Déli Hírlap, 1978. július (10. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-11 / 161. szám

Építőtábor — ahol építenek Mit tudnak a gyerekek ? Két hét alatt 5S1 ezer forint Csütörtökön kezdődik Agria Játékszín jfe Nyeregtakaró a 19. század első feléből. A középső kivá­gáson bújt ki a nyereg felhajló vége. 13 ezer csomó egy ncgvzetcciiűmétcrcn Perzsa szőnyegek a Galériában Utoljára több mint négy év­tizede — 193G-ban — volt Ma­gyarországon, az Iparművésze­ti Múzeumban perzsa szőnyeg- művészeti kiállítás. Az azóta megnövekedett gyűjteményt most mutatják be először Miskolcon, a Galériában. A Miskolci Galériának ez a harmadik, keleti szőnyegeket bemutató kiállítása, de a sor­ban nem utolsó. (A tervek szerint még legalább kettő következik.) 1975-ben az ana­tóliai, tavaly a kaukázusi szőryegek tárlatát rendezték meg városunkban, az Ipar- művészeti Múzeum anyagá­ból. ..A szőnyegszövő művészet több ezer éves múltra tekint Vissza. Eredetileg a szőnyeg a nomád állattenyésztő tör­zsek mindennapi használati tárgya volt: a hideg, a szél, a nedvesség ellen védte ott­honuknak, a sátornak falát, földjét; szőnyegen aludtak, étkeztek, a mohamedánok szőnyegen imádkoztak, az újszülött pólyáját szőnyegből HEVESY I. FILMKLUB Édes Anna Magyar film is éven felülieknek! Kezdés: f5 és f7 órakor FÁKLYA Fekete gyémántok I—II. Szí. magyar film Dupla heiyär! Kezdés: 6 órakor PETŐFI Városok és évek I—II. Mb. szí. szovjet—NDK film Dupla ■ helyár! Kezdés: ti órakor SZIKKÁ Lcigázottak bolygója Mb. szí. NDK Ilim Kezdés: í6 és 13 órakor TÁNCSICS Küzdők Magyar rövidíilm-összeállítás Kezcies: Í5 és 1? órakor TAPOLCA-KERTMOZI Olt ketten Szí. magyar film Kezdés: 8 órakor sagvari Fehér Agyar visszatér Szí. oiasz film Másfél hely ár! Kezdés: 5 és 7 órakor VASAS PARKMOZI Ne hagyd magad, Pitkin! Angol film Kezdés: 9 órakor GÁRDONYI ifj. parkmozi Bombasiker Szí. amerikai film Kezdés: 8 órakor GÖRÖMBÖLY-KRÜDY A rézhegyek királynője Mb. szí. szovjet film Kezdés: 6 órakor hajtogatták, s olykor a ra­vatalt is szőnyeggel terítet­ték le” — írja Batári Ferenc művészettörténész, e szakte­rület kiváló ismerője, a ki­állítás rendezője az 1975-ös anatóliai anyag , katalógusá­ban. A kiállításon' Szakái Edit, a Miskolci Galéria munka­társa (a katalógus és a pla­kát tervezője) kalauzolt. ' —* Azonkívül, hogy szép, semmi különöset nem látok egy 16. századi selyemsző­nyegen .. . — Pedig nem akármilyen munka rejlik benne: egy négyzetcentiméternyi terüle­tén tizenegy—tizenháromezer csomó van. Egyik kedvencem ez a nyeregtakaró — mutat egy másik szőnyegre. — Ezen a kivágáson bújt ki a nye­reg felhajló vége. A törések u takarón a használattól, a lovaglástól keletkeztek. Nyeregtáska Beludzsisztán- ból, a ló hálán vetették át, kétoldalt hatalmas zsebek rejtették a perzsa lovas kin­cseit, használati tárgyait. És hogy a vágta közben ki ne hűljön a zsebek tartalma, szellemes megoldású „őscip- zárral”, egymást fogó hur­kokkal zárták le. — Az imaszőnyeg, ismere­teimhez, elképzeléseimhez képest szokatlanul nagy. — A. mintája, az ornamen­tikája egyértelműen ulal funkciójára — magyarázza Szakái Edit, amikor új láto­gatok kapcsolódnak a Deszél- geléöbe, és máris kiderül, hogy mit jelent a tás és me- Cocuámpás mintájú szőnye­gen az arab írás. — 1330 valahány májusá­ban készült. A mohamedá­noknál most írnak 1397-et, úgyhogy körülbelül hatvan­éves — mondja a háromta- gú család feje, Najat Shamii Ali. Iraki türkmén, közgaz­dász. Magyarországon vég­zett, most aspiráns. Ma utaz­nak haza — vagyis a feleség szűkebb hazájába — Buda­pestre tapolcai nyaralásuk­ból. Ha mór jó időt nem tu­dunk nyújtani nekik, leg­alább egy szép kiállítással ..vendégelte meg” őket — és vendégel meg minden ér­deklődőt július 23-ig — a Miskolci Galéria. (szabados) Csütörtökön este megkez­dődik az egri nyári színház - az Agria Játékszín - idei előadásainak sorozata. Ismeretlen magyar szerző műve a Constantinus és Vic­toria című, 1643-ban szü­letett szerelmi komédia, me­lyet egy előadáson mutat­nak be Simái Kristóf 1792- ben irt A szerelemféltők (Gyapai Márton, avagy: sze­relemféltő gyáva lélek al­című) komédiájával. A ren­dezők: Szirtes Tamás, illet­ve Romhányi László, a ..ját­szó személyek”: Szabó Gyu­la, Psota Irén, Bencze Ilona, Körmendi János, Maros Gá­bor, Lehoczky Zsuzsa, Ker­tész Péter, Fehér Tibor és Szacsvay László. Az előadá­sokon — július 13., 14., 15., 16-án (esőnap: 17., 18.), 23., 23., 30-án (esőnap: 31. és augusztus 1.), augusztus 2. és 3-án (esőnap 4., 5.) — közreműködnek a Színmű- ,vészeti Főiskola hallgatói és a Tolcsvay együttes. „Ingye­nes” (néznivaló) játék 1773- ból a Kocsonya Mihály há­zassága, melyet ugyancsak Szirtes Tamás rendezett. Július 20-án lesz Madách Imre Férfi és nő (Herakles) című tragédiájának az ős­bemutatója az egri várrom­kertjében; a további elő­adások: 21., 22. (esőnap 24., 25.). 27.. 28., 29. (esőnap: 3L és augusztus 1.). Juhász Já­cint, Mensáros László, Pé­csi Ildikó, Voith Ági, Liska Zsuzsa, Dózsa László és ‘ Bán^fy György mellett a Szíriművészeti Főiskola hall­gatói jászának a Romhányi László rendezte előadásokon. Bethlen Miklós (1642— 1716) történelmünk egyik nagy egyénisége, nagy kon­cepciójú erdélyi államférfi, kiváló tehetségű író. ön­életírása az erdélyi me" moárirodalom kiemelkedő alkotása. Noé galambja cím­mel — Nemeskürty István átigazításában, Bánffy György előadásában — ke­rül színre az önéletírásból készült monodráma július 24-én és 31-én este. Az előadásokra Egerben a Városi Műsorrendező Irodá­ban, Budapesten a Vígszín­ház szervezési osztályán és a Népköztársaság útián — a Központi Jegvirodában — válthatók jegyek. Lett táncegyüttes Először mutatkozik be a magyar közönség előtt a Lett Szovjet Szocialista Köztársa­ság „Daile” állami táncegyüt­tese, amely tegnap Budapest­re érkezett. A 70 tagú tár­sulat öt alkalommal lép do­bogóra. Uldis Zagata, a Lett SZSZSZK népművésze, Kom- szomol-díjas művészeti veze­tővel az élen ellátogatnak több vidéki városunkba is. Szülőföldjük népi tánc- és énekművészetének legszebb darabjaiból nyújtanak át egy csokorra valót július 11-én délután a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Bemu­tatkoznak 14-én a Bólyi Ál­lami Gazdaságban. A prog­ram 16-án Siófokon folytató­dik, majd a művészegyüttes 18-án Székesfehérvár közön­ségét kápráztatja el műsorá­val. Végül a csillebérci úttö­rőtáborban lépnek fel. Múzeum «— csak gyerekeknek A fiatal mérnök (a Ne­hézipari Műszaki Egyetem jól ismert gyűrűjét viseli) szinte döbbenten lép bp a TIFO KISZ-bizottságára: — Csaknem mindegyik bri­gádnak tíz pontot kellett adni! Annyit már tudunk, hogy a pontszám a munka minő. ségét jelzi, s tíz a maximum, így hát az aggodalrpat csak az okozza, hogy miként le­het majd differenciálni... Nem4 csoda, hogy a gyere­kek hajtanak, hiszen — mint Varga István, a nagyüzem KISZ-bizottságának titkára elmondta — minden turnus legjobb brigádja egyhetes üdülésre utazik majd Ve­lencére, s turnusonként egy tanulót az NDK-ba küldhet­nek Ezenkívül a legjobbak hétről hétre pénzjutalomban is részesülnek. Leninvárosban az idén szerveztek először építőtá­bort, így némileg szenzáció­nak számít, hogy Kecs­kemétről, Monorroi, Tatabá­nyáról, Békéscsabáról, Nagy­körösről, Dunaújvárosból, Tatáról és Oroszlányból ér­keztek ide tizenévesek (elso- és másodéves ipari tanulók), hogy részt vegyenek a Ti­szai Kőolajipari Vállalat be­ruházása első ütemének épít­kezésén. A Nehézipari Mi­nisztérium és a Tiszai Kő­olajipari Vállalat igényét méltányolva, a KISZ Köz­ponti Bizottsága és az Álla­mi Ifjúsági Bizottság dön­tött úgy, hogy a népgazda- ságilag rendkívül fontos le- ninvúrosi beruházást szak­munkástanulók is segítsék megvalósítani. (A magyar ipar és a mezőgazdaság az idén 67 ezer diákot igényelt a különböző munkálatokra, s 48 ezret sikerült mozgósí­tani.) A leninvárosi, úgyneve­zett szaktábor (ács-állvá­nyozók, kőművesek, villany- szerelők, lakatosok, hegesz­tők dolgoznak itt) egyelőre kísérleti jelleggel működik. Dal Jósé Martihoz Mexikóváros egyik szép épülete a Jósé Marti kultu­rális központ, a Hidalgó su­gárút és a Reform sétány sarkán. A modern épületet a XVI—XV .1. században épült műemlék paloták ve­szik körül. A közelmúltban avatták fel a kulturális köz­pont díszét, a „Dal Marti­hoz” című nagyméretű fal­festményt. Mexikói művé­szek: Orozco Rivera és Luis Nisizava, valamint kubai fes­tőművészek : Mariano Rodri­guez és Fayad Jamis készí­tették a Mexikó és Kuba ha­gyományos barátságát jelké­pező, 3 méter magas és 28 méter hosszú festményt, amely a kontinens függet­lenségéért, az elnyomás ellen vívott harcokat ábrázolja az elmúlt évszázadtól napjain­kig. Az óriási falfestmény nem csupán Jósé Marti, a nagy kubai költő (1853—1895), a nemzeti felszabadító mozga­lom harcosa és mártírja alak­ját-örökíti meg, hanem az amerikai népek szabadságá­ért küzdő olyan nagy egyé­niségekét is, mint Benitó Ju­arez, Simon Bolivár. Emilia- no Zapata és Camilo Cien- fuegos. Az eddigi termelési tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy rendkívül sikeres kísérlet kezdődött. Az első turnus 110 szakmunkástanulója (jú­nius 19-én kezdtek dolgoz­ni) 561 ezer forint termelési értékkel járult hozzá a be­ruházáshoz. Akárhogyan is nézzük a teliesítményeket, egy felnőtt szakmunkás nor­májával birkóznak meg nao- ról napra a fiúk. (Egyéb­ként a felnőttek 100 száza­lékos teliesítményének 70 százaléka itt — másodéves tanulónál — százszázalékos teljesítménynek számít. A brigádok azonban jóval túl- teljesitik tervüket. Az első .turnus átlag 120 százalékos teljesítménnyel fejezte be a munkát. A gyerekek között — akik vadonatúj munkaruhában, bakancsban, s kicsit masza- tosan éppen most fejezik be a munkát az egyik csarnok­ban — a régi nagy termelé­si versenyek hangulatát érezzük. Együtt dolgoznak itt a budapesti 9. számú szakmunkásképző és a tata­bányai 7-es intézet diákjai. Egy lakatos és egy hegesztő alkot párt, igy születik az úgynevezett ,.szögvas”-tüske. Fodor Karcsi és Doma Atti­la hatszáz darabot készített a h^órás munkaidő alatt (tízórai szünetet nem tartot­tak), a norma viszont csak 450 darab. A két gyerek most azt számolgatja, hogy mit jelent ez százalékos tel­jesítményben. Ami a minő. séget illeti, Bognár Imre szakoktató elégedett; őmin­denesetre tíz ponttal hono. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­mod. — ní.áu: Ki nyer ruaí — 12. 3a: Meiocuakoictei. — 13.49: Vacioiő. — 14.50: Éneklő Ifjúság. — I3.1HK Híreit.. — 15.10: Kotau. — 15.44: Magyarán szóivá. —­15.59: iidiigaioiiik iigytiinebe! — lti.uu: ütközően. — iíj.03: aion- goi. iSepkozLarsasag nemzeti ün­nepen. — lii.aá: bziiniomkus tán­cok. — i7.0o: írnok. — 17.0): jviat- ko István dokumentumműsora egy üzemi baieseu-ol. — 17.32: Ao.rid Varnay enekei. — 18.OJ: Ä Szabó csalán. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A uaienekies mesterei. — 20.00: Tudomány es gyakonat. — 20.30: Zenekari mu­zsika. — 21.14: A reíormkor es a szaoadsagnarc írouaimanak he­tei. — 22.00: Hírek. — 22.13: Sporthírek. — 22.20: Kozák Ga­nor Jozsel népi zenekara ját­szik, Saünor Judit népdalokat eneitet. — 22.54: Meditáció. — 23.04: Magyar előadóművészek aianms-ieivétóiéiból. — 24.00: Hí­rek. — 0.10: Könnyűzene gitár­ral. Petőfi rádió: 12.00: Gulyás László népzenei feldolgozásaiból. — 12.30: Hírek. — 12.33: Arcké­pek a szlovák irodalombói. — 12.50: Dvorzsak: Vil. szimfónia. — 13.28: Állatbarátoknak. — 13.33: Takács Jenő: Gyermekmu- zsika. — 14.1x1: Kettőtől hatig'. — 18.00: Harminc perc rock. — 18.30: Hirek. — 18.33: László Annie és Takacs Leia nótákat énekel, Bicskei Béla cimbannozik. — 19.15: Karnevál és hamvazószer­da között. — 19.25: Jó estét, .gyerekek! — 19.30: Csak fiata­loknak! — 20.30: Hirek. — 20.33: A Rádió Dalszínháza. — 22.3a. Hírek. — 22.38: Tíz perc külpo­litika. — 22.43: Bárdos Lajos kó- rusműveiből. — 23.05: A tatai dixilendtalálkozó felvételeiből. — 23.45: Fátyol József klarlnétozik. — 24.0«: Hrek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — Fiatalok zenés talál­kozója. Szerkeszti: Varsányi Zsuzsa. — Céhek élete Miskolcon. (Dr. Bodó Sándornak, a miskol­ci Herman Ottó Múzeum mun­katársának előadása.) — 18.00— 13.30: Eszak-magyarőrszági Kró­nika. (Sajtótájékoztató volt a Lenin Kohászati Művekben. — Belkereskedelmi rendelet az árük házhoz szállításáról. — El­utazott a bolgár Komsxomol-de­rálná — mondja —, de hát, majd meglátjuk... Késői j tényleg megláttuk; a gyere­kek azzal a jó é-zéssel ül­hettek ebédhez, hogy min­den tőlük telhetőt megtet­tek. Persze nemcsak a laka­tosok ... Egy másik munkahelyen apró. kemény, mezőtúri tég­lával burkolnak a kőműve­sek egy új épülettömböt. Szaporátlan, nagy precizitást követelő munka. A leendő szakmunkások ottjártunkkor 9—10 méter magasságban dolgoztak: fándlival, függő­ónnal, meszelővei, gyökér­kefével, fügázóvassal. Szel­lő Lajos szakoktató szerint az iszapolt agyagból készült téglák igen tartósak, s olyan munkát végzünk, hogy öt­ven esztendeig még a közö­ket sem kell javítani. Köny- nyű kiszámolni, hogy ezek a gyerekek már nyugdíjasok lesznek, mikor majd ismét állványt kell emelni a falak köré. ■ ■ Egyszerre érthető lesz szá­munkra a versenyszellem, az intenzív munka. Ezek a tizenéves fiúk — szemben más építőtábori diákokkal — tudják, hogy hasznos dol­got művelnek, látják erőfe­szítésük eredményét. Még gyerekek ugyan, de a legko­molyabb felnőttek felelőssé­gét érzik. A tábor hasznát persze nemcsak termelési értékben mérhetjük, de erről majd holnap... (Folytatjuk) (gyarmati) legáció Kazincbarcikáról.) — Operaslágerek. — Hirek, iapelö­zetes. Televízió, I. műsor: 16.30: Hí­rek. — 16.35: Formák. — 16.55: Óvodások íilmműsora. — 17.25: A nyelv világa. — 17.55: Egész­ségünkért. — 18.05: Riadó. — 18.25: Villanófény. — 18.40: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe. — 19.10: Esti mese. - — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19.30: Tv-liíradó. — 20.00: Gaz­dag ember — szegény ember. — 20.43: Közgazdasági kislexikon. — 20.55: Beszélgetés Al-Kadhafi ezredessel. — 21.25: Művészeti Magazin. — 22.13: Tv-híradó 3. — 22.25—22.35: Tv-tükör. Televízió, 2. műsor: 20.01: Autó­motorsport. — 20.20: Magyar tu­dósok. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15—23.00: Lidércnyomás. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18): Amatőr képzőművészek fó­ruma. — Miskolci Galéria (10— 18): Keleti szőnyegek. — Miskol­ci Képtár (10—13): A XX. szá­zad magyar festészete. — Kon­dor Béla-emlékkiállítás. — Zi- chj» Mihály-illusztrációk. — Her­man Ottó Emlékház (10—18) : Herman Ottó élete és munkás­sága. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — a Szilágyi-gyűjtemény. — Diós­győri vár (9—19) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diós­győr életében. — Déryné-ház (9 —19) : Déryné Széppataky Róza- és Lévay József-emlékszobák. FILMSZÍNHAZAK BÉKE Száguldás gyilkosságokkal Szí. amerikai film Másfél helyár! Kezdés: Í4, hn6 és 8 órakor KOSSUTH A farkas nyomában Mb. szí. szovjet film Kezdés: í3 órakor Limonádé Joe Szí. csehszlovák film Kezdés; hns és 7 órakor SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Régi híres énekesek mű­sorából. — 8.52: Az utolsó ma­gyar király nyomában. — 9.44: Zenés képeskönyv. — 10.00: Hí­rek. — 10.07: Gyermekeknek. — 10.33: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 10.48: Szimfonikus zene. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Monyok Ildikó és Payer András énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Egy óra dzsessz. — 9.33: Népdalok. — 10.00: zenés műsor üdülőknek. — 11.30: Hirek. — 11.33: A Szabó család. Brüsszelben az amszterda­mihoz, a párizsihoz és a New York-ihoz hasonló mú zeumot nyitottak meg a gye rekek számára. A múzeun két részből áll. Az első Idái lítás a „Városi élet” címe! viseli. A múzeumnak ebben a részlegében régi autóbu­szok, gépkocsik és kerékpá­rok vannak. \ gyerekek fel­szállhatnak a járművekre, negismerkedhetnek azok mű­ködésével. A múzeum másik ■ászlege — egy erdőmakett — a természet szépségeit mu­latja be: az erdő növényze­tet, állatvilágát, madarait, különös tekintettel a védett fajtákra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom