Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-13 / 61. szám
/ ajc Tőle sok mindent tanultunk. (Kerényi László felvétele) Játszani is engedd... Az apa és fiai Váltófutás az élet. Hosszú távú versenyszám, amelyben mindig a gyerek kapja meg a stafétabotot. Amíg a régmúlt időkben mindennapi volt, hogy apa és fia egyazon pályán „futott”, manapság már ritkaságszámba megy. A Horváth család viszont őrzi e szép hagyományt. Azt, hogy nagyapáról apára, apáról fiúkra szállt a mesterség, a vasasszakma szeretete. De az még ritkább, olyan, mint a fehér holló, hogy apa és két fia egyazon gyárhoz kötelezze el magát. HÁROM GENERÁCIÓ Horváthék három generációja váltotta egymást a Diósgyőri Gépgyárban. Most két generáció dolgozik egymás mellett a B-egységben. — Itt dolgozott az én édesapám is — kezdi a beszélgetést a galambősz hajú Horváth József. Amíg újságpapírt terít egy padra, sebtében elmondja, milyen sürgős munkája van. Olyan géphez készít alkatrészt, amelynek hamarosan kamionon, majd hajón kell utaznia. — Mikor kezdte az én apukám? Még az „ősidőkben”. Ügy a ’10-es években került ide. Csepeli vasas volt. Vöröskatona. Aztán útilaput kötöttek a talpára, így telepedett le itt Miskolcon. — Abban az időben a gyerekek meg az asszonyok hordták be az ebédet a gyárba. Tudja, olyan volt ez, hogy meglátni és megszeretni .. Egyáltalán nem volt könnyű bejutni. Ügy, mint ma az egyetemre. A közepes bizonyítvány nem lett volna elég hozzá. Horváth József 1941-ben vette át a stafétabotot. Immár 37 éve hűséges az esztergához. Házi készítmény az a jó öreg csúcseszterga — még az 50-es években gyártották —. amin dolgozik. És semmilyen pozícióért nem akar megválni tőle. Pedig a gépésztechnikusi végzettsége, gyári tapasztalata másra is feljogosítaná. Ezen a napon is járt nála a személyzetis agitálni. De minek megválni a géptől, amikor ez hozta meg neki a Munka Érdemrend arany fokozatát! De nemcsak a szakmában, hanem a politikai munkában is átvette apja örökségét. 1962-től tagja a megyei párt- bizottságnak, 1975-től pedig a végrehajtó bizottságnak is. JÁTÉKBÓL HIVATÁS Az ifjabb Horváth József után 13 hónapra és 13 napra született Horváth Dezső. Amikor felcseperedtek, egy nyári vakációban odaengedte őket apjuk a gépéhez. Az egyetemen dolgozott akkor másodállásban. Ügy emlékeznek a fiúk, ekkor döntöttek pályájukról. A játékból hivatás lett. Valahogy úgy, ahogyan József Attila mondta: „Játszani is engedd szép, okos fiad ...” Bármennyire is akarom kicsikarni a fiúkból, hogy mondják meg, mi más lehetőség fordult meg a fejükben a pályaválasztáskor, kísérleteim hiábavalók. — A kezembe adnak egy vasdarabot. Aki nem ért hozzá. azt mondja: ez semmire se jó, ócskavas. Nekünk valami hasznosat kell belőle fabrikálni. Tudja, olyan ez, mint a szobrászok művészete. Benne látják az alaktalan kőben, amit meg akarnak belőle alkotni — ez Dezső ars poeticája. HA MÁR FORMÁJA VAN, ÉLNI KEZD ... — Aztán a kész munkában lehet gyönyörködni. A nyers vas ekkor kezd élni, amikor már formája van — fűzi tovább testvére gondolatát József. — A tradíció miatt választották ezt a gyárat? — Része van benne annak is. Meg aztán úgy láttuk, ennek a szakmának van itt jövője — vélekedik Dezső. — Itt olyan finom munkát csinálunk, amibe minden tudásunkat bele lehet és kell adni. Ezt egy maszeknál nem találja meg senki — mondja a bátyuska. Az édesapa mindkét kezéből átveszik a stafétabotot. Mindketten párttagok. Dezső alapszervezeti KlSZ-titkárhe- lyettes. József egy papírt húz elő; felvételi kérelem. A munkásőrségben is az apja nyomdokaiba szeretne lépni. Apa és szaktekintély legyen a talpán, aki így meg tudja babonázni gyermekeit a saját mestersége szépségével, és egy szép eszmében váló hitével. Erre csak az elhivatottak képesek: a munkásélet és a politikai munka elhivatottjai. émt OLÁH ERZSI Pályaválasztási napok Az idén először rendeznek pályaválasztási napokat Borsod és Miskolc középiskoláiban. A megyei tanács művelődésügyi osztálya által lebonyolított, és a Hazafias Népfront megyei bizottsága, illetve a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet által támogatott pályaválasztási napoknak az a célja, hogy a hetedikesek ismerkedjenek meg a középiskolákkal. Különösen azokkal, ahová évről évre nincs annyi jelentkező, mint ahányat fel tudnának venni. A hetedikesek meghívása remélhetőleg enyhít majd a beiskolázási gondokon; időben hívják fel a gyerekek figyelmét a gimnáziumok, szakközépiskolák és szakmunkásképzők lehetőségeire. A megyében több helyen már megtartották ezeket a nyílt napokat; márciusban összese 20 középfokú intézmény várja leendő tanulóit. Több mint százötvenmillió darab papirzsebkendőt gyártanak havonta a Papíripari Vállalat Csomagolóanyag Gyárában. A gépsorok teljes kapacitással dolgoznak, hogy az ellátásban ne legyen fennakadás. (E. Várkonyi Péter felvétele) Lázcsillapítás A szükség fura találkozásokat hoz létre. Itt van például a lakótelepi „napközi otthon”, amely jobb híján az iskolai intézményből kiszorult kisdiákokat hivatott vigyázni. Lakásnapközi, mondják, eredetileg ugyanis két-háromszobás la- kásoknák építették ezt az ötszintes épületet. E panelház persze nem csupán a tanítónénik felügyelete alatt álló nebulóké. Itt található a telepen építkező vállalat több irodája, itt gyülekeznek reggelente a munkások, ipari tanulók. S ha gyülekeznek — beszélgetnek. Amikor reggelente a szülők elkísérik napközis gyerekeiket, ők is tanúi e diskurzusnak. Legutóbb hívatlan-akaratlan hallgatója voltam egy ilyen reggeli eszmefuttatásnak. Három jól megtermett fiatalember éppen azt tárgyalta meg, hogy ha majd „kimennek a területre”, hová rejtik a szerszámokat, a létrát, a festéket. Aztán gyorsan megnézik a garanciális lakást — és irány a kocsma. A témát az juttatta eszembe, hogy egyik szakfolyóiratunkban fölmérést publikáltak — éppen a munkafegyelem tárgyköréből. Ebből az is kiderült, hogy a kivitelező építőiparban számlálták össze a legtöbb igazolatlan mulasztást 1975-ben. Az engedélyezett — de nem fizetett — távoliét szintén itt volt a legnagyobb. A Központi Statisztikai Hivatal szakemberei megállapították, hogy az úgynevezett szubjektív — a munkáltatótól vagy a munkavállalótól függő — okok között vezető helyen szerepel az igazolatlan mulasztás: emiatt az iparban 890 ezer, a kivitelező iparban 543 ezer, a szállítás és hírközlésben 162 ezer munkanap esett ki. A kialakult helyzet okait idézve — sajnos —, közhelyszerű megállapításokat tehetünk. Mert ki ne hallotta volna elégszer, hogy az igazolatlan távollétek nagy részét a munkahelyek gyenge szervezettsége, az ellenőrzés hiánya vagy éppen a sikertelen, célszerűtlen érdekeltségi rendszer teszi lehetővé. Nem lenne helyes persze, ha csupán munkakerülésnek fognánk fel a mulasztásokat. Köztudott, hogy az állami építőipar munkásainak jelentős része változatlanul, rendszeresen kirándul a magánkisiparba. Esténként, hét végén, vagy éppen műszak közben. Maradva lakótelepi példánál: a maszekolás megállíthatatlanul növekvő lehetőségét sajátos módon itt, maga az állami ipar termeli újra. A sok hibával, rosz- szul elkészített lakások kínálják a délutáni — vagy éppen hivatalos műszakban elvégzendő maszek-üzleteket a tapétázóknak, festőknek, parkettázóknak, vízvezeték-szerelőknek, csempézőknek, és még sok-sok szakma képviselőjének. Tény, a szakma tiszteletreméltó erőfeszítéseket tesz. Nincs olyan termelési tanácskozás, brigádgyűlés és felajánlás, ahol e téma ne kerülne szóba. A vállalatok újabb és újabb módszerekkel kísérleteznek a teljesítmények elbírálásában — ezzel is a fegyelmezettebb, pontosabb munkára próbálják meg ösztönözni dolgozóikat. Ám ennek ellenére az eredmény igen szerény. Azért, mert aki ehhez a problémához nyúl —„ nyomasztó gondokkal találja szembe magát. Krónikus munkaerőhiánnyal, az építési határidők és pótlandó munkák szorításával. Ha mindezt végiggondoljuk, alighanem az is nyilvánvaló: ha sikerül a realitások medrébe terelni a beruházási építési tevékenységet, ezzel nem csupán a nemzeti jövedelem föl- használásának kitűzött cél szerinti arányait lehet jobban betartani. Hiszen a túlfűtött beruházási láz enyhítésével lépéseket tehetünk a munkafegyelem megszilárdítása felé is; az építési kereslet és kínálat közelítésével a szorító munkaerőgondok is csillapodnak. S ekkor olyan segítséget kaphatnak az építőipar irányítói, magukkal és másokkal szemben is szigorú művezetők és brigádvezetők, amely lehetővé teszi számukra, hogy feltételeket szabjanak, hogy az eddigieknél sokkal határozottabban és valóságos érvek birtokában követeljék meg a pontos, fegyelmezett munkát. MATKÖ ISTVÁN Gyermeki szeretet Megszólalt a hősök harangja * Árvízi emlékmű Szegeden Méiyzengesű harangszó ébresztette tegnap reggel SzeT ged lakosságát, a fogadalmi templomban megszólalt a ..hősök harangja”, emlékeztetőül a 99 évvel ezelőtti nagy árvízre. A 8.5 tonnás harangóriást évente mindössze ötször kongatják meg. a jeles ünnepek mellett az 1879. március 12-i árvíz évfordulóján. Ezzel is emlékeztetik a lakosságot az évszázada lezajlott katasztrófára, amely öt és fél ezer lakóházat, a város épületeinek 93 százalékát romba döntötte. Annak idején az árvíz 806 centiméteres vízállásnál tört a városra. Azóta — 1970-ben — 961 centimétert is elviseltek a megerősített gátak. Most elkészült az impozáns, betonlépcsős partfal, amely még nagyobb biztonságot nyújt a városnak, bár pillanatnyilag semmi sem veszélyezteti a nyugalmát: a Tisza ismét kiléDett ugyan medréből, de hullámai mindössze 600 centiméteres vízállásnak megfelelően mossák a partokat. Árvízi emlékmű felállításával készül a város a katasztrófa jövő évi centenáriumára. Visegrádtól a Fekete-tengerig Az idén 25 éves a Dunai Vasmű folyami kikötője Dunaújvárosban. A negyedszázad alatt kereken húszmillió tonna vasércet, kokszot fogadott. A víziúton érkező szovjet vasérc- és szénszállítmányok húszezer uszályt töltenének meg, s ez a hajósor, egymás mögé állítva, Visegrádtól a Fekete-tengerig érne. A tervek szerint újabb portáldaru felállításával, szállítószalagokkal és anyagtárolók építésével bővítik a dunaújvárosi kikötőt. A történet igaz, csak a szereplők nevét változtattam meg. Donáth Z. Kázmért felkereste kedves ismerőse — ahogy ő mondta: „csaknem barátja” — és elpanaszolta, hogy hosszabb ideje kórházban van az édesanyja. Nagyon aggódik sorsáért és szeretne beszélni az osztályt vezető főorvossal. Próbálkozott is már nála, de kissé ridegen fogadta a közeledését. Tudja, hogy Kázmér régi kedves ismerőse a doktor, ezért kéri a közbenjárását. Donáth Z. Kázmért meghatotta a gyermeki szeretet és egyÜLi aggódott ismerősével. Annál is inkább, mert neki is hasonló korú, beteges édesanyja van. Az első adandó alkalommal felhívta a főorvost, és csak annyit mondott neki, hogy szeretné felkeresni, ismerősével együtt. A kérés nyitott fülekre talalt és néhány nappal később már útban voltak a kórház felé. — Kissé gyanús volt nekem, hogy ismerősöm, Lajos, már a buszon az anyagiakat emlegette. Azt mondta, hogy van nála egy ezres, de nem tudja, hogy elég lesz- e. Nyomatékosan megkértem. hogy anyagiakról szót se ejtsen. A főorvos régi ismerősöm és biztos vagyok benne, hogy nem fogad el anyagi ellenszolgáltatást a gondos kezelésért. Pénz nélkül is mindent el fog követni, hogy a mama mielőbb gyógyultan távozzon. Lajos valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy nem egészen erről lesz szó, de én akkor nem tulajdonítottam jelentőséget ennek — mesélte Donáth a történet előzményeit. Dr. Zák Arnold tartotta magát a megbeszélt időponthoz, és már várta vendégeit. Barátságosan kezet rázott Donáth tál, amikor azonban meglátta az oldalán Lajost, azonnal lehervadt arcáról a mosoly. Sőt, közismert udvariasságát, kedvességét meghazudtolva, még hellyel sem kínálta őket. Donáth nem tudta mire vélni a mereven elutasító magatartást, hiszen telefonbeszélgetésük alkalmával Zák doktor készségesnek mutatkozott. Csodálkozása megdöbbenésbe csapott át, amikor a főorvos mukkanni sem hagyta Lajost, hanem félig hozzá, félig Donáthhoz intézte szavait, a következőket mondta: ezen az osztályon mindent megtesznek azért, hogy a beteg meggyógyuljon, és mielőbb visszatérjen szerettei körébe. Ha ő egyszer azt mondja, hogy a nénit haza lehet vinni, akkor ezt felelőssége teljes tudatában teszi. Mert a mama meggyógyult. Most már azoktól veszi el a helyet, akik kórházi kezelésre várnak. Haza kell tehát vinni, akkor is, ha családja, konkrétabban: kedves fia, Lajos, szívesebben venné a kórházi ápolás meghosszabbítását, akár édesanyja élete fogytáig. Ezek után közölte, hogy munkája elszólítja, és egy kurta viszontlátással, útnak eresztette vendégeit Donáth számára most már minden világos volt. Lajos nemrégiben költöztette miskolci otthonába eddig vidéken, egyedül élő édesanyját Nem sokkal később gépkocsit vásárolt, és felújította a lakás berendezését. Nyilván volt a néninek egy kis vagyonkája, amit a költözéskor egyetlen, rajongva szeretett fiára hagyott. Nem kétséges, hogy szerény nyugdíjacskáját is az unokára költötte, hiszen Donáth sokszor találkozott a nagymamával és a két gyerekkel cukrászdában, moziban. Ám jelenléte így is terhessé vált, egy idő után, és Lajos — nyilván kedves feleségével egyetértésben — szívesen vette volna, ha hátralevő éveiben a kórház gondoskodik róla. Ennek reményében, hajlandók lettek volna némi anyagi áldozatra is, Donáth el van keseredve, mert — mint mondja — soha többé nem mer a szemébe nézni a régóta ismert és nag'y- rabecsült főorvosnak. Zák doktor ugyanis bizonyára meg van győződve róla, hogy ő jó előre tudta, mihez kéri a segítségét. Lajost, a „csaknem barátot” szintén kerüli, nem hajlandó meghallgatni magya rázkódását. — Mit szólsz hozzá? — kérdezte tőlem a történet végén. Ezt kérdem most én is a tisztelt olvasótól... I B. D.
