Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-10 / 59. szám

A rangsorversenyekkel ugyan már csaknem két hó­napja elkezdődött a cselgán- csozók tavaszi idénye, ám azok az összecsapások, me­lyek az érmek szempontjá­ból „jegyzett” viadalok, csali most kezdődtek. S egyszer­re két ilyen találkozó is le­zajlott a napokban: Szolno­kon a II. osztályú vidékbaj­nokság, Győrben pedig a ser-, dúlok és ifjúságiak sereg­szemléje. A miskolci sikerek pedig — a várakozásnak megfelelően — ezúttal sem maradtak el: szépen gyűl­nek az érmek az MVSC ju- dósainak vitrinjében! — Igazán elégedettek le­hetünk versenyzőink teljesít­ményeivel — összegezte a két verseny tapasztalatait Braskó Péter, az MVSC vezető ed­zője —, hiszen a két szín­helyen 15 érmet „gyűjtöttek be” a fiúk, mégpedig mind­három fajtából arányos meg­osztásban. Kevés egyesület ért el ha­sonló jó eredményeket, akár az egyik, akár a másik ver­senyt tekintjük is. Szolnokon 130 cselgáncsozó lépett tata­mira 20 egyesület képvisele­tében, hogy megvívjon egy­mással azért a súivcsopor- tonkénti I—VI. helyért, mely jogot biztosít az országos bajnokságon való indulásra. S a miskolci fiúk közül nyol­cán is ott lesznek a főváros­ban az áprilisi nagy össze­csapásokon !... Az országos szakvezetők a mieink közül különösen az elsőéves junior Hoffmann és Angyal ver­senyzését kísérték nagy figye­lemmel. akik meghívást kap­tak a Pécsett megrendezésre kerülő felnőtt Hungária Ku­pára. Hoffmann a 60 kg- osak mezőnyében ragyogóan cselgáncsozott, s valamennyi mérkőzését egy-két perc alatt iponos győzelmet aratva nyerte! Természetesen vidék­bajnok lett. Angyal nem járt ilyen szerencsével. Két győz­tes találkozó után a váloga­tott békéscsabai Nagytól ki­kapott — aki egyébként a 71 kg-os súlycsoport bajnoka is lett —, és helyezetlenül végzett. Viszont ugyanebben a kategóriában — a sorsolás szeszélye folytán — Fábián döntőbe került, s ezüstérmes lett. A klubtárs Gyetkó ke­sergett egy kicsit, hiszen őt éppen Fábián ..tette” bronz­érmessé. Szloboda is bizto­san haladt a 78 kg_os súly­csoportban a döntő felé, ám a „küszöbön” megtorpant; a Hungária Kupa harmadik helyezettje, a bajai Sebők ütötte el a fináléba jutástól. Asért a bronz is szépen csil­log!... Sütőtől bajnoki cí­met vártak a miskolciak a 95 kg-osak mezőnyében, de harcosságot nélkülöző judó- zása csupán az ötödik hely­hez volt elegendő, akár az erőnléti problémákkal küzdő Sándor esetében. Csendom a nehézsúlyban a többszörös válogatott szekszárdi Vargá­tól kapott ki a döntőben, így ő ezüstérmes lett. Dicséret illeti a 60 kg-os súlycsoport­ban tatamira lépett Schulhoff versenyzését is, aki három­évi kihagyás után, a dobo­gó második fokán zárta a versenyt .Győrben az A — lehat a vi­déki — terület utolsó éves úttörői, serdülő j adósai és elsőéves ifjúsági versenyzői gyűltek össze — 16 szakosz­tályból 240 fiú! — az év első seregszemléjére. A szakveze­tők véleménye szerint ez a mezőny lényegesen erósebt, mint a fővárosi területé; itt az esélyeseknek is jobban meg kellett küzdeniük a do­bogóért, mint az előbbi szín­helyen. Ezt bizonyítja külön­ben a sok meglepetés is. A vert mezőnyben végzett pél­dául a válogatott siklósi Pa­tai, a győri Kollár, a miskol­ci Nagy — hogy csak néhány nevet említsünk. így aztán valóban nagyra kell értékel­ni Farkas (57 kg), Fürjész (62 kg) és a csupa ioonos győzelmet arató Horváth (75 kg) első helyét az ifjúságiak mezőnyében, de hasonlóan dicséret illeti Horváth U-t második (57 kg-ban), Oroszt (83 kg) harmadik és Vargát (nehézsúly) ötödik helyéért is. A serdülőknél Kántor (35 kg) és Airizer (56 kg) nyert aranyérmet. Haidú (52 kg) második lett. Szobonya (52 kg) és Kiss f64 kg) harmadik he­lyen végzett, míg Gyenis (48 kg). Temesvári (64 kg) és Sivák (68 kg) szintén pontot érő helyet ért el; ötödikek lettek súlycsoportjukban. StSgv (monostori) A hét vége sporteseményei A KUBIKBAN ma 16 órakor a sokszoros ma­gyar bajnok női röplabdacsapat, az U. Dózsa vendégszerepei, s az MVSC gárdája bízik abban, hogy kemény küzdelemre készteti nagy hírű ellenfelét. A SPORTCSARNOKBAN ma ‘ délután kettős kézilabda kupamérkőzés lesz. Előbb, 16 órai kezdettel az Avas Kupa NB-s női döntőjét játssza le a B. Bányász és az Ózdi Kohász együttese, majd 17 órakor a Miskolci Vörös Meteor vív dön­tő fontosságú mérkőzést az MNK országos nyolcas döntőjé­be jutás jogáért a Csömöri Tsz SK csapatával. Vasárnap dél­előtt 10 órától Rendezik meg az Avas Kupa kispályás labdarúgó­tornát., vendéglátóipari együtte­sek részvételével. A KILIAN GIMNÁZIUM tornatermében vasárnap 10 óra 15 perckor kezdődik a DVTIv— Székesfehérvári Építők NB 1-es női kosárlabda-mérkőzés. A SAG VARI utcai általános iskola tornater­mében II. osztályú országos pár­bajtőr-, illetve IV. osztályú női tőrversenyt rendez vasárnap dél­előtt 10 órai kezdettel a DVTK. A NÉPKERTBEN az eddig bravúrosan szerepelt l MVSC harmadik vonalbeli lab- § darúgó-együttese igyekszik bi- \ zonyítani jó formáját a dobogóra 1 szintén esélyes Szegedi Dózsá­val szemben, vasárnap 14 óra 30 perces kezdettel. i A JÓZSEF ATTILA utcai általános iskola elől rajtol ; vasárnap reggel 9 órakor az ál- í talános iskolák között megren­dezésre kerülő egyéni és csapat feerékpárosverseny mezőnye. A 8. CENTRUM BÜKK KUPÁBAN i>B III. Ismétlésre készül mindkét csapatunk Arra, hogy a két miskolci NB III-as csapat három pontot szerez a legutóbbi fordulóban, igen kevesen gondoltak. Ki tippelt volna az MVSC bravúros, jelentős gólkülönbségű győzelmére a volt listavezető otthonában, s ki a Honvéd hazai pont­vesztésére?. .. Most viszont azt várja a miskolci szur­kolótábor, hogy csapataink „ismételjenek”. S ez lehet­séges is, mivel az MVSC a Népkertben igazán győze­lemre esélyes a Szegedi Dó­zsával szemben, és a Hon­véd Papp József SE is képes Mezőtúron a pontszerzésre. — Ritka nagy mérkőzés volt — sommázta a szarvasi siker tapasztalatait Krompaszky Gyu­la, az MVSC edzője —, s abból adódott, hogy a mieink egy pil­lanatig sem engedték magukra kényszeríteni a h ,/aiak akara­tát és nagyon tudatosan, hideg­vérrel játszották a maguk játé­kát. Varga Karcsi negyedik percben lőtt vezető gólja hallat­lan nyugalmat kölcsönzött és a szigorú emberfogással a Spar­tacus egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Ellentámadásaink ugyanakkor mindig gólveszélyt jelentettek ellenfelünk kapujára, s a 78. és 83. percben Egri által lőtt két gól meghozta az NB III. ez évi legváratlanabb ered­ményét. S hogy ez mennyire megérdemelt volt, bizonyítja, hogy a szarvasi közönség a 90. perc végén megtapsolta a győz­tesen levonuló játékosainkat!... Vasárnap hasonló fegyelmezett teljesítményt várok a fiúktól, és akkor a 2 bajnoki pont is biz­tosan itthon marad, annak elle­nére, hogy a Szegedi Dózsa na­gyon jó csapat és célba vette a dobogót is!... Az összeállításon — bár Szarvason Varga K., Lip­ták és Serfő2ő is jókora rúgást kapott — nem változtatok, mert vasárnapra mindegyikük harc­képes állapotba kerül. A nép­kerti pályára tehát a Serfőző — Szabó z., Gyöngyösi, Locher, István — Leiszt, Czerva — Lip- ták, Egri, Varga. K., Török ösz- szetételű gárda fut ki, a csere­padra pedig Verpecz, Kovács és Fodor ül. — Kellemetlen volt a Gjula elleni pontvesztés — mondta Dzurkó Ernő, a Honvéd Papp József SE technikai vezetője —, bár őszintén szólva előre sejtet­tük. Tudtuk, hogy a lehetetle­nül rossz talajon korábban le­játszott mérkőzések és edzések előbb-utóbb éreztetik hatásukat, de hogy a fáradtság már most ennyire jelentkezik, azt nem vártuk. Igazán lendületben csak az első és utolsó 10 percben volt a gárda. A többi görcsös erőlködéssel telt el, ez pedig mindig a védekezésre beállt csapatnak — mint amilyen leg­utóbbi ellenfelünk is volt — kedvez. Most fel kell ráznunk a fiúkat; az. edzéseket máris játé­kosabbá, de ugyanakkor mér- kőzésszerüvé tettük és reméljük, ez olyan jó hatással lesz játé­kosainkra, hogy a vasárnapi „Honvéd-rangadón” megnyerik azt, amit a Gyula ellen elvesz­tettek. Persze, korántsem be­csüljük le a Szabó Lajos SE együttesét, de pontért utazunk Mezőtúrra. Ligeti kivételével sé­rültünk, betegünk nincs, így a legutóbb szerepelt csapatot, te­hát a Szögedi — Szűcs II., Dcjr- zsényi, Szűcs I., Bakos — Os- váth, Móricz, Szilágyi — Szép, Stark, Pólyák összetételű gárdát küldjük harcba, a cserepadon pedig Fekete, Bobkó és Utasi vár majd „bevetésre”. (monostori) Sakk Jelentős erősségű mezőny ül a kockás táblák elé a me­gyei egyéni sakkbajnokság küzdelmeiben, hiszen a 30 játékos között 19 mesterje­lölt és 11 első osztályú ver­senyző van! A játszmák ter­mészetesen igen élesek, amit bizonyít az, hogy az első forduló után már nincs olyan játékos, aki valameny­nyi mérkőzését megnyerte volna! Az élcsoport jelenlegi ál­lása: 1. Adorján (DVTK) 3,5 pont. 2. Kovács (M. MEDI­COR) 3,5 pont,, 3. Sztollár (SÜMSE) 3,5 pont. 4. E. Ko­vács (Sátoraljaújhely) 3 pont, 5. Orgován (M. MEDICOR) 3 pont. A VB tiszteletjegyei „Egy hónap múlva, de lehet, hogy még előbb vala­mennyi világbajnoki színhely készen lesz” — nyilatkozta Carlos Lacoste, az argentin labdarúgó VB szervező bi­zottságának alelnöke. Az egyes mérkőzésekre egyébként Í00—100 belépőjegyet igényelt a FIFA, a döntőre 500-at, a nemzetközi labdarúgóélet ki­magasló személyiségei részé­re. Carlos Lacoste ehhez hoz­zátette; „természetesen a nemzetközi labdarúgó-szö­vetség fizet a jegyekért...” apróhirdetés odds-Métel ZM-es 1500-as Zsiguli igényes­nek eladó. Kőporos u. 30. 3/1. Érdeklődni egész nap. Eladó 795 négyszögöl közműve­sített, déli fekvésű szőlő-gyümöl­csös. Lyukóvölgy első. Busztól 5 perc. Érdeklődni: in. Böngér u. 20. sz. Irányár: 65 000 Fu részt vevő autók versenye hol­nap kezdődik. A túraosztály rajtja a Búza téren lesz déli 12 órakor, a célbaérkezés várható időpontja pedig délután 16 óra 30 perc a Szentpéteri kapui par­koló előtt. A raliosztály a Centrum Aruház elől indul hol­nap 18 órakor, s egész éjszaka versenyezve ugyancsak a Cent­rum elé érkezik vasárnap reg­gel 6 óra után. A DH tippjei A múlt héten alaposan felbo­rult a papírforma. A 10. hét szel­vényének párosítása egészen mást ígér, s a legutóbbi nyolc 2-essel szemben ezúttal aligha­nem az 1-esek száma lesz ugyan­ennyi. A DH ÍGY LATJA: 1. Budafok—Dorog 1 2. Eger—Bp. Volán 1 3. Szekszárd—Nagykanizsa 1 4. Vasas Izzó—Salgótarján x 5. Kossuth KFSE—BKV Előre 1 6. Vác—Szolnoki MTE x 7. Perbál—Pénzügyőr 1 8. Kecsekméti TE—Építők SC 1 9. D. Építők—Balassagyarmat 2 10. Atalanta—Juventus 2 11. Fiorentina—Roma x 12. Lazio—Lanerossi x 13. Milan—Internazionale 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. ESMTK—Bd. Spartacus 1 15. Bem SE—Ikarus 1 16. Enying—Dunakeszi 2 Koeo tartó kiMermefök figyelmébe ajánljuk: előnyös feltételekkel tft Miáh I« ■«. ic tin ittifft M» mrf vemhes kocasüldőt ot áHatforgatmi és Hésipan »al lelátóktól. Kérjük, hogy rendelését mielőbb' juttassa el leWósórlótnkhor, kirendeltségei nkhei. ohel résiletes felvilágosítással is stolg álnak. ALLATFORGALMI ES HÚSIPARI TRÖSZT (Mező István rajza) Gázok és zajok A Japánban nyilvánosság­ra hozott statisztikai ada­tok szerint az ország min­den ezer lakosából 127 a környezet szennyezettségé­ből és a „modern civilizá­ció költségeiből” származó betegségektől szenved. Az ember egészségét leginkább a gyárkéményekből és az autók kipufogó gázaitól szennyezett atmoszféra, va­lamint a gépek zaja veszé­lyezteti. A nagy zaj nem­csak hallásszervi megbete­gedésekhez vezet, hanem gyakran pszichikai betegsé­geket is okoz. „Harmadik” fog — kerámiából A fogászatban bár­milyen megoldással pótolták is eddig a kihúzott fogakat, az mindenképpen csak pótfog maradt. Most úgy tűnik, megvalósul az álom a „harmadik” fog. ról, melyek olyan erősek, mintha ma­guktól nőttek volna: a frankfurti Battel- le-intézet egy mun­kacsoportja olyan fogpótló anyagot fej­lesztett ki, mely szilárdan összenő az állkapoccsal. Az új anyagot, kálciumfoszfát és egy szövettel össze­férő műanyag „bio­aktiv” kerámia ke. verőkét öt éven ke­resztül nyíllak on és patkányon próbálták ki; a kutatók végül 200 kutyán próbál­ták ki a műfogakat, mert a kutya áll­kapcsáról lehet leg­inkább következtetni az emberi állkapocs­csontok viselkedésé­re. Rövid idő óta már folynak az első kí­sérletek, hogy az embernél is ilyen műanyagfogakkal pótolják a foghíja­kat. Az ötlet, hogy a hiányzó fogakat „adományozott” fo­gakkal vagy idegen anyagból készített záp-, szem- és met­szőfogakkal pótol­ják, korántsem új. Már a római felcse­rek foglalkoztak az_ zal, hogy egészséges rabszolgák fogait ki­törték, és morbid patríciusok állkap­csába ültették. Szak­lapok a múlt évszá­zad végén tudósíta­nak a műfogakkal folytatott kísérletek­ről. Az átültetéseket azonban csak 25 éve tekintik nemcsak a kutatók, hanem a gyakorló fogorvosok is „a gyakorlatban alkalmazható fogá­szati módszernek”. Annak ellenére, hogv pácienseik gyakran sürgőben „erős harmadik fo. gakat” szeretnének, tekintélyes fogorvo­sok csak abban az esefbeji helyeslik az átültetést, ha már minden szokásos eszköz csődöt mon­dott. Az orvosok tartózkodása a mód­szerrel szemben megalapozott volt: azok a pácienseik, akiknek fogat ültet­tek be, hosszabb-rö- videbb idő múlva újra jelentkeztek az­zal, hogy új foguk mozog. Ezeknek az állkapocsba átülte, tett fogaknak ugyan­is többnyire csak korlátozott volt az élettartamuk. A Battelle-intézet kutatói megpróbál­ták eleve kizárni ezt a lehetőséget: az új foganyagot a csont nem érzi idegen testnek. A műanyag­ból készült gyökér (melyet operáció nélkül nyomnak az állkapocsba) „mak- roporózus”: ez azt jelenti, hogy az át­ültetés után a gyö­kérből kis kálcium. foszfát-golyócskák válnak le, melyeket elnyel a környező csontszövet — az így keletkezett g'ö- kérpórusokból elő­ször porcszerű tö­meg képződik, majd nyolc-tíz héten be­lül a gyökér össze­nő a környező csont, szövettel. Szótár ivópajtások részére A „Czysta Wy borotva", a lengyel AGROS cég vodkája, Olaszországban elnyerte az „Arany Herkules” díjat. A kiváló termék eddig már több mint kétszázszor kapott hasonló nem­zetközi elismerést. A lengyel vodka 40—45 százalékos alkoholtartalmú, de van erősebb, 70 százalékos szesztartalmú fajtájú is. A tiszta vodka többféle változata mellett 106-féle pálinkát készítenek, amelyek közül szép színéért, illatáért különösen közkedvelt a „Zuborowka”. A tiszta vodka alapanyaga a lengyel burgonya, amelynek különleges tulajdonságai hozzájárulnak az ital egyedi, utá­nozhatatlan ízéhez, zamatéhoz. Nemzeti italukat igencsak kedvelik a lengyelek, hiszen még irodalmat is szenteltek neki. A „Lengyel Szótár Ivópaj- tások számára, azaz bacchusi antológia”, nemcsak tréfás ki­advány, hanem becses értékű mű is. Szerzője a neves lengyel költő, Julian Tuwim. A vaskos gyűjtemény versek, dalok, közmondások tükrében ismerteti a hazai italokat, vidám ita­lozásokat, népszokásokat. Cselgáncs Gyűlnek a miskolci aranyak

Next

/
Oldalképek
Tartalom