Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-29 / 100. szám

1 A jó mondat örök nevelő” Bemutatkoztak a szakszervezeti színpadok ¥ le Ez a tavasz immár a ha­todik találkozóját hozta el a Borsod megyei szakszerve­zeti színpadoknak. így tehát jó alkalmul kínálkozna, hogy felmérjük, mit változott az elm lt esztendők folyamán a mozgalom, s ezen belül a borsodi színjátszás. Persze, nyomban felmerül a kérdés: mennyire reprezentálhatja egy tucatnyi csoport — akár egy megyében is —, a moz­galmat? Egy bizonyos; sokrétűbb, műfaj- és tartalomgazdagabb lett szükebb hazánkban a munkásszinjátszás. Ez ter­mészetesen nem jelenti azt, hogy számottevő szakmai fej­lődésről számolhatunk be. A fluktuációval megtizedelt cso­portok. a szakmai vezetők cserélődése, a tárgyi feltéte­lek hiánya, sok helyen alig- alig teszi lehetővé a folya­matos és intenzív munkát. éhol még bizonyos értet- enséggel is találkozunk. Pél­dául az egyik általános is­kola igazgatója nem engedte részt venni a szakszervezeti színpadok hatodik megyei ta­lálkozóján iskolája tanulóit. Ennek nyilván a csoportot fenntartó művelődési otthon és az iskola megromlott vi­szonya az oka. De a nem éppen kedvező körülmények közepette is születnek jó produkciók. Kü­lönösen azokon a helyeken, ahol folyamatosan együtt dolgoznak a színjátszók, van megfelelő művészeti vezető­jük, és a csoportot fenntartó intézmény kellő tárgyi fel­tételeket tud biztosítani. Eb­ből a szempontból példaadó a bányászszakszervezet gon­doskodása. A találkozón leg­nagyobb létszámban bá­nyászcsoportok vettek részt, s ha még szakmailag nem is sikerült a megyei élvonalba jutniuk, a jövőben sokat vár­hatunk tőlük. Persze a fentieken a leg­ritkább esetben gondolkodik el az a néző, aki egyszer­egyszer beül valamelyik mű­velődési ház vagy otthon né­zőterére, színházat látni. De beül-e egyáltalán? Kétségte­len, hogy az elmúlt évtized sok említésre méltó ered­ménnyel gazdagította a moz­galmat (sajátos műformák, stílustörekvések, közéletiség. társadalmi izgalom stb.), de az is igaz, hogy nagyon ke­vés nézője volt országszerte a színjátszóknak. A szak- szervezeti találkozón tapasz­talt műfaji változatosság azonban arra enged követ­keztetni. hogv keresi a moz­galom a közönségét, s nem is eredménytelenül. Pillanat­nyilag a legnagyobb sikere­ket a ryermekcsoportok arat­ják. S nemcsak azért, mert a gyerek a maga sajátossá­gaival mindig vonzó vagy legalábbis érdekes látvány színpadon, sokkal inkább azért, mert a legjobb gyer­mekcsoportoknak sikerült megtalálni azt a műformát, s azokat a aaraooKat, melyen legjoboan megfelelnek a gyé­rének életkon sajátosságai­nak. Példaként az albertte- lepi Bányász Gyermekszín­kör produkcióját említenénk. Hárs László Szegény János című mesejátékát mutatták be. Miközben a rendező a gyerekek természetes játék­ösztönére épített (nem ido­mította játszóit), sikerült ki­alakítani egy világos, egyér­telmű jelzőrendszert (ami rendkívül korszerű is), s hi­telesen ábrázolni egy világot, igazságaival és konfliktusai­val. Külön elemzést érde­melne, hogy az az alsótago- zatos kisgyerek, aki így ta­nulja és gyakorolja a szín- házcsinálást, mennyire anya­nyelvként fogja tudni a drá­mát 'és a játékot. Jóleső érzéssel vehetjük tudomásul, hogy a csoportok — a szerkesztett műsorok, oratóriumok után —, ismét visszatérnek, helyesebben kezdenek visszatérni az em­berábrázoláshoz. Láthattunk a találkozón Csehov-egyfel- vonásost, és szóhoz jutott a mozgalomban Szép Ernő is, egyik lírai groteszkjével. Emellett azonban nem lan­kadt a valóságfeltáró buzga­lom sem, Más kérdés, hogy nem mindig sikerül kellő társadalmi mélységgel bíró művet találni. A sajószent- P éteriek Terhes jegyesség című produkciója és az ede- lényiek Tragikus hirtelen­séggel című műsora sem tar­talmában, sem megvalósítá­sában nem képes igazán ori­entálni közönségét. De nem is mindig az iro­dalmi anyag dönti el, hogy milyen lesz a produkció. A Vasas Művelődési Központ Pécsi Sándor Színpada egy sajátos beatrevüt kompo­nált, Orbán Ottó A világ te­remtése című művéből. Így erősödött a darab ironikus hangvétele, s a látvány je­lentősen gazdagította a gro­teszk drámát, melynek lapos igazságait más előadásban má* untuk. Jó néhány cso­port éppen a látványterem­tésben, a cselekvés képi megformálásában, a játék­mesteri munkában nem ké­pes még magára találni. A teendő, úgy hisszük, világos. Mindemellett, aki időről időre hajlandó színpadra lépni — s miközben a pro­dukciókat nézzük, ezt soha nem szabad elfelejteni —, az elindult egy messzevivő úton, mert — mint Illyés Gyula mondja —, „Minden jó mon­dat egy csiszolás azon, ami­vé az emberiség válhat. A jó mondat természetesen nem más, mint egy jó gondolat, megcáfolhatatlannak tetsző, telitalálat-szerű előadása. A jó mondat így örök nevelő.” A színjátszás tehát azért na-. szerű dolog, mert egya­ránt neveli azokat, akik meg­keresik és kimondják a jó mondatokat, és azokat is, akik hallják. (gyarmati) jfc Ahány kép, annyi példa a mozgás érzetét keltő optikai művészetre. (Kerényi felv.) Harmincegy kép Pécsről Vasarely A művész 70. születésnap­ja alkalmából a múlt héten sugárzott Vasarelyről készült portréfilmet a televízió, és pár nappal később a Molnár Bé­la Ifjúsági Ház emeleti kör­folyosóján Vasarely-kiállítás nyílt. Ritka az ilyen szeren­csés egybeesés, és bizonyá­ra hozzájárult a film is, hogy az elmúlt hét alatt sok száz látogatója volt a kamaratár­latnak. A pécsi Vasarely Múzeum adta kölcsön pár hétre a harmincegy képet, amelyek a művész szignója szerint többnyire a 60-as években, a legutóbbi, máig érvényes alkotói korszakban szület­tek. Vagyis a jól ismert Va- sarelyt mutatva nyilván­valóvá teszik, mit értenek a művészettörténészek a sík­ábrázolás térproblémái, a a térilluzionizmus fogalma, alatt. Ahány, annyiféle példa a mozgás érzetét keltő opti­kai művészetre, és mindegyik alkalmas rá, hogy a modern művészet forradalmi meg- újítójának végtelen gondo­latgazdagságát, ennek a sa­játos egyéniségnek erős te­remtő erejét nyilvánvalóvá tegye. „Bár áradna szét korunk teremtő művészete a töme­gek között, hogy a színtelen jelenlét erejével hasson, ne­velje a szemet és érzékeny­séget” — mondta Vasarely 1953-ban, és óhaját olyan tettekkel támogatta, ame­lyek következtében munkás­sága évtizedekkel ezelőtt nerr vetkőzi üggyé vált. Az egész világ nagy érdeklő­déssel fogadta a közösségi művészet létrehozására irá­nyuló szándékát, azt, hogy gazdag fantáziájának ered­ménye ne maradjon a ké­pein, hanem a lakóépületek formáiban, falain, síkban és térben, az ember környeze­tében jelentkezzen. Ez a fi­gyelem, hívta létre és kíséri az 1976-ban született Aix- en-Provence-i alapítványt, amely egyidejűleg múzeum és kollektív alkotóműhely, és az örömmel társulva ez kí­sérte a szülővárosban, Pé­csett (hasonlóan 1976-ban) megnyílt Vasarely Múzeu­mot. Felbecsülhetetlen érték került ezzel a dunántúli vá­rosba, amelynek a gyűjte­mény az egyik legnagyobb vonzereje. A miskolci kiállítás sok nézője Pécsen keresztül ér­kezett az Ifjúsági Házba; a vendégkönyv tanúsága sze­rint kevesli a látnivalót. Hiá­nyolja a nagy műveket, azt a gazdagságot, amely a pé­csi Káptalan utca 3. szám alatt, a szülőházban fogad­ta. Kétségtelen, hogy lehet­ne gazdagabb az anyag; ahogy eljött 31, megtehette volna aa- utat 50—60 kép is, de kár azon békétlenkedni. hogy kicsi kiállítási teret biztosítottak a miskolciak, vagy szűkmarkúak voltak a pécsiek. A látogatók másik táborának lehet igaza, akik örülnek, hogy a film, pros­pektus után eredeti Vasa- rely-képet látnak. A többi után alkalmasint érdemes elmenni Pécsre. M— XXXX Klub Második közös „generá­ciós” klubját indította be jó egy hete a Gárdonyi Műve­lődési Ház és a Tokaj étte­rem. Az első a Tempó Klub volt, mely fél éve működik, s a 25—35 éves korosztály tagjai lehetnek vendégei. Az új — XXXX Klub elneve­zésű — „nosztalgiaklub” a negyvenes éveikben járók­nak nyújt hasonló szórako­zást, mint a Tempó a fiata­labbaknak. Azaz: Varsányi Zsuzsa, a Magyar Rádió mis­kolci stúdiójának zenei szer­kesztője és Barna György, a Tokaj étterem üzletveze­tője — a két klub házigaz­dái — a vendégek ifjabb éveit felidéző zenével, játé­kos vetélkedőkkel, rövid mű­sorokkal — és nem utolsó­sorban finom falatokkal — várják havonta egy alka­lommal a Tokajba az XXXX- eseket, illetve a Tempóba a húszon-, harmincéveseket. Az XXXX Klub első ösz- szejövetelén Házy Erzsébet, Forgács Júlia, Ütő Endre és ötvös Csaba, az Állami Ope­raház művészei adtak mű­sort, majd magnóról korabeli filmzenék, slágerek csendül­tek fel. Az XXXX Klub kö­vetkező összejövetele május 19-én, a Tempóé május 25- én lesz a Tokaj étteremben. Sok-sok tulipán A május elejének évek óta visszatérő eseménye a Mis­kolci Kertészeti Vállalat tu­lipánbemutatója. A színpom­pás bemutatót ezúttal is a Miskolci Nemzeti Színháznál levő virágboltban, illetve előtte tartják. Kedves tava­szi virágaink „ünnepi sereg­szemléjét” április 29-én 14— 19, 30-án és május 1-én pe­dig 9—19 óra között tekint­hetik meg az érdeklődők A tulipánok a helyszínen meg is vásárolhatók. Az 1978. évi SZOT-díjasok A SZOT székházában teg­nap ünnepélyesen kiosztották a SZOT-díjakat. A díjazot­tak: Avar István színművész. Bertha Bulcsu író, Bessenyei Ferenc színművész, dr. Buga László orvos, Csák Gyula író, Kabos Ernő történész, Maróti Gyula, a Kórusok Or­szágos Tanácsa főtitkára, Moldován Stefánia operaéne­kes, Nagy Albert koreográ­fus, Orosz Adél balettmű­vész, Ötvös István, a Magyar Hajó- és Darugyár szakmun­kása, társadalmi népművelő, Petur György, a Magyar Rá­dió főosztályvezető-helyette­se, Róna Péter filmrendező, Soltész György—Asztai Csa­ba iparművészek (megosztott díjjal), Sós László—Kemény Éva grafikusművészek (meg­osztott díjjal), Suka Sándor színművész, ifj. Szabó István szobrászművész, Szanthof- fer Imre grafikusművész, Szűcs László, a Magyar Te­levízió rendezője, Tréfás György operaénekes. Pályakezdés Felsőzsolca nagyközség Ta­nácsa számbavette, hogyan törődik a pályakezdő fiata­lokkal a Miskolci MEZŐGÉP Vállalat 2. sz. felsőzsolcai gyára. A gyáregység képvi­selői tájékoztatást adtak ar­ról is, mi mindent tesznek annak érdekében, hogy meg­könnyítsék dolgozóik gyer­mekei, illetve a patronált is­kolák tanulóinak pályavá­lasztását Az Olvasó Népért Hazánkban a tanácsi és szakszervezeti könyvtárakban az olvasók száma több mint 2 millió, a korszerű olvasó- helyiségekkel rendelkező könyvtárakban évenként 20 millióan fordulnak meg. Min­den eladott öt könyv közül négy a családi, házi könyv­tárakba kerül. S ha figyelem­be vesszük az újságok, folyót iratok, szaklapok, az ismeret- terjesztő irodalom iránti nö­vekvő érdeklődést is, elmond­ható: a lakosság 55—60 szá­zaléka rendszeres olvasó — állapította meg az Országos Közművelődési Tanács elnök­sége. Az elnökség egyetértett a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Titkárságának hatá­rozatával: ez év őszére ösz- szehívják az Olvasó Népért mozgalom II. országos kon­ferenciáját Nagyok a kicsikért Gyermekvárosi „családok” Amikor a Gyermekváros^ tan a folyosó egyik vitrin­jében megpillantottam a pi- ros-fehér-fekete. modern sza­bású kisruhát, azt mondtam: ilyet én is szívesen elfogad­nék. Az üveges tárló fölött ez állt: a nagyok a kicsi­kért Rögtön megértettem, hogy ezt a ruhát a tizenéve­sek varrhatták a tizenév alattiaknak. Sitkey Attiláné csoportve­zető nevelő tanár a nagy­lányok „anyukája”. Tőle tu- dom, hogy mi mindent csi­nálnak a nagyok a kicsik­nek. Talán az a legizgalma­sabb, amikor ruhát varrnak. Vagy mégsem? De ez majd kiderül. Sitkeyné — Eszti néni — férje szintén itt dolgozik, mint anyagbeszerző. Hulla­dékanyagokhoz is hozzájut. Amikor a tizenhárom felső­tagozatos és középiskolás lány kiborítja a zsákot, nagy az izgalom. Miből, mire fut­ja? Egy kis papír-szabás­minta, s ha nem lesz jó a ruha Ildikére, jó lesz Saci- kára. Három nagylány már a varrógépet is ügyesen ke­zeli, a többiek férceinek, igazítanak. De meghitt per­cek azok is, amikor egy ha­talmas subát ülnek körül. S megcsodálhattam szinte min­den szobában az alkotásukat, az ötletes mesefigurás dísz­párnákat. Ezek is apró anyagdarabkák fantáziadús kombinációi. A nagylányok úgy dolgoz­nak, mintha a kicsik anyu­kái lennének. Mosnak, va­salnak, takarítanak rájuk nap mint nap. Csak az ágy­neműk kerülnek a mosodá­ba. Az igazi, családias, baráti kapcsolatok mégis a Balato­non, s a táborozásokon kö­tődnek. Amikor a kicsik vá­lasztanak maguknak barátot és pótmamát egyszemélyben. így formálódik az évekig tartó szövetség, amit a szak- irodalom „kismama-rend­szernek” nevez. Persze. Esz­ti néni nehezen barátkozik a meghatározással, ö tartal­mában sokkal többnek tart­ja ezt a viszonyt... A nagyobbacska lányok valóban úgy szeretik, gon­dozzák, ápolják a kicsiket, mintha igazi mamák lenné­nek. Eszti néni meséli: csak egy rejtett kamera tudná visszaadni élethűen, amikor ők, magukban együtt van­nak: amikor mesélnek, ami­kor fagyizni. sétálni, játsza­ni, s mesemoziba viszik őket. Eszti néni már kifigyelte egy párszor — persze csak titok­ban — ezt a meghitt együtt- létet... O. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom