Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-17 / 89. szám

I 3jc Dízelmozdonyok a javítószínben., Képek a mozdony kórházból (1.) Hideg a tűs tér Meg kell markolni a villáskulcsot Sötétben a feketék * Egy csepp olaj, s a gőzmasina holnap már újból a kilo­métereket falja. '*1 m Aruk és árak Az országgyűlés .1977 decemberi ülésén, az 1978-as terv el­fogadásakor, immár hagyományosan, meghatározta az árak alakulását is. Ezt a tervtörvény így tartalmazza: az egy la­kosra jutó jövedelem 7—7,4 százalékkal emelkedik, miköz­ben a fogyasztói árszínvonal megengedett emelkedése nem haladhatja meg a tervezett 4 százalékot. A kettő különbsége adja az egy lakosra jutó reáljövedelem növekedésének mér­tékét, amely az idén 3—3,4 százalék lesz. Ezúttal annak megvilágítására törekszünk: miért van szük­ség a világpiaci árakkal arányos belső árakra: miért kell szükségszerűen a világpiaci körülményekhez igazítani a ha­zai termelői és fogyasztási körülményeket? Nem kisebb sú­lyú kérdés, hogy a változó-növekvő árak miként illeszthetők életszínvonal-politikánk kereteibe ? A szocialista termelési viszonyok árutermelő jellegéből kö­vetkezően, a termékek munkaráfordításai közvetlenül az árakban fejeződnek ki. Ha valamely termék előállításának költségei arányosan jelennek meg az árban, akkor helyesen tükrözik annak valódi értékét. Az árképzés és az árpolitika mellőzhetetlen feladata tehát, hogy a társadalmi termelés költségeiben végbemenő változásokat az árak változásai kö­vessék — különben az árak és a ráfordítások közötti szoros összefüggés meglazul, torzul, s előnytelenül változik az ér­ték megítélése. Azaz: fiktív árak esetén nem lehet megtudni az árakból, hogy mi mennyibe kerül valójában. Ha a való­ságos ráfordítások például egy fogyasztási cikk esetében nem fejeződnek ki az árban, a fogyasztók sem érzékelik, mi mennyibe kerül a társadalomnak, az országnak: következés­képpen nem tudnak alkalmazkodni a lehetőségekhez. A szük­séges takarékossági törekvések elmaradhatnak, miközben a» állam, a költségvetés egyre nagyobb terheket vállal magára. Ezért indokolt követni az árszínvonalnak az olyan változá­sokat is, amelyek az árak növekedését is maguk után von­hatják. Ezen a ponton találkozik az árpolitika a hatékony­ság igényeivel. A túl „olcsó” anyagok, beruházási eszközök, energiahordo­zók nem szorították rá a vállalatok nagy részét arra, hogy az anyagokat a lehető legtakarékosabban, a legkorszerűbb eljárásokkal a legkorszerűbb cikkekké dolgozzák fel. Ennek hatásait a sok helyütt elmaradott termékszerkezet, a pazarló energia- és anyagfölhasználás' sajnálatosan őrzi még nap­jainkban is. A reális árakon értékesített-vásárolt nyersanya­gok, energiahordozók, gépek mellett kiderül, hogy mit érde­mes, mit nem érdemes termelni; olyan tervek készíthetők, amelyek a realitást veszik figyelembe. És ez nem csupán a vállalatok működése szempontjából létfontosságú, hanem az egész társadalom, a népgazdaság szempontjából is. Termé­szetesen a termelői árak változását követnie kell a fogyasz­tói árak idomulásának, hiszen — mint már indokoltuk — nem szakadhatnak el azoktól. Ez nem jelenti azt, hogy min­den termelői árváltozást azonnal és maradéktalanul érvé­nyesíteni szükséges a fogyasztói árakban — ezt az életszín­vonal-politikai célokkal kell összehangolni. A tervgazdálko­dás előnye és lehetősége, hogy a változtatást csak olyan mértékben közvetítjük, engedjük meg, hogy az ne sértsen más fontos érdekeket, ne rójon aránytalanul nagy terheket egyetlen fogyasztói rétegre sem. Mindezekre tekintettel, amint azt az 1974-ben elfogadott hosszú távú árstratégiában a párt és a kormány meghatá­rozta, az árrendszert folyamatosan úgy kell továbbfejlesz­teni, hogy az árak kifejezzék a nemzetközi árviszonyok által is indokolt ráfordításokat, a fogyasztói árszínvonal változá­sa pedig legyen összhangban az életszínvonal-emelés céljai­val. Az életszínvonal emelkedése pedig megvalósítható a nö­vekvő árszínvonal mellett is, ha az árak emelése tervsze­rűen szabályozott és á fogyasztók pénzbevételei gyorsabban emelkednek, mint az árak. MATKÓ ISTVÁN Miskolc, Rendező pálya­udvar, Vontatási főnökség! Az öregek még fűtőháznak mondják... Kora délelőtt... Színek: a fekete, a vörös és a zöld különböző \ árnyala­tai, és a kék. Nevek: gőzmozdony, dízel- mozdony, villanymozdony. Közös jellemzőjük: bete­gek. Vagy, ha hétköznapian fogalmazunk: rosszak. Kör alakú fűtőház, 22 vá­gánnyal. Még a század ele­jéről maradt a vasútra. Ha Miskolc összes gőzmozdonya beállna javításra, akkor is maradna még két szabad sínpár. De sona sincs tele a gözmozdonyszín. Itt már dí­zel- és vilianymozdonyok is „parkolnak”, doktorokra vár­va. A mosóműhelyben fé­mesen csillog egy kék és egy fekete masina. A korkülönb­ség több mint húsz év ket­tejük között, a kék javára. Ot már villamos áram najtja, míg társát az ősi energia, a szén. Egy a közös bennük: mindketten meggyógyultak.» Es a rosszak? A fából ácsolt, több mint fél évszázados épületben fél­homály, pedig a magasból higanygőzlámpák ontják a fényt. Két tagbaszakadt munkás súlyos, majd két méter hosszúságú vasrudat cipel a vállán. — A „műszer” — mondja a főnökség főmérnöke, Ma- jorossy Dezső. — Itt nem le­het megszüntetni a nehéz fi­zikai munkát, jól meg kell markolni a kalapács nyelét, a villáskulcsot. Nehéz mun­ka, de nagyon .pontosan végzik... Zsír, olaj, korom. A más­kor gőztől szuszogó kazánok torka most éhesen ásít, nem lángnyelvek, hanem embe­rek hajladoznak benne. A tűztér, ahová a fűtő az egész út során kín-keservvel la­pátolja a szenet, most hideg. Nem is tűnik olyan nagy­nak ... — Meg kellene próbálni... 424 235. Ez a mozdony szá­ma. A gép két héttel ezelőtt még vígan falta a Miskolc— Úzd közötti távolság kilomé­tereit. Most, hogy kényszer- pihenőt tart,- lassan már a rozsda veszi birtokába. — Nem sokáig. Látják, mennyien dolgoznak rajta! — mutat a magasba Hriczó József, a gőzmozdony laka­tosok csoportvezetője. — Két- három nap, és felfűtik, az­tán viszi is a forgalom ... A cirkulációs rendszer csö­vei még az olajos kövön pi­hennek. A mozdony úgyszól­ván kibelezve. Ezt fűtik fel három nap múlva ...? Újabb változat... A feketék a gőzmasinák, illetve „aggastyánok”, hisz a legfiatalabb is több mint har­mincéves. De azért rendü­letlenül bírják a szolgálatot, csak a füst... A vörös és a zöld árnya­latai a dízelmozdonyokon pompáznak. Vörös a szovjet dízel, vasutasberkekben a Szergej, míg a „Dacia”, a ro­mán mozdony inkább na­rancssárga, mintsem piros, illetve zöld színű. Zöld a ma­gyar dízel is. A dízelszínben Ipkopaszít- va az M 62 132-es számú mozdony. A munkások han­gya módjára szorgoskodnak a tető nélküli monstrumban. A munkapadokon a henge­rek, hengerfejek sokasága. — Négy-ötféle szakma képviseli magát a gépen. Több mint 3 ezer lóerős erő­mű a Szergej — mondja a főmérnök. — Kellenek is ennyien. Dízellakatos, vil­lanyszerelő ... Egy szakmun­kás nem érthet mindenhez. A szovjet és magyar moz­donyokkal nincs sok baj — vallják a szerelők. A „Dá- ciák-kal” nehezebben boldo­gulnak ... — Különleges csapággyal készítik ezeket a gépeket, s ha a csapágy „kimegy”, nem tudunk a helyére mit ten­ni. Az alkatrészellátás nem kielégítő, de a szerelők is próbálkoznak, mivel tudnák az eredetit helyettesíteni — mondja Majorossy Dezső. Nyolc évvel ezelőtt épült a villanymozdonyszin. Két­ségkívül ez a legmodernebb. Daru emeli a magasba a mozdonyt, s a futómű kigör­dül alóla. Lehet reparálni.» A Szilib és a Leók V—41. V—42 és V—43. Háromféle mozdony, három különböző javítási mód. Az első kettő a Leó, míg a V— 43 a Szili becenévre hallgat. Ok a kék színűek. Milliónyi alkatrész, órák, műszerek tö­mege. A gőzmozdonyon csak négy- óra, és biztonsági sze­lepek sokasága található. — Elegánsabb munka — mondják a dolgozók. — Itt valóban műszerek vannak, magasabb szakképzettség kell ehhez. A V—42-eS mozdony dina­mója úszik a levegőben. Da­ru szállítja ezt is a munka­padhoz, ahol fiatalok serege veszi kezelés alá. Ezen a te­rületen nincs munkaerőgond. Aki mozdonyvezetőnek je­lentkezik, az is itt kezd. Ez az első állomás. Az idősebb szakik viszont panaszkod­nak: — Egy év alatt jól bele­lendülnek ezek a fiúk a munkába, utána meg elmen­nek. Jobb nekik a mozdony. Pedig itt is szép. Minden esztendőben újakat tanítunk be... Mozdonyorvosok, a moz­donykórházban. Gyógyíta­nak, javítanak.,. ILLÉSY SÁNDOR Városi ianácsiasok fogadóórái 1978. április 17. Demők Józsefné, Ságvári ut­cai ált. iskola, 17 órától; Keszt­helyi Zoltán, 17. pártalapszerve- zet, Kisfaludy u. 35., 18 órától: László Vilmosné, Daru u. 23., 17 órától. 1978. április 18. Dr. Iglai Tibor és Kemény Jenóné, 17. pánalaps/.ervezet, Kisfaludy u. 35., 18 órától. 1978. április 20. Hajdú Bálint, 40. sz. Ált. Isk. Herman O. u. 2., 18 órától. 1978. április 22. Garami Károly, Csőszerelő Vállalat, munkásszálló, Ernáé­ban u. 4., 18 órától. 1978. április 24. Barna Andrásné, III12. párt- alapszervezel. Kuruc u., 18 órá­tól; Budai József, Kalló István, Kamrael Lajosné és Tóth La­jos 1.2. pártalapszervezet, Ba­ross G. u. 18., 17 órától; Csí­kos József, 100. sz. Szakmunkás­képző Intézet, KISZ-klub, Tég­lagyár u. 2., 17 órától; Dr. Dra- hos István, „Gépész” Lakásszö­vetkezeti iroda, Irinyi u. 13., 18 órától; Karaba László, Szinyei Merse Pál u. 10., 18 órától; Ko­vács György MHSZ-iroda, Hoff­mann Ö. u. 25., alagsor, 17 órá­tól; Kovács Vilmosné, Oprendek S. pártalapszervezet, Szikra mo­zi, Marx K. u. 49., 17 órától; Sándorfi László, Avasalja u. 14., 1« órától; Sugár Andor, Ka- zincy u. 15., 18 órától; Szege- dy Gyula, Wesselényi u. 43., 17 órától; Tóth Tibor, Vörösmar­ty utcai ált. iskola, 17 órától. 1978. április 25. Faragó Erzsébet, Oprendek S. pártalapszervezet, Szikra mozi, Marx K. u. 49., 17 órától; Vin- cze Sándor, Gépipari Techni­kum, Kun B. út 10., 18 órától. 1978i április 28. Szabó János, könyvtár, Szent- péteri kapu 95., 18 órától; Dr. Terplán Zénó. egyetem, Gép­elemek Tanszéke, I. e. 15., 16 órától. Várják a századikat Az a bizonyos századik most éppen alszik, gőgicsél, esetleg bömböl. A szülők sem tudják, hogy ő lesz az életben a „korán nyertes”. Kedves szokást vezet beidén á Társadalmi Szertartásokat és Ünnepségeket Szervező Iroda. Túl vannak a hetve­nedik gyermek névadóján, s talán csak egy nagyon for­galmas nap választja el őket attól, hogy elérjék a százas számot. A századik gyerek (ha ötös névadó lesz, akkor mind az öt gyerek) -minden szolgáltatást ingyen élvez, és még ajándékot is kap. Ki lesz. vagy kik lesznek a szá­zadiknak? Még senki sem tudja, de az irodában már sok szeretettel várják őket CSAK EGY „PARASZTHAJ SZÁL" Ismerősöm ínyenc ember és szereti a mazsolás kalá­csot. De csak hajszál nélkül. Ismerősöm precíz ember és miután többször talált — szemre hasonló — hajszálat a szóban forgó sütőipari ter­mékben, mikroszkóp alatt be is azonosította. Mint a hoz­zám elhozott (gondosan celo­fán tasakba . ragasztott) fej­szőrzet bizonyítja, őszül az a dolgozó, aki nem tesz a fe­jére fehér sipkát munka köz­ben. Most már csak egy lépés van hátra, nevezetesen az, hogy a gusztusát vesztett vá­sárló felkeresse a vállalatot és bemutassa a corpus delic- tit. Felháborodásának hőfoka után ítélve, ezt meg is fogja tenni. De ha mégsem, akkor nem történik más, mint az, hogy lemond a mazsolás ka­lács élvezetéről. És ez a dön­tés — mint mondani szoktuk — egy „paraszthajszálon” múlik. HEGYALJAI SZTORI A tokaji lokálpatrióták ré­gi kívánsága teljesül azzal, hogy szálloda épül a boráról, történelmi patinájáról neve­zetes településen. A szállás­helyek szaporodásától ugyan­is azt remélik, hogy nemcsak átutazó vendégek kóstolgat­ják majd a pincék mélyen a nemes nedűt, élvezik a táj szépségét és vesznek részt a szüreti mulatságokon, hanem néhány napra Tokajban is maradnak. Netán kedvet kapnak egy parcella megvá­sárlására és megművelésére a Kopasz-hegyen, mely las­san kezd méltóvá válni nevé­hez, hisz egyre inkább lecsu- paszodik. Az aranykezű, szorgalmas vincellérek kései utódai ugyanis már nem vál­lalják semmi pénzért a me­redek hegyoldal megművelé­sét, elöregednek, pusztulnak a tőkék. De nem a kopasz-hegyi szőlők bizonytalan jövőjéről akarok én most értekezni (évek óta nem jutnak dűlőre e kérdésben a szakemberek sem), hanem arról az örven­detes tényről, hogy — mint mondtam — épül a szálloda. Ha minden jól megy, el is készül 1979-re. S ha mégsem tudjak megnyitni, akkor az egy apróságon, mondhatni . paraszthajszálon'’ múlik: a tokajiak pénzéből ugyanis szennyvízcsatornára már nem futja. Persze volt hónnap példát ''enni a beruházás r gazdái­nak. Nehéz lenne összeszá­molni, hogy hány magyar in­tézmény, vállalat, sőt telepü­lés oldja meg a szennyvíz elvezetését azzal az egyszerű és praktikus módszerrel, hogy beleereszt mindent — a ritkáját' is, a sűrűjét is — a legközelebbi patakba, folyó­ba, tóba. Tokajnak két folyója is van, és így — szerintem — csak az lehet a probléma, hogy a szálloda messze esik mind a Tiszától, mind a Bod­rogtól. Erre bizony jobban kellett volna ügyelniük a be­ruházóknak és akkor most nem főne a fejük. Hogy nem találtak rá a legcélszerűbb megoldásra, azt azért is csodálom, mert számos pincézésen bizonygat­ták nekem: ellentétben min­den más borral, az aszú — mértékkel fogyasztva — nem zavarja meg az elmét. Éppen ellenkezőleg: mély és bölcs gondolatokat ébreszt az em- cerben. Ka ez igaz, akkor két eset lehetséges: 1 Nem pinceben döntötték el a szálloda sorsát. 2, Baj volt a mértékko! és én emlékszem rosszul az aszti lé lekre gyakorolt hala- sűrű. (békés)

Next

/
Oldalképek
Tartalom