Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-28 / 99. szám

Vöröskereszt esek vetélkedője Fórum után a vízről STOP! KÖZLEKEDÜNK! Mit vigyünk magunkkal baj esetére? Megkérdezzük... A „Megkérdezzük a mi­nisztert” tv-műsor ma este 20.55-kor Romány Pál mező- . gazdasági és élelmezésügyi miniszterhez megy vendég­ségbe. Az érdeklődők ma dél­előtt 10 órától az adás vé­géig telefonon kérdezhetnek. Első: az első­segély Egészségügyi szakközép- és szakiskolák, egyéb közép­fokú tanintézetek vöröske­resztes diákjai versenyeztek tegnap a csanyiki KISZ-is- kolában, elsősegélynyújtás­ból. A megnyitó után, amelyen részt vett Szoó Ferenc, a Ma­gyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének munkatársa, Tóth András, a KISZ me­gyei bizottságának' munka­társa, Sajó László, a megyei tanács művelődésügyi osztá­lyának csoportvezetője, a me­gyei Vöröskereszt vezetőségé­nek ifjúsági felelőse. Krasz. nai Gáborné, a Vöröskereszt megyei vezetőségének titká­ra és dr. Kubassy László, a megyei mentőállomás ve­zető főorvosa. 24 csapat in­dult el a versenypályán, hogy bizonyítsák; ők képviselhe­tik Borsod megyét a május 16—18-i csillebérci országos döntőn. A 24 csapat két kategóriá­ban versenyzett. Az első ka­tegóriába a megye öt egész­ségügyi szakközép- és szak­iskolája tartozott, a máso­dikba 19 egyéb középfokú tanintézet: gimnáziumok, szakközépiskolák, szakmun­kásképzők. Az országos dön­tőbe mindkét kategóriából a győztes csapat jutott. A versenyzőknek öt állo­mást kellett „legyűrni”, mindegyiken hat percig tar­tózkodhattak. Az első állo­máson szellemi totóban bi­zonyíthatták, mennyire tájé­kozottak a Vöröskereszt V. kongresszusának anyagából. A 2—5. állomáson külön­böző sérülések felismerése, ellátása, szükség esetén a mentők értesítése volt a fel­adat. A szigorú zsűri a fel­ismerés, az ellátás, a segély­kérés szakszerűségét pontozr ta. Az eredményhirdetésnél minden résztvevő oklevelet, egyéni jutalmat (ajándékot), az egyéb kategóriák első— ötödik csapata csapatjutal­mat kapott. Az első két he­lyezett az Egészségügyi Szak- középiskola (Miskolc), illetve a leninvárosi Vegyipari Szak- középiskola, azonkívül, hogy részt vehet az országos dön­tőn, serleget is kapott D. T. B. Miskolc szomjas város V. íj művek, új tározók, de korlátozás most még lehetséges... A Magyar Rádió miskolci stúdiója a közelmúltban Fó­rum-műsort rendezett, ame­lyen Miskolc és Eger ivó- és melegvízellátáról ^volt szó. Kü­lönösen az ivóvíz-szolgáltatás­ról érdeklődtek sokan, ezért kértük arra Pável Jánost, Mis­kolc megyei város Tanácsa építési és közlekedési osztá­lyának vezetőjét, vázolja la­punk olvasóinak a város víz­ellátásának jelenlegi helyzetét, s a fejlesztési elképzeléseket. — A város vízellátási rend­szerét a helyi adottságok miatt még 1913-ban a bükki karsztforrásokra építették. Ez a kedvező víznyerési lehe­tőség — jó minőségű, s je­lentős arányban gravitáció­san betáplálható víz —, év­tizedekig kielégítette a fo­gyasztói igényeket a város felszabadulás előtti mérsékelt fejlődési üteme mellett. — Mi történt a felszabadu­lás után? — A város felszabadulá­sát követően az ipar ugrás­szerű fejlődése, majd a III. ötéves tervtől kezdődően a lakásépítés ütemének felgyor­sulása a vízfogyasztói igé­nyeknek az elképzeléseknél lényegesen magasabb növe­kedését vonta maga után. Mind a lakossági, mind az ipari fogyasztás szintje meg­duplázódott 1965—75 között Miskolc megyei város Taná­csa a központi szervek tá­mogatásával és a helyi erő­források igénybevételével ki­emelt feladatként kezelte a víztermelés színvonalának növelését A III. ötéves terv­időszakban 103 millió forin­tot, míg az elmúlt tervcik­lusban már 507 millió forin­tot fordítottunk a vízellátási feladatok megoldására. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy 1913- ban a napi csúcstermelés 1600 köbméter volt jelenleg pedig napi 95 ezer köbmé­ternél tartunk, s 392 kilo­méter vízvezeték-hálózattal rendelkezünk, mérhető a fej­lődés. — Mindezek ellenére a vá- ros vízellátását megnyugtató módon eddig még nem sikerült megoldani. Milyen gondok*hát- ráltatják e munkát? — Mindenekelőtt az, hogy a víztermelő rendszer és a hálózat is határértékben van; egyes régi, 50—60 éves főve­zetékek keresztmetszete, va­lamint az átemelők nem ké­pesek biztosítani a víz egyen­letes elosztását a város min­den részébe. Ugyanakkor ke­vés a tározókapacitás, még mindig jelentős a vezetékkel ellátatlan peremkerületi rész, s egyre fokozódik a vizek szennyeződése is. Azt hiszem, ezek így, együttesen jól mu­tatják, milyen égető gondok­kal kell megküzdenünk an­nak érdekében, hogy külö­nösen a nyári, kánikulai csúcsban legalább a mini­mális vízmennyiség minden­hova eljusson. — Milyen tervekről hallha­tunk? — A városi tanács meg­tette a szükséges intézkedé­seket annak érdekében, hogy ezt az áldatlan állapotot mi­előbb felszámoljuk. Az V. ötéves terv időszakában je­lentős pénzösszegeket fordí­tunk egyebek között a Her­nádi Vízmű II. ütemének építésére, amelynek kapaci­tása napi 15 ezer köbméter lesz. Folyik a sajóládi, napi 20 ezer köbméter kapacitású vízmű építése, várhatóan eb­ben az esztendőben megkez­di működését a Királykúti Vízmű, amely napi 2—4 ezer köbméter vizet termel. Jövő­re kezdik meg az alsózsolcai telep korszerűsítését, ezzel el­érhető, hogy 7 ezer köbmé­terrel több víz jut majd a rendszerbe. Terveink között szerepel a VI. ötéves terv so­rán befejeződő 10 ezer köb­méteres víztározó építésének megkezdése a Tetemváron, a kelet—nyugati főnyomóveze­ték építésének indítása, át­építjük a tapolcai források vizének egy részét a városba juttató 425 milliméter átmé­rőjű, 65 éves öntöttvas veze­tékrendszert, s tervezzük az északi átemelő építését, mely jelentősen javítja majd a Győri kapu északi részének, valamint a> Feszty és a Par­tos utcák vízellátását. A meg­nyugtató távlati vízellátás érdekében még az elmúlt év­ben elkészíttettük Miskolc vá­ros vízellátási tanulmány- tervét, melynek fő feladata az volt, hogy az ezredfordu­lóig állapítsa meg a távlati vízigényeket, tárja fel az ivó­víznyerő helyeket, adjon kon­cepciót annak a városba jut­tatásához, fogadásához, szét­osztásához. E tervek szerint 1981 után megkezdődik a Ti­sza vizének bekapcsolása a város vízellátásába. Az in­tézkedések tehát egyértel­műen a jelen állapot meg­szüntetését célozzák, ám most még számolni kell — főként a júliusi, augusztusi csúcs- időszakban — vízellátási za­varokkal. Ennek ellensúlyo­zására, nagy körültekintéssel, takarékos vízgazdálkodást igyekszünk szervezni, amihez a lakosság megértő támoga­tását, segítségét kérjük. TÓTH ZOLTÁN s) A Szilvia Divaíáruház kiemelkedő munkasikere Kitüntetések a kirakatban Szombatonként, vasárnapon­ként autókaravánok indulnak útnak Borsod megye útjain is. Ki a Zsórihoz, ki a Bükkbe, ki Hegyalja felé igyekszik. S ahogyan közeledik a nyár, egyre nagyobb számban indul­nak a borsodi-miskolci autó- tulajdonosok is határállomá­saink felé, hogy a hét végét, vagy a szabadságukat a szom­szédos, esetleg távolabbi or­szágokban töltsék. Milyen szerszámokat vigyek magam­mal az útra, hogy az esetle­ges kisebb hibák elhárításához ne kelljen az út szélén inte­getve segítséget kérnem? — kérdezi egyik olvasónk. Minden új autóhoz a leg­szükségesebb darabokat tar­talmazó szerszámkészlet tar­tozik. Ezt azonban célszerű kiegészíteni. Ehhez minde­nekelőtt ellenőriznünk kell a meglevő készletet. Ügyeljünk rá, hogy legyen .nálunk min­dig elegendő és megfelelő méretű csavarkulcs (a leg­gyakoribb méretek: 6, 7. 8, 10, 13, 14. 17, 19, 22 mm). Jó, ha rendelkezünk csillagkulcs- csal is. s legalább három méretű csavarhúzóval. Az új kocsikon keresztirányú süly- lyesztékkel ellátott csavarok találhatók (pl. Polski Fiatok), ezért nem hiányozhat a ke- resztcsavarhúzó sem. A gyer­tyakulcsra, kerékanyakulcs- ra, kocsiemelőre bármikor szükségünk lehet, mint aho­gyan a pótkerékre is. Jó, ha a hátsó kerékre vonatkozó légnyomás van a pótkerék­ben. ígv esetleges cserénél nem kell a pumpálással baj­lódni). Ám így is előfordul­hat. hogy pumpálnunk kell. vagy első keréknek kell használnunk a pótkereket, ezért a kesztyűtartóban, vagy Ma délután május, 1-etkö­szöntik ünnepségükön a VASVILL Kereskedelmi Vál­lalat miskolci központjának dolgozói. Az ünnepségen ad­ják át a Kiváló Dolgozó a szerszámosládában légnyo­másmérőit. Ha este, sötétben akadunk el, jó szolgálatot tesz a rö­vid vezetékkel ellátott sze­relőlámpa. Izzókészlet, bizto­sítékok, benzinszivattyú ja­vítókészlet, pótgyertyák, megszakító kalapács és üllő, kondenzátor, elosztófedél, transzformátor, szigetelő- anyag, műanyagcső, (benzin­szíváshoz, vagy az esetlege­sen eltört benzincső helyett), kötöződrót (letörhet, lesza­kadhat a kipufogó) — mind­mind kis helyet foglal el, ám esetleg órákat, fél napo­kat takaríthatunk meg ál­taluk, ha rendelkezésre áll­nak baj esetén. Az autós szakemberek ta­nácsolják. vigyünk magunk­kal legalább 1 doboz tarta­lék motorolajat, sőt tartalék fékolajat is. (Egyik ismerő­sömnek a Magas Tátra me­redekén folyt el a fékola­ja ...). Ne induljunk el tar­talék-ékszíj nélkül sem (ba rátomnak pedig az szakadt el a Zsigulijánál, ugyancsak a Tátrában). A legfontosabb azonban mindenképpen az, hogy jól felkészített, biztonságos autó­val induljunk útnak. Külö­nösen nagyobb külföldi út előtt okvetlenül vizsgáltas­suk át autónkat szakember­rel. Autóklubtagoknak ajánl­juk (de á nem klubtagoknak is), kérjenek indulás előtt közlekedésbiztonsági felül­vizsgálatot. Higgyék el, meg­éri a 110 forintot, hogy nyu­godt érzéssel indulurv el. Ny. I. kitüntetéseket, a szocialista brigádmozgalom legjobbjai­nak elismeréseit, s megju­talmazzák a törzsgárdatago- kat Az a magas elismerés, amelyet tegnap délután’még a Szilvia Divatáruház veze­tőjének ' irodájában láttam, mától már a kirakatban lesz — közszemlén. A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 95. számú boltjának Zója szocialista brigádja — a jubileumi munkaverseny­ben elért eredményeiért — az MSZMP KB Jubileumi Oklevelét kapta. A kilenc­tagú kollektíva ezzel egy- időben vehette át a belke­reskedelmi miniszter által adományozott A Szakma Ki­váló Brigádja kitüntető cí­met is. A brigád vezetőjével, Kö­vér Józseffel — aki egyben a bolt vezetője is — e ki­emelkedő munkasikerről, s magáról a brigádról beszél­gettünk. — Ebben az oklevélben tizennégy év megfeszített munkájának az eredményét látjuk. Ennyi idős ugyanis a brigádunk, amely már a megalakulása évében fel­ajánlást tett a szocialista cím elnyerésére. A jó munkánk­nak köszönhető, hogy a kö­vetkező évben már „elő is léphettünk” ... S a Zója brigád neve az­óta minden verseny vállalás­ban, kongresszusi és jubileu­mi felajánlásban az elsők, a kezdeményezők között olvas­ható. De nemcsak a kezdet­kor az elsők, hanem a befe­jezéskor is; a vállalt munka értékelése után szintén a Zója brigád neve szerepel az első helyen. Megalakulásuk óta elnyerték a szocialista brigád cím mindhárom fo­kozatát, három alkalommal kapták meg a Vállalat Kiváló Brigádja címet, s most az ágazati szinten is a legjob­bak közé kerültek. — A csepeliek jubileumi munkaverseny-felajánlásához a vállalatnál elsőként csat­lakoztunk — mondja a bri­gádvezető. — Vállaltuk, hogy az áruforgalmi tervünket túlteljesítjük, végül is 121,3 százalékos eredményt értünk el. Ez nem kevesebb, mint 30 millió 500 ezer forintos forgalmat' jelent, ami 28.8 százalékkal jobb, mint az előző évi forgalmunk volt. Akkor 23 millió 700 ezer fo­rint értékű árut adtunk el. Ez csak egy — igaz, a leg­fontosabb! — adat a Zója brigád tavalyi eredményei­ből. S emellett az a sok-sok figyelmesség, a vásárlók ér­dekében végzett munka, amely számokban nem fe­jezhető ki — ebből áll ösz- sze a brigád éves tevékeny­ségének képe. Hogy csak néhányat em­lítsünk: a jobb áruellátás, a legújabb divatnak megfelelő cikkek kínálata érdekében ennek a boltnak a személy­zete tett a legtöbbet az el­múlt évben. A piackutató és az árubeszerző tevékenysé­güket segítik azok a szocia­lista brigádok, amelyek a miskolci, a debreceni és a nyíregyházi ruházati nagy­kereskedelmi vállalatoknál dolgoznak. De mivel a célki­tűzéseik azonosak — ti. a vásárlói igények minél jobb kielégítése —, együttműkö­dési szerződést kötöttek. A bolt dolgozói a kirakat ösz- szeállításánál, az eladótérben kiállított áruk kiválasztásá­nál mindenkor a vevő igé­nyeinek. ízlésének kívánnak megfelelni. — Van, amikor ez nem si­kerül? — Ha esetenként elő is fordul, még időben korrigá­lunk. Hetenként kisüzemi, havonként pedig brigádérte­kezletet tartunk, ahol az el­múlt időszak örömeiről, gondjairól, tapasztalatairól váltunk szót. Az eladók sza­vára nagyon sokat adok, el­végre is ők állnak közvetlen kapcsolatban a vásárlókkal, ők ismerik a napi igényeket, óhajokat. S az intézkedések­ről is mindig közösen dön­tünk. A megfeszített munka mel­lett — hiszen a jubileumi zászlót nem ingyen adták — jut ideje a Zója brigádnak a tanulásra, a társadalmi mun­kára is. Szakmai továbbkép­zésre a brigád 3 tagjai jár: egy boltvezetői, kettő pedig eladói tanfolyamon vesz részt. Az elmúlt évi vállalásukban 40 óra társadalmi munkát ajánlottak fel a városért, s ezt tízzel túl is teljesítették. Mától tehát a kiállított ru­hák mellett a megérdemelt elismerés, az MSZMP KB Jubileumi Oklevele és az Ágazat Kiváló Brigádja cím is ott díszeleg a Szilvia Di­vatáruház kirakatában. A bolti kollektívának olyan ki­tüntetései ezek, amelyeket méltán tehetnek a kirakatba. (x) Bélyeggyűjtés Május 10-én hozza forgalomba a Magyar Posta a „Híres repü­lök, repülőgépek — 75 éves a motoros repülés’* elnevezésű bé­lyegsorozatot és blokkot. A bé­lyegsorozat 410 (100 fogazott és 6300 fogazatlan, a blokk 1—265 000-ig terjedő sorszámozással 265 000 fogazott és 1—6800-ig terjedő sorszámozással 6800 fogazatlan példányban, többszínű ofszet­nyomással a Pénzjegynyomdá­ban készült. Vertei József gra­fikusművész terve alapján. A bélyegsorozatnál egy-egy bélyeg­íven 50 bélyeg helyezkedik el. A bélyegek fekvő téglalap ala­kúak, perforálásig terjedő mé­retük 45x35 mm. A bélyegek alaprajza közös, csupán az áb­rázolt kép és értékjelzés válto­zik címletenként. Valamennyi bélj'eg egy-egy repülőgépet és a bélyeg jobb sarkában repü­lőjét (repülőit) ábrázolja. A bé­lyegképen belül fent MAGYAR POSTA, a jobb oldali függőleges széllel párhuzamosan LÉGIPOS­TA felirat' a két színből álló háttér világosabb színével, lent balra az értékjelzés a háttér sö- tétebb színével, jobbra a repü­lés éve fekete, alatta a repülő­gép elnevezése 'és a repülők ne­ve, legalul balra a tervezőmű­vész neve, jobbra 1978 évszám fekete színnel olvasható. A 40 filléres bélyeg sötétebb és vilá­gosabb lila háttérben a „LA MANCHE” repülőgépet és L. Blériot-t; a 60 filléres bélyeg ké­keszöld és világoszöld háttérben a VICKERS „VIMY” repülőgé­pet és J. Alcock és A. Brown; az 1 forintos bélyeg vörös és sárga háttérszínben a NAVY- CURTISS NC—4 repülőgépet és A. C. Read; a 2 forintos bélyeg kék és rózsaszín háttérszínben a JUNKERS W33 „BREMEN” re­pülőgépet és H. KOHL, G. HÜ- NEFELD és J. FITZMAURICE; a 3 forintos bélyeg sárgászöld és sárga háttérszínben a „GIPSY MOTH” repülőgépet és A. JOHN SON- és J. MOLLISON; a 4 fo­rintos bélyeg sötétebb és világo­sabb kék háttérszínben a LOCK- HEED „SIRIUS” repülőgépet és ENDRESZ GY. és MAGYAR S.; az 5 forintos bélyeg püspöklila és világos kékeslila háttrészinben a DORNIER „WAL” repülőgépet és W. GRONAU repülőt ábrá­zolja. V. Gy. Ünnepség a VASVILL-nél

Next

/
Oldalképek
Tartalom