Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-30 / 75. szám

Uésczik a megyei tanács Az újonnan megválasztott megyei tanácstag mandátu­mának felülvizsgálatáról hangzott el jelentés elsőnek a Borsod megyei Tanács mai ülésén. Ezután a megye közrend­jéről, közbiztonságáról volt szó, majd beszámoló követ­kezik a megyei Népi Ellen­őrző Bizottság 1977. évi munkájáról és jóváhagyják 1978. évi munkatervét. Na­pirendre kerül a megyei ta­nácstagok Miskolc megyei városi és miskolci járási csoportjának munkája is. X. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM 1978 MÁRC. 30., CSÜTÖRTÖK I éRB: SO FILLÉR Könyvtár, múzeum, művelődési központ Szovjet vendégek Miskolcon A tegnapi napot Miskol­con töltötte V. J. Jerofejev nagykövet, a Szovjetunió külügyminisztériuma kultu­rális ügyekkel foglalkozó fő­igazgatója, miniszterhelyet­tes. Útjára elkísérte Demeter Sándor, a Kulturális Kap­csolatok Intézetének elnök- helyettese és Rozanov Vale- rij, a budapesti szovjet nagykövetség harmadtitkára. Vendégeinket fogadta dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára és Deme László, a megyei pártbizott­ság titkára. V. J. Jerofejev látogatást tett — Serfőző Sándornak és Kövér Árpád­nak. a megyei pártbizottság munkatársainak kíséretében — a II. Rákóczi Ferenc Me­gyei Könyvtárban, megtekin­tette a Herman Ottó Múze­um kiállításait, majd a Di­ósgyőri Vasas Művelődési Központ új épületét kereste fel, ahol megismerkedett az intézményközpont sokirányú tevékenységével. Itt volt alkalmunk talál­kozni V. J. Jerofejevvel, aki­re láthatóan ió benyomást tettek miskolci tapasztalatai. Már Demcsik Iván igazgató tájékoztatója előtt megtekin­tette Pető János grafikusmű­vész készülő kiállítását, mellyel (mint korábban hí­Bár Miskolcon kora haj­nalban mínusz 1 fokot mu­tatott a hőmérő, már a reg­geli órákra 10 fokra emelke­dett a hőmérséklet. A felme­legedés tovább fokozódik, és a hőmérséklet délutánra meg­rül adtuk) megnyílik Diós­győrben a Vasas Galéria. A kiállításról elöljáróban csak annyit, hogy Pető János mintegy hatvan grafikai lap­ja rendkívül esztétikus kör­nyezetben kapott otthont, s a grafikák egyszersmind meg­határozzák a további kiállí­tások színvonalát is. A szovjet vendég beható­an érdeklődött az intézmény fenntartásával, s személyi­szakmai ellátottságával kap­csolatban. Vele együtt mi is örömmel vettük tudomásul, hogy az indulás hónapjai után, márciusban már 15 ez­ren keresték fel a Vasas Mű­velődési Központot. V. J. Jerofejev több kér­dést tett fel a különböző szakkörök tevékenységét il­letően, s tudakolta a világ­nézeti nevelés formáit, mód­szereit. Tetszett a vendégnek az intézmény gyermekszobája, ahol szakképzett óvónők fog­lalkoznak a kicsikkel, míg a szülők a különböző rendez­vényeket látogatják. Búcsú­zóul néhány percet időzött az egyik szakköri teremben, ahol a kisdobosok részvéte­lével éppen „meseversenyt” rendezett a vasasok könyv­tára. haladhatja a húsz fokot. Eső nem valószínű, de a déli szél megélénkülhet. Este is kel­lemes sétaidőre számítha­tunk. Éjszaka sem süllyed nulla fok alá a hőmérő hi­ganyszála. Begin liujthutuílun Hiába a tűzszünet? Az izraeli parlament este 64 szavazattal, 32 ellenében — 9 tartózkodás mellett — jóváhagyta a Begin-kormány közel-keleti politikáját. Be­gin parlamenti vitazáró be­szédében megismételte: Iz­rael nem változtat a Jor- dán-folyó nyugati partvidé­kére, illetve a megszállt arab területen létesített ka­tonai jellegű településekre vonatkozó javaslatain, s új­ból szembehelyezkedett egy független palesztin állam lét­rehozásával, amely — sze­rinte — „Izrael létét veszé­lyeztetné”. Hermann Eilts amerikai nagykövet Kairóban szerdán Mobarak egyiptomi elnök­nek adta át Begin izraeli kormányfő Szadathoz cím­zett levelét. A levél tartal­mát nem ismertettek, de az A1 Ahram című kairói lap már egy nappal korábban megírta: Begin megmaradt hajthatatlan álláspontja mel­lett. Kairói diplomáciai for­rások szerint Weizman iz­raeli hadügyminisztert, mi-, után már kedden este meg­kapta az egyiptomi kormány hivatalos meghívását, ma reggelre várják az egyipto­mi fővárosba. Weizman — kairói jelentések szerint — Gamazi hadügyminiszterrel tárgyal á közös katonai bi­zottság tárgyalásainak a fel­újításáról, illetve ennek le­hetőségéről. Egyes feltétele­zések szerint Szadat elnök is fogadja Weizmant. Az izraeliek nem veszik komolyan a libanoni tűz­szünetet — mondta Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke a pá­rizsi televíziónak. Amióta kimondták a tűzszünetet — tette hozzá —. az izraeli csa­patok folytatják a bombá­zást a gerillák állásai és a civil lakosság ellen. Termé­szetesen mi nem nézzük mindezt ölbe tett kézzel — jelentette ki Arafat. Az Aldo Morót elrabló „Vörös Brigád'’ szerdán, késő este újból jelentkezett egy közleménnyel, amelyet lvloró levele kísért. Az olasz ható­ságok véleménye szerint a levél autentikus, bár ají azo­nosítási1 eljárás még folya­matban van. Hírügynökségi jelentések szerint Moró leve­léből az tűnik ki, hogy az emberrablók hajlandók len­nének perbe fogott társai­kért Moró szabadonbocsátá- sáról tárgyalni. Moró a fény­képmásolatban küldött leve­lében, melyet a ..Vörös Bri­gád'1 tagjai Rómában. Milá­nóban és Génuában terjesz­tettek különböző újságok szá­mára, figyelmezteti a kor­mányt, elrabló esetleg ki­kényszeríthetik. hogy „kelle­metlen és veszélyes” dolgokat mondjon el akarata ellenére. Az UPI megjegyzi, hogy az olasz kormánykörök' nem hi­szik, miszerint Moró ismerte a NATO-titkokat. viszont mint öt ízben is miniszter- elnök. tisztában lehetett különböző politikai (ti tkokkal. Ütban a kohók tövében épülő acélmű konvertercsarnokának építési területén. (Sólymos László felvétele) Bizakodó hangulat JUlamtítkárí szemle # ■■ B 00 0 B ## 0 ff az epu io a Tegnap a harmadik mi­niszterhelyettesi—álla m- titkári szemlét tartották az LKM épülő kombinált acél­művénél. Magam is ott voltam a legutóbbi, novemberi szem­lén, s csak megerősíthetem azt, amit az egyik szakem­ber megfogalmazott: a je­lenlegi szemlén optimálisabb volt a hangulat. Igaz. az ÉVM államtitkára és a KGM miniszterhelyettese elégedett­ségük kifejezése mellett is 'óvatos derűlátásra intettek, sőt, végül a határozatai ja­vaslat is azt rögzítette, hogy „nem irreális” a határidőre történő befejezés, ám telje­sen tiszta képet csak szep­temberben kapnak az illeté­kesek. Addig pedig még sok víz lefolyik a Szinván, sok minden történhet — remél­hetőleg a mű szempontjából kedvező változások ... A szemle résztvevőit — köztük dr. Szabó Jánost, az ÉVM államtitkárát, Csépa- nyi Sándort, a Központi Bi­zottság tagját, a KGM mi­niszterhelyettesét. Illés Sán­dort, a- Központi Bizottság tagját, dr. Havasi Bélát, a megyei pártbizottság titká­rát, Herkules Sándort, a va­sasszakszervezet osztályveze­tőjét dr. Szeppelfeld Sándor, a gyár vezérigazgatója kö­szöntette, s a helyszínek fel­keresésére invitálta a tanács­kozás résztvevőit. A szemle a leendő konvertercsarnok helyén kezdődött, ahol egy­más után bújnak, elő a tíz­tizenhat méteres mélységből a csarnok acélszerkezetének tartására hivatott alapok, jóllehet kész alap még nincs. Az acélmű építésének má­sik fontos területén; a két­ezer adagos étterem és szo­ciális épület kivitelezésénél folytatódott a szemle. A BÁÉV nagy erőfeszítéseket tesz azért •— erről részle­tesen majd később —, hogy az étterem, ha nem is az LKM által eredetileg elkép­zelt határidőre, ám minél ha­marabb rendelkezésre álljon. Ez az építők erdeke is — mondotta Joósz Gábor beru­házási igazgató. Felkeresték a szemle részt­vevői a régi finomhenger- dét is, ahol már javában tart az az átalakítás, amely­nek befejeztével az LKM is besegíthet az acélmű éoítése szempontjából rendkívül fon­tos acélszerkezetek gyártásá­ba. s amelyekre nincs ele­gendő gyártási kapacitás az országban. A szemle után mintegy négyórás tanácskozáson vi­tatták meg a szakemberek a látottakat, határozták meg a soron kövekező legfontosabb fe’adatokat. (Folytatás a 3. oldalon) Úiabb hírek' Mór óról * Az olasz fővárosban különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be, miután Aldo Moro, a kereszténydemokrata párt elnöke még mindig a „Vörös Brigádok” rabja. Képünkön: Emilio Colombo veíetö olasz kereszténydemokrata politikus megérkezik pártjának székházába, amelyet géppisztollyal felfegyverzett ejtőernyősök őriznek. Folytatódnak a kutatások a Bermuda - háromszögben Megkezdte a Bermuda-há- romszögben folytatott expe­díciójának utolsó szakaszát a Kurcsatov akadémikusról el­nevezett szovjet tudományos kutatóhajó. Az' Atlanti-óceán e szeszélyesnek és titokzatos­nak tartott térségében janu­ár óta folyik a „Polymode” elnevezésű közös szovjet—- amerikai kutatási program. A szakemberek legfontosabb feladata, hogy tudományos alapokra helyezzék az óciáni meteorológiai viszonyok vál­tozásainak előrejelzését, és továbbfejlesszék az óciáni áramlatokkal kapcsolatos ei- meletet. Ta vaszi „k ma Látogatóban a Vasas Művelődési Központban \

Next

/
Oldalképek
Tartalom