrehajtani, majd hátraszal- tó következett, utána balra és jobbra 360 fokos fordulat, s újabb hátraszaltó után nyílhatott ki az ernyő. Harc a másodpercek ellen. Tímár Vincének kitűnően sikerült, három ugrását 7 másodper­cen belüli eredménnyel vé­gezte. Nála jobban csak a szovjet Nyikolaj Usmajev teljesítette a három sorozatot, ő 6,50-es átlagot ért el. A versenyzőknek módjuk van kontrollálni a mozgásu­kat. Ecsédi András — maga is neves ejtőernyős — szu- pertóvcsővel figyeli az eget, s a kiugrás pillanatától az ernyönyitásig minden mozdu­latot képmagnón rögzít. Mint megtudtuk, este a klubte­remben minden hely foglalt, mindenki látni szeretné, mit, hol kellett volna jobban, stí­lusosabban csinálni. Az ernyők változatlanul az érdeklődés középpontjában állnak. Varga János, a ma­gyarok egyike, amint az NDK-beli versenyzőtárs föl­det ért, felkiáltott. ..Nézzétek már. ez valami különleges­ség! Paplan, de mégsem egé­szen azt’ Hogy ne lehessen sokáig rágódni rajta, a német fiú gyorsan összecsomagolt, s már el is tűnt a sátruk­ban. Merthogy éppen elői.J landolt... S ha már az ernyőkről esik szó: két kivétellel valameny- nyi Versenyző paplanernyővel ugrik. A két kivétel a kubai Lassaro Santa Cruz Hernan­dez és honfitársa, Fernandez Navarro. Egyiküket hétfőn csaknem a Sajóba sodorta a szél, ugyanis ezeknek a ku­polás ernyőknek koránt sincs olyan manőverező képessége, mint a paplanoknak. A verseny tehát folyik, akadnak érdekességek, s né­zők is. Tegnap például a re­pülőtér bejáratánál a szarva­si Halbiológiai Kutatóintézet kocsija mellett tanakodott a gépkocsivezető és kísérője: „Nézzük már meg, hogy ug- ranok! Majd éjszaka hazafe­lé behozzuk a késést.. Hát igen. A bátrak sportja kiváncsivá tesz.., (tóth) egyelőre tájékoztató jellegű­ek (merthogy az „óvási ha­táridő'1 meg nem telt le). Férfiak (hét ország, 41 induló): 1. Usmajev (Szovjetunió) 8.56, 2. Szurabko (SZU) 6.92, 3. Seyda (NDK) 7.03. 4. Tímár (Magyar- ország) 7.08, 5. Gurnij (SZU) 7.20. 6. Riha (Csehszlovákia) 7.25. A magyarok továbbá: 9. Varga, 14. Mészárovics, 17. Janovics, 23. Balázs, 24. Kőszegvári. 25. Kar­dos, 26. Juhász, 27. Ecsédi. Nők (hét ország, 3S induló): 1. Szergejeva (Szovjetunió) 7.48, 2. Svacsko (SZU) 7.49. 3. Bucholz (NDK) 7.67, Krj ucskova (SZU) 7.70, 5. Zakoreckaja (SZU) 7.82, 6. Schneider (NDK) 7.83. A ma­gyarok: 17. Szatmári 9.53, 19. Róth, 26. <Papp, 28. Pakozd, 28. Tálas. a válogatottban A második válogató ver­seny után hirdettek VB-csa- patot kajak-kenuban. A má­sodik válogatót a Bp. Hon­véd rendezte szombaton és vasárnap, rendkívül hűvös, szeles időben. A DVTK-t képviselő Ma­katura mindkét napon érde­kelve volt. Előbb szombaton lett második a kajak egyes 500 méterén ( Rajnai mögött) 2:07.1-es idővel, majd va­sárnap a kajakkettesek 500 méterén ismételt az FTC-s Andrásival az oldalán. A Horváth—Rajnai kettős mö­gött másodikok lettek. így beválogatták a világbajnok­ságon részt vevő csapatba, akiknek teljes névsora: And­rási Katalin. Horváth Erzsé­bet. Makatura Erzsébet. Po­zsonyi Ágnes, Rajnai Klára, Sándor Alexandra, Zakariás Mária.-X­Ugyancsak a válogatottba került az MVSC kiváló kenu­sa, Hajdú is. A hét végi ver­senyen az 500 méteres távon óriási csatát vívott Wich- mann Tamással. A táv elején Hajdú megugrott, és 350 mé­ternél még jó háromnegyed hajóhosszal vezetett. Wich- mann ekkor robbantott, cen­tiről centire dolgozta le hát­rányát, s a célba „berúgta'' hajóját. Holtverseny alakult ki l:52.7-es idővel: tudniillik a telerecording-felvétel sok­szori visszajátszása során sem lehetett megállapítani a két hajó orra között különb­séget. A lényeg azonban, hogy Haidu Gyula is a válogatott­ban van. Társai: Buday Ta­más, Foltén László, Frey Oszkár, Hubik András, Parii Zoltán. Vaskuti István, Wich- mann Tamás. Sporthírek KIEL A vitorlázó eb „Soling” szá­mát. a. kanadai Hans Fogh nyer­te 45,7 ponttal. Az ezüstérem honfitársáé, Glen Dexteré lett 67.6 ponttal, míg a harmadik he­lyen Dieter Below (NDK) vég­zett 74.7 ponttal. ROTTERDAM Az augusztus 11—13-i nemzet­közi labdarúgótornán a Feye- noord, a Benfica és az Everton mellett az argentin River Plate a negyedik résztvevő. Ez utóbM csapatban öten szerepelnek a vi­lágbajnok argentin válogatottból. RIO DE J ANEIRO A stílusu^rások után: 1. Lsinajev, ill. Szergejeva Amit a repülőtéren, ítt-ott — földön és a levegőből — ellestem, megpróbálom to­vábbadni, hogy a nevek mö­götti számok is jelentsenek valamit, többet a puszta ér­tékmérőnél. Előbb azonban a tényeket: majd" 300 ugrás után befeje7,ődött a miskolci repülőtéren a szocialista or­szágok ejtőernyős felkészítő versenyének első verseny­száma, a stílusugrás, s ennek végeztével mindkét nemben szovjet versenyzők állnak az élen. Kitűnően szerepelt azonban a 41 férfi között Timár Vince is, aki — nyu­godtan állíthatom — világ­nagyságokat maga mögé uta­sítva végzett a 4. helyen. (Ráadásul úgy, hogy a har­madik sorozat végig a má­sodik helyen állt...). Jöjjön tehát a magyarázat. A 9tílusugrásról annyit már tudunk, hogy 2000 méter kö­rüli magasságról kiugorva végeznek a versenyzők kü­lönféle gyakorlatokat a leve­gőben — „forgás, szalto, buk­fenc” (amúgy laikusán mondva) —, s ezek elvégzé­sének idejét század másod­perc pontossággal mérik. Ha tökéletes a gyakorlat, a mért idő egyoen pontszám is. Ha nem, hozzáadnak, amennyi dukál. (A miskolci ered­ménylistán 0.3-tól 4.6-ig sok­féle hibapontértékkel talál­koztunk.) Az összesen négy­négy ugrás eredményét átla­golják, s így alakul ki a pontszám. A férfiaknál 6—7, a nőknél 7—8 pont a kiváló eredmények eleje. (Talán még annyit: az ezek után természetes, hogy minden résztvevőnek ugyanazt a mozgássorozatot kell bemu­tatnia.) Ennyi magyarázat után tehát következhetnek az eredmények — amiket Mik­lós László főbíró segítségé­vel — tegnap kora este kap­hattunk meg, amikről azon­ban közölnünk kell, hogy Az új osztrák kapitány Helmut Senekowitsch utó­da az osztrák labdarúgó szö­vetségi kapitányi tisztségben Karl Stotz lett. Az 51 éves, volt 42-szeres válogatott já­tékos négyéves szerződést irt alá; megbízatása az 1982. évi VB befejezéséig tart. Stotz az elmúlt években az Austria Wien edzője volt. A volt kapitány, Senekowitsch külföldön, valószínűleg Spa­nyolországban folytatja majd szakmai tevékenységét. A verseny ma a -célbaug- r ássál folytatódott. Remélhe­tőleg a tegnapihoz hasonló, jó időben. (Bár tegnap dél­tájban akadt néhány „zavaró felhő”— éppen 2000 méter tájékán —, s így „csak” dél­után fél ötre ért véget a stí­lusugrások sorozata. Csak? A múlt héten még senki sem hitté volna, hogy ennyi idő alatt lemegy... S emi­att eddig csak a ..jól sike­rült” jelző illeszthető a ver­senye neve elé!) (horváth) Megszületett a megegyezés: áoberto Rivelino. a Fluminense válogatott labdarugója a szaúd- avábiai He'al klubhoz szerződik. Dí'azása havonta 10 ezer dollár, ezenkívül győzelmi és egyéb pénziiltalmak. A szerződés alá­írásáért >00 ezer dóriért kap, ezenkívül egy villát, egy sze­mélygépkocsit és lehetősége nyílik az egyéves szerződés le­járta után más klubot választa­nia. HF, IDENHEIM Csütörtöktől vasárnapig ke­rült sor arra a nemzetközi ví­zilabdatornára. amelynek nyolcas mezőnyét az augusztusi hambur­gi YB-re került 16 csapat fele alkotja. A résztvevők: VS/r Ausztria. Görögország. Szovjet­unió, Jugoszlávia. Hollandia. Spanyolország, Magyarország. A V olán 3. sz Vállalat (Miskolc, Jóisef Attila u. 70. sz„ bejárat a Tüzér u. felől) az Autóközlekedési Tanintézetnél % hivatásos női és férfi gépjárművezetőket képez ki A költségeket o vállalat téríti. JELENTKEZÉSI FELTÉTEL: • legalább S általános iskolai végzettség, 0 büntetlen előélet, 0 nőknél 18, férfiaknál 20 éves életkor, 0 szakmával nem rendelkezés. Jelentkezés 1978. július 17-én 7 árakor a vallalat ebédlő helyiségében. Mindenféle Ritka aorta-műtét Bulgáriában először ope­ráltak eldugult aortát. A rit­ka és rendkívül nehéz mű­tétre a Bolgár Orvostudomá­nyi Akadémia egyik gyógy­intézetében, a szív- és ér­rendszeri megbetegedések szófiai klinikáján került sor. Az orvoscsoport munkáját szovjet professzor irányítot­ta. Az operáció több mint ki­lenc óra .hosszat tartott. A sebészek Pokrovszkij profesz- szor vezetésével eltávolítot­ták az eldugult aortaíveket és rugalmas műanyagproté­zissel helyettesítették. Ilyen protéziseket csak a Szovjet­unióban és az Amerikai Egye­sült Államokban készítenek. A 32 éves, fiatal nőbeteg már jól érzi magát. Hama­rosan visszatérhet családjá­hoz, gyermekeihez. Érdemes megemlíteni, hogy ennek a ritka műtétnek a költségei sem mindennapo­sak. A műtét 8000 levába ke­rült. de ha hozzászámítjuk a rendkívül drága gyógyszerek alkalmazását, a komplikált berendezések használatát, ak­kor összesen 11 000 leva költ­séggel járt. Magától értető­dő, hogy mivel Bulgáriában minden orvosi segítség in­gyenes, mindezt a kiadást a bolgár állam viselte. Miért nem akarnak gyereket? A nottinghámi egyetem kutatócsoportja azzal a cél­lal végzett vizsgálatokat, hogy megállapítsa: miért nem akar a brit házaspárok több mint ötven százaléka gyereket. A kutatók megállapítása szerint ez elsősorban pénz­ügyi kérdés. A szociológu­sok kiszámították, hogy a je­lenlegi árak és költségek fi­gyelembevételével egy gye- -rek felnevelése nagykorúsá­gáig 65 500 fontot igényel. Ezért a pénzért jelenleg két villát lehet venni London elegáns negyedében, minden évben világkörüli utazásra lehet indulni, vagy négy luxus személygépkocsit lehet vásárolni. Svédországban betiltották az aeroszol gyártását A jövő évtől'kezdve Svéd­országban nem szabad aero­szolt használni. A ■ forgalom­ból kivonnál minden aero- szolos kozmetikai készít­ményt és rovarirtószert. A kutatók ugyanis megállapí­tották, hogy a felszabaduló aeroszolos freongáz felbont­ja a földi élet fenntartásához szükséges ózon rétegeit. Svédország az első olyan or­szág a világon, amely komo­lyan vette a kutatók figyel­meztetését, és betiltotta az aeroszolos készítmények gyár­tását. Bővült a hütőház Az ország legnagyobb hűtőháza. A Magyar Hűtőipar szé­kesfehérvári gyára tízezer tonna áru befogadására alkalmas hűiőházzal gyarapodott. Az új egység már próbaüzemei. A képen: Az új létesítmény belső tere. (Tóth Gyula felvétele) Gépkocsik milliói A svájci ipari szolgálat becslései szerint a világon körülbelül 300 millió gépko­csi van. A gépkocsigyártás az egész világon termelt ol­vasztott acélnak körülbelül 20 százalékát, az ólomnak 50 százalékát, a kaucsuknak 70 százalékát és a kőolajnak 20 százalékát használja fel. A svájciak szerint 2000-re 500 millióra nő a világ gép­kocsiállománya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom