Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-09 / 58. szám
Vasasok és a Vasas Munkások, művelődés — Nincs nekem arra időm, meg energiám, hogy meló után mindenfajta műsorokra járják. Meg kedvem sincs. Rohanok haza. vár a család, a vacsora, legfeljebb megnézem a tévében a filmet, de sokszor azon is elalszom. Egy gyári szakmunkás-ismerősöm zárta le ezzel a kijelentéssel a kettőnk közötti — még ki sem bontakozott — beszélgetést a művelődésről — a munkásművelődésről. Lehet, hogy sokan mások szó szerint ugyanezt mondták volna, ha éppen őket kérdezem, és ilyenkor nehéz érveink Azt hiszem, nem is érvekre, hanem tettekre van szükség, hogy -felkeltsük az önművelődés igényét — nem utolsósorban azzal, hogy gazdagítjuk a művelődési lehetőségeket. Mindez akkor jutott —legutóbb — eszembe, amikor a Vasas Művelődési Központ egyik munkatársától hallottam, hogy a művelődési ház három dolgozója tagja lett a DIGÉP művelődési bizottságának. Nem mintha ezzel egy csapásra minden megváltozna. mint ahogy arról sincs szó. hogy eddig is ne lett volna jó a kapcsolat a fenntartó, üzemeltető vállalatok — az LKM és a DIGÉP — és az elsősorban értük működő Vasas Művelődési Központ — (és természetesen a régi Bartók Művelődési Ház) között. Ez csak egy újabb lépés. Hiszen a művelődési központnak 35 letéti könyvtára van az LKM-ben, és 8aDIGÉP-ben; művészeti együtteseik rendszeresen szerepelnek a két gyár üzemeiben; több mint száz brigád vett részt ősszel a Nagy Október 60. évfordulója alkalmából meghirdetett vetélkedőn (okos ötlet volt, hogy az írásbeli válaszokat a gyárkapuknál elhelyezett gyűjtőládákban lehetett elhelyezni) ... De amíg az idézett kijelentés nem lesz „fehér holló”, addig sokat kell még munkálkodniuk a művelődési ház munkatársainak, a vállalatok kultúrfelelőseinek, keresniük kell a gyárak dolgozóinak legjobban „fekvő” művelődési formákat. Ennek a közös munkálkodásnak — ugyancsak új — jele. hogy a művelődési ház meghívására náluk tartották értekezletüket a két nagyüzem KISZ-titkárai, párt- szervezeteinek kultúrfelelő- sei, a szakszervezetek illetékesei. Meghallgatták, megvitatták egymás gondjait, javaslatait, és az ígéreteken, érveken túl, tettek is az ügyért. (Februártól a bejáró dolgozóknak lakóhelyükön rendeznek közművelődési programokat. hamarosan megnyílik a művelődési központban a Vasas Galéria, a jövő héten három alkalommal szerepelnek a két gyárban a művelődési ház irodalmi színpadosai. zenészei, brigádokat hívnak meg a Vasas Művelődési Központba, brigádok hívják meg a művelődési központ művészegyütteseit a gyárakba, felméréseket végeznek az igények még jobb megismerése érdekében...) Persze könnyű — és látványos — egy ilyen felsorolás. De nem kimutatások készítése a célja azoknak, akik ezeket a lehetőségeket, művelődési formákat megteremtik, hanem az. hogy természetes dolog legyen a munkásművelődés. SZABADOS GABOR KZ az Mába» A legkisebbeknél kezdik a KRESZ-oktatást Veszprém megyében: mind több óvodában működik márKRESZ- udvar, vagy -park. Most a várpalotai közlekedésbiztonsági tanács javaslatára az óvodákban olyan terepasztalokat helyeznek el, melyeken télen-nyáron, rossz időben a foglalkoztató szobákban játszva sajátíthatják el a három—hatévesek a szabályos, balesetmentes közlekedést. (Képünkön; a terepasztalnál a gyerekek.) (Vida András felvétele) Ősi jogaiban risszaallíttatik... Nemzeti zászlónk története Piros-íehér-zöld nemzeti színünk alig több, mint száz esztendeje díszíti hazánk zászlaját és címerét, noha több évszázad zászlóinak hagyományos tormái, színei ötvöződnek bennük. A nemzeti színek, a nemzeti zászló törvényes elismertetésért az ország haladó erői az 1780-es nagy francia forradalmat követő évektől küzdöttek. Eredetük azonban jóval korábbra, a honalapítást követő időkre nyúlik vissza. Történeti forrásaink bizonyítják, hogy már a honfoglaló magyar törzseknek is voltak zászlóik. Az Árpádház első királyai a méltóság kifejezését szolgáló bíbor- színű lobogók alatt vezették hadba csapataikat. III. Béla uralkodása idején jelent meg a címeren és a zászlón a vörös alapon nyugvó kettős ezustkereszt, nem sokkal később pedig a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező. A XV. század végéig a királyi zászlók és a címerek mindkét változatát használták, ám a vörös-fehér együttest ekkor már magyar színeknek tekintették. A Habsburg-elnyomás csaknem teljesen megszüntette a magyar zászló és címer használatát Az ősi piros-fehér összeállítást a magyar gyalogság vörössel és” fehérrel vágott pajzsai, a , huszárok dzsidáin lobogó zászlócskái őrizték meg e keserű évszázadokban is. Feljegyezték, hogy Rákóczi kurucseregei vörös-fehér „ezredzászlók” alatt indultak csatába. Az ősi magyar színek mellett a hármashalom zöldje vált nemzeti zászlónk harmadik színévé: ezt a motívumot a XIV. században „iktatták” a címerbe, az ezüst kettőskereszt talpa alá. A „színháromság” azonban csak két évszázad múltán kezdett együtt megjelenni. A piros-fehér-zöld viszonylag lassan honosodott meg. A Rákőczi-kor kutatói nem találkoztak vele. Mária Terézia viszont, egy 1743-ban kiadott rendeletében, a királyi hadsereg gyalogsága részére olyan fehér színű ezred-, illetve fűzöld színű századzászlókat vezetett be, amelyeket vörös-fehér és zöld lángnylevek szegélyeztek. Egyesek szerint ez az intézkedés csupán heraldikai véletlennek tekinthető, mások szerint a magyar színek felvételét jelentő tudatos intézkedésről volt szó. A tudomány nem döntött egyértelműen, viszont tény, hogy Mária Terézia a Szörény vármegyének kiadott armárisá- ban, címeradományozó okiratában a fehér-vörös-zöld háromságot magyar színnek nevezte. A XVIII. század végétől a polgári átalakulás, a nemzeti függetlenség harcosai a nemzeti állam jelvényének tekintették — ekkor már meghatározott sorrendben — a piros-fehér-zöld színt. Martinovics Ignác elfogatása után úgy vallott, hogy e színeket kívánta nemzeti színekként bevezetni. Az 1840- es években egyre szélesebb méreteket öltött Magyarországon a nemzeti színnek forradalmi jelvényként való viselése. A reformkor országgyűlésein az ellenzék felemelte szavát a nemzeti színek mellőzése miatt. A kormányzat nem vette figyelembe tiltakozásukat, s csak az 1848. március 15-1 forradalom vívta ki a magyar nemzeti szín és az ország címere szabad viselésének jogát. „A nemzeti szín és az ország czímere ősi jogaiban visszaállíttatik” — rögzíti a forradalom győzelme után született törvény első cikkelye. Évszázadok óta az 1848 —49-es szabadságharcban küzdöttek először nemzeti zászlók alatt a magyar katonák igazi érdekeikért: a haladásért, a függetlenségért. A piros-fehér-zöld nemzeti zászló ebben a harcban vált a nemzeti függetlenség és a haza jelképévé. G. R. Tudomány a művészetben A Herman Ottó Múzeum Képtára és a Miskolci Galéria következő közös rendezvénye március 9-én, csütörtökön este hat órakor lesz a Képtárban. A szemiotika mint kutatási módszer címmel Kunt Ernő néprajzkutató muzeológus tart előadást. Király llus emlékére Népművészeti pályázat Király llus — kalocsai népművész mester — emlékére pályázatot hirdet a Népi Iparművészeti Tanács, a Népművelési Intézet és a Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztálya népi hangszer, népviseleti baba, valamint hímes tojás készítésére. A pályázat nyilvános: részt vehetnek rajta szakkörök, csoportok és egyének egy, illetve több darabos munkával. A pályamunkákat 1978. június 15-ig kell elküldeni a „Népművészeti és Háziipari Szövetkezetek bemutató- terme, Kalocsa, Tompa Mihály u. 7.” címre. A legjobb pályamunkákat díjazzák, s a VI. Duna menti Folklórfesztivál idei programjaként kiállítást rendeznek belőlük Kalocsán. Az ország közvéleménye nagy figyelemmel kísérte a mohácsi nemzeti park létrejöttét. Elégedetten vette tudomásul, hogy méltóképpen adózunk a nemzeti múlt egyik legismertebb, tragikus voltában is sorsfordító eseményének, az itt elesettek emlékének. Figyelmünk ugyanis már évekkel korábban a kor felé fordult; megjelentek, és több kiadást értek meg Nemeskürty Istvánnak a XVI. századdal foglalkozó történelmi esszéi (talán az önfia vágta sebét című gyűjteményes kiadás a legismertebb), és dolgoztak a régészek is; még a 60-as években feltárták az elesettek tömegsírjait. De közeledett a csata 450. évfordulója is, és mindennek hatására Dél-Ma - gyarország és az Országos Természetvédelmi Hivatal illetékeseiben megszületett a gondolat: őrizze a múltat méltó emlékpark. Az avatás 1976. augusztus 29-én volt; az ünnepségen indította el a felvevőgépet a Csatatér című dokumentumfilm stábja. Vagyis Rózsa János rendező és Ragályi Elemér operatőr a műfaj követelményeinek megfelelően követi és pontosan visszaadja az ünnep eseményeit, közbe- közbe pedig visszapergeti az előzményeket. Alighogy elkezdtek dolgozni a földgyaluk a csata valószínű helyén, újabb tömegsírok kerültek napvilágra. A régészek feltárták a legfelső rétegeket, azonosították, lefényképezték a leletanyagot, amelyet pár nap múlva visszatemettek. Ügy, hogy a föld rágcsálói elleni védekezésül patkányméreggel szórták be a csontokat. Az idő ugyanis sürgetett. az évforduló napjára a Vadász György Ybl-díjas építész tervei nyomán, képzőművészek seregének közreműködésével készülő emlék. parknak átadásra készen kellett állnia. Azóta sokan jártak ott, de a róla megjelent képek és a film is tanúsítják, hogy a létesítmény valóban egyedülállóan szép. A szándékkal sem vitatkozik senki, elégedett lehet a kegyelet is, csak a tudósok, az antropológusok állnak változatlanul döbbenten. Egy pillanatig sem vitatják, hogy azoknak, akik az emlékpark közművelődési jellegét hangsúlyozzák, és benne a múlt méltó megőrzését látják, igazuk van. Mindössze szerettek volna az építkezés során felszínre került tömegsírokban sokoldalú kutatómunkát végezni. Olyan tanulmányokat, amelyek főként embertani szempontból hozták volna közeibe a kort; ki volt, hogyan élt, az ország melyik vidékéről érkezett a mohácsi síkra a harcos, kikből, milyen közemberekből állt a magyar sereg? Nos, a vizsgálatoknak befellegzett, a kémiai eszközökkel történő kutatómunkát a csontok sajátos „konzerválása” egyszer és mindenkorra lehetetlenné tette. A film elmondja mindezt, de nem mond véleményt, nem provokál újabb „csatateret”. Legfeljebb a tények egymás mellé állításával közli az egyszerű igazságot: elsősorban a tudomány hivatott a múlt megőrzésére, mert eredményei mindennél maradandóbbak. A fejfáknál is, amelyek akkor is művésziek, szépek lennének, ha nem kerek évfordulón, hanem kicsit később állítják fel őket (makai) ~H3 CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiákoktól. — Közben 13.15: Rendezte: Peter Hagen. — 14.00: Mindenki könyvtára. — 14.30: Sosztakovics: I. szimfónia. — 15.00: Hírek. — Í5.10: Nathan Milstein hegedül. — 15.28: Százszorszép klub. — 16.00: Útközben. — 16.08: Farkas Ferenc— üevecseri Gábor: Sportkantáta. — 16.17: Nemzetiségek zenéjéből. — 16.40: Holnap közvetítjük. — 17.00: Hírek. — 17.07: Körmikroíon. — 17.32: Mendelssohn: III. (Skót) szimfónia. — 18.15: Kritikusok fóruma. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gerillák a Bükkben. Rádiójáték. — 19.58: Színes népi muzsika. — 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22.00: Hírek. — 22.15: sporthírek. — 22.20: Bach: Motetta BWV. 227. — 22.45: Metronóm. Gazdaságpolitikai magazin. — 23.05: A Végh-vonósné- gyes játszik. — 24.00: Hírek. •— 0.10: Filmzene. Petőfi rádió: 12.00: Népdalok. — 12.30: Hírek. — 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Ránki Dezső zongorázik. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. — 13.30: Zenés képeskönyv. — 14.00: Válogatott perceink. — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben ! — 18.00: Mindenki iskolája. — 18.30: Hírek. — 18.33: Hét végi panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával. — Közben: 19.25: Jó estét, gyerekek I — 19.55: Slágerlista. — 20.30: Hírek. — 20.33: A 04. 05. 07 jelenti. — 21.03: Leonie Rysanek énekel. — 21.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 22.30: Hírek. — 22.33: Tíz perc külpolitika. — 22.43: Nóták. — 23.20: Víncze Ottó szerzeményeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió; 17.00: Hírek, időjárás. — Vendégségben a brigádnál. Bemutatjuk a mezőkövesdi Asztalos Szövetkezet szocialista brigádját. Riporter: Pongrácz Judit. — Két dal a Drittes együttes előadásában. — Slágerpanoptikum. — Poharak rabságában. G. Tóth Ferenc és Nagy István riportműsora. — 18.00—18.30: Észak-magyarországi Krónika. (Ülésezett Miskolc megyei város Tanácsa. — A B.-A.-Z. megyei NEB, a lakótelepek járulékos és kommunális beruházásainak helyzetével foglalkozott. — KISZ meigyei bizottsági ülés Egerben.) — Dél-amerikai melódiák. — Hírösszefoglaló, lap- és müsorelözétes. Televízió, 1. műsor: 16.25: Hírek. — 16.30: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. — 17.20: Pergő képek. — 18.05: Telesport. — 18.30: Akik bátrak kezdeményezni. — 19.10: Esti mese. — J9.20: Tévétorna. — 19.30: Tvhíradó.. — 20.00: Műkorcsolya vb. — 21.00: Szólítsák be a tanút! — 22.10: Unokáink is látni fogják (?). — 22.50: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 18.25: Világnézet. — 19.00: Francia nyelv- tanfolyam. — 19.15: Orosz nyelv- tanfolyam. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A modern festészet előfutárai. — 20.40: Tv-híradó 2. — 21.00: Volt egyszer egy színház . .. Szlovák televízió; 16.00: Hírek. — 16.15: Rajzfilm. — 16.45: A Z—78-as hullámhosszán. — i7.2o: Ifjúsági magazin. — 18.00: A Jazierka stúdió műsora. — 19.00: Híradó. — 19.30: Hétköznapi ví- kend. — 21.00: Vilec: Preludia eroico. — 21.25: Rendőrségi hírek. — 21.30: Híradó. — 22.wi: KRESZ-műsor. — 22.05: Műkor- csolva VB. Miskolci Nemzeti Színház (7); Kísértetek. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18): „Száll az ének szájrul szájra”. Gyermekrajz-kiállítás. — Herman Ottó Műzuem (10—18): Ember és munka. — Ősök és istenek. — Miskolci Képtár (10 —18): A XX. század magyar festészete. — Mokri Mészáros De- zső-emlékkiállítás. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. FILMSZÍNHÁZAK BEK*. A Csendes-óceán kalózai Mb. szí. román—NSZK film Kezdés: Í4, hn6, 8 órakor KOSSUTH Ludas Matyi Szí. magyar film Kezdés: f3 órakor Csatatér (Mohács, 1976) Magyar film Kezdés: hn5, 7 órakor HEVESY IVÁN FILMKLUB Amarcora Szí. olasz film 16 éven felülieknek» Kezdés: Í5, í7 óragoí FÁKLYA Másfél millió Színes magyar film Kezdés: f3 órakor Bombastker Szí. amerikai film Kezdés: f5, f7 órakor PETŐFI Megálló három órára Szí. szovjet film Kezdés: f5, f7 oranor SZIKRA Kálvária Mb. szovjet film Kezdés: 5, 7 órakor TÁNCSICS A kis Fülöp Mb. szí. NDK film Kezdés: fS, í7 órakor PERECES Tisztes honpolgárok Mb. olasz ftim 16 éven felülieknek! Kezdés: 6 óraicor hámor Egy romantikus angol nö Mb. angol—francia mm Kezdés: 6 órakor PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: T^rmészetku- tató vagy oroszlánvadász? — 8.37: Zenekari muzsika. — 9.34: Haj, Vajdáné, Vajdáné... óvodások műsora. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.35: Tajtékos ég. — 10.40: Shubert: g-moll vonósnégyes. — 11.00: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 11.45: Donizetti: Lammermoori Lucia. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Az Izraelita felekezet negyedórája. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Fúvószene az NDK Rádió mustárából. —. 9.00: Zsírral vagy olajjal? — 9.15: Népdalok, néptáncok. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: A zene hullámhosszán. — H.50: Névmagyarosítók. Miskolc, III. kerület Körmöczi u. SZENNYVÍZCSATORNA-ÉPÍTÉSI MUNKAIT 1978. március 15-én megindítjuk, a munka kivitelezési ideje kb. 3 hónap Miskolci Beruházási Vállalat Csatatér