Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-28 / 99. szám
* Még együtt a 3000 méter mezőnye (felső képünk). Gát felett (alsó képünk). v (Szabó István felvételei) Az NB 111-ban Nehéz mérkőzés vár csapatainkra A labdarúgó NB III. vasárnapi, 31. fordulójában a H. Papp József SE legénységére nagy feladat vár: Debrecenben, az ellenlábas DMTE otthonában kell helytállniuk. Persze, nem lesz sétagalopp a Miskolci VSC mérkőzése sem a Hajdúszoboszló ellen. — Még mindig nem tudok szabadulni a vasárnapi hidegzuhany hatása alól — kezdte beszélgetésünket Dzurkó Ernő, a honvédcsapat technikai vezetője. — Hazai pályán elveszteni egy 14 fordulón át tartó veretlenséget — nehéz erre magyarázatot találni, különösen akkor, ha tudjuk: végigtámadtuk a mérkőzést, s a Kisvárda egyetlen helyzetéből — mondjam azt: támadásából? — gólt ért el. Az az # érzésem — s ez ne hangozzék nagyon pesszimistának: nagyon hiányzik majd ez a két pont a végelszámolásnál, hiszen most igen nehéz sorozat kezdődik. Mindjárt itt a vasárnapi mérkőzés a DMTE ellen, amely- lyel szemben nem sikerült pontelőnyre szert tennünk az ötödik helyen, csak gólkülöbséggel vagyunk előttük. Pontot kell szereznünk, s ennek érdekében mindent megtesznek majd a fiúk. Azonos képességűnek ítélem a két csapatot, talán a hazai pálya jelent előnyt a Debrecennek. Sérültjeink rendbejöttek, így csaknem legjobb ösz- szetételben léphetünk pályára. A Szögedi — Szűcs I., Sípos, Szűcs II., Bakos, Móricz, Ligeti, Szilágyi, Osváth, Stark, Pólyák összetételű csapat kezd, s készenlétben áll Utasi, Szép és Fekete. — Számunkra nagyon kellemetlen csapat a Sátoraljaújhely, főként a pálya talaja miatt — no meg a Vasút ellen mindig eluralkodik náluk egy amolyan „csakazértis” hangulat. Hát ami azt illeti, kitettek magukért — már ami a kemény játékot illeti. Pontot terveztünk — kettő lett belőle, ez külön öröm számunkra. Voltak hibái a csapatnak, amelyeket nem szabad a Hajdúszoboszló eilen elkövetnünk. Szeretnénk végre jó játékkal is kirukkolni szurkolóink előtt, s természetesen győzelmet várunk. Miután a sérültek listája tovább gyarapodott Szabó Z.-vel, így ha ő és Locher felgyógyul, az esetben a Kun — Szabó Z., Kovács, Locher, Varga M., Leiszt, Czerva, Lipták, Egri. Kiss, Török összetételű csapat kezd, ha viszont továbbra is maródiak maradnak, több változás is elképzelhető a csapatban. (TÓTH) Atlétika A hét végén népes mezőnnyel rendezték meg az MVSC sporttelepén a ,,B”-kategóriás atlétikai versenyt, melyen az 1964 és 1965-ben született 7., 8. osztályos tanulók indultak. Mintegy háromszáz fiú és leány vetélkedett. Végre az időjárás is kedvezően alakult és igazi nyarat ígérő meleg napsütésben folyt le a kétnapos viadal. A vasárnapi versenyen kissé zavaró volt, hogy a DVTK-pálya felújítása miatt a DSK-küzdelmek is az MVSC-pá- lyán zajlottak, így közel nyolcszáz fiatal versenyének lebonyolításával kellett megküzdeni a rendezőknek. Általában jó eredmények születtek, bár a dobószámokban igen kevesen indultak. EREDMÉNYEK' 1964- es születésűek. Nők: 100 m síkfutás: 1. Holek (KVSE) 13.9, 300 m: 1. Holek (KVSE) 45.7. 800 m: 1. Kriston (KVSE) 2;32.4. Súlylökés: 1. Bódis (KVSE) 9,83, magasugrás: 2. Liktor (ÖKSE) 135 cm, távolugrás: 1. Lazák (Borsodi Bányász) 446 cm. Fiúk: 100 m síkfutás: 1. Kiss (Borsodi Bányász) 12.9, 300 m: 1. Maxkó (KVSE) 42.3, 1000 m: 1. Nemes (DVTK) 3;0.18 p., 5 km-es gyaloglás: 1. Pell er (KVSE) 29.00, 100 m gátfutás: 1. Markó (KVSE) 15.7, távolugrás: 1. Markó (KVSE) 529 cm, diszkosz: 1. Tálus 25.32, súlylökés: 1. Dávid (DVTK) 12,25. 1965- ös születésűek. Nők: 100 m síkfutás: Vasvári (KVSE) 13.9, 300 m: Kusiák (DVTK) 47.6. 800 m: 1. Dómján (Borsodi Bányász) 2;40.6, súlylökés: 1. Búza (DVTK) 8,43, magasugrás: 1. Kusiák (DVTK) 145 cm. Fiúk: 100 m síkfutás: 1. Péczeli (Sárospatak TK), 13.2, 300 m: Péczeli (Sárospatak TK) 42.8, 1000 m: 1. Fekete (DVTK) 3;15.2 p., 5 km-es gyaloglás: 1. Balogh (DVTK) 30;25.Q p.. távolugrás: 1. Erdős (KVSE) 5,15, diszkosz: 1. Soós (DVTK) 21,30, súlylökés: Gantner (DVTK) 10,23. Novák és Sverla Május 5-én kezdődik Lengyelországban az UEFA ifjúsági tornájának 16-os dón--' tője. A küzdelmekben részt vesz a magyar Ifi válogatott is, miután a selejtezőkben jobbnak bizonyult Csehszlovákia és Svédország együtteseinél. A magyar válogatott a csoportmérkőzések során, május 5-én Izland ellen kezd, majd 7-én Belgium, 9-én pedig Jugoszlávia ellen mérkőzik a továbbjutást je- jentő első helyért. A magyar ifjúsági válogatottban két diósgyőri játékos, Novák és Sverla is helyet kapott. A hét rége sporteseményei A BUBIKBAN szombaton déli 12 órakor kezdődik, s vasárnap reggel 8 órától folytatódik az MVSC torna- csarnokában a Magyar Népköz- társaság junior és ifjúsági cselgáncs csapatbajnoksága. Vasárnap délután 4 órakor kezdődik az NB III-as bajnoki labdarúgómérkőzés, az MVSC együttese a Hajdúszoboszlót fogadja. TAPOLCÁN vasárnap és hétfőn rendezik meg az Avas Kupa nemzetközi víziiabdatornát. A mérkőzések mindkét nap 10 órakor kezdődnek. A NÉPKERTBEN szombaton délután 4 órától NB IB osztályú bajnoki kézilabda- mérkőzésen a Miskolci Vörös Meteor csapata a Békéscsaba gárdáját fogadja. A SPORTCSARNOKBAN ma kezdődött, s vasárnap délután l órakor a díjkiosztással fejeződik be a Bíró Sándor asztalitenisz emlékverseny. A KILIÁN GIMNÁZIUM tornatermében szombaton 16.30- kor a DVTK csapata Felszabadulási Kupa női kosárlabda-mérkőzésen a KSI együttesét fogadja. A MÁLYI-TAVON vasárnap és hétfőn kezdődik a Justitia SE rendezésében az idénynyitó vitorlásverseny, négy hajóosztályban. A STADIONBAN szombaton és vasárnap délelőtt 9 órától rendezik meg a megyei középfokú atlétikai csapat- és váltóbajnokságot. A DH tippjei 1. Dorog—Salgótarján 2k Volán—Szolnoki MTE 3. MÁV DAC—K.^barcika 4. Fűzfő—Vasas Izzó 5. EVSC—Debrecen 6. Ikarus—Pénzügyőr 7. Cegléd—Bp. Spartacus 8. Építek—B.-gyarmat 9. Gyöngyös—Perbál 10. Bologna—Napoli 11. Foggia—Verona 12. Genoa—Internazionale 13. Pescara—Fiorentina +1 Sellye»—Pécsi VSK Pótmérkőzések: x, 1. AZ MTI JELENTETTE BELGRÁDBÓL: A Diósgyőri VTK labdarúgócsapata jugoszláviai vendégszereplése sorárf Palicson Szabadka város/válogatottja, Bácstopolyán -í*edig az AIK ellen játszott barátságos mérkőzési. A magyar együttes mindkét alkalommal vereséget szenvedett; Szabadka város válogatottjától l:0-ra, Topolyán pedig 2:l-re kapott ki. A hírügynökségi jelentés még hozzátette, hogy a magyar együttes mindkét mérkőzésén a legjobb összeállításában vette fel a küzdelme L Ma kezdődött a Bíró Sándor-emlékverseny A városi sportcsarnokban ma reggel' 16 asztal várta a MÉM- TE hagyományos Bíró Sándor- asztalitenisz emlékversenyének résztvevőit. A neves miskolci sportember emlékére immár 17. alkalommal rendeznek országos I. osztályú versenyt, amely iránt változatlanul nagy az érdeklődés. Csütörtökön délben összegeztük a nevezéseket; kiderült, hogy a mindkét nemben és valamennyi korosztályban megrendezésre kerülő mérkőzésekre 69 egyesület 1530 nevezést adott le. A MÉMTE országos versenye ma délelőtt a párosok küzdelmével kezdődött, s tart folyamatosan az esti döntőkig. Valamennyi páros számban 18 órára tervezik az elődöntőket, s a tervek szerint a döntők sorozata 19 órakor kezdődik. Holnap reggel 8-kor kezdenek a Bíró Sándor-emlékverseny résztvevői, s az ifjúsági korosztály kivételével valameny- nyien asztalhoz állnak reggel nyolc órától. Az egyéni versenyek programja természetesen sokkal dúsabb, mert a felnőtt I. és II. osztályú valamint a serdülő számok utolsó döntőire este fél kilenc tájban kerülhet sor. Az ifjúságiak küzdelme vasárnapra maradt, s a selejtezőktől a döntőkig tartó sorozat reggel 8 órakor kezdődik. Már a nevezések nagy száma is sejteti, de a rajtlistából is megállapítható volt, hogy — kis kivétellel — az ország teljes élmezőnye rajthoz áll. A nevezések leadásakor azt' lehetett megállapítani. hogy a legjobbak közül csak Gergely, valamint a Statisztika női versenyzői hiányzanak. A férfiak mezőnyében tehát nagy küzdelmekre lehet számítani, de bizonyos, hogy Magosék nélkül is színvonalas lesz a női I. osztály küzdelme. Az is a hagyományokhoz tartozik, hogy az egyesület a versenyre gazdag program- füzetet bocsát a nézők rendelkezésére. Ez ezúttal is megjelent és számos „biankó”-tabellával segiti a nézők eligazodását az óriási mezőnyök között ... Édességáruk vására Nápolyi, drazsé, cukorka A magyar édesipari termékek eveit óta ismertek, keresettek itthon és az országhatáron túl is. Kedveltek a vásárlók körében az izkoyi- pozícióik miatt, nem utolsósorban pedig azért, mert a minőségük megbízhatóan azonos hosszú időn át. Azzal, hogy a hazai édesipari gyárakoan, üzemekben elvégezték az egyébként már szükséges rekontsrukciókat, korszerűsítéseket, tulajdonképpen bizonyos értelmű termékváltásra is sor került. Az új berendezések lehetővé tették a választék bővítését, új termékek megjelenését. Az új technológiák termelékenyebbek is a korábbiaknál és ennek köszönhetően leírhattuk a hiánycikkek listájáról azokat a cikkeket, melyek néha a nagy kereslet, a behatárolt termelési kapacitás miatt eltűntek a boltok polcairól. Vegyük csak az úgynevezett lisztes árukat, a linzereket, nápolyikat, mártott linzereket, extra ostyákat. Ezek már nem szerepelnek a hiánycikkek listáján, valamennyi boltban megvásárolhatók. Május 14-ig tart egyes édességáruk engedményes vására, így bizonyos édességek 20—30 százalékkal olcsóbban kaphatók. Az édességeket nemcsak a gyerekek szeretik, hanem a felnőttek is. Beszélgetés közben jólesik, ha megkínálnak bennünket linzerrel, nápolyival, kekszszel. Most, a vásár ideje alatt a szokásosnál többet is vehetünk, hiszen ezek tárolása, eltartása nem okoz gondot. A technológiai, gyártási korszerűsítés során több olyan termák előállítására nyílt lehetőség, melyek a vásárlók körében feltehetőleg máig sem eléggé ismertek. Márpedig megszeretni csak úgy lehet az édesipari termékeket, ha túl van az ember a kóstoláson, ha megismeri az újdonságokat. Ismét nagy kultusza van hazánkban a teázásnak, a tea mellett való beszélgetésnek, társalgásnak. Teszik ezt sokan azért, mert alkoholos italokat nem fogyasztanak. A feltálalt tea mellé viszont nagyon jól jön egy kis linzer, vagy keksz, egy kis ropogtatni, rágcsálni való. Ezért jó, ha mindig tartunk otthon tea mellé adható kekszet, linzert. Ha túljutottunk az új édességekkel való ismerkedésen, minden valószínűség szerint megtaláljuk az édesipari termékek között a szánk ízének legjobban megfelelőt. A karamellák, fruttik vására idején bizonyosan sok fogy majd ezekből a kedvenc édességekből. hiszen a gyerekek utcán, moziban, óraszünetben is szívesen fogyasztják. Az édesipar, a nagykereskedelem, minden eddiginél nagyobb választékban szállítja a boltokba az édesipari termékeket. Az utóbbi években nemcsak a hiánycikklistán levő termékek sora fogyatkozott meg, nemcsak a minőség javult, de változott, fejlődött a csomagolástechni- ka is. Napjainkban az édesipar árui nagyon szép, tetszetős csomagokban vásárolhatók meg. Nincs összetapadt cukorka, a fóliában tartott nápolyi például több nap múlva is teljesen friss maradt, ropogós, jó ízű. Az édesipari üzemek kirakatversenyt hirdettek, ahol termékeik sorát mutatják be. A legjobb édesipari termékekből összeállított kirakatok felkeltik az érdeklődést, elsősorban talán a fiatalabbak körében, akik életkori sajátosságuknak megfelelően szeretik az edess.égeket, szívesen ropogtatják a nápolyit,, a kekszet. Most harminc százalékkal olcsóbban kapható a tejkaramella, amit sajátosan kellemes íze miatt sokan, szívesen vásárolnak. Hasonlóan harminc százalékkal olcsóbban vehető a Cuki nápolyi, a Tavaszi parány, illetve a csoki parány. A karamellák széles választéka aligha ismert mindenki előtt, hiszen ma már csaknem egy tucatnyi karamellafajta található a boltokban. Ilyenek, a Toffi, gyümölcsízű, a Figaró, a Toffi de lux, az írisz és az írisz rúdkaramella. Sokan megkedvelték a kakaós karamellát is, de hasonlóképpen -keresett a Pepi és a Frutti karamella is. A zselék, csomagolt cukorkák 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatók, mint például a Pálma keverék, a Csokoládé furé, a Kagyló keverék és a Meggyfuré. A gyerekeken kívül jelentős a cukorkavásárlók tábora a sportkedvelők körében. Mérkőzéseken a nézők még a szomszédjuknak sem okoznak gondot, ha a lelátón cukorkát ropogtatnak, szemben a cigarettázók- kal, makukázókkal. A cukorkához hasonlóan a drazsék is húsz százalékkal olcsóbban vehetők az engedményes édességáru-vásár idején. Akik még nem- ismerik, kóstolják meg a gyógypasz- tillát, a gyógy drazsét, vagy a „mgseházikó” tartalmát. A színes bevonatú francia drazsé is sokak kedvenc édessé- de, de a jaffa-izűt is sokan megkedvelték. A vendég számára kínált cukordrazsek- nak nem lehet ellenállni, a nap bármelyik szakában kedveskedhetünk velük. Az előbb felsoroltakkal természetesen még nem teljes a sor: kapható a Nebuló, a Linda drazsé is, az előzőekhez hasonlóan húsz százalékkal olcsóbb áron. Érdemes ezekben a hetekben nagyobb figyelemmel szemlélni az édességboltok, élelmiszerüzletek, fűszerboltok édességekkel teli polcait, gondoláit, hiszen az ismert édesipari termékeken kívül sokféle termékkel találkozhatunk és ezek egy része május 14-ig húsz, illetve harminc százalékkal olcsóbban vásárolható meg. Ha tartunk otthon édességeket. lesz mit kínálni' tea, kávé mellé. A választék bőséges, érdemes megismerni, melyik termék milyen ízeket kínál. Azoknak pedig, akik az alakjukat féltik a többletkalóriáktól, csak annyit: a mértékletesség megtartása nemcsak az édességeknél, a cukorka, a drazsé, a zselé és a karamella fogyasztásában tanácsos. Az édesipari termékek engedményes vására május közepéig tart: a felsorolt édességek a vásár ideje alatt kedvezményesebb áron vásárolhatók. (x) apróhirdetés alias A KEVIÉP 2. sz. Föepitésve- zetősége felvétett hirdet a Szerencsi Cukorgyárban folyó munkáira: kőműves, ács, vasbeton- szerelő, valamint adminisztrátor és raktáros munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Kinizsi u. 1. szám, valamint Szerencs, Cukorgyár építkezésen. Fémtokos kvarcóra eladó. Tál* ra 1., II. em. b. ______, I Kél vereség Jugoszláviában ^