Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-29 / 74. szám

WILLY BRANDT ZIR- CEN. Willy Brandt, a Né­met Szociáldemokrata Párt elnöke és kísérete tegnap a zirci Bakony Tsz-be látoga­tott. A tájékoztatót követő­en megtekintette a tsz 500 vagonos burgonyatárolőját, majd a házigazdák a zirci látogatás emlékére faragott juhászbotot nyújtottak át. A program kedves színfolt­tal zárult, a vendégek a köz­ség 1-es számú napközi ott­honos óvodájába látogattak el. Ottjártukat Willy Brandt- nak az óvoda vendégkönyvé­be jegyzett sorai őrzik. SZOVJET GÉPEK A DU­NAI VASMŰBEN. A Dunai Vasmű konverteres acélmű­vének építkezésére megérke­zett a szovjet gépek, beren­dezések nagy része. A' nagy értékű tartozékok között már a helyszínen vannak az egyenként 130 tonna acélt befogadó, különleges konver­terüstök, amelyeket szovjet szakemberek szerelnek össze. További jelentős tétel az új oxigéngyár technológiai be­rendezése, hiszen a csaknem 10 milliárd forint értékű nagyberuházásból 600 millió forintot tesz ki az új oxigén­fejlesztő. AZ ELSŐ PÁRTTAGOK EGYIKE. Hauer Istvánt, az ország egyik legrégibb párt­tagját köszöntötték kedden a Komárom megyei Csépen, a művelődési házban rendezett ünnepségen abból az alka­lomból, hogy 60 évvel ez­előtt lépett be a pártba. TÜZOKVÉDELEM, A túzok a legnagyobb testű madarak kö­zé tartozik, mégis úgyszólván csak tavasszal látható, amikor még alacsony a gabona, és nem tud benne elrejtőzni. A ha­zánkban csak kevés helyen ta­lálható, ritkuló madárfajból a tavaszi vadszámláláskor Csöng- rádban 41 példányt vettek nyil­vántartásba, 18-eal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. A vadász- társaságok és a természetvédel­mi szakemberek — a lehetőség szerint — háborítatlanságot igyekeznek biztosítani az embe­reket kerülő, félénk madarak­nak, különösen a költési idő­szakban. Remélik, hogy a ha­zánkban — a Dél-Alföldön fész­kelő túzokok számának további csökkenését sikerül megakadá­lyozni. MÁR ÖNTÖZNEK. Megkez­dődött az öntözővíz-szolgálta­tás a Duna—Tisza közén. A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat hat korszerű öntöző-szolgál­tató műve közül elsőként a nemesnádudvari öntözőfürt nyomásközpontját helyezték üzembe. Ez a Hosszúhegyi Állami Gazdaság szőlőültet­vényének és oltványiskolájá­nak mesterséges vízpótlását biztosítja. VAS ZOLTÁN KITÜNTE­TÉSE. A Népköztársaság El­nöki Tanácsa több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysé­ge, valamint közéleti mun­kássága elismeréseként 75. születésnapja alkalmából Vas Zoltánnak, a Szocialista Ma­gyarországért Érdemrend ki­tüntetést adományozta. ÜTTÖRÖVASŰT DEBRE­CENBEN. Széles körű társa­dalmi akció bontakozott ki Debrecenben, hogy az elmúlt évben megszüntetett, Debre­cen—Nyírbéltek között köz­lekedett keskeny vágányú vasút egy részét a gyerekek kapják meg „üzemeltetésre”. A program szerint a vasúti pályának 17 kilométeres sza­kaszát már ez év nyarától úttörővasútként veszik hasz­nálatba. A „Zsuzsi”-nak be­cézett kisvonat a debreceni erdős puszták jóléti erdeibe viszi majd a kirándulókat, táborozásra a gyerekeket. GY ÁSZKÖZLEMÉNY Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, após, testvér és rokon, Kádas Mihály 1 életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temeté­se 1978.. március 30-án, csütör­tökön délután 16 órakor lesz a Szentpéteri kapui új köztemető­ben. A gyászoló család. Évente sok ezren keresik fel az Európa-hírű büki gyógyfürdőt. Képünkön: a télen- nyáron üzemelő nyitott medence. (Ruzsonyi Gábor felvétele) Ittasan vezetteti Padányi László 21 éves miskolci lakos múlt év de­cember 2-án Egerbe hajtott, Losonczi István, ugyancsak 21 éves miskolci lakos sze­mélygépkocsijával, amely­ben még két utast is vittek magukkal. Éjszaka egy óra­kor indultak vissza; ekkor Padányi átengedte a veze­tést Losonczinak, akiről tud­ta. jjogy útközben két deci pálinkát ivott, azonkívül jo­gosítványa sincs. Bogács és Cserépfalu között egy ka­nyarban a kocsi az útpad­kára sodródott, majd a híd korlátjának ütközött és a pa­takba borult. Losonczi Ist­ván vérében a cselekmény elkövetésekor 1,85 ezrelék alkoholkopcentráció volt. A bíróság közlekedési vétsé­gért 2000 forint pénzbünte­tésre ítélte és egy év és négy hónapi időtartamra eltiltotta a járművezetéstől. Padányi Lászlóra pedig 2500 forint pénzbüntetést szabott ki. Kiss Ferenc 30 éves bol­dogkőváraljai lakos a község belterületén a jeges úton megcsúszott, átkerült a me­netirány szerinti bal oldal­ra, majd egy villanyoszlop­nak ütközött. Kiderült, hogy Kiss Ferenc súlyosan ittas állapotban vezetett, vérében 2,84 ezrelék alkoholtartalom volt. A bíróság 4000 forint pénzbüntetést szabott ki rá és egy évre eltiltotta a jár­művezetéstől. Németh István 23 éves sa- jóládi lakos sem kapja visz- sza tíz hónapig jogosítvá­nyát, mivel ittasan vezette munkaadója, a Nagy-miskol­ci Állami Gazdaság vontató­ját. A vérvétel nála 2,29 ez­HAZASSAGOT KÖTÖTT: Bartha-Alsó Zoltán és Hideg Ildikó; Hatházi Balázs és Csóti Márta; Fábián József és Bajusz Margit; Kármán Imre és Varga Katalin: Róka Attila és Kéri Irén; Kovács János és Zsóka Erzsébet; Sípos Lajos és Ra- kusz Anikó; Csermisov Károly és Koritár Gizella; Velkovics Imre és Hernádi Anna; Molnár László és Ábrányi Irén: Kiss György Zoltán és Domonkos Mária; Livó László és Tergácz Agnes; Sándor Jenő és Berecz Szilvia; Vajtó András és Kecs­keméti Tünde; Öesenás Péier és Tiszai Adrienn; Ináncsi Béla és Suhajda Ildikó; Kadnai Győző és Hajdú Margit; Kuncsik Jó­zsef és Vásári Viola; Pocsai Jó­zsef és Sasvári Mária; Bartha Ernő és Brádeszi Katalin; Ko- vácsik András és Pozsgai Er­zsébet; Lendvai Péter és Vá­sárhelyi Agnes; Katalkó Tibor relék alkoholt mutatott ki. A bíróság 2500 forint pénz- büntetést is kiszabott rá. Abuczki Tibor 20 éves me­zőkövesdi lakos jogosítvá­nyát közlekedési szabálysér­tés miatt vonta be a járási rendőrkapitányság tavaly no­vember 15-én. néhány nap múlva mégis kocsiba ült és Mezőkövesdről Miskolcra hajtott. Igazoltatásakor véré­ben 0,92 ezrelék alkohol volt. Abuczki Tibornak sokba ke­rült az engedély nélküli au­tózás. A helyi szabálysértési hatóság 4000 forint pénzbün­tetést rótt ki, a Miskolci Já­rásbíróság pedig közlekedési vétségért 3000 forintra ítélte és fél évre eltiltotta a jár­művezetéstől. Herczeg László 26 éves óz­di lakos tavaly ősszel mint­egy 70 kilométeres sebes- seggel vezette személykocsi­ját Borsodnádasd belterüle­tén. Egy kanyarban áttért a bal oldalra, ahol egy lakó­ház kerítésének ütközött, majd az árokban állt meg. A kocsi vezetője és egyik uta­sa nyolc napon túl gyógyuló, másik két ember pedig ki­sebb sérüléseket szenvedett. Herceg a baleset elköveté­sekor súlyosan ittas állapot­ban volt, a vérvétel 2,87 ez­relék • alkoholkoncentrációt mutatott ki. A bíróság sú­lyos testi sértést okozó, gon­datlanul elkövetett közleke­dési vétségért Herceg Lászlót egyévi fogházra ítélte és két évre eltiltotta a járműveze­téstől. A szabadságvesztés végrehajtását háromévi pró­baidőre felfüggesztették. Az ítéletek jogerősek. MŰRI ANNA és Gonosz Mária; Takács Sán­dor és Gyarmaty Erzsébet; Rencsisovszky István és Sztupák Éva; Balogh László és esendőm Edit; Gergely László és Belicza Katalin; Kosé,só Imre és Papp Gizella; Péntek István és Czi- nege Irma; Kiss József és Mon- gyi Erzsébet; Fekete László