Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-17 / 89. szám
I 3jc Dízelmozdonyok a javítószínben., Képek a mozdony kórházból (1.) Hideg a tűs tér Meg kell markolni a villáskulcsot Sötétben a feketék * Egy csepp olaj, s a gőzmasina holnap már újból a kilométereket falja. '*1 m Aruk és árak Az országgyűlés .1977 decemberi ülésén, az 1978-as terv elfogadásakor, immár hagyományosan, meghatározta az árak alakulását is. Ezt a tervtörvény így tartalmazza: az egy lakosra jutó jövedelem 7—7,4 százalékkal emelkedik, miközben a fogyasztói árszínvonal megengedett emelkedése nem haladhatja meg a tervezett 4 százalékot. A kettő különbsége adja az egy lakosra jutó reáljövedelem növekedésének mértékét, amely az idén 3—3,4 százalék lesz. Ezúttal annak megvilágítására törekszünk: miért van szükség a világpiaci árakkal arányos belső árakra: miért kell szükségszerűen a világpiaci körülményekhez igazítani a hazai termelői és fogyasztási körülményeket? Nem kisebb súlyú kérdés, hogy a változó-növekvő árak miként illeszthetők életszínvonal-politikánk kereteibe ? A szocialista termelési viszonyok árutermelő jellegéből következően, a termékek munkaráfordításai közvetlenül az árakban fejeződnek ki. Ha valamely termék előállításának költségei arányosan jelennek meg az árban, akkor helyesen tükrözik annak valódi értékét. Az árképzés és az árpolitika mellőzhetetlen feladata tehát, hogy a társadalmi termelés költségeiben végbemenő változásokat az árak változásai kövessék — különben az árak és a ráfordítások közötti szoros összefüggés meglazul, torzul, s előnytelenül változik az érték megítélése. Azaz: fiktív árak esetén nem lehet megtudni az árakból, hogy mi mennyibe kerül valójában. Ha a valóságos ráfordítások például egy fogyasztási cikk esetében nem fejeződnek ki az árban, a fogyasztók sem érzékelik, mi mennyibe kerül a társadalomnak, az országnak: következésképpen nem tudnak alkalmazkodni a lehetőségekhez. A szükséges takarékossági törekvések elmaradhatnak, miközben a» állam, a költségvetés egyre nagyobb terheket vállal magára. Ezért indokolt követni az árszínvonalnak az olyan változásokat is, amelyek az árak növekedését is maguk után vonhatják. Ezen a ponton találkozik az árpolitika a hatékonyság igényeivel. A túl „olcsó” anyagok, beruházási eszközök, energiahordozók nem szorították rá a vállalatok nagy részét arra, hogy az anyagokat a lehető legtakarékosabban, a legkorszerűbb eljárásokkal a legkorszerűbb cikkekké dolgozzák fel. Ennek hatásait a sok helyütt elmaradott termékszerkezet, a pazarló energia- és anyagfölhasználás' sajnálatosan őrzi még napjainkban is. A reális árakon értékesített-vásárolt nyersanyagok, energiahordozók, gépek mellett kiderül, hogy mit érdemes, mit nem érdemes termelni; olyan tervek készíthetők, amelyek a realitást veszik figyelembe. És ez nem csupán a vállalatok működése szempontjából létfontosságú, hanem az egész társadalom, a népgazdaság szempontjából is. Természetesen a termelői árak változását követnie kell a fogyasztói árak idomulásának, hiszen — mint már indokoltuk — nem szakadhatnak el azoktól. Ez nem jelenti azt, hogy minden termelői árváltozást azonnal és maradéktalanul érvényesíteni szükséges a fogyasztói árakban — ezt az életszínvonal-politikai célokkal kell összehangolni. A tervgazdálkodás előnye és lehetősége, hogy a változtatást csak olyan mértékben közvetítjük, engedjük meg, hogy az ne sértsen más fontos érdekeket, ne rójon aránytalanul nagy terheket egyetlen fogyasztói rétegre sem. Mindezekre tekintettel, amint azt az 1974-ben elfogadott hosszú távú árstratégiában a párt és a kormány meghatározta, az árrendszert folyamatosan úgy kell továbbfejleszteni, hogy az árak kifejezzék a nemzetközi árviszonyok által is indokolt ráfordításokat, a fogyasztói árszínvonal változása pedig legyen összhangban az életszínvonal-emelés céljaival. Az életszínvonal emelkedése pedig megvalósítható a növekvő árszínvonal mellett is, ha az árak emelése tervszerűen szabályozott és á fogyasztók pénzbevételei gyorsabban emelkednek, mint az árak. MATKÓ ISTVÁN Miskolc, Rendező pályaudvar, Vontatási főnökség! Az öregek még fűtőháznak mondják... Kora délelőtt... Színek: a fekete, a vörös és a zöld különböző \ árnyalatai, és a kék. Nevek: gőzmozdony, dízel- mozdony, villanymozdony. Közös jellemzőjük: betegek. Vagy, ha hétköznapian fogalmazunk: rosszak. Kör alakú fűtőház, 22 vágánnyal. Még a század elejéről maradt a vasútra. Ha Miskolc összes gőzmozdonya beállna javításra, akkor is maradna még két szabad sínpár. De sona sincs tele a gözmozdonyszín. Itt már dízel- és vilianymozdonyok is „parkolnak”, doktorokra várva. A mosóműhelyben fémesen csillog egy kék és egy fekete masina. A korkülönbség több mint húsz év kettejük között, a kék javára. Ot már villamos áram najtja, míg társát az ősi energia, a szén. Egy a közös bennük: mindketten meggyógyultak.» Es a rosszak? A fából ácsolt, több mint fél évszázados épületben félhomály, pedig a magasból higanygőzlámpák ontják a fényt. Két tagbaszakadt munkás súlyos, majd két méter hosszúságú vasrudat cipel a vállán. — A „műszer” — mondja a főnökség főmérnöke, Ma- jorossy Dezső. — Itt nem lehet megszüntetni a nehéz fizikai munkát, jól meg kell markolni a kalapács nyelét, a villáskulcsot. Nehéz munka, de nagyon .pontosan végzik... Zsír, olaj, korom. A máskor gőztől szuszogó kazánok torka most éhesen ásít, nem lángnyelvek, hanem emberek hajladoznak benne. A tűztér, ahová a fűtő az egész út során kín-keservvel lapátolja a szenet, most hideg. Nem is tűnik olyan nagynak ... — Meg kellene próbálni... 424 235. Ez a mozdony száma. A gép két héttel ezelőtt még vígan falta a Miskolc— Úzd közötti távolság kilométereit. Most, hogy kényszer- pihenőt tart,- lassan már a rozsda veszi birtokába. — Nem sokáig. Látják, mennyien dolgoznak rajta! — mutat a magasba Hriczó József, a gőzmozdony lakatosok csoportvezetője. — Két- három nap, és felfűtik, aztán viszi is a forgalom ... A cirkulációs rendszer csövei még az olajos kövön pihennek. A mozdony úgyszólván kibelezve. Ezt fűtik fel három nap múlva ...? Újabb változat... A feketék a gőzmasinák, illetve „aggastyánok”, hisz a legfiatalabb is több mint harmincéves. De azért rendületlenül bírják a szolgálatot, csak a füst... A vörös és a zöld árnyalatai a dízelmozdonyokon pompáznak. Vörös a szovjet dízel, vasutasberkekben a Szergej, míg a „Dacia”, a román mozdony inkább narancssárga, mintsem piros, illetve zöld színű. Zöld a magyar dízel is. A dízelszínben Ipkopaszít- va az M 62 132-es számú mozdony. A munkások hangya módjára szorgoskodnak a tető nélküli monstrumban. A munkapadokon a hengerek, hengerfejek sokasága. — Négy-ötféle szakma képviseli magát a gépen. Több mint 3 ezer lóerős erőmű a Szergej — mondja a főmérnök. — Kellenek is ennyien. Dízellakatos, villanyszerelő ... Egy szakmunkás nem érthet mindenhez. A szovjet és magyar mozdonyokkal nincs sok baj — vallják a szerelők. A „Dá- ciák-kal” nehezebben boldogulnak ... — Különleges csapággyal készítik ezeket a gépeket, s ha a csapágy „kimegy”, nem tudunk a helyére mit tenni. Az alkatrészellátás nem kielégítő, de a szerelők is próbálkoznak, mivel tudnák az eredetit helyettesíteni — mondja Majorossy Dezső. Nyolc évvel ezelőtt épült a villanymozdonyszin. Kétségkívül ez a legmodernebb. Daru emeli a magasba a mozdonyt, s a futómű kigördül alóla. Lehet reparálni.» A Szilib és a Leók V—41. V—42 és V—43. Háromféle mozdony, három különböző javítási mód. Az első kettő a Leó, míg a V— 43 a Szili becenévre hallgat. Ok a kék színűek. Milliónyi alkatrész, órák, műszerek tömege. A gőzmozdonyon csak négy- óra, és biztonsági szelepek sokasága található. — Elegánsabb munka — mondják a dolgozók. — Itt valóban műszerek vannak, magasabb szakképzettség kell ehhez. A V—42-eS mozdony dinamója úszik a levegőben. Daru szállítja ezt is a munkapadhoz, ahol fiatalok serege veszi kezelés alá. Ezen a területen nincs munkaerőgond. Aki mozdonyvezetőnek jelentkezik, az is itt kezd. Ez az első állomás. Az idősebb szakik viszont panaszkodnak: — Egy év alatt jól belelendülnek ezek a fiúk a munkába, utána meg elmennek. Jobb nekik a mozdony. Pedig itt is szép. Minden esztendőben újakat tanítunk be... Mozdonyorvosok, a mozdonykórházban. Gyógyítanak, javítanak.,. ILLÉSY SÁNDOR Városi ianácsiasok fogadóórái 1978. április 17. Demők Józsefné, Ságvári utcai ált. iskola, 17 órától; Keszthelyi Zoltán, 17. pártalapszerve- zet, Kisfaludy u. 35., 18 órától: László Vilmosné, Daru u. 23., 17 órától. 1978. április 18. Dr. Iglai Tibor és Kemény Jenóné, 17. pánalaps/.ervezet, Kisfaludy u. 35., 18 órától. 1978. április 20. Hajdú Bálint, 40. sz. Ált. Isk. Herman O. u. 2., 18 órától. 1978. április 22. Garami Károly, Csőszerelő Vállalat, munkásszálló, Ernáéban u. 4., 18 órától. 1978. április 24. Barna Andrásné, III12. párt- alapszervezel. Kuruc u., 18 órától; Budai József, Kalló István, Kamrael Lajosné és Tóth Lajos 1.2. pártalapszervezet, Baross G. u. 18., 17 órától; Csíkos József, 100. sz. Szakmunkásképző Intézet, KISZ-klub, Téglagyár u. 2., 17 órától; Dr. Dra- hos István, „Gépész” Lakásszövetkezeti iroda, Irinyi u. 13., 18 órától; Karaba László, Szinyei Merse Pál u. 10., 18 órától; Kovács György MHSZ-iroda, Hoffmann Ö. u. 25., alagsor, 17 órától; Kovács Vilmosné, Oprendek S. pártalapszervezet, Szikra mozi, Marx K. u. 49., 17 órától; Sándorfi László, Avasalja u. 14., 1« órától; Sugár Andor, Ka- zincy u. 15., 18 órától; Szege- dy Gyula, Wesselényi u. 43., 17 órától; Tóth Tibor, Vörösmarty utcai ált. iskola, 17 órától. 1978. április 25. Faragó Erzsébet, Oprendek S. pártalapszervezet, Szikra mozi, Marx K. u. 49., 17 órától; Vin- cze Sándor, Gépipari Technikum, Kun B. út 10., 18 órától. 1978i április 28. Szabó János, könyvtár, Szent- péteri kapu 95., 18 órától; Dr. Terplán Zénó. egyetem, Gépelemek Tanszéke, I. e. 15., 16 órától. Várják a századikat Az a bizonyos századik most éppen alszik, gőgicsél, esetleg bömböl. A szülők sem tudják, hogy ő lesz az életben a „korán nyertes”. Kedves szokást vezet beidén á Társadalmi Szertartásokat és Ünnepségeket Szervező Iroda. Túl vannak a hetvenedik gyermek névadóján, s talán csak egy nagyon forgalmas nap választja el őket attól, hogy elérjék a százas számot. A századik gyerek (ha ötös névadó lesz, akkor mind az öt gyerek) -minden szolgáltatást ingyen élvez, és még ajándékot is kap. Ki lesz. vagy kik lesznek a századiknak? Még senki sem tudja, de az irodában már sok szeretettel várják őket CSAK EGY „PARASZTHAJ SZÁL" Ismerősöm ínyenc ember és szereti a mazsolás kalácsot. De csak hajszál nélkül. Ismerősöm precíz ember és miután többször talált — szemre hasonló — hajszálat a szóban forgó sütőipari termékben, mikroszkóp alatt be is azonosította. Mint a hozzám elhozott (gondosan celofán tasakba . ragasztott) fejszőrzet bizonyítja, őszül az a dolgozó, aki nem tesz a fejére fehér sipkát munka közben. Most már csak egy lépés van hátra, nevezetesen az, hogy a gusztusát vesztett vásárló felkeresse a vállalatot és bemutassa a corpus delic- tit. Felháborodásának hőfoka után ítélve, ezt meg is fogja tenni. De ha mégsem, akkor nem történik más, mint az, hogy lemond a mazsolás kalács élvezetéről. És ez a döntés — mint mondani szoktuk — egy „paraszthajszálon” múlik. HEGYALJAI SZTORI A tokaji lokálpatrióták régi kívánsága teljesül azzal, hogy szálloda épül a boráról, történelmi patinájáról nevezetes településen. A szálláshelyek szaporodásától ugyanis azt remélik, hogy nemcsak átutazó vendégek kóstolgatják majd a pincék mélyen a nemes nedűt, élvezik a táj szépségét és vesznek részt a szüreti mulatságokon, hanem néhány napra Tokajban is maradnak. Netán kedvet kapnak egy parcella megvásárlására és megművelésére a Kopasz-hegyen, mely lassan kezd méltóvá válni nevéhez, hisz egyre inkább lecsu- paszodik. Az aranykezű, szorgalmas vincellérek kései utódai ugyanis már nem vállalják semmi pénzért a meredek hegyoldal megművelését, elöregednek, pusztulnak a tőkék. De nem a kopasz-hegyi szőlők bizonytalan jövőjéről akarok én most értekezni (évek óta nem jutnak dűlőre e kérdésben a szakemberek sem), hanem arról az örvendetes tényről, hogy — mint mondtam — épül a szálloda. Ha minden jól megy, el is készül 1979-re. S ha mégsem tudjak megnyitni, akkor az egy apróságon, mondhatni . paraszthajszálon'’ múlik: a tokajiak pénzéből ugyanis szennyvízcsatornára már nem futja. Persze volt hónnap példát ''enni a beruházás r gazdáinak. Nehéz lenne összeszámolni, hogy hány magyar intézmény, vállalat, sőt település oldja meg a szennyvíz elvezetését azzal az egyszerű és praktikus módszerrel, hogy beleereszt mindent — a ritkáját' is, a sűrűjét is — a legközelebbi patakba, folyóba, tóba. Tokajnak két folyója is van, és így — szerintem — csak az lehet a probléma, hogy a szálloda messze esik mind a Tiszától, mind a Bodrogtól. Erre bizony jobban kellett volna ügyelniük a beruházóknak és akkor most nem főne a fejük. Hogy nem találtak rá a legcélszerűbb megoldásra, azt azért is csodálom, mert számos pincézésen bizonygatták nekem: ellentétben minden más borral, az aszú — mértékkel fogyasztva — nem zavarja meg az elmét. Éppen ellenkezőleg: mély és bölcs gondolatokat ébreszt az em- cerben. Ka ez igaz, akkor két eset lehetséges: 1 Nem pinceben döntötték el a szálloda sorsát. 2, Baj volt a mértékko! és én emlékszem rosszul az aszti lé lekre gyakorolt hala- sűrű. (békés)