Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-11 / 60. szám
Fa 102. Miskolcon kezdődik Egyetemi főiskolai kulturális napok A gyakorlatlanság, az itat a bűnös fl közlekedés biztonságáért Utvédő erdősávok Az autóutak, autópályák mellett nélkülözhetetlenek az útvédő erdősávok — igazolták tudományos megalapozottsággal a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. Kö- lüs Gábor egyetemi tanár a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium megbízásából több éve vizsgálja az útmenti erdősávok porlekötő és gázszü- rű hatását. A nagyforgalmú autóuta- kon — különösen szélmentes időben — nagy mennyiségű, összefüggő gázfelhő lepi be az útfelületet. Felmérései szerint az M7-es autópályán egy augusztusi vasárnap reggel 9—10 óra között több mint 1200 autó, délután 17— 18 óra között csaknem 1600 gépkocsi halad át. A levegő széndioxidtartalma az út szélén ekkor például elérte a 0,02 százalékot. A levegőben ezenkívül jelentős mennyiségű szánmonoxid. és kénhid- rogén-szennyezést mutattak ki. Ugyanakkor az 5—6 méter széles erdősávok közepén a műszerek már semmiféle gáz jelenlétét nem jelezték. Ä tapasztalatok és a statisztikai adatok szerint az autópályák és dombok találkozásánál. az úgynevezett útbevágásoknál, szélcsendes időben megülepedő kipufogó gázok mérgező, álmosító hatása miatt, sokkal gyakoribbak a közlekedési balesetek, mint más útszakaszokon. A keszthelyi kutató felmerései szerint az út mentén telepített cserjéssel, alacsony növésű fenyőből és egyéb lombos fából álló erdősávokkal a telepítés utáni hetediknyolcadik évben már jelentős környezetvédő hatás érhető el. A zöld növényzet nemcsak az út porát köti le, hanem a mérges gázok egy részét felhasználja, másik részét pedig megköti. A süni cserje a levegő szűrése mellett — mint természe'es .ventillátor” — helyi légmozgást és egészségesebb mikroklímát idéz elő az utak mentén. X. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM 1*78. MÁRCIUS 11., SZOMBAT |BRB: 80 FILLÉR Szűrő és ventillátor Sikeresek voltak a tegnap Győrött befejeződött magyar—osztrák vízügyi tárgyalások: tovább javul az együttműködés a határvizek szabályozása, a meglevő művek fenntartása, a víz tisztaságának megőrzése, a közös árvízvédelmi tennivalók terén. Felbős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, valószí- + Tegnap a megyénkben tartózkodott Gáspár Sándor, a Manűleg eső nélkül. Az erős, gyár Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a időnként viharos északi. Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, a északnyugati szél lassan mér- délelőtti órákban az Országos Érc- és Ásványbányák Vdllaséklődik. A várható legma- lat mádi üzemébe látogatott. Ezután Sárospatakon a Ráköczigasabb nappali hőmérséklet i várat tekintette meg. Képünk itt készült, a vár lovagtermé- 0—14 fok között lesz, l ben (Laczó J. felv.) Tavaly 1803-an vesztették életüket a közúti balesetek áldozataiként, s a tragédiák az okok komoly elemzésére és átgondolt cselekvésre intenek — állapították meg az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács tegnapi plenáris ülésén. Gazdaságpolitikai újságírók tanácskozása >tc A fenyőfa-márka jelű hollóházi porcelánok immár két évszázada készülnek a nagy múltú, de az utóbbi években alaposan megifjodott gyárban. A külföldi piacokon is egyre keresettebb termékekből — a fejlődést is illusztrálva — ipartörténeti kiállítást nyitott tegnap a Hollóházi Porcelángyár a Rónai Sándor Művelődési Központban. (Cikkünk a 3. oldalon.) (Sólymos László felvételei) Vasas Galéria . A néhány hónapja átadott Vasas Művelődési Központban rövidesen kiállítóterem nyílik. Tulajdonképpen a Lenin Kohászati Művek vendégházában néhány évig működő Kohász Galéria jogutódja lesz a közművelődés új házának keretében működő létesítmény, amely a Vasas Galéria nevet kapta. A megnyitó március 30-án lesz, elsőként Pető János grafikusművész képeit láthatja a közönség. A továbbiakban miskolci, illetve az ország különböző részeiben dolgozó művészeket látnak vendégül, és évenként egy alkalommal a Herman Ottó Múzeum Képtárának anyagából is bemutatót rendeznek. A kiállítások háromhetenként váltják majd egymást; a nyitó- ünnepségeket (hogy elkerüljék az ütközést a többi kiállító intézménnyel), minden alkalommal csütörtökön délután fél háromkor tartják. Carter üdvözölte a mogadishui bejelentést Beginre nem gyakorol nyomást James Carter amerikai elnök csütörtöki sajtóértekezletén üdvözölte azt a mogadishui bejelentést, hogy Ogadenből, Etiópia területéről, kivonják a Szomáliái csapatokat. Közvetve utalt bizonyos amerikai—izraeli ellentétekre és kitért a sztrájkoló bányászok ellen kezdeményezett kényszerintézkedésekre is. Carter kijelentette: reméli, hogy a Szomáliái döntés a vérontás azonnali megszüntetéséhez vezet. Az elnök szerint „mindkét országból ki kell vonni minden külföldi erőt”. Ez — Carter megfogalmazása szerint — Ogaden kiürítése után — a Szovjetunió és Kuba etiópiai „harci jelenlétére” is vonatkozik — bár közismert, hogy Etiópiában nincsenek és nem is voltak harcoló szovjet vagy kubai katonák. Carter azt is mondotta, hogy Szomáliának tettekkel keíl bizonyítani megváltozott politikáját, újabb kötelezettséget kell vállalnia, hogy nem sérti meg Etiópia és Kenya területét, s amerikai gazdasági segélyről, vagy „védelmi fegyverekről” csak ezután tárgyalnának' vele. A közel-keleti kérdésre áttérve, Carter kijelentette: „Igen súlyos csapás lenne a béke reményeire, ha »bármely ország« elutasítaná az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1967-es közel-keleti határozatát.” Ezzel Carter az izraeli kormány álláspontjára célzott, arra, amely szerint a határozat állítólag nem kötelezi Izraelt a Ciszjordániá- ból való kivonulásra. „Az ■ egész nemzetközi közösség, { az arab országok és a korábbi izraeli kormányok is magukévá tették a határozatot” — mondotta Carter, majd sürgősen hozzátette: nem készül nyomást gyakorolni Begin izraeli kormányfőre, annak jövő heti washingtoni látogatásán, de „erre nem is lenne módja”. Tárgyalásaik alapján „legalább jobban megértik majd egymás álláspontját”. Carter — joggal — cáfolta. hogy a Szaúd-Arábiának és Egyiptomnak tervezett amerikai repülőgépszállítások veszélyeztetnék Izraelt. „Izrael légi fölénye e szállítások után is megmarad” — mondotta. Carter igen erélyesen követelte a sztrájkoló szénbányászoktól, hogy tegyenek eleget a most készülő, törvénnyel alátámasztott kényszerintézkedéseknek, és vegyék fel a munkát. Carter elismerte, hogy a rendszabályoknak sokan nem fognak eleget tenni — de — mondotta — „ha szerény számban veszik is fel a bányászok a munkát, ez elég lesz az állítólagos energia- válság elkerüléséhez”. A közúti közlekedés népgazdaságunk egyik leggyorsabban fejlődő ágazata. A járművek száma már megközelíti az 1 700 000-et, s csaknem 4 millió kerékpár és segédmotoros kerékpár népesíti be az utakat. Felfelé ível r ; idegenforgalom „lázgörbéje” is, tavaly például több mint 2,5 millió külföldi gépkocsi fordult meg az országban. Az egyre dagadó forgalom mögött viszont elmaradt az úthálózatépítés, s a feszültséget legfeljebb csak enyhítette a forgalmi rend felülvizsgálata, korszerűsítése. Az elemzések arra utalnak, hogy nem a szaporodó gép- járműpark, még csak nem is a KRESZ-ismeretek hiánya, hanem elsősorban a gyakorlatlanság, a gyenge vezetői készség a „bűnös”. Még mindig túl sokszor ülnek ittasan a volán mögé, motorra a gépjárművezetők: 1977-ben 51 ezer elszíneződött szonda vallott az emberi felelőtlenségről. A rendőrök 780 ezer helyszíni bírsággal és 130 ezer feljelentéssel büntették a szabálysértőket A jövőben tudományosan vizsgálják a halálos balesetek okait, a pálya, a jármű és az ember szerepét. De az sem mellékes, hogy ezután külön sávot építenek a kerékpárosoknak, fogatosoknak, a helyi közlekedőknek a főutak mellett. Nyíregyházi festő Tokajban A Zilahy György művészetbarátok köre Horváth János nyíregyházi festőművész képeiből rendez kiállítást a tokaji művelődési otthonban. A tárlat március 13-án, hétfőn este hatkor nyílik, megnyitót dr. Frisnyák Sándor, a Bessenyei Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettese mond. Az év trófeája A Mezőkeresztes környéki ligeterdőkben ejtették el azt az őzbakot, amelynek 780 grammos, gyönyörűen gyöngyözött agancsát 193 pontszámmal. aranyéremmel tüntette ki a Borsod megyei trófeabíráló bizottság. Az agancs ..az év trófeája” elnevezést érdemelte ki. Március 20-án kezdődik az a több mint egyhónapos eseménysorozat, amelynek keretétében kétévenként bemutatkoznak az egyetemek és főiskolák amatőr művészei. Az idén ötödik alkalommal rendezi meg a KISZ KB, az Oktatási és Kulturális Minisztérium az egyetemifőiskolai kulturális napokat. nyíregyházi és egri főiskolákon állnak pódiumra, Miskolcra pedig a képző- és iparművészeket, illetve filmeseket, fotósokat várják. Az eseménysorozat itt. a Nehézipari Műszaki Egyetemen kezdődik március 20-án, délelőtt 11 órakor. Vagyis akkor lesz a megnyitó, mert a kétszáz vendég fiatal már korábban megérkezik, és ekkorára készen állnak már az egyetem új főépületében rendezett kiállítások is, amelyek képeket, grafikákat, kisplasztikákat. illetve 400 fotót mutatnak be. A másik művészeti ágban 20 filmet és 300 diafilmet vetítenek. A harmincA Budapesti Pártbizottság Villányi úti oktatási igazgatóságán a sajtó, a Rádió és a Televízió szerkesztői, gazdaságpolitikai újságírói, valamint a budapesti és a megyei pártbizottságok ideológiai titkárai tanácskoztak tegnap a gazdaságpolitikai újságírás időszerű kérdéseiről. Az értekezleten megjelent Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Grósz Károly, a Központi Bizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője tartott előadást a gazdaság- politikai újságírás helyzetéről és feladatairól, majd vita következett. A tanácskozás Győri Imre zárszavával ért véget. Harminc intézmény 900 szólótáncosa és népi együttese találkozik Keszthelyen és Szarvason; itt mutatkoznak be az énekesek és a népi muzsika amatőr művelői is. A kórusok, kamarazenekarok, hangszeres és énekes szólisták Győrben szerepelnek, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem ad otthont az irodalmi színpadoknak. Az énekzene diák reprezentánsai a hat intézményt képviselő fiatalok művészeti találkozója szakmai vitákkal egészül ki. Vízvédelem, közösen