Déli Hírlap, 1978. április (10. évfolyam, 77-100. szám)
1978-04-21 / 93. szám
Nagyszabású repülőnap Miskolcon kiszervezik az MHSZ klubjait Az MHSZ városi vezetőségének tanácsadó testületé — Viskevics Elemér titkár vezetésével — tegnap délelőtt 8 órai kezdettel megtartotta szokásos negyedévi ülését. A tanácskozáson többek között Drótos László, a városi párt- bizottság első titkára. Stock János vezérőrnagy és Bokor József alezredes, a honvédelmi szövetség megyei titkára is részt vett. A napirend első pontjaként Drótos László elemezte a testület munkáját, s azt megfelelőnek minősítette. Hangsúlyozta, hogy a felkérésre tevékenykedő tanácsadók pártmunkaként végzik a honvédelmi nevelést segítő feladataikat. Bejelentette, hogy nyugállományba vonulás vagy más fontos beosztásba kerülés miatt heten kiválnak a testületből, s bemutatta a helyükbe lépőket. Az előbbieknek — közöttük Rózsa Kálmán városi tanácselnöknek és Nagy László ezredesnek — a városi pártbizottság elismerését tolmácsolva megköszönte a hosszú éveken át példásan végzett munkáját, és az övékéhez hasonló sikereket kívánva köszöntötte a testület új tagjait. Ezután Balabán Sándor, a Prieszol MHSZ Lövészklub új titkára ismertette, hogy a 12 építőipari vállalat közös klubja működése problémáinak megoldása végett mit tettek ebben az évben. A testület megelégedéssel vette tudomásul, hogy a MÁV igazgatósága s a Járműjavító vezetősége segítségével megkezdték, és május végéig befejezik a Csokonai utcai lőtér rendbe hozását, ugyanakkor hozzáfogtak a város lövészsportját is szolgáló 50 lőállásos lőtér tervezéséhez. Megemlítette a klubtitkár azt is. hogy a B típusú klub nemcsak a vállalatok C típusú klubjaiból, hanem az iskolák tanulóinak soraiból is igyekszik a versenylövész-jelölte- ket kiválasztani. Evégett két iskolában már létrehozták, s még néhányban megalakítják a lövészek szakcsoportját. A napirend következő, témájaként Viskevics Elemér bejelentette, hogy ,az MHSZ főtitkárhelyettesének javaslata alapján á városi vezetőség összevonja a tartalékos, a lövész- és egyéb klubokat. Az egyesítéssel létrejövő honvédelmi klubokban a személyi és anyagi erők koncentrálása révén hatékonyabbá válik a honvédelmi munka. Az összevonás Miskolcon nem érint 12 speciális klubot — mint például a könnyűbúvárokét, az LKM modellezőiét, a DIGÉP rádiósaiét, az I. kerületi tartalékosokét —, a többit pedig nemsokára átszervezik honvédelmi klubbá. Végül az MHSZ megyei titkára ismertette a szocialista országok ejtőernyősei ez évi bajnokságának programját. A tíz napig tartó verseny július 9-i kezdettel, nagyszabású honvédelmi repülőnappal együtt, Miskolcon kerül lebonyolításra. T. I. Kosárlabda FK Winter ismét a pályán ■ Női kosárlabda-válogatottunk az Európa-bajnokságra készül. Hogy a csapatoknak ez idő alatt is biztosítsanak játéklehetőséget, a Magyar Kosárlabda Szövetség Felszabadulási Kupát alapított, amelyben az NB I-es csapaA DU tippjei 1. Eger—Dorog 1 2. Szekszárd—BVSC x 3. Vasas Izzó—Budafok 1 4. Várpalota—Komló x 5. BKV Előre—Salgótarján 2 6. AURAS—Ganz-MÁ VÁG 2 7. Perbál—Dunakeszi 1 8. Bp. Spartacus—Ikarus 1 9. Pénzügyőr—Kecskeméti SC 1 10. Verona—Milan x 11. Napoli—Lanerossi 1 12. Lazió—Perugia x 13. Fiorentina—Torino 2 PÖTMÉRKÖZÉSEK 14. Dunaújvárosi Ép.—Építők SC 2 15. 22. Volán—Gyöngyös x 1«. ESMTK—ÉGSZÖV x ♦ Verik a világbajnokot. Rövid időn belül immár másodszor, hiszen a Brazíliától elszenvedett hazai vereség után, szerdán Svédország mért 3:l-es vereséget a négy évvel ezelőtti világ- bajnokra. Bár úgy tartják: sikertelen főpróbát eredményes bemutatás követ... Az JNB Ill-ban Mindkét csapattól győzelmet várunk Érdekesnek ígérkezik a labdarúgó NB III. vasárnapi 30. fordulója. Ismét lesznek olyan mérkőzések, amelyek alapos helycseréket hozhatnak a bajnoki táblázaton. Vonatkozik ez főként a felső régióra, hiszen az MVSC- nek — győzelem esetén — lehetősége van feljutni a 3. helyre, miután riválisa, a Szegedi Dózsa Gyulára látogat. A vendéglátóknak a tízbe kerüléshez elengedhetetlenül szükségük lenne a két bajnoki pontra. A Honvéd Papp J. SE ellenfelének, a Kisvárdának erre már nem sok esélye van, íp' a katonacsapat a gólarány javításáért szállhat harcba. A fordulóból kiemelésre kívánkozik még a Szabó L. SE— Szarvas, a Lehel SC—DMTE és az Ózd—Nyíregyháza mérkőzés, amely sok mindenbe beleszólhat. — Az Özd elleni győzelemnek feltétlenül örülünk, ám a játék nem elégített ki — kezdte ösz- szefoglalóját Krompaszky Gyula, az MVSC fiatal mestere. — A cél ugyan a két pont megszerzése volt, s ezt lelkes játékkal teljesítették is a fiúk, de sokszor hoztuk magunkra az ellenfelet, s bizony, ha Kun nem véd többször is bravúrral, nehéz helyzetbe is kerülhettünk volna. A játékosok lelkesedése, akarata, s néhányuk igen jó teljesítménye eredményezte a győzelmet. Sajnos, a vasárnapi mérkőzés után István sérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy játékára nem számíthatok. Bizonytalan Locher szereplése is; remélem, Sátoraljaújhelyen már rendelkezésre állhat. Hétközben Gyöngyösi belázasodott, s Varga K. is megbetegedett, így még keretet sem tudok mondani. Minden valószínűség szerint, néhány ifjúsági játékost is számításba kell vennem a vasárnapi találkozóra. Sátoraljaújhelyen egyébként nemigen megy a cspatnak a játék, ennek ellenére hasonló lelkes játékra, és győzelemre számítok. Ha pedig ez sikerül, nagy lépést tehetünk a dobogó harmadik foka felé. — Ilyen mérkőzést, mint a recski volt vasárnap, nem szabad elveszíteni — célozgatott 3:0- ás vezetésükre Dzurkó Ernő, a H. Papp J. SE technikai vezetője. — Nem vitás, a kapott gólokban ludas a játékvezető is, ám ez nem lehet mentsége a fiúknak. Hasonló volt a helyzet Recsken, mint korábban Hódmezővásárhelyen. A csapatnak 3:0 után nem volt tartása, a védelmi megingások következtében feljött az ellenfél, s őszintén meg kell mondani: a végén örülhettünk a döntetlennek. A Kisvárda ellen feltétlenül győzelmet, gólzáporos győzelmet várok. Ez ne hasson nagyképűségnek, hiszen nekünk a 16. helyezett ellen gólarányt kell javítanunk ahhoz, hogy a DMTE-vel szemben megőrizhessek helyezésünket, netán előbbre lépjünk. Vasárnap ideje volna a „hazai pályán” úgy helytállni, hogy a csapatot megtapsolják a nézők a mérkőzés végén. A cssa- patot, amely valószínűleg így áll majd fel: Szögedi — Szűcs II., Sípos, Szűcs I., Bakos, Móricz Ligeti, Szilágyi, Szép. Osváth, Utasi. Készenlétben áll Fekete, Bobkó és NagygyŐr. (tóth) Az NB I-ben Csúcsot dönt a DVTK? tok indulnak. A Diósgyőri VTK együttese Letek László edző vezetésével szorgalmasan készül a kupaküzdelmekre, örvendetes hír a csapatnál, ..ogy szülés után visszatért Winter Hona, a DVTK válogatott játékosa, s vasárnap a Csepel elleni kupamérkőzésen már pályára is lép. Játékára nagy szükség is lesz a bajnokság őszi fordulójában, hiszen irányítókészsége. dobásbiztonsá- sokszor meghatározója a csapatnak. Áronnéval nagyszerű kettőst alkotva többször döntöttek — s bízunk benne: döntenek majd el — mérkőzéseket. A DVTK lső ellenfele a Csepel együttese lesz a Fel- : badulási Kupában, a találkozót vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Kilián Gimnázium tornatermében rendezik. apróhirdetés Érdekes levelet kaptunk Debrecenből. dr. Simkó Lászlótól. írásában azt fejtegeti, hogy amennyiben a DVTK labdarúgócsapata Szombathelyen egy pontot tudna szerezni, úgy az idei sikeres szereplésre újabb „csúccsal” tehetné fel a koronát. Arra ugyanis még nem volt példa a csaknem hét évtizedes egyesület labdarúgó-szakosztálya életében, hogy majdnem 53 százalékos eredménnyel zárják a bajnoki idényt. A levélíró kifejti: a csapat esetleges pontszerzése 36 pontot jelentene, s a relatív teljesítmény 52.04 százaléknak felelne meg. Az eddigi legjobb eredményt 1945—46- ban érték el a DVTK labdarúgói, amikor- 36 mérkőzés után 52.77 százalék volt a teljesítményük. További két alkalommal — 1959—60-ban és 1940—41-ben — 51 százalék fölött, míg 1957—58-ban kereken 50 százalékos teljesítményt nyújtottak —mind- háromszor 26 mérkőzésen. Figyelemre méltó az is, hogy a csapatnak utoljára az 1959— 60-as bajnokságban volt pozitív a gólaránya, így mindenképpen sikeresnek számít az idei bajnokság. * Apropó, gólarány. Tegnap arról írtunk, hogy az Ü. Dózsa jobb gólaránya már-már bajnoki címet jelent a liláknak. Nos, a bajnokság kiírása szerint pontegyenlőség esetén a bajnoki cím és a kiesés kérdésében nem a gólkülönbség dönt, hanem a csapatoknak újabb mérkőzést kell játszani. Ha tehát szombaton a Dózsa kikap. a Honvéd viszont nyer. a bajnoki címet újabb mérkőzés dönti el a két csapat között. Hasonló a helyzet a kiesés kérdésében is, hiszen a Kaposvár győzelme, s a MÁV Előre döntetlenje esetén közöttük is újabb mérkőzés következik ... T. Z. A hét vége sporteseményei A STADIONBAN szombaton délután 2 órakor kezdődik és vasárnap délelőtt 8 órakor folytatódik a megyei felnőtt és ifjúsági súlyemelő-bajnokság. A NÉPKERTBEN vasárnap délután 4 órakor a MÉMTE-pályán NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzésen látja vendégül a Honvéd Papp József SE együttese a Kisvárda csapatát. A KUBIKBAN szombaton 15.30 -kor kezdődik és vasárnap délelőtt 9.30-kor folytatódik a megyei „B”-kategóriás atlétikai verseny. Vasárnap 10.30- kor kezdődik az MVSC—MTK- VM NB I-es női röplabdamérkőzés. A KILIÁN GIMNÁZIUM tornatermében vasárnap délelőtt 10 órától Felszabadulási Kupa női kosárlabda-mérkőzésen a Csepel csapatát látja vendégül a DVTK együttese. A FAZEKAS utcai általános iskola tornatermében vasárnap délelőtt 11 órától rendezik a MEAFC—Debreceni VSC NB II-es női kosárlabdamérkőzést. a«fl€is-v€s«eP A SAGVAm utcai Általános Iskola tornatermében szombaton 15 órakor kez' Trabantot vennék, 1—3 éveset. Telefon: 31-817. dődik és vasárnap reggel 9 órakor folytatódik a vívók megyei ifjúsági bajnoksága. Veszélyt jelző színek Egy frankfurt lakkintézet tudományos munkatársai színszimbolikát készítettek a különböző munkahelyi veszélyforrásoknak színekkel való jelzésére. Eszerint például a vörös szín közvetlen veszélyre figyelmezteti a dolgozókat, a sarga óvatosságra, fokozott figyelemre int, a zöld kivezető útra és elsősegélyre hívja fel az üzemben dolgozók figyelmét. A biztonsági okokon kívül lélektani szempontból is fontosnak tartják a színekkel való figyelmeztetést. Ugyanis megfelelő színdinamikával igyekeznek arról is gondoskodni, hogy a munkavállaló jói érezze magát a munkahelyén, könnyebben koncentráljon és ilyenformán csökkentse a baleseti veszélyt. A környezet megfelelő „színezése” pozitív hatást gyakorol az ember hangulatára, enyhíti a fellépő stresszt és csökkenti a fáradékonysa- ,goL 9 Újra divatos a „nadrágtartós jármű" Alig néhány éve, hogy Lengyelországban fokozatosan kivonták a ^forgalomból a trolibuszt, s most a „nadrágtartós jármű” — ahogy a varsóiak nevezik — második ifjúkorát éli. Mióta egyre sürgetőbb a természetvédelem és az üzemanyagtakarékosság, kiderült, hogy a trolinak egy sor olyan előnye van, melyekről kár lenne lemondani. És legutóbb, január első napjaiban a Jelez közlekedési üzemben elkészült a villamos-busz, az egykori trolibusz korszerűsített változata. A sorozatgyártás megkezdéséhez már csak néhány, utolsó technológiai simítás elvégzése hiányzik. A tervek szerint még az év második leiében az üzem 30 darabból álló sorozatot gyárt a népszerű PR— 110 korszerű városi autóbuszok árammal meghajtott változatát. Az első három új jármű a Gdynia—Sopot közötti szakaszon indult pröbaútra. Itt egyébként hamarosan rendes járat is indul. A gdyniai modell egy villanymotorral meghajtott klasszikus busz (csehszlovák alkatrészekkel). A troli egy másik változatai kis, hajtóanyaggal működ# pótmotorral szerelték fel, mely lehetővé teszi, hogy rövid távon felső vezeték nélkül is közlekedhessen. Mindkét típus maximális sebessége óránként 75 kilométer, és egyszerre 11® utast képes befogadni. Meglehetősen széles körű a lengyelországi trolibusz felsővé- zetékek fejlesztési terve. Varsán és a Hármasvároson (Gdansk— Sopot—Gdynia) kívül úgy tervezik, hogy Swinoujsciében, Zakopanéban, a Hel-félszigeten, valamint a Klodzkó-medencébcn is üzembe állítanak trolibuszokat. Vannak olyan tervek is, hogy a közepes nagyságú városoknak „troli-injekciót” adnak; ott, ahol az autóbuszok már nem képesek ellátni a forgalmat, és a villamossínek, -vezetékek építése túlságosan költségesnek bizonyul. Rejtélyes nomád jelek Szovjet régészek rejtélyes nomád jelrendszert fedeztek fel az Aral-tó nyugati partvidékén. Repülőgépről, 800 méter magasból vették észre először a 27, nyíl alakú jelet. A helyszínre érkezve csak hosszú és megfeszítő kutatás után találták meg az egyik „nyíl” végét: 30 centiméter magas, földbe szúrt fahasábokból alakítottak ki készítőik a nyilakat. Mindegyik jel 1,5 kilométer hosszú és 800 méter széles. Az egész rendszer 50 kilométer hosz- szúságban húzódik. A szovjet régészek szerint ezek állatcsapdák maradványai, amelyeket a nomádok helyeztek el az V. és a VIII, század között. Szeszes italt: csak délután Régi hagyományai vannak Bulgáriában az alkoholellenes mozgalomnak. Az első absztincns társaságot 1869-ben alapították Karlovóban. Az országban szervezetten és eredményesen küzdenek az alkoholizmus ellen. A mozgalom fő szervezője az Országos Mértékletességi Bizottság, amelyhez több mint 3000 megyei, városi és falusi bizottság tartozik. Részt vesznek a mozgalomban a fiatalok is. akik az „abszlinens ifjúsági klubokba” tömörülnek. Az üzemeltben több ezer alkoho’ellenes bizottság tevékenykedik. A társadalmi összefogást állami támogatás erősíti. Több erélyes rendszabály vet gátat az alkoholizmusnak. Az iskolák közelében lévő vendéglőkben csökkentik a szeszesital-kínálatot. Déli 12 óráig nem lehet szeszes italt vásárolni. Egyre több alkoholmentes italárut kínálnak a boltok alkohol helyett. Az alkoholellenes mozgalom lapja, az „Absztinencia”, hetente kétszer jelenik meg 124 ooo példányban. Propagandakiadványok és tudományos előadások százai ismertetik az a’koho! káros hatásait. Az elmúlt néhány évben 24 OOO kiállítást rendeztek. Azokat a fiatalokat varjuk, akik még nem választottak szakmát! A MM Mezőgazdasági Kombinál felvesz általános iskolát végzett, 18. életévüket még be nem töltött fiúkat és lányokat BAROMFITENYÉSZTŐ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK, fiúkat LÓTENYÉSZTŐ ÉS SERTÉSTENYÉSZTŐ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat és teljes ellátást kapnak. Lehetőség van társadalmi ösztöndíjra is! Jelentkezés személyesen vagy levélben az oktatási osztályon. Cím: 2943 Bábolna