és Varró Agnes; Erős József és Ladányi Katalin; Nagy Tamás és Schwarcz Julianna; Virágh Dávid és Baga Izabella; Zele- nák Zoltán és Bodnár Mária; Kemecsei László és Eperjesi Éva; Béres László és Rőczei Éva; Szabó Gyula és Jónás Zsuzsanna. MEGHALT; íviajor Ödön; Lihi Józsefné (Sipkás Irén); Tóth Ferencné (Móré Anna); Hofmejster Jó­zsef Ferenc; Csabai Ferencné (Gulyás Erzsébet); László Sán­dor; Hanzók István Antal. Hány tojást rak le...? Egy freehalli (Ohio ^szö­vetségi állam, USÁ) farmer­nek meg kellett jelennie a seriff előtt, mert fiának ta­nárát tettlegesen bántalmaz­ta. A vádolt apa igazolta ma­gát: „A tanár Bili fiamat és engem teljesen megbolondí- tott, amikor a következő számtanfeladatot adta fel: négy és fél tyúk 6 4/6 nap alatt 8 2'3 tojást rak le. Hány tojást rak 9 2/8 tyúk 12 15/19 nap alatt?” A seriff egy pil­lanatig megfeszítetten gon­dolkodott, majd a farmert — bírságolással elbocsátotta. II növéipÉ szerelt ártalmai Az Ady Endre Művelődési Házban március 30-án, csü­törtökön este 6 órai kezdettel előadást tart dr. Bárkányi Etelka orvos, A növényvédő szerek ártalmai az ember szervezetére címmel. Az elő­adást eredetileg március 9-re hirdették meg, de betegség miatt elmaradt. Mentesítő vonatok, buszok előny Az elmúlt öt napban 120 mentesítő vonat indításával — a debreceni, a miskolci és a szegedi legzsúfoltabb vonalak kivételével, ahol eléggé sok utas állni kény­szerült — kényelmes felté­telekkel, minden utast el­szállított, zavartalanul bo­nyolította ie a húsvéti for­galmat a MÁV. A vasutasok a következő néhány napot az újabb ün­nepi forgalom előkészítésére — egyebek között a kocsik tisztítására — használják fel. Április 4-re összesen 106 kisegítő és mentesítő vona­tot tervez a vasút, annál is inkább, mert a szünidős diá­kok hazaszállításáról is gon­doskodnia kell. Már április 1-én tizenhét, 2-án húsz mentesítő vonatot állítanak forgalomba. A menetrendben feltüntetett vonatokon kívül például a miskolci vonalon 21, a debrecenin 23, a sze­gedin 14, a békéscsabain 11 kisegítő szerelvény közle­kedik az ünnepek előtt és alatt. Az időjárás javulásá­val számolva a Balatonhoz az északi oldalon hét, a nagykanizsai vonalon tizen­két mentesítő vonat indul. Április 4-ére a húsvéti utasszám felét várja a Vo­lán, amely országszerte 1500 mentesítő járattal készül a szokásosnál azért nagyobb forgalom lebonyolítására. A húsvéti ünnepek idején a vasútnál kedvező volt, a Vo­lánnál azonban szinte az utolsó órákra torlódott a jegyelőreváltás, amely a hét­köznapinál több utas zavar­talan elszállításához ad tám­pontot. Ezért kérik most is az utazni szándékozókat, hogy ne várjanak a jegy­váltással. A vasút — sajná­latos tapasztalatok alapján — kéri a közönséget az uta­zási fegyelem betartására, arra, hogy ne ugráljanak a mozgó vonatokra, s a kocsik ajtajait csukják be. külföld MOSZKVA. Jakab Sán­dort, az MSZMP KB tagját, a Központi Bizottság osz­tályvezetőjét, aki az SZKP Központi Bizottságának ven­dégeként március 27-én és 28-án Moszkvában tartózko­dott, kedden fogadta Ivan Kapitonov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának titkára. LISSZABON. A portugál fővárosban megnyílt az In­terparlamentáris Unió tava­szi ülésszaka. A résztvevők — 75 ország küldöttei — többek között a fegyverke­zési verseny korlátozásáról és a leszerelésről, a fejlődő országoknak nyújtandó tá­mogatásról, a gyarmatosítás teljes felszámolásáról, a chi­lei és a közel-keleti helyzet­ről cserélik ki véleményű-' két. ANKARA. Warren Cris- topher, az Amerikai Egye­sült Államok külügyminisz­ter-helyettese Matthew Ni- metz külügyi tanácsadó és George Vest államtitkár kí­séretében, az éjjeli órákban Washingtonból Ankarába érkezett. A küldöttség cél­ja: Törökország megnyugta­tása az ellene még 1974-ben életbe léptetett amerikai íegyverszállítási embargó mi­att. Crist qfpher és társai ma reggel találkoztak Bulent Ecevit török miniszterelnök­kel, aki legutóbb azzal fe­nyegetőzött, hogy átvizsgál­ja Törökország NATO-beli szerepét és kapcsolatait az Egyesült Államokkal. BRÜSSZEL. Li Csiang kí­nai külkereskedelmi minisz­ter egyhetes hivatalos láto­gatásra Brüsszelbe érkezett. A látogatás legfontosabb eseményére az utolsó napon — április 3-án — kerül sor: aláírják a Kínai Népköztár­saság és az Európai Gazda­sági Közösség kereskedelmi egyezményét, amelyet ez év február 3-án parafáltak Brüsszelben. Megfigyelők rá­mutatnak: a legnagyobb ked­vezmény elvét is magába foglaló megállapodás, amely nem korlátozza a strarégiai javaknak Kína részére tör­ténő eladását, főként arra szolgál, hogy Kína a Közös Piacon keresztül közeledhes­sen a NATO-hoz. Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök tegnap Párizsban megkezd­te a tárgyalásokat a fran­cia politikai és szakszerveze­ti vezetőkkel, hogy az új miniszterelnök kinevezése előtt meghallgassa vélemé­nyüket a legfontosabb poli­tikai problémákról. Délelőtt az Elysée-palotában Jacques Chiracot, a gaulleista RPR elnökét, Párizs polgármeste­rét fogadta, később pedig Francois Mittcrrand-nal (ké­pünkön), a Francia Szocia­lista Párt első titkárával ta­lálkozott. Mai kommentárunk: Terefere a takarékpénztárról Szilágyi János szokásos provokatív, s sokszor naiv kérdéseire az OTP embereinek a válaszai nem egy esetben megtévesztőnek tűn­tek. A tegnap esti rádióműsorról van szó. Új sorozat indult „Vál­lalati arcképcsarnok” címmel. Részint az újdonság varázsa hallgattatta meg velem az adást, részint a kíváncsiság, hogy miért „futtatják" manapság annyira mindannyiunk pénzintézetét.. . Hiszen a takarékpénztárnak mind­nyájan ügyfelei vagyunk, s aligha van cég Magyarországon, amely­ről többet tudna az átlagember.., Szilágyi mégis így kezdett néhány kérdést: biztosan nem tudja a hallgató, hogy... A mű­sorvezető vagy a hallgató OTP-ügyekben való tájékozottságát becsülte le, vagy túlértékelte saját jóíértesültségét. Az mindenesetre újólag tisztázódott, hogy az egyébként mo­nopolhelyzetben lévő OTP nem jótékonysági intézmény; de nem is célja „megvágni” a lakosságot. Tisztázódott, hogy szolid nye­reségre törekszik, vállalatszerű gazdálkodást folytat, de műkö­dése nem nyereség-érdekelt. Újólag megtudtuk, hogy a legna­gyobb hasznot a totó-lottó hozza, de annak kimondásával adós maradt a műsor, hogy a látszat, s egynémely ügyintéző fontos­kodása dacára; nem a cég tesz nekem szívességet azzal, hogy az intézetnél elhelyezett pénzemért kamatot fizet... De az sem kötelezhet engem örök hálára, s az OTP már-már hús-vér em­berként való tiszteletére, ha kölcsönt kapok, s azt visszafizetve (fizetgetve) behajtják rajtam a tisztes hasznot hozó kamatot. Ez szigorúan üzleti ügy, s a pénzügyek mentesek a lírától. (BRACKÖ) DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc város! Bizottságának politika! napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132.. 16-672., 35-380, Titkár­ság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszjty u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. - Terjeszti: a Magyar Posta, Kapható: a hírlapárusok­nál, Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft - Index: 25 951. - Készült: a Borsod megyei Nyomda­ipari Vállalatnál. — Felelős vezető: KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209 ANYAKÖNYVI HÍREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom