Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-25 / 72. szám

Péntek esti premier Az öreg hölgy látogatása Amikor a gülleniek fává változnak, az nim szürrealizmus, hanem szükségszerű tompítása az erdőbeit szerelmi képnek: egy idős fírfi kísérli meg a közeledést egy öreg asszonyhoz; az átváltozás a színpad költőibb világába emeli s elviselhetővé teszi ezt a kissé kínos jelenetet. Az írás nálam belső bizalomból fakad, a színház, a színész iránti bizalomból ... Játsszátok Jól a cse­lekményt, amit én a színpad előterében ábrázolok, s a háttér majd magától kiformálódik ... A darabomat népi játék módján rendezzék, afféle tudatos Nestroynak tekintsenek, Így jutnak a legtovább. Elégedjenek meg az én ötleteimmel, nem kell őket elmélyíteni . .. Claire Zachanassian alakja nem az Igazságszol­gáltatást jelképezi, még kevésbé a Marshall-tervet vagy akár az Apokalipszist: nem több és nem kevesebb annál, aminek megírtam ... Düirenmattot idéztük, a legiUetékesebbet; az iroda­lom „svájci fenegyerekét”. E sorok írója, akiben máig nem halványulóan él Sulyok Má­ria valóban hátborzongatóan hiteles, félelmetes „öreg höl­gyének” képe, bizonyos fé­lelemmel teszi ezt; hiszen köztudott, hogy az író meny­nyire hadilábon állt kritiku­saival. De talán nemcsak ve­lük, hanem — s ez az idézett mondatokból kiolvasható — a műveit átíró-értelmező ren­dezőkkel, s rosszul játszó színészekkel is. A miskolci előadás rende­zője, Szűcs János igyekszik valóban valamiféle népi já­tékká formálni a tragikomé­diát; a güllenieket s a „gül- leniséget” állítja középpont­ba, nagyon pontos, jól fel­épített rajzát adva annak, miként züllik az először 111 mellett egyöntetűen, a hu­mánum és a tisztesség ne­vében kiálló közösség a mil­liárdos ajánlat káprázatától megkótyagosodva végül is gyilkos bandává. A kisem­ber kisszerűsége járja itt vé­gig bukdácsolva az elaljasu- lás pokolba vivő útját, enge­delmeskedve a Hatalom és a Pénz elvont és transzcendens parancsának. Friedrich Dür­renmatt leleplező indulatá­nak célpontja az a szemé­lyiséget és egyéniséget meg­bénító, az embert kiszolgál­tatottá meztelenítő, erkölcs­telen parancs, amit az egy- milliárd diktál. Ili eljut odá­ig, hogy vállalja a közösség, a családja és a város érde­kében a halált, a kis szatócs hőssé, mártírrá magasztosul. De,nem menti fel a gyilkos­ság felelőssége alól a többie­ket. Rájuk hagyja büntetésül a lelkiismeretfurdalást, a szorongást és félelmet. A tu­datot, hogy „egy szép napon meglátogathatja egy öreg hölgy” ókét is. S ez Dürren­matt mindenkor s mindenhol érvényes humanista figyel­meztetése, Csakhogv a mis­kolci előadásban — nemcsak a rcnaezés hioájából faka­dóan — hatásban s érvé­nyességben egyaránt átlé­nyegül ez a Dürrenmatt-i fi­gyelmeztetés. Valamiféle „cj- nye-ejnyés” fejcsóválássá, já­tékos korholássá... S egy zenés, dalos, táncos miliőben feloldódva tudomásul vesz- szük, hogy egy embert meg­ölnek, ugyanolyan magától- értetodő természetességgel, amint előbb kettőt kiherél­tek és megvakítottak; hiszen az öreg hölgy, ez a gonosz boszorkány, ez a „mumus” gyorsvonatra pattan egész bizarr-mesebeli pereputtyá­val, s hipp-hopp, eltűnik mintha itt se lett volna. Mi pedig futhatunk a bankba, beváltani a csekket, s élhe­tünk boldogan, amíg csak meg nem halunk. Vitára ingerel a rendezés néhány megoldása is; szük- séges-e az elrobogó vonato­kat ide-oda csóvált zseblám­pákkal is jelképezni, nem lenne-e elég csak a hangjuk? Kell-e a piros és zöld fényű lámpával integető, szemafor­rá „stilizált” gülleni polgár alakja? Kell-e az orvosnak a farára szerelt stoplámpák­kal nyargalásznia ahhoz, hogy elhiggyük, 300-as Mercede- sével hajt át előttünk? Kell-e az Ill-család esernyőből-ke- ménykalapból-zseblámpákból előállított s motorzúgással ,',valószerüsített” Opelja így, ilyen felemás illúzióként a harmadik felvonásban? Más­féle „átváltozásokat” alkal­maz rendezésében Szűcs Já­nos, mint amilyenek Dür­renmatt stlllzáclói. Máthé Évát láttuk most Claire Zachanassian szerepé­ben. Az ő öreg hölgye sok­kal közelebb áll a gülleniek- hez, jobban meg is érti őket, s nem nézi annyira kívülről- íelülről ravarvllágukat, mint Oürrenmai. tragikomédiájá­nak címadója. Csakhogy itt a figura emberibbre formálása — legyen bármennyire kiváló színészi alakítás eredménye — a szerző és műve szándé­ka ellen hat. Ez az öreg hölgy nem Médea; nem érez­zük a benne lobogó, végletes bosszúvágyat. Mozdulatlansá­ga nem a beteljesülésre való feszült várakozás, nem az egyetlen célra koncentráló akarat, hanem csupán vára­kozás. S mint ilyen, elegán­sabb és ernyedtebb annál, hogy elhihessük transzcen­dens voltát, s az öreg hölgy léte és akarata végletes egy­értelműségét. S ezért aztán furcsa melodrámává szelídül Illql való második együttlé- te a konradsweileri erdőben, mint ahogy nem érezzük oly pokolian groteszknek az első együttlétet sem, amikor a gyanútlan 111 udvarolgat az ő elpusztítása végett érkezett Claire-nak. Mert Máthé Éva Claire-jét élőbbnek s érzőbb­nek látjuk, nem hisszük el, hogy legfeljebb annyi érzés támad benne az egykori sze­rető iránt, mint amennyi a pókban ébred zsákmánya, a döngicsélő legyecske iránt, mielőtt rátámadna, hogy el­pusztítsa. A kitűnő színésznő alakítása ezekkel a részben alkatbeli. részben szerepér­telmezési korlátokkal együtt; L figyelmet érdemlő teljesít­mény. Ili szerépét Somló Ferenc játssza; játéka példásan ível a második felvonás záróké­péig. a menekülés reményte­lenségének belátásáig, onnan azonban belemerevedik vala­milyen melodramatikus hő­siességbe; tartása a vállalás elszántságát sugallja egysí- kúan. A belső vívódás, a ha­lálfélelemtől való szorongat- tatás gyötrelme nem feszíti görcsbe ezt a hősies pózt. Ili éppenséggel nem jelképes alak, n^m plyan szoborszerű befejezettség, mint Claire Zachanassian. hanem nagyon is élő, a cselekmény során változó, fejlődő hús-vér em­ber. Amint a többi gülleniek is azok; a Tanár, akinek a maga gyenge kis individuális humanizmusának megtiprását és sárbaalázását kell végig­szenvednie. Szerepét Varga Gyula alakítja, színészi ere­jét szemlátomást a harmadik felvonás valóban megrendítő jelenetére koncentrálva. A Polgármester, akit nyereség- vággyal párosult karrieriz­musa hajt végig a bűnbe­esés útján; Sallós Gábor el­lenszenvesen ágáló kisvárosi natalmasságot jelenít rpeg a szerepben. A Pap, aki ha egy emberi pillanatra ki is zök­ken hivatása rutinszerű ke­netességéből, amikor mene­külésre biztatja Ilit. aztán épp a kenetességbe menekül a lelkiismeret szava elől, vállalva a „gyilkos folyo­sót”; Fehér Tibor hiteles ala­kítást nyújt a szerepben. Vagy a Rendőr, aki minden­kor a kötelességét teljesíti, s arra hivatkozik, akkor is, amikor gyilkol; Darlday Ró­bert formálja meg. talán har­sányabban és túlkarikirozva ezt a figurát. S az Orvos, akinek dolga, hogy hivatását félretéve „szivszélhűdést” állapítson meg azután min­Ár okiig r ás és labdarúgás dig; Kulcsál Imre kissé túl­zott gesztusokkal jellemzi ezt az alakot. A meglátogatottak, a gül­leniek valóságos, élő világá­val szemben groteszk stili- záltságú a látogatóké; ők annyiban léteznek, amennyi­ben Claire Zachanassian bosszúállásának engedelmes eszközei. A férjek szerepét Matus György alakítja, jól öltözve-változva át dohány­ültetvényesből filmszínésszé, majd Nobel-díjas tudóssá. A rablógyilkosokból lett hord- székvivők libériája és paró­kája talán olyasféle túlzás, amit Dürrenmatt ötletei fe­lesleges „elmélyítésének” ítélne. Szili András és Vass László kellően behemót egyébként ehhez a feladat­hoz. Mátyás Jenő és Csiszár Nándor kettőse kitűnő a két kis vak eunuch, Koby és Loby szerepében. Jó bábu­szerű együttmozgásuk-együtt- éneklésük; nem értjük vi­szont színekben is lehetetlen bohócjelmezüket. Mathildeként, 111 felesége­ként Máthé Etát láttuk; ala­kítása pontos, karakteres rajza a hűséges, de az élet­ből mit sem értő kispolgár- feleségnek. Ili leányát, Ot- tiliát Holl Zsuzsa, fiát, Kar- lot Utes József játssza. Ki­sebb szerepekben Bánó Pált (Hofbauer polgár), M. Szi­lágyi Lajost (Helmesberger polgár). Hídvégi Eleket (Hau­ser polgár). Csabai Jánost (Kühn polgár), valamint Somló Istvánt, Martin Már­tát, Nádassy Annát, Szaba­dos Ambrust, Gyarmathy Fe­rencet, Györváry Jánosi lát­tuk. Az előadás díszletét Va- ■yer Ferenc tervezte, a jel­mezek Vágvölgyi Ilona mun­kái. A nagyon stílusos, ön­magában is hatásos kísérő­zene Victor Máté műve; songjai különösen figyelmet keltőek. Gondoljuk, Dürrenmatt műve Szűcs János értelmfe- zésében-rendezésében riíeg- nyeri a miskolci színházlá­togató Közönség tetszését. PAPP LAJOS Szakmunkástanulók olimpiája jjc Budapesten, a Várpalotában — vasárnaponként — a Nem­zeti Galéria és a KÖTA rendezésében vasárnapi kórusmuzsi­kával szórakoztatják a képtár látogatóit. Képünkön: a Szent­endrei Városi Kórus és a Tinódi Kamarazenekar. (Pólya Zoltán felvétele) Az Edzett ifjúságért tö­megsport-mozgalom kereté­ben rendezik meg júliusban a Borsod megyei szakmun­kástanulók olimpiáját. A KISZ Borsod megyei Bizott­sága a napokban tette köz­zé a versenykiírást sport­áganként. A versenyben négy szám­ban mérik össze ügyességü­ket a tanulók; lesz labda­rúgás, asztalitenisz, atlétikai, és az MHSZ megalakulásá­nak 30. évfordulója tisztele­tére összetett honvédelmi verseny: kézigránátdobás, lö­vészet, kötélhídmászás, árok­ugrás és kúszófolyosó. A KISZ Borsod megyei Bizottsága és Özd városi Bi­zottsága július 9—12 között rendezi meg a megyei ifjú­munkás és szakmunkástanu­ló napokat. E rendezvény keretén belül kerül sor a szakmunkástanuló-olimpia megyei döntőjére Ózdon, az ÓKSE-stadlonban. Falusiak A négy tévé-etűd, a négy novella egyben kitűnő, szinte tanpélda a realizmusba. Oly­annyira, hogy akár az Iskola­televízió is átveheti később. A történetek hősei „egyszerű” falusi emberek. Nos, ha van valami, amiben az orosz, s ezt követően a szovjet epika „is­kolát teremtelt”, akkor az ép­pen ez: a hél köznapok és a „kisemberek” ábrázolása. A tolsztoji, gorkiji tradí­cióhoz leginkább Mihail So- lohov kötődik (a Nagycsalá- dú ember című novelláját láttuk). Lev Tolsztoj felfogá­sa szerint a történelem egy hatalmas folyam, amelybe az egyéni sorsok beletorkollnak, Illetve az egyéni vágyak, tö­rekvések, cselekvések össze­ge maga a történelem. Az embert magát a morál ve­zérli, hiszen döntenie kell minden pillanatában la tet­tében. Solohov öreg kozákjá­nak (Bánhidi László megren­dítő alakítása) különösen ne­héz és keserves leckét ad fel a sorsa, a történelem a pol­gárháborúban. El kell veszí­tenie a két fiát, hogy meg­menthesse nevelhesse a hét; (7) kisebb gyerekét. Ez azon­ban olyan súlyos erkölcsi vétség, amelyért bűnhődnie kell. A csónak megfeneklése, az áradó folyó ebben az eset­ben szinte szimbolikus jelen­tést kap: a megfeneklett, roncsolt életek elsodród­nak ..., s mi megrendültén ál. lünk a parton, mint a novel­la fiatal kozákja. Szirtes Adám és Horenicz­ky Erika alakítása tette em­Csöndes hangon Ortutay Gyuláról „Illendő mértékkel, csöndes hangon" — ahogyan ö is emlékellett, azokra, akiket tisz­telt és szeretett — kellene most szólnunk Ortutay Gyuláról, aki immár maga is elfog­lalta helyét a „fényes, tiszta árnyak" kö­zött. Mit mondjunk rgla? Mondhatjuk— együtt más nemzetek fiaival —, hogy a magyar néprajztudománynak legnagyobb hazai és nemzetközi tekintélye volt, hogy szellemi életünkről évtizedek óta nem szólhattunk úgy, hogy a nevét ne említsük. Felsorolhat­nánk tudományos munkáit, kitüntetéseit. De hát elég-e ez? Elég-e ennyi, hogy akár csak sejtessük is, kitől kell most búcsúzni? Még semmit nem tudtam róla, mikor na­ponta szembenézhettem portréjával. Ű a miniszter — mondták osztálytársaim, s a tájékozottabbak azt is hozzátették, hogy va­laha ennek az iskolának a tanítványa volt. így hát, mikor a hagyományaira büszke in­tézmény öreg tanára felsoroltatta velünk a híres növendékeket, természetesen őt is em­lítettük. De a neves professzor összevonta szemöldökét és csak ennyit mondott: „Élők­ről nem beszélünk, gyerekek!" Ortutay Gyula éppen ebben az évben készítette elő az iskolák államosítását. s Az az Ortutay, aki Sík Sándor egyik leg­kedveltebb tanítványa volt. Évtizedekkel ké­sőbb így ír erről: „ ... a mi fiatal demokrá­ciánk is rendezni kívánta az állam és egy­ház viszonyát a közoktatásban . .. Tudtam, hogy kemény, nehéz harcunk lesz, mégis nagyon fájt, hogy Sik Sándor szerzetesi en­gedelmességből nem lehetett az egyház poli­tikai vitákban tárgyalófél." Mindemellett Sík és hajdani tanítványa között végig megma­radt a barátság és a párbeszéd. Ez csak egyetlen konfliktus Ortutay életé­ben. S hány volt még. Hány barátját, szel­lemi társát (köztük Radnóti Miklóst) vesz­tette el, akiknek hiányát soha nem sikerült betölteni. A nekrológok jobbára a fényes pályára, a hírnévre figyelnek; ritkán jelzik a bulctatókat, a gondokat, vagy az élet­veszélyt. Ortutay Gyula sok mindent vállalt. Ma inkább az ünnepelt tudós és jó szónok képe él bennünk. A fiatalemberről, aki Tömör­kény munkásságát kutatta, aki Fedics Mi­hály népmeséit jegyezte föl, s aki később o Magyar Történelmi Emlékbizottságot szer. vezte, már kevesebbet beszélünk. Pedig Ortutay gyökereit — megtartó, életet és ér­telmet adó forrásait — az ifjú kor éveiben kell keresni. Azt hiszem, semmiben, semmit nem tar­tott fontosabbnak, mint a kontinuitást. Azt, hogy nemzedékek továbbítsák egymásnak a legszebb, legigazabb szavakat; a népmeséi igazságokat, szépségeket, hogy gazdagodjunk egy nép gazdagsága által. így hát tisztelte tanárait, s nagyon büszke volt tanítványaira. Kitűnő memóriával idézett fel évtizedes ta­lálkozásokat (mint a miskolci Kilián Gim­názium alapkőletételét, vagy gyakornoki ide. jét a nyíregyházi múzeumban), s fáradhatat­lanul ismételt olyan igazságokat, melyeket különösen fontosnak, sorsdöntőnek tartott. Például azt, hogy egy ország mindenen ta­karékoskodhat, csak oktatásügyén nem, mert ez a legnagyobb szellemi veszteséget jelenti. S tudta, hogy a tudósnak nem elég csak művekkel jelen lennie; hitt az élő szó ere­jében, s minden közéleti szereplést vállalt — amilyen a miskolci fesztiválok elnöki tiszte is volt —, ha alkalma nyílott látni, s tanítani. Szívesen nyilatkozott, szerepelt — mond­ják most többen is. Nem erről van szól Ortutay Gyula szívesen szolgált, s mindig jó ügyet. Szerencsére bőven volt útravalója már induláskor is, s útközben csak egyre gazdagodott. De nem sajnálta szétszórni köz. tünk kincseit, mert hitt a mesék — jókat jutalmazó — igazságában, vagy — ha úgy tetszik — küldetésében. (gyarmati) lékezetessé Alekszandr Nye- verov Polka — mazurka cí­mű novelláját. (Rendező: Horváth Z. Gergely.) Nem le­het szépség és szerelem nél­kül élni. A szépséget és a szerelmet a Nő hozza az éle­tünkbe, ö rendezi be ottho­nossá a világot. Vannak mással nem pótolható „fe­lesleges” dolgok. Ilyen a füg­göny az ablakon, az illatos szappan, a tánc, amelyek a rideg célszerűséget renddé és harmóniává szervezik. Na­gyon is fontos gondolatot mond ki Nyeverov; átvitt és a szó szoros értelmében is a kultúra szerepére utal. Mint ahogyan a humorra Suksin a Falusiak-ban. Hu­moron ez estben nem a har­sány hahotát és nem a poén­vadász viccet értve, hanem azt, ami a lélektől, a jellem­ből és a hétköznapokból fa­kad. Gobbi Hilda öregasz- szony-alakítását nem kell fel­fedeznünk, de a Surát ala­kító Beke Péterét igen! A re- pülőúttól félő anyóka és a „kisokos” negyedikes unoka racionalizmusa, életrevalósá- "a kiegészítik egymást, szo­lid kontrasztjuk a humor forrása. A címével feleseiden (Ta­vasz) komor, mély igazsá­gokra figyelmeztet Grigorij Szemjonov írása. Mert magá­nál az öregségnél, az elmú­lásnál is szomorúbb az, ha magukra maradnak az öre­gek. (Rajz János és Bulla Elma élte át megrendítően), s ráadásul még ki is akarják használni őket. Kállai Ferenc a hazatérő fiú szerepében gesztusok nélkül is érzékeltet­ni tudta az ügyeskedő ember cudar önzését. Olyan mikro- realisztikus részletekre gon­dolunk itt, mint például ami­kor a „hős” eszik, iszik Az embert éppen azok a mozdu­latok árulják el a legjebban, amelyek nem tudatosak. Nos, éppen ezek megfigyelésében és ábrázolásában erős az orosz ^róza. s adott szép él­ményt a pégy tévéfeldolgo­zás. Még egyszer a rendezők nevét: Szönyi G. Sándor, Horváth Z. Gergely, Zsurzs Éva, Mihályit Imre (iiorpácsi)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